Blog
Futás: 110845km
Olaj: Motul 0w30 5.5l
Olajszürő:Bosch
Gyertya NGK 4db
+kapott olaj rendszer tisztítást
Következő csere 118000Km / jövő ilyenkor
Nem akartam én igazán nagyféket, nem akartam semmi tuningot, nem akartam költeni rá... Stb.
Hogy aztán végül így is lett, az viszont Csörinek köszönhető :)
Na de in medias res helyett...
Azt hiszem májusban tett fel Buksi egy hirdetést, miszerint ő eladná a 155-ről megmaradt 305-ös Brembo nyergeit, mert lecserélte őket. Konzollal, tárcsával, betéttel együtt mondott rá 50 ezer JMF-ot. Úgy voltam vele, hogy na jó, hát egyszer élünk, megvásárolom. Megbeszéltük, hogy mivel nekem a dolog eléggé ráér, majd Alfacityre elhozza őket, én közben gyorsan elküldtem az árát (mert Buksiéknak kellett a zsé), aztán megdumáltuk a dolgot, pipa.
Felhívtam még aznap Csörit, aki viszont nem volt elájulva az ötlettől. Álláspontja szerint annyival nem lesz jobb a 305-ös fék a 284-esnél, mint amennyi nyűg van vele, ő inkább a 330-asra cserét javasolja. Na de ahhoz meg minimum a 17-es felni... Én meg egyelőre hanyagolnám azt az utak miatt...
(Eközben egy párhuzamos univerzumban) Amikor elvittem június elején Attilához az autót, azt mondtam neki, hogy amit tud nézzen át, hogy megbízható legyen és ne nagyon legyen vele gond egy darabig. Ő egy nap elteltével hívott. Idézem a beszélgetést: "Te Viktor, akárhogy is nézem, eléggé ki vannak a betéteid elöl is, a tárcsáról nem beszélve. Lecserélhetem?" Mire én: "Persze, ha már nálad van, csináld meg!" Megcsinálta. Nekem eközben valószínűleg az evésen járt az eszem, mert rohadtul nem maradt meg ez a nagyfék projekt. Az autó elkészült, vadonatúj féktárcsa-fékbetét ugye bent figyel.
Miután eszembe jutott a probléma, és Buksi elé tártam, úgy alakult, hogy meg is hirdettem Facebookon a nálam még soha nem járt Brembo fékszettet, ami aznap el is kelt. Egy Toyotában fog jó szolgálatot teljesíteni :) Buksi odaadta a vásárlónak, visszaküldte az árát nekem, én meg el kell, hogy fékezzem ezt a szett betét-tárcsa kombót, utána meg ki tudja mi jön :)))
Így alakult, hogy volt is Brembo fékem az SW-n, meg nem is :)


A komplett futómű felújítás után megérett egy futómű beállítás és ha már ott voltam feltöltöttük a klímát is. A héten még lecserélem az olajat és az összes szűrőt így várjuk a 2100kmes utat hegyen völgyön keresztül...
A magassági pontokat tartalmazó táblázatomat újra kiértékeltem. Az eredmény:
- összesen 684 magassági pont
- reálisa bejárható: 668 (pl. a földút alapú pontok kiesnek)
- Autóval járható: 630 pont - megvolt: 137
- Autóval járható hágó: 564 - megvolt: 101
- Autóval járható magassági pont: 66 - megvolt: 36
- Gyalogosan elérhető (pl. felvonóval): 38 pont - megvolt: 21
A levadászott pontok megoszlása autók szerint (volt ahol több autóval is jártam):
- OFF: 6 db - legmagasabb: 1.209 m - összesen: 4.631 m
- Alfa 156 SW: 5 db - legmagasabb: 1.121 m - összesen:4.084 m
- Alfa 159: 11 db - legmagasabb: 1.793 m - összesen: 12.629 m
- Spider "Pók" : 59 db - legmagasabb: 2.829 m - összesen: 96.313 m
- Giulietta: 44 db - legmagasabb: 2.652 m - összesen: 61.420 m
- Spider "PHuBi" : 27 db - legmagasabb: 2.802 m - összesen: 46.051 m
Papírok, magyarázat, tankolás, és már pörögtek is az első km-ek. Azóta boltba menni is öröm. :)
Többen is óva intettek attól, hogy a külső és a belső is piros legyen, de nekem mindkettő annyira bejön, hogy képtelen voltam őket elengedni, még ha sokak szerint ez így egy kicsit sok is. Szerencsére még rendelés előtt volt alkalmam élőben csekkolni egy ilyen példányt, így nem vállaltam zsákbamacskát. Nekem nagyon tetszik, és ez a lényeg. :)
Ülésekből maradtam a félbőr változatnál, nyáron sajnos a szövetben is könnyen megizzadok, szellőztetés pedig nem rendelhető. Szerintem élőben szépek a fekete betétek (fotókon kicsit furcsa), és a szövet is jó minőségű.
Felniből nagyon dögösek vannak nagyobb méretben, de az itthoni utakra jobbnak láttam maradni az alap 17-esnél, nekem tetszik ez is, és talán a futómű is meghálálja majd.
Bejáratásról, biztonsági olajcseréről megoszlanak a vélemények, egyelőre nem használom a felső fordulatszámtartományt (egyébként lent sem megy rosszul, inkább nyomatékosra van hangolva a motor), kerülöm a konstans fordulaton történő hosszú haladást, és az első olajcserét is előrébb fogom hozni.
A benzinről többeket is kérdeztem, normál 95-öst javasoltak, és a gépkönyvben is ez van, úgyhogy - habár így az elején jól esik mindent megadni az autónak - úgy döntöttem, hogy egyelőre ennél maradok.




Ma érkezett meg az autó a kereskedésbe, úgyhogy be is mentem megejteni az első találkozást. Még be van csomagolva, így nem mutatja teljes valóját, de már így is tetszik. :) Most indul a forgalombahelyezési procedúra, ez nem megy csak úgy pikk-pakk, és közben külföldön is leszek, ami tovább nyújtja a dolgot, de ha minden jól megy, akkor 2 hét múlva már azzal jöhetek haza. :)



Nem könnyű a választás annak, aki manapság új autót keres ebben a kategóriában. 3er, XE, A4, C osztály, IS, Q50, Stinger, és társaik - hosszú a lista, és minden gyártó nagyot akar gurítani, mert ez egy fontos szegmens. Amikor felvetődött az autócsere, az első gondolatom az volt, hogy most be kell húznom egy Giuliát, de nem akartam ennyire vakon dönteni, kíváncsi voltam a többi alternatívára, előítéletek nélkül próbáltam végigjárni a döntési folyamatot. A kínálat jelentős részét azért így is elég hamar sikerült kizárnom, a végére három komoly opció maradt: 320i, XE, és az Alfa.
A próbák alapján mindegyik nagyon élvezetes autó, talán az XE és a Giulia volt számomra szerethetőbb, a BMW pedig a minőségével, kiforrottságával volt előnyben. Bármelyiket is választja valaki, teljesen meg tudom érteni. Az ajánlatok sem könnyítették a dolgomat, a megcélzott felszereltséggel végül mindegyik hasonló árszintre jött be. Végülis ott szakadt el bennem teljesen valami, amikor az XE és a 3er után újra beültem egy Giuliába, aminek ráadásul piros bicolor belseje volt. Francba az apróságokkal és a tech extrák bújásával, ezt a belsőt akarom és kész! :)
Április 20-án létrejött a rendelés Budaörsön, júliusra ígérik az autót. Most várok. :)
Pár hete éreztem hogy mintha benzinszag lenne az autóban. Sajnos napról napra rosszabbodott a helyzet, ezért a fórumokról begyűjtött infók alapján az AC pumpára terelődött a gyanúm. Mivel elég sürgőssé vált a javítás és nem akartam kockáztatni, inkább megvettem látatlanban, bízva hogy tényleg az lesz a hibás. Az volt! :)
Mikor kiszedtük a hátsó ülést és leszereltük a fedelét, színültig volt benzinnel az AC műanyag fedőlapja aminek ugye csontszáraznak kellene lennie. Soha nem örültem még ennyire hibának, hogy tényleg bejött és azonnal ki is tudtuk cserélni egy újra.
Ha már ott voltam és úgyis ideje volt, kicseréltük a gyertyákat is...
Szerviz: Német Mihály (mint mindig, most is 5*)
Alkatrészek: Elaforg (mint mindig, most is 5*)

Utolért a tipikus kormánymű elromlás, cserélni kellett a hozzá tartozó sallangokkal együtt. E mellé még az egyik felső lengőkar is nyöszörgött, kb. 10k km-ert bírt ki, cserélni kellett. A tervezett szervizbeadás előtt egy héttel pedig még egy szíj is elpattant, így szervó és töltés nélkül örültem, hogy el tudtam gurulni a DZ-ig. A fentiek korrigálva lettek, a kormány szokatlanul kemény(lehet elpuhultam a többi off-os kocsiban közben), de feszes, meglátjuk hogy szolgál.
178000HUF
