Blog >> találkozó

>> EseményZsolti&Alfa&Evelin // Alfa 156 SW // 2020-01-01

Sziasztok! Örömmel jelentem be, hogy megrendezésre kerül az általam szervezett találkozó 2020.06.06. Dunapataj- Szelídi tó Holdfény kempingben. Minden kedves Alfást várunk szeretettel 🍀 Programok szervezés alatt. De ígérem hamarosan jelentkezem! 😊

>> EseményWolf // Alfa 147 1.9 jtd 16v // 2017-07-08

Végtelen örömömre szolgál, hogy eljutottunk, ott lehettünk, részesei lehettünk.
Örök hála szervezőknek, és úgy mindenkinek akinek bármi módon benne volt munkája ezekben a csodálatos napokban. Köszönet Erzsébet tábor dolgozóinak, mind akivel csak találkoztam, iszonyat jó fejek.
Élménybeszámoló:
Amorén azt hiszem aggályaim fejeztem ki tizes kapunyitással kapcsolatban, ami teljességgel jogos, és értelmes, hogy a tíz óra az tíz óra. Egyetértek.
Ezt a problémát egy huszáros vezércsellel úgy küszöböltük ki, hogy bár péntek reggel dolgoztam, de csak kicsit, így fél egyre pánikszerűen összeszórtuk cókmókot, és elkezdtünk kerülővel Zánkára cammogni. Ez a poroszkálás három kilométert tartott, midőn észleltem, hogy a közbeeső futkosások miatt tulajdonképpen nem is hűlt ki motor, így önfeledt kocsikázás következett néhány kamionnal, éstraktorral érdesítve.
Zegen bevásárlás, majd tűz tovább. Balaton mellett hívott nejem: naa elindultatok?
Ahamm
És hol alusztok?
Kempingben.
...de hát nincs is sátrunk.
Ömmm..de, már van :)
Balatonig kettő alfával találkoztunk. Elsőt észre sem vettem elválasztó háló miatt, kölök integetett nagy boldogan, alfaaaa
Keszthelyi elkerülőn találkoztunk másodikkal, ott széles vigyorral integetés oda-vissza.
Onnan, már sűrűsödött, zánka közelében, már soha nem látott mértékű alfa mennyiség.(mármint számomra)
Üdülőfalunál már minimum egy mindig volt a látómezőben.
Leírhatatlan érzés kevesebb, mint egy éve alfásként, ennyi boldog embert látni. Egekben jártunk.
Tábor fogadóépületénél, csak néztük: jönnek, jönnek, és jönnek.
Csekkolásnál kisebb sokkot okoztunk, hogy nincs foglalásunk...
Erre nem gondoltam, hát..sátor..olyan nincs, hogy nincs hely..:)
Alfások közt ne férnénk el? Lehetetlen.
Sokkott kapott hölgyön átlépő kolléga intézte is, persze, rendben van, fizettünk, és go..
Go, de hova?
Kaptunk térképet.. de így sem lett meg kemping, keringtünk, mint vasorrú bába mágneses mezőn, míg végül visszakeveredtünk, oda amit leányom mondott, itt megállunk, és be kell sétálni.
Hát jó. Megáll, egyes, fordul..
Kölök:apaaa, ez járdaa
Igen?
Igeen!
Szerintem nem. Mi jól nevelt autósok vagyunk, nem közlekedünk jardán. Szerintem út.
Nemnem, ez járda.
Rajta állok, ez út.
Cartársak hüledezése közepette betipegtünk kempingbe, lestek ki ez az őrült a járdán :))
Ennek apropójából gyorsan megismerkedtünk Ákosékkal, hirtelen sörözésbe átcsapódó pormentesítés következett, valami csodálatos szabolcsi almapálinkával higítva.
Regényeket tudnék írni eme nedűről, én, aki nem szeretem a pálinkát..
De ez a párlat ez csudafinom volt.
Sátorverés, ezután kis hűsítő zápor, amire inni kellet egy kis sört.
Kívánt hidratációs szint után lekarcoltunk tókapartra.
Pont jókor, másodikként volt szerencsénk megkóstolni zabáljcsak szendvicsét.
Véleményem, ez konkréten olyan étek, ami jobban néz ki, mint amilyen az íze.
Megjegyzem finom volt, csak, ár érték arányban nem az igazi.
Itt meg is kezdődött kv mizériám...egyedüli koffeinforrás kálváriám, mivel forró kólát nem kedvelem, így csak vizünk volt.
Rácuppantam kv s piaggio ra, ami lerohadt, nem motor, hanem kv ügyileg...
Ha koffein szintet nem lehet, akkor más szintet kell hangolni, szóval söröztünk egyet.
Zápor utáni depresszió miatt kb nem volt semmi érdekes, így visszamentünk kempingbe.
Élmény volt, új szomszédok, igazi békebeli kgst sátorral érkeztek. Én már láttam ilyent gyermekkoromban, gondoltam hátha tudok súgni, artu detu kapóra jött, amíg bírta szuflával, mert pehelykönnyű lítium akkumulátorai nem bírták ki épitkezést, gondoltam, hogy nem lesz sok kraft benne, meg nem is volt csurig, bár egy két nagy zsáknyi sátor nem ötperces időt igényel.
Győztünk, sátor elkészült, leöblítettük, mert sokat dolgoztak na.
Időközben szabolcsi különítmény további tagjai is befutottak, megkostoltuk almanedűt, nem e esett baja, ugyanolyan kiváló természetesen.
Innen kisebb képzavarok voltak, parton kötöttünk ki, telihold, hm, akkor fotózzunk.
Ahh meggysör, nem meggy izű meggyből van. Na hajrá.
Ebben kicsit elfáradtam, így padról, ülve fotóztam. Jó val éjfél után visszaindultunk, tekintelyes súlyú fotóállványt kölyök hozta, aminek nagyon örültem, mert kicsit tartottam tőle, hogy atombiztos lépteim közepette elbotolva, estemben véletlen agyonütök valakit a sötétben. Első a biztosnság.
Valahogy sátorba kerültünk.
Reggel előadtam Simon Pegg nevével fémjelzett egyk kedvencem: haláli hullák hajnala...
Nos kissé nem voltam fitt.
Mosdás, öngyújtó éjjel elveszett..pff
Kölcsön öngyújtók nem cavendish dohány gyújtására valók...
Alvajáró ámokfutás következett.
Lett kv, dupla eszpresszo
Még mindig nem láttam, de esetenként már elértem a három km/h t.
Megmosakodtam, kezdtem látni.
Mennyi optimizmus...aah egy soproni.
Na az használt.
Vészkóla éjjel kihült, azt utána. Srácok hoztak gyufát trafikból, örök hála érte.
Egy jó pipa, kerek lett a világ, miután kimostam szemem.
Vízköves lett vagy mi?
Heveny tanakodás, tízkor mégse kellene lemenni, lehet vannak páran...
11-kor szólnak, két falunyi sor van.
Á, cuccoljunk össze.
Bemálháztuk morgót, elköszöntünk.
Salamoni döntés, belépőkapunál lepatkoltunk volna...ám alfa romeo hegyek, hegyek, hegyek új, régi, kopottab lényeg egy: mindegyik gyönyörű!
És jöttek, jöttek.
Átengedtek bennünk, így nagyjából üres parkolóban letettük morgót, és földbe gyökerezve hüledeztünk, mennyi, mennyi, mennyi alfa...
Jöttetek, végtelen sorban, átéltük a csodát, imádtam mindet.
Közétek tartozni, mennyei érzés.
Nehéz volt elindulni, ennyi szépségnek hátat fordítani, hátulját nézni...én ennyit életemben nem forogtam, szerintem gyalogút alatt majd annyit néztem hátra, mint előre.
Fotózás
Srácok, beléptetés...logikus, mégis, le a kalappal, jegyesek egyenesen, jegy nélküliek balra kerülni, csekkolni, vissza, majd besorolni.
Gratulálok! Nagyon jó!
Leérve a látvány...brutális mennyiségű alfa, és zárt oszlopban jöttek az újak.
Optikai orgia!
Pityke alfettája...imádatom tárgya:spider, meg is kapta oldtimer matricát. Csodálatos rockopera, Bródyék ha megnéztek volna egy ilyent istván a király alkotása közben, akkor még jobban sikerül, ami amúgy leetetlen, mert tökéletes, de ilyen csodás spider.
Minden benne van, nem hiányzik semmi.
Lágy ívek, markáns far, belsőőő aaaah! És szíve, lelke van.
Párás lett tekintetem, ennyi ennyi érzelmet szívet lelket beletenni....ezt az műtárgyat nem tervezték, megálmodták...alkották, nem gyártották.
Olasz...Alfa...Ennyi!
Nem autó, műtárgy, kincs, elérhetetlen álom, nem tudnám megadni neki amit érdemel, de majd veszek lottót, mert álmodni kell! Róla pedig érdemes.
Mámorosan, sóhajtozva ittuk a sok csodát, Lanciák, hiába oldtimer, szebb mint az új, szíve van. Bizonyított, mind egy szálig.
"Múltad nélkül nem lehet jövőd!"
Láttuk a múltat, leborulok nagysága előtt.
Kell legyen jövő mert szegény az a világ amiben nem lennének utódaik.
A koros maserati... az öreg úr...nem az amitől hanyattesem, szögletes, ilyen, olyan, ez sem tetszik, az sem tetszik, mégis, egyben...hosszasan gyönyörködtem, visszamentem még később is hódolni, mert mestermű, jár neki.
Az ifjú generáció... Stelvió... hát... SUV, nem az én világom, de a mi fiunk, és nagyon szép.
4C ah, ez olyan..olyan...igazi telivér.
Van létjogosultsága? Kit érdekel?
Kit?!
Annyira Alfa, annyira érzelemgazdag. Annyira szép, annyira jó.
Megnéztünk mindent.
Remek lángos volt az ebéd.
Kezdtek gondjaim lenni meleggel, párkilós fotóshátizsák, sétafika, pólót rámszorítja hám. Pihenni kellett volna, nem az a hely ahol pihenni lehet, és ugye matekban még benn a séta vissza morgóig...
Víz elfogyott.
Cipelni cuccot, ápolószert, á de milyen jó fazonok ők is, minden boltos, nincs fanyalgás, ha nem veszünk semmit. Imádnivalók.
Egyet bánok...az a bőr brifkó, pirosban, alfa romeo nyomattal...
Dehát hogy néznék ki piros brifkóval?
És tudom, be nem fognám...munkára? Olajos kézzel?
Öregszem?
Nem, vettem zászlót! Legyünk reálisak, jövőre is ott leszünk, három napra!
Mindenáron! Mert ott vagyunk otthon, abban a Cityben, bárhol is van, elmegyünk.
Margóra egy elcsípett beszélgetés: "mit csinálsz? Ne told! Biztonságiak szóltak, hogy alfások szágulduznak, 10kmh a megengedett"
Két reakcióm volt: alfa tali, ez miért furcsa?
Nem láttam tizes táblát..nem mondom, hogy nincs, lehet az is cigisdoboz méretű, mint kemping tábla :)
Nem mertem bevállalni estig maradást, tudni kell mit bír az ember.
Négy kürül elindultunk haza. Jó döntés volt. Rettenetesn fáradt voltam, egerszegi kv, éppen eltolt hazáig. Fő a biztosnág.
Minden jó volt. Minden!
Tökéletes másfél nap.
Tökéletes, veletek.
Köszönjük.

>> Eseménymesa // Alfa GT 1.9 JTDm 16v // 2016-03-13

A hosszú hétvégén a keddi napra esőzést jósoltak, hétfőn a vár zárva volt, így vasárnapi felhős időben találkoztunk a budaörsi ENVI kútnál (McDonalds Észak), hogy onnét induljunk a szlovákiai Bajmócra, az esztergomi Mária-Valéria hídon keresztül.

1. kép találkozó Budaörsön, 8 órakor, 2. kép az országhatár átlépése a GT-kkel, 3. kép pihenő a vasárnap is nyitva tartó szlovákiai bevásárlóközpontnál

Váltakozó időben, kanyargós utakon jutottunk el a várig, ahol épp érkeztünk idején borult be. A várat csak idegenvezetővel lehet megtekinteni, magyar nyelvűt előtte 3 nappal kérni kell - köszi f. szlovákok :P Nagyon érdekes volt, hogy bár mindenütt magyar nevekkel találkoztunk a történelme során, hiszen magyar kézben volt a vár, a magyar kifejezést szándékosan kerülték. Sőt, Mátyás király neve is Matejnek volt hamisítva.

4. kép Bajmóc vára, 5. kép Snopékkal a vár belsejében, 6. kép aranyozott mennyezet, 7. kép a vár vizes árka, 8. kép a vár alatti cseppkőbarlang, 9. kép Bajmóc vára

A várból elindulva viccesen ugyanoda lyukadtunk, mivel a naviból elfelejtette párom kitörölni az előző útvonalat, ezt követően a bajmóci McDonaldsban ebédeltünk egyet, mielőtt vissza indultunk Magyarországra.

10. kép GT-k a szlovák Meki előtt, 11 kép, úton hazafelé egy kis tempó

Nagyon köszönöm a résztvevőknek, mindkét családnak - Laciéknak és Snopéknak, hogy velünk tartottak!

>> Eseménymesa // Alfa GT 1.9 JTDm 16v // 2015-08-30

A főszervező Sudár Zoltán alias ChoppR6 lemondta a részvételt, így nekem kellett beugranom, hogy a várt esemény ne maradjon el. Ismét a Campona tető parkolójában találkoztunk, ahol Barbika autóján levő krómos emblémát az enyémre rendelt szatén emblémával megcseréltük, így már mind a kettőnknek tökéletes lett a scudetto! Köszönöm Barbi, hogy megértetted, miért van erre szüksége, mindkettőnknek ;-)
1.enyém már krómmal, 2. kép Barbié már szaténnal, 3. kép konvoj Tétényben

Kiérve a fővárosból egy igen rendes tempót mentünk az etyeki dobbantós aszfalton :-), de még így sem sikerült azt az életképtelen ütemtervet tartani, amit a hiányzó főszervező a fejében megálmodott, így Székesfehérváron meg kellett szavazzuk, hogy továbbra is száguldozunk Tapolcára a barlanghoz, vagy feladjuk és a nyár végén fürdőzünk egy jót a Balatonban. Utóbbi mellett döntöttünk, az időközben kibővült csapattal.

4. kép, közös fotózás Tihanyban, mielőtt egy páran kiváltak a konvojból, 5. kép, GT-k komppal áthajózástatása Tihanyból, 6. kép -várakozás a révnél, 7. kép relaxáló megálló Székesfehérváron, 8. kép balatoni közös strandolás.

Nagyon szuper napot töltöttünk együtt, annak ellenére, hogy a szervezés hagyott kívánnivalót maga után, pláne, hogy a szervező el sem jött és azonnali döntéseket kellett meghoznunk :-)

>> Eseménymesa // Alfa GT 1.9 JTDm 16v // 2016-04-02

Ahogy már korábban is előfordult, a főszervező Sudár Zoltán, alias ChoppR6 nem jelent meg a rendezvényen. Még szerencse, hogy a helyszínt én jelöltem ki, így az adott volt. Közös szavazással Ilonát vezetőnek javasolva jutottunk el az egyetlen kitűzött célig. Szép napsütésben indultunk Óbudáról a 10-esen Esztergomba. Pontosan 20 db Alfa Romeo GT gyűlt egy helyre a városban, egy sorba parkolva, majd félkört alkotva! :)
Köszönöm szépen Dávid Kornélnak az ajándék első emblémát a további fekete projekthez! ;) Egész jól mutatott a fekete pólón az általam tervezett Alfa Romeo GT-s logó (4. kép) pirossal! ;-)

ui: A logót bárki használhatja, aki tőlem kéri, megkapja akár vektorosban is, a legjobb minőségben. Sajnos van aki egyszerűen kisajátította - igen, ilyen ember is van az Amorén! Biztos magára ismer, ha ezt olvassa :P

További fotók az Alfa Romeo kupé-kabrió közösség oldalán , vagyis itt http://tinyurl.com/jfb4wyb
Ha még nem vagy tag, jelentkezz itt https://www.facebook.com/groups/gtgtv4cbreraspider/

Immáron hagyomány, hogy a tali mentes időszakban a 159 kemény mag összejön egyet bowlingozni, dumálni, autózni, enni...
Ma vegyült egy fehér bárány is a fekete nyájba, viszont mindenki szeretettel fogadta.
Bowlingban a LUX 640 tarolt. A második gazdája lett az első, az első meg a második :-)

Viszlát a VTT-n!
...vagy a Selenia Rally-n!

>> EseményHaddel // Alfa 159 sw // 2014-10-04

Keddi napon kitaláltam,hogy én el akarok jutni a KUL-ra. Szóltam a főnöknek,hogy hétvégén nem dolgozok. Péntek délben elindultam haza,7 órával, és kb 700 kilóméterrel később már Várpalotán voltam barátaimnál.Másnap együtt mentünk a találkozóra,3 felnőtt,3 gyerek.Mindenki jól érezte magát, a lányok nagyon örültek a repülőknek,a fiuk a szép kocsiknak.
Mentem egy pár futamot a kifutópályán.Teszteltem kicsit a verdát. Szerintem jól megy a teljesítmény optimalizással.Vittem a gyerekeket is gyorsulni,nagyon élvezték,el is neveztek hikomat csigának,mert azokon a futamokon általában kikaptam: )
Összességében tehát nagyon jó találkozó volt,tudtam pár ismerőssel is beszélgetni.Tuti,hogy jövőre is megyek!

>> Eseményalfaspetya // Alfa Spider / GTV 3.0 V6 24V // 2014-07-08

Újdonsült Alfásként természetesen nem hagyhattam ki az idei AlfaCity-t :)

Egy jó barátom kíséretében indultunk neki szombat reggel Budapestről Balatonfüredre. Országúton. Tény, hogy a pálya gyorsabb, de nekem nagyon unalmas, és általában a tájból sem sokat látni.
És nem utolsó sorban a GTV-vel sokkal nagyobb elmény egy dimbes-dombos országúton kanyarogni. Imádom. Egyszerűen élmény vele menni. Még lassan is, mert tudod, hogy bármikor ugrásra kész ;)

Délelőtt 10 körül érkeztünk. Az utolsó kilómétereken már csak a többi Alfát követtük :) Köztük egy virgonc kis Mitot, amiről később a cityn kicerült hogy Novitec kezelést kapott.

Nagyélmény volt ennyi Alfát együtt látni. Főleg az oldtimerek vettek le a lábamról, hát "régen minden jobb volt" na ;)
Meg persze a 4C! Gyönyörű, és a kis motor ellenére is brutális hangja van.

Szóval nagyélmény volt! Ezúton is köszönet a szervezőnek!

>> Eseményystuc // Alfa 156 SW 2.4 JTD M-JET 20V // 2014-05-31

Ez már a negyedik ilyen szervezése volt a TotalCarnak, eddig mindig lemaradtam valamiért, de ma eljutottam ide is. Végül is ez egy márkafüggetlen autós találkozó volt, kötetlen beszélgetés, ilyesmi. Régen voltam bármilyen találkozón is, már nagyon ki voltam éhezve valamilyen összeröffenésre.
Alfákkal is voltunk páran, és életemben először vezettem Spidert is. Ezért hatalmas köszönet Willynek! :-)

Május 25.-én részt vettünk a 2. I.C.C Olasz autó találkozón, Kecskeméten.
A találkozó jó hangulatú volt, az idő is jó volt, egy kicsit túlságosan is :))

Megérte a glancolás, elhoztuk Breraval a legszebb Alfa Romeo-nak járó díjat!

Büszke! :)