Blog >> giulietta

>> Szervizpakai93 // Alfa Giulietta 1.4 TB Distinctive // 2024-04-11

Ma elvégzésre került az éves szerviz, karbantartás és átvizsgálás.

Visszatértünk a gyárilag ajánlott motorolajhoz: Selénia StAR Pure Energy 5W40, természetesen gyári olajszűrővel (73500049) és leeresztő alátéttel.

Cseréltünk még egy légszűrőt is, melyből szintén gyárit kapott az autó (51854025).

Ezeken felül a még gyári DOT4-es fékfolyadék és Maxgear aktívszenes, gombaölős pollenszűrő is a tételek között szerepelt.

Egy teljes átvizsgáláson is átesett az autó a szerviz mellett és végre remélhetőleg megmutatta magát két hiba is.

Szép lassan, fokozatosan gyengült már a klíma hatékonysága és a tavalyi töltés során meg lett festve UV-vel így most kibukott, hogy a klímahűtőn van egy kis lyuk ahol elszökik a gáz.

Ritkán hidegindítás során dadog az autó és még ritkábban le is fullad. Itt az első tipp a folytószelep volt, hogy nem zár tökéletesen esetleges lerakódások miatt. Tavaly bebizonyosodott már, hogy lerakódásnak semmi nyoma és minden patyolat tiszta. Ma végre tudta úgy produkálni az autó a jelenséget, hogy közben rajta volt a diagnosztikai gép és az élő adatokon látszott, hogy jelentősen alacsonyabb az üzemanyagnyomás a gyárilag előírt értéknél.

Intézem a klímahűtő és az üzemanyagpumpa beszerzését és még ebben a hónapban meglesz a hibás alkatrészek cseréje is.

Aktuális kilométer óra állás: 171.714 km.
Az előző olajcsere óta megtett távolság: 9.935 km.

>> Egyébpakai93 // Alfa Giulietta 1.4 TB Distinctive // 2024-03-31

Megtörtént a szezonális kerékcsere. Az aktuális kilométeróra állás: 171.588 km, miszerint a téli Pirelli-k a szezonban 3.438 km-t futottak és összesen pedig 4.164 km-t.
A nyári Hankook gumik 9.186 km futással kezdik meg a következő szezonjukat.
A kerékcserét követően felkerült a hátsó szélvédőre a City-s matrica is. :)

>> EseményRágcsa // Alfa Giulietta Progression // 2023-11-28

Családunk tagjává vált, mindenki imádja, csodálja, komolyabb baja nem is volt, bár ilyen km futás alatt (78.500) ne is legyen egy autónak sem. Igazából egyetlen egy dolgot megemlítenék, amiből esetleg egy idetévedő olvasó tájékozódhat, a korrózió nem jellemző az autóra, egy helyet leszámítva, a küszöbök hátsó része sajnos hajlamos a rohadásra. Ez nagyon sok Giuliettásnál előjött már. Nálam a bal hátsó küszöbrész gumidugója körül kezdett el rozsdásodni, de nem halogattam a dolgot, hogy tovább terjedjen, így lakatoshoz, majd fényezőhöz vittem, akik gyönyörű munkát végeztek. Minden képekkel dokumentálva. Főleg munkábajáráshoz használom, nyáron elvitt minket nyaralni Horvátországba is, Omis nevű kis városkába, ajánlom mindenkinek. 1650 km volt az út oda-vissza, 6,3 literes átlagfogyasztást produkált. A mindennapokban egyébként 7,5-8 liter az étvágya vegyesen. Jövőre egy olasz kirándulást tervezünk vele. :) Voltunk Alfa City-n is, nagyon összetartó az Alfás közösség, imádom! Most viszont el lesz téve egy időre a garázsba, mivel céges autót kaptam. Eladni nem szeretném, mert oda vagyok érte. Idén minden javítással és kötelező szervizzel együtt 130 ezer Ft-ot kért, amiből 55 ezer volt a küszöb javítás. Ezen kívül volt fékbetét és stabilizátor pálcák, hátsó ablaktörlő motor, olaj és minden szűrő cseréje is. Továbbra is nagyon elégedett vagyok vele, tényleg nem drága hozzá semmi sem és a legtöbb dolgot itthon meg tudom csinálni, nem kellenek különleges szerszámok hozzá.

>> Egyébpakai93 // Alfa Giulietta 1.4 TB Distinctive // 2023-11-26

Az eredeti tervek szerint is szombatra volt tervezve a téli kerékcsere és a reggeli hóesés ezt biztos napirendi pontként tűzte ki.

Az aktuális kilométeróra állás 168.150 km. A szezonban a Hankook nyári gumik 7.215 km-t futottak, így már összesen 9.186 km-nél tartanak.

A felkerült Pirelli téli gumiabroncsok összesen 726 km futásteljesítménnyel kezdik meg az idei szezonjukat.

Az éves szeriz két héttel megcsúszott, nem a világ. A csúszás oka, hogy ahova eddig hordtam, ott bonyodalmak adódtak, és nem találtam szerelőt akinél ott mertem volna hagyni az autót. Látatlanban nem kisérletezek akkor sem, ha nem nagy ügy egy olajcsere, ahhoz érzékeny motor.
A vége az lett, hogy a szomszédom, Tomi bevitt a családi és baráti BMW műhelyükbe. Este üres a műhely, a saját vasaikat is ott szokták szerelgetni. Chili tiszteletbeli BMW lett, feltettük egy csáposra, a hűtőszekrényből szisszentettünk egy sört, és nekiálltunk.
Fék csere is időszerű volt, elöl-hátul a tárcsa, betét cseréket is megcsináltuk. Így ketten-hárman forgolódva az autó körül vidáman és hamar összeraktuk, miközben a szomszéd csáposon BMW váltóból csöpögött le az olaj.
Chili most egy év alatt picit többet ment, közel 10e km-t. Nagyrészt napi városi menetek, közük rövidek és hosszabbak is. Az olaj ami lejött, fekete volt. Ez a srácok szerint nagyon jó, elvégezte a dolgát. A szűrő viszont azt mutatta, hogy ez kb a határa annak amit elvisel, nem nézett ki jól.
Szerencse, hogy így alakult, és ott voltam, csináltam, így láttam mi a helyzet. Legközelebb 6-7e után csinálunk egy cserét és megnézzük úgy az olajat, szűrőt. Belőjük az optimális intervallumot, hogy hosszú életű legyen a motor.
Az olajcseréhez Seléni a K-PE olajat, gyári szűrőt használtunk. Kicsepegtettük, feltöltöttük. Majd leengedtünk belőle és újra feltöltöttük nívóra.

A fék csere kellemes meglepetés volt. Bár minden el volt kopva már nagyon, összerohadva semmi nem volt. A csúszkákhoz nem kellett hozzányúlni sem, a kézifék bowden, mechanika ép, a dugattyúk, gumitömítések, fékcsövek teljesen épek, szépek. Volt nálunk minden, de csak a tárcsák, betétek kellettek, a többi ment vissza.
Mivel vendég voltam, nem okoskodtam, BMW technológia szerint lett összerakva, rézpaszta helyett szórt olajzással, valamint valami kék hőálló zsírral.
Befékeztük, teljesen jó lett. Nem nyikorog, csikorog, simán fut és jól fékez.
Egy pici hiba szerelés közben becsúszott, ami inkább vicces kategória. A betétről a ragasztó védőt nem vettük le. Hurrá, összerakás után tűnt fel :-)
Még ami hátra van, az egy pollenszűrő csere és egy klímatisztítás, ezt megcsinálom itthon majd.

>> Tuning és extrapakai93 // Alfa Giulietta 1.4 TB Distinctive // 2023-08-14

Picit megkapta a felületi rozsda a nyergeket, így egy ideje tervben volt egy tisztító fesés, de akkor már legyen valami izgalmasabb szín.
Nem szerettem volna semmi olyat ami merőben elüt a sportos gyárias megjelenéstől, így 4 szín maradt a listán.
(Racing Rosso, Performance Yellow, Midnight Black és Stratos Silver)
Fekete autón szerintem nagyot mutat a sárga, sok Yellow Racing Pack Giulietta fotót nézegettem és engem nagyon megfogott, így a Foliatec márka Performance Yellow féknyereg festéke lett a befutó.
Sok jó tapasztalatot olvastam a Foliatec festékekről, remélhetőleg tartós marad a felületen és jól bírja a hőterhelést is.

Alábakolást követően minden nyereg szépen vissza lett csiszolva majd fétisztító és sűrített levegő segítségével portalanítva és tisztítva, ezután már jöhetett is a pingálás.

>> Eseménypakai93 // Alfa Giulietta 1.4 TB Distinctive // 2023-07-13

Már nagyon régóta tervezgettük, hogy ellátogatunk barátainkkal City-re, de eddig saját Alfa nélkül soha nem jött össze. Mikor tavaly végre meglett Giulietta már tudtam, hogy 2023-ban már teljes értékű Alfásként mindenképp ott leszünk. Folyamatosan néztem és vártam a hírt, hogy elvételben lehessen jegyeket foglalni. Ahogy megláttam 2022. október 23-án kora este azonnal foglaltam is őket, így valószínűleg az elsők között voltunk. :D
A bejutás nagyon gyors, rugalmas és zökkenőmentes volt. Az egész rendezvényen nagyon jól éreztük magunkat és sikerült pár relikviát is gyűjteni. Sajnos a tombolán nem jártunk sikerrel de majd talán legközelebb!
Jövőre találkozunk!

>> Autóápoláspakai93 // Alfa Giulietta 1.4 TB Distinctive // 2023-07-13

Ma sikerült sort keríteni az autón található pár kisebb esztétikai hiba javítására, mellyel valamelyest a jövő havi tervezett teli polírozást is előkészítettük.

A javított hibák:
- Motorháztetőn egy kisebb kőfelverődésből keletkezett horpadás
- Jobb hátsó ajtón pont az élben egy viszonylag nagy horpadás (Első közös hetünkön a parkolóban rányitották az ajtót)
- Jobb első sárvédő volt egy vélhető ajtó túlnyitásból adódó egyenetlenség

A munkát Fabrizio-ra bíztuk aki egy helyi olasz horpadásjavító mester.
Nagyon profi munkát végzett villámgyorsan, mindösszesen 30 perc alatt elkészült mindhárom elemmel.

Megvolt az első Alfacity 2023-ban Túrógombócnak. Pedig hibával indult a nap :D ("Something went wrong" felirat plusz jegy rendelésnél) Viszont simán bejutottunk, nagy por és sorban állás nélkü, majdnem miénk lett az 1000.l és még szép helyet is találtunk árnyékban, a víz partján :D
A rendezvény jó volt az idő is. Tombolán nem nyertünk, a nyeremény napszemüveg is elfogyott, de helyette lett "nyakbalógó", meg kaptunk egy napellenzőt is, valami bérbeadós cégtől.

Ja és klassz volt a hivatalos programfüzetben a szerzők között olvasni a nevem, Haleszé után! ;)

Szuper volt, jól éreztük magunkat! Pár kép, by random order

>> AutóápolásWarbiRunner (Gyuri) // Alfa Giulietta 1.4 Multiair // 2023-07-03

A nyári üzemszünetben már hagyomány egy nagytakarítás, bőrápolás, waxolás. Idén a Meguiars Gold Class waxot kapta meg. A rosso-n tökéletesen működik, gyönyörű az eredmény, remélem valóban ad némi védelmet is. A lakk kifejezetten érzékeny a madár meglepikre, remélem javít a helyzeten ez a komolyabb szintű wax.