Blog
325000 km
Vezérléscsere kompletten, nyilván vízpumpa is, gyári, ill. Dayco cuccokkal (a hosszbordáshajtáshoz megvettem a gyári FCA célszerszámokat)
Szívósor leszerelés, szétszedés, takarítás
MAP takarítás
Railpumpa tömítéscserék (gyári Bosch alkatrészekkel)
Olajcsere
2db H7 csere
gyári új kuplung pedálgumi csere
Brutálisan nagy a változás, kb. 40 lóerő jött meg az autóba, turbolyuk szinte teljesen el is tűnt. Kiemelném, nem chipes! Brutális menetteljesítménye van mind a mai napig.
Kapott még egy gyárival megegyező akku hővédő szigetelést (keretet).
Kevesebbet mutatott az óra, mint amennyivel valójában mentem. A kalibráció tökéletesre sikerült, gyári ráhagyással együtt, 70 feletti tempónál tűpontos, alatta kicsivel többet mutat (mint mindegyik autó).
Illetve újszerű. 1db apró lyuk volt rajta, amit foltoztam. 75-ös szinten ez felér egy csodával.
TS bőrkormány újrabőröztetve valódi bőrrel
+új váltószoknya (gyári alapján, 8 szegmensű) - Janitól.
Első összetartás+utánfutás állítás! Egy másik autó lett, lett pl. kormányvisszatérítő erő :)
Vettem egy Bosch gázelemzőt, mert a karbik alapjárati CO-ját hengerenként be lehet állítani, méghozzá a leömlőben lévő szondanyílásokon keresztül. Gyártottam hozzá egy adapter, amivel közvetlenül, fals levegő beszívása nélkül ráköthető a leömlő furatára a gázelemző.
Társult hozzá egy szinkronteszter is. A végeredmény egy alul sokkal nyomatékosabb, valamivel kevesebbet fogyasztó, stabil alapjáratú, nem büdös kipufogógázú autó lett :)
Mondanom sem kell, eddig túl dús keverékkel üzemelt.
Volt benne egy '95-ben beszerelt riasztó, lopásgátló és távirányítós központi zár modul. Mindkét távirányítót elvesztette az előző tulaj, aminek az lett az eredménye, hogy vettem egy komplett távirányítós központi zár vezérlőt, a régit kikötöttem, kiszereltem, majd be az újat. 2 távirányítóval, újra zárható/nyitható az autó :)
Egy 2.0 TD váltó volt alatta (kb. '95-ben rakták alá, amikor begázosították, gyanítom úgy gondolták, majd így kevesebbet fogyaszt).
Végre-végre sikerült egy pontosan hozzá való váltót találni ugyanazzal az áttételezéssel, ~150.000 km-t futott autóból. Ez egy csoda 2021-ben, és ennek megfelelően reccsenésmentes, tökéletesen pontos. Mostmár tudja azt a teljesítményt, amit régóta hiányoltam belőle a hosszú váltó miatt.
Mivel a kipufogó le volt szedve, átnéztem, találtam rajta egy repedést - elvittem hegesztetni, aznap kész is lett.
Új kuplung alsó munkahenger+komplett új Sachs kuplungszett - olyan lett, mint a vaj.
+új váltószoknya, gyári alapján, 8 szegmensű - Janitól.
Tartós teszt (100 km) megvolt, hibátlan és nagyon is élhető :)
Kíváncsi voltam a fék miatt mekkora lesz a rugózatlan tömeg. A kép sajnos nem teljesen a valóságot mutatja, mert nem ezekkel a csavarokkal raktam össze (M14x1.5x40 10.9 és M12x40 + anya 10.9) , a távtartókat cserélni kellett és a fékbetétek és a rögzítő lap sem kerültek a mérlegre. Így is látszik hogy kb 15 kg.
A csavarok, anyák, alátétek ára kb 2000 huf volt a cstrio-nál Győrben.
