Blog
A Selénia Rallyn véletlenül vettem észre, hogy törött a bal hátsó rugó. Egy típushiba utolért, valahol számítottam is rá, nem hangolt le különösebben.
Megrendeltem egy gyári rugót, egyelőre csak a töröttet cseréljük. Ha látok eltérést a két oldal között, akkor rendelek mégegyet, egyébként felesleges. Majd ha eltört az is.
Ha már szervizre vittem, rendeltem 5db izzítógyertyát is, tél óta panaszkodik az izzításra.
Tegnap megtörtént a csere. A kárpitok kipakolását a csomagtérből én vállaltam, a többit egy igen ügyes szerelőre bíztam. Eleinte kapták az ívet az olasz mérnökök a furán, látszólag fordítva bedugott alsó lengéscsillapító csavar miatt, de aztán megenyhült. Jól szerelhető autónak bizonyult a 159. A kárpitoknál meglepett, hogy milyen kevés patent rögzíti, és mennyire könnyű kivenni. A 146-ban van vagy 5-ször ennyi patent.
A kárpitok alatt viszont nagyon rendezett, szép, szinte ipari látvány fogadott. Ez az autó nagyon meg van építve.
Hogy haszna is legyen a blognak, a rugó így jön ki:
1. A kerék levétele után az alsó lengéscsillapító rögzítő csavar anyáját le kell venni.
2. A teljes teleszkóp egységet a kasznihoz rögzítő 4 csavart ki kell venni (kerékdob felől), ekkor már érdemes a rugóösszehúzóval a rugót összehúzni.
3. ülést előre hajtani, kárpitokat, szigetelő szivacsokat kirámolni. Ezen kár spórolni, tényleg pár perc, egy kis odafigyeléssel szépen kijönnek a patentok, nem törnek.
4. a lengéscsillapító tetején lévő anyát és gumírozott leszorítót le kel venni.
5. a lengéscsillapító egység ezután kifordul annyira (ha összehúztuk a rugót), hogy az alsó anya kihúzható!
6. alkatrészek összejelölése, mi merre nézett
7. rugó csere, lengéscsillapító egység összerakása
8. rugóösszehúzóval ismét húzzuk össze a rugót, így fog visszamenni a helyére.
9-10... rakjuk össze amit szétszedtünk
Elsőre nagyobb szívásnak tűnik, mint amekkora valójában. Megfelelő szerszámokkal nem bonyolult művelet.
Ami még a szerelőt is meglepte, hogy az izzítógyertyákat mennyire könnyű cserélni. Semmit nem kell bontani, semmi nem volt felkokszolódva, csak simán ki kellett tekerni a régit, be az újat.
Én még itthon, mivel gázolajszagot éreztem hazafelé, kicseréltem egy résolajcsövet. Az izzítógyertya cserekor kapott annyi stresszt, hogy megadta magát. Hála az égnek, hogy így. Azt a csövet valaki már cserélte, de olyan rossz minőségűre, hogy tört a kezemben, mint a ropi.
Az autó rendben, alul, felül átnézve, még mindig olyan élmény, mint egy új autó. Nincs egy rozsdapötty, mindenhol tiszta és könnyen engedő csavarok, minden apró patent, kötegelő, műanyag a helyén.
km állás: 149070 (a fotót elfelejtettem)







Múlt héten csütörtökön párommal nekiindultunk Visegrádnak megnézni a várat, meg csúszni egyet a bobon. A 11ezen baleset volt ezért be kellett mennünk Szentendre "szegénynegyedébe" fel a dombra... A bob után felmentünk a várhoz leparkoltam. Indulás után a parkolóban 1es alapjáraton gurulunk ki a parkolóból amikor egy durranást hallottunk. Megálltam mondom asszonynak biztos rámentem egy öngyújtóra. Visszatolatok ránézek mi volt... Hát a kocsi meg sem akar mozdulni... Kiszálltam a kocsi mögött olajnak hitt zsírtócsa... Mondom zsír.. Alánéztem és azt láttam ami a képeken van... Hazavontattuk... Erhardtól beszereztem az új SKF féltengőt és nekiáltam kicserélni. Sajnos nem tudtam felálni aknára mert az emelkedőn van... Mivel az előző tengő a külső harangban tört el a levétele nem kos cumi volt. Először is a csavar a kerékagyban rá volt verve a féltengőre érthető okokból ugyan de a levételt nem egyszerűsítette meg, illetve miután leflexeltem azt a részét a csavarnak és a tengőnek rá kellett jöjjek, h az anya nem sz@rt még ma... 36OS csőkulcsal és a nagyobbik yatoval nekiáltam semmi a yatora rátettem egy kétméteres!!! csövet erőkarnak semmi... Na mondom ennek a fele sem tréfa... Elővettem egy acélfúró készletet és nekiáltam elfúrni az anyát... Ezzel a megoldással lemászott a helyéről. Ha már ott jártam körbenéztem és cseréltem a kormány gömbfejet felső lengőt illetve a stabkart is. A féltengő behelyezése így nem volt már komolyabb tétel illetve összeszerelés végén én is gondosan rávertem az anyát a tengő végére le ne akarjon mászni nekem...
14én lemegyek a szerelőmhöz azért megmutatom neki a törött tengőt amin egyébként újszerű volt a gumiharang valószínűleg azt cserélte az előző tulaja miután gondolom az eredeti rajta elfáradt, viszont sokalta az új tengő árát...












Eladódtak a csúnya, matt feketére fényezett nyári gurulók, két fűrészfogasra kopott, de még jó mintájú Semperitekkel. Jöttek helyette szép 8C felnik, 5-7mm-es Bridgestone gumikkal. Még nyereség is volt a bizniszben.


A mai napon megtörtént az olaj és a szűrők cseréje, valamint cserére került a vízhűtő is. A régit kibontva megnéztem, kb. az 1/3 felülete volt még használható... Megérdemelte az újat!
Az autó még pénteken sikeresen teljesítette a műszaki vizsgát is, hibabejegyzést nem kaptunk.
Km állás: 107125
Az idén tervbe van még a tető cseréje, jövőre pedig egy kuplungozás (ezzel műszakilag kvázi kész), illetve az ülések és a külső fényezés rendbetétele, és egy gumi/felni szettel lesz teljes az öröm :)
Teljes kipufogó rendszer cserélve gyárira.
Leömlők, tömítések, középdob, végdob, felfüggesztők.
minden kapott két réteg zink spray-t és két réteg hőálló feketét.





Elette az idő vasfoga az antenna talpátn a gumit. Kiderült, hogy Volkswagen Passat (!) antenna van a GT-ken, az ehhez való talpat sikerült csere csavarokkal együtt 2700-ért beszereznem. A cseréje nem volt egyszerű, legjobb előre hajtani a hátsó ülést, kipattintani a hátsó tető lámpát és azon keresztül letekerni a angy anyát és kitolni a kábeleket, lecserélni a talp gumit és ugyanez visszafelé.
1. kép: egy kopott antenna talp (netről loptam) 2. a megrendelt cucc OE száma 3. kép, beszerelve az új talp. 4. kép csak úgy, mert szép! :-D




Alfi előlépett munkásautóvá.Mivel a megélhetésem alapja lett néhány dolog más megvilágításba került.Napi 300 km mellett első az üzembiztonság.A kuplung pedálom jó idelye nyekegett,főleg melegen.Jobb ötletem nem lévén,kapott egy új trw főhengert.A másikat kb fél éve cseréltem.Megdöbbenve tapasztaltam,hogy az akkor cserélt fékolaj átláthatatlan fekete lötty.Érdekes mert a kuplung a nyekegéstöl eltekintve tökéletesen tette a dolgát.Olaj nem fogyott és ki is emelt rendesen.Nyekegés elhárítva.Vettem egy holtponti jeladót.Állítólag 200k körül fel szokta adni.Alfiba lassan 240 van.Plusz a vezérlés is közelített a 80k köré .Lett egy ina szett .A szerelőmnek viszont becsípődött a dereka.Felhívtam egy elismert márkayzervízt a csere végett,de számomra horror árat mondtak.Így végül atis 166 car társnál kötöttem ki,aki fél nap alatt cserélte azt aminek én akna és bátorság hiányában nem álltam neki.Köszönet neki itt is.Lelkem megnyugodott.Alfi megkapta ami jár neki☺
Másodszor történt bovden szakadás az autómon. Ezúttal felül...
Tizenötezer lett volna a gyári bovden és két hét mire ideér. Akkor gondoltam, mi lenne, ha bicikli bovdennel helyettesíteném? Egy próbát megér, 450 Ft volt a hátsó fékbovden (utólag látva az első is elegendő lett volna, az kb 250 magyar Forint)
Sajnos egy Youtube videót követve lebontottam a teljes bőrözést és alóla a szivacsot, ezzel elment két óra és sok mérgelődés, az acél gyűrűket nehéz szét és össze illeszteni. Utólag az is kiderült, hogy teljesen feleslege zsákutca... Ugyanis a régi, szakadt bovdent kihúzva, fentről a kerékpár bovdent simán le lehet tolna az aljáig, a gyári bovdenház marad a nyitó fülön. HA nincs a felhajtás, fél óra alatt ki / beszereléssel együtt megvan a csere! :)
Mutatom a munkafolyamatot, Alfa Romeo 147 és GT tulajok még hasznát vehetik.
1. kép, ezt látod, amikor felül elszakad. Egy ideig, aztán beszalad a szakadt bovden is. 2. kép, a leszakadt bovden záró, ami a kallantyúban maradt. 3. kép, a teszkós kerékpár bovden címkéje 4. kép, leszerelve a burkolatok 5. kép, kiszerelve az ülés és felhajtva a bőr (feleslegesen) 6. kép a bicikli bovden befűzése - kb. 1 centinként simán le lehet tolni, két ujjal 7. kép, menetet behajtva a gyári lyuk helyére, ahova agyári horog akadt egy átmenő csavart anyával és alátéttel lefogattam a bovdent. Nem vágtam le, a felesleget befűztem az ülés belsejébe, így nem szálkásodik ki 8. kép, ugyanaz, közelebbről. Később egy erős dróttal összébb húztam az alátét közelében, hogy véletlen se akadjon le a bovden. 9. kép, az ülés beszerelve, 10. kép, az ülés előre hajtva. Működik! 11. kép, szerelés közben egy lepke mellém szállt :D
Happy Now










