Blog
Kuplung és kettős tömegű lendkerék csere, pluszba hátsó féktárcsák betéttel, csak, hogy jól aludjak
Ma rászántam magam és kicseréltem a ventillátoregységet, ugyanis az egyik ventillátor csapágy megadta magát, s félő volt, hogy megsérti a hűtőt.
Kevesbb mint felébe került Németországból megrendelni, mint itthon beszerezni.





Cserélve lettek: Elől-Hátul BREMBO féktárcsa+betértek. Elől-hátul FAG kerék agycsapágyak. 8db NGK gyújtógyertya. Motor olaj SELÉNIUM 20K + szűrő. Hátsó motortartóbak. 2db Kézifékkötél. Tanknál az üzemanyagszűrő. Hátsó BILSTEIN 2db lengéscsillapító. Most a legközelebbi olajcserénél ami újabb 10,000Km-nél lesz nem igazán kel a gépsárkánnyal foglalkoznom :-))




Eljött az ideje az első lengőkar szett cseréjének, alulra Moogokat kapott felülre pedig Readelliket.






Vettem egy nappali menetfényt, amit elvileg a KPM is engedélyez. Így végre vége a napközbeni xenonozásnak. :) Felszerelni 10 perc, és ez elvileg olyan hogy ha az indexre is rá van kötve akkor azzal együtt narancssárgán villog. Ezt a funkciót még nem kötöttem be, de ami késik nem múlik :) Mutatós. tetszik :)


Történt hogy észrevétlenül egyre hangosabbak lettek az út egyenetlenségei. Tompán huppant egyet mélyebb gödröknél. Hagytam a dolgot ennyiben. Aztán hátul elkezdett kopogni valami. Na ezek a dolgok egyre erősebbek lettek. Gondoltam , hogy itt a tavasz átnézetem.
El is vittem egyik autószerelő cimborámhoz hogy nézzük meg mi a helyzet. Hát kicsit meglepődtem amit láttam. Hátul a lengéscsillapítóból ki van csúszva a szilent elöl meg a stabilizátor szilentek nincsenek a helyzet magaslatán. Sürgős cserére szorultak. Meg is rendeltem az alkatrészeket, és mentem Dzsozy barátomhoz hogy kicseréljük ezeket.
Gondoltam max egy délután és megvagyunk vele, háhááá hát nem. A külső stabilizátort kicserélni nem volt nagy kunszt, de a belsők már annál nehezebb. A bölcső leengedése nélkül is meg lehet oldani igaz, kell hozzá türelem. De sikerült megoldani végül . Hálás köszönet Piritu cartársnak. Az ő blogja alapján fél óra alatt megvolt a csere. Nagyon precíz leírás. :)
Én nem tudtam hogy a stabilizátor szilentet összefogó bilincs össze van préselve gyárilag, és a visszaperemezett részt kell szét ütni. Miután szétjött le kell csiszolni, és már össze is lehet csavarozni, teljesen jól összefekszik.
Ezen megpróbáltatások után következett a hátsó lengéscsillapítók cseréje. Itt mondhatni minden simán ment egy 15 ös krova fejet leszámítva ami sajna beleesett a hátsó nyúlványba. Azt hittem zörögni fog, de egyenlőre semmi hangja :)
A végeredmény csendes suhanás és brutális út tartás. Végre nem szitál a hátulja a kocsinak.
Köszi az ismételt segítségért Dzsozy !!










Mivel a csatlakozó hüvely összébbszorítása ellenére is visszajött a 21-es és 22-es légzsák hibakód, ezért a tervezett csati összeforrasztást végre megejtettem.
Az lesz érdekes, ha így is visszajönnek a hibakódok..:)
A sarukat egyébként úgy kell kiszedni, hogy a képeken látható módon szét kell pattintani a műanyag foglalatokat, majd a piros nyilakkal jelzett füleket fel kell tűvel kicsit feszíteni miközben a kábeleket kifele húzzuk.







Motorolaj csere: Selénia 20K 10w40 5 liter és Mann olajszűrő
97450 km
1
590
Tagok
Új tagjaink
- UTPcableman
- rajkailaszlo
- Tamas.F.Lamas
- Filip05
- Milán147
- copernico
- PolgárViki
- Bimbi10
- grimedth
- Frankie145QV