Blog
Tegnap hosszas keresgélés, mászkálás után végre sikerült találni egy talán normális állapotú 159-et. Dániából hozták be, vezetett szervizkönyv, rozsda sehol, megkaptam kinyomtatva a szerviz történetét, amiből kiderült, hogy mindig 15 ezrenként Selenia 5W-40 vagy 5w-30 as olajat kapott, tavaly cserélték a Xenon izzókat, valami volt az EGR-el más nagyobb gondja nem volt elvileg, remélem nem is lesz! Jövő héten vezérlés olaj csere stb. ami ilyenkor kell. 174 ezer km van az autóban, tehát nagyjából évi 30 000-et mentek a kocsival!
Sikerült szerezni, kész a futómű :) A rúdért köszönet Zé.-nek
Régóta vadásztam küszöböket, két félére hajtottam, az egyik a gyári 16v volt, ami hátul kiszélesedik, a másik fajta a kocka 1.7qv küszöbje. Sikerült szert tenni egy szett kocka qv-ról valóra:) Eredetileg csak a hátsó részét akartam felrakni, azzal az első résszel, ami rajta volt, de mivel makulátlan műanyagot nem vágok meg, ezért az első részével került föl. A hátsó részt valami itthon talált feketével fújtam le, h nagyjából lássam, h milyen lesz, de közben derült ki, h csak szettben tudom föltenni. A matériáért köszönet Pb_-nek

Hosszbordás ékszíj, tárcsa, feszítő csere.
Ködlámpa csere, hátsó alaktörlő javítás.
Km: 218426
2008ban volt legutobb cserelve, igy most valt idoszeruve. A cserenel minden siman ment, a regi szijnak igazabol kutya baja sem volt
Km 149500
Gazdára lelt a GTA szettem, be kellett számolnom egy garnitúra Ti szettet az árába. Voltak rajta esztétikai sérülések, eladni így csak rossz pénzért tudtam volna, így lefényeztem Gun Metálra, és meghírdetés után 15percel már jelentkeztek rá.
Jó helyre került mind két garnitúra felni szettem!!!!
Az új felniket elő rendeltem, zsír újak lesznek, jövőhéten megérkezik, erről post majd csak később, lehet,hogy csak AMTS-en (Auto Motor Tuning Show) lesz leleplezés.





Elérkeztünk a második olaj és szűrő cseréhez, kicsit későbbre terveztem, de úgy döntöttem megejtem. Gyári szűrők (Ufi) és gyári olaj (Selénia Racing 10W60) került bele. Az szettet Albáéktól rendeltem.
Előző olajcsere: 138.000km
Jelenlegi olajcsere: 147.346km
Megtett út: 9.346km
Ez bőven az előírt 20e km alatt van. A jövőben próbálom tartani a 12-14e km-es csereperiódust.
Költségek:
Selenia Racing 10W60 5L: 16990.-
Selenia Racing 10W60 2x1L (tartaléknak, utántöltéshez): 7780.-
Levegőszűrő: 2990.-
Pollenszűrő: 2990.-
Olajszűrő: 1990.-
Összesen: 32.740.-
Mindent magamnak cseréltem, így nem volt szervizdíj.




"Sajnos" beigazolódott. Február 3-tól új munkahelyem van és így nem szeretném használni napi szinten a Bestiát.
Az oka egyszerű: Budapesten lakom és dolgozom. Ezzel eddig nincs is semmi baj. Eddig a munkahelyemre (Budapesten) oda-vissza 30 km volt az út. 15 km oda és 15 km vissza! Amíg beértem szépen bemelegedett majd céges parkolóban pihent . Ez a távolság most lecsökkent nem egész 5 km oda és 5 km vissza. (3 metrómegálló) Nincsen értelme így használni és sajnos parkoló sincsen ahol pihenhetne amíg dolgozom. Az utcán meg nem fogom hagyni.
Egyéb előnyei viszont vannak... :-)
Így marad a hétvégi használat. Egyik szemem sír másik nevet.
Hiányozni fog a hétköznapjaimból, hogy beleüljek, vezessem, élvezzem :-(
Folytatódhat a 100%-os rendbetétel illetve egyéb projektek...!!!
Km állás: 154.124 km.
Tegnap délelőtt (2014.01.25) meglátogattuk a Csörgő autószervizt Várpalotán. Csöri lecserélte a 10W40-es Seléniát a sűrűbb 10W60-asra, abban bízva, hogy ezt nem csipegeti a kocsi.
Az olajcserét összekötöttük egy veszprémi családlátogatással is. Ott bóklászva sikerült egy fekete faceliftes 147-est és egy korosabb 156-ost is látni. Utóbbinak inteni is...
Majdnem 3 hónappal és ~2000 km-el később sincs az olaj mennyiségében csökkenés. Bevált a csere!