Blog
Férjecském unatkozott-polírozta Rossikát.
Polírpasztát (3M) még tavaly megvettük. ez elég jutányos áron került hozzánk.
A fekete elemek mivel eléggé kivilágosodtak, mondhatni szürkék lettek, lökhárítófestékkel újra a régi pompának örvendhetnek. A meló nem volt kevés vele, 1 egész hétvége ráment, de megérte.
163993 km-szelepfedélnél eresztett egy minimálisan az olaj. Csere Ajusa márkára.
Vez.módosítót féktisztítóval takarítottuk, érdekes, csendben is van. :)
Eltelt egy év az utolsó olajcsere óta. Bár km nem nagyon pörgött a gépbe, de ildomosnak láttam ledobni belőle frissre.
Selénia olaj, Alko szűrőkkel km állás 162000
Nem volt csendes a futómű a hidegben, így addig nem nyugodtam, míg Zsolti alá nem feküdt az autónak és cseréltük ki az felső lengőkart Lemförderre. Egyik Cartárs révén jutányos áron jutottunk hozzá, ráadásul mit is kérjen az ember lánya karácsonyi ajándéknak :)
Első kerek szám, amit együtt értünk el. Sajnos a legnagyobb figyelmem ellenére is sikerült túlszaladni rajta, de ez csak a remekbe szabott idei Alfacity miatt történt! Az eseményről képek később. Most csak a km/óra

Persze hogy elmentünk Füredre, a görögfalu - ami már nem az - régóta be volt tervezve.
Reggel 9 óra körül indultunk, a régi 7-en mentünk, és Akarattyánál csapattunk rá a 71-re.Itt-ott vonatoztunk kollégákkal, de elszakadtunk egymástól. Kenesétől bitang lassú lett a tempó, azt hittem sosem érünk oda.
De megérkeztünk utolsónak, mert akik utánunk jöttek, őket már nem akarták beengedni, mondván hogy megtelt a parkoló. Szegényeket a bejárat előtt oldalt leállították, remélem később be tudtak jönni, mert a gazosban még sok hely volt.
A verdák szépek voltak, több már visszaköszönt, de voltak meglepetések is.
Suncity jópofa, de kicsit kihalt díszletfalunak tűnt (már ha nincs ott éppen Alfacity).
Fotózgattunk, nézelődtünk, de kb. 13 óra körül egyszerűen nem bírtam a hőséget, és átmentünk az Aquaparkba. Klassz a hely, 17-ig ott dagonyáztunk, aztán visszamentünk a Citybe. Néhány kép, gondolom mindenki hasonlókat csinált :)
És a végén egy érdekes "hely", ott szoktunk megállni dinnyékért, így most is :)












Ismét egy AC megújult helyszínnel,ami kiváló választás volt-ezúton is grat a szervezőknek érte:-))!............és ha már Balaton,akkor megtoldottuk a hétvégét kicsit.Mivel szép időt jósoltak már a hét második felétől,csütörtök reggel a Balcsi fele vettük az irányt.Három éjszakát töltöttünk egy alsóörsi kempingben.Innen mentünk át szombaton is Füredre.Összességében nagyon jól sikerült a hétvége.Tényleg nagyon jó az új helyszín AC-nek.(az erőd már kezdett kicsit uncsi lenni).Színvonalas programok,tágas parkoló,érdekes kiállítók........Sikerült jó néhány ismerőssel is találkozni és beszélgetni kicsit:-)!
Jövőre Veletek ugyanitt:-))!








Megvolt az idei nyaralás is.
Az útvonal:
Magyarország/Tiszaújváros---->>Horvátország/Baska(6nap)----->>Szlovénia--->>Olaszország/Lido di Jesolo(4nap)---->>Szlovénia---->>Magyarország/Tiszaújváros.
Minden probléma nélkül teljesítette a túrát a gépezet.
Össz. megtett út: 2117km
Össz. menetidő: 20óra 51perc
Átl. sebesség 101.7km/h
Max sebesség:221km/h
Átl. fogyasztás: 6.34l






Kisuvickolt autóval indultunk reggel Balatonfüredre, és amint kikanyarodtam a parkolóból, elkezdett esni az eső Budapesten. Ez már a harmadik év volt, hogy megáztunk AlfaCity-be menet. Tiszta ideg voltam, mert pont annyira lett vizes az autó, hogy tele legyen foltokkal. Balatonfüreden emiatt az első utunk egy mosóba vezetett.
Kíváncsian vártam az új helyszínt, nekem nagyon bejött, hátránya, hogy nem találkoztam mindenkivel, akivel váltottam volna pár szót. Van több olyan ismerősöm, akiről csak onnan tudom, hogy ott volt, hogy láttam a képeken. :-) Viszont több lehetőség volt árnyékban üldögélni és egy ilyen napsütéses napon ez nem volt hátrány! Csemete nagyon élvezte az ugrálóvárat, elég hosszú időt töltött ott.
Mindent összevetve nekem bejött az új helyszín, a kiccsalád is jól érezte magát, tökéletes program volt. :-)
Egy kis saját készítésű videó a rendezvényről:
http://youtu.be/Dswyoi7lbEM




3
670
Fórum
Friss topicok
- Alfa történelem, híres ...
- Coffee - Minden ami kávé
- Filmek
- Oldtimer, youngtimer
- 4C
- Spider
- Alfa reklám
- Stelvio
- Csevegés (Á la Alfa Rom...
- Retrovízió - A '70-es, ...
Tagok
Új tagjaink
- Gyuszkó 159
- Olxander
- UTPcableman
- rajkailaszlo
- Tamas.F.Lamas
- Filip05
- Milán147
- copernico
- PolgárViki
- Bimbi10