Blog
Eljött az ideje annak is, hogy az Kowalsky közelebb kerüljön a földhöz. Túlságosan nem akartam leültetni, próbáltam a gyári TI ültetőrugóknál nagyobb mértékben ültető rugók elkerülését.
Ennek örömére kapott egy új Eibach Pro Kit-et, ami 35 mm-t csüccsentett rajta.
Kimondottan jól áll neki, a 18"-os kerekek sehol nem érnek bele.
A rugók berakása után természetesen volt egy futómű beállítás is ;)
Ki lett pucolva a légtömegmérő is, mert teljesítményvisszaesés jelentkezett. Puszolás után minden fasza ;)







Pár napja felszaladtam egy igen magas padkára. Lököst rajta hagytam és a cooler is kilyukadt. Coolert azóta már megvettem. Lökhárító kergetés közben viszont találtam egy igen vonzó GTA szettet. Meglátjuk mi lesz...


2017.04.13. Csütörtök. Bal felső lengőkar csere (TRW), első gumifékcső csere, első lámpa csere, gyári bontottra (a bal oldali el volt repedve, valószínűleg kavics miatt), fékolaj csere és műszaki vizsga. Érvényessége: 2019.05.12. Km: 176047. Szombaton pedig felkerültek a nyári gumik is és szépen letakarítottam. Nekem ez az autó még mindig etalon az alsó középkategóriában a szépséget tekintve, pedig nemsokára betölti a 14-et...:-)


Szombaton olaj (Selenia), olajszűrő, levegőszűrő, üzemanyagszűrő, pollenszűrő és két hátsó fékbetét csere. Fékek kitakarítása, kipufogó zörgés megszüntetése.
Vasárnap bal hátsó ajtó zár javítás. Nem minden nyitásra nyílt a zár, így csak bentről lehetett nyitni. Gondoltam szétszedem biztos van ott valami rendellenesség. Szétszedtem az ajtót, zár ki, zár szét. Kis pucolás aztán teszt. Szerencsére csak ennyi kellett, azóta hibátlan.
Km: 298400




A hétvégén felkerültek az új nyári gumik a Lexlutor cartárstól vásárolt alufelnikre. Pofásabb így az autó. A gumik újak 215/55 R16 93V Barum Bravuris.
Amikor odaértem a szervízhez leállítottam az autót, majd amikor álltam volna be a műhelybe besztrájkolt a sárkány és nem indult. Motor forgott, csak egyszerűen nem indult. Betoltuk a szervízbe, hibakód kiolvasás és közben gumizás.
Hibakódok: P2148, P2151, P0268
Az első gondolatom az volt, hogy akku saru le, injektor csatik le, ecu csatik le. Kontakt spray nem volt nalam, viszont féktisztító mindig van egy kicsi így azzal befújtam a csatikat bőven. Aztán még pihentettem áram nélkül kb fél órát. Ezután ismét pompásan indult. Nagy volt az öröm. Lecseréltem az első és hátsó emblémát is, és addigra a kerekek is készen lettek. (Köszi Zolcsika) :-)
Km: 298300



Na hát hol is kezdjem...
bejelentkeztünk a zöld bálnával vizsgára. Felkészítésnél az alábbi elemek lesznek cserélve: 4 db porvédő, bal oldali felső lengőkar és a hozzá tartozó szilentek.
Azt hittem csak ennyi.
Egyik napról a másikra ledarálódott a szíjam. Jelzem balf@sz vagyok, a hiba a feszítő volt, ami ott pihent a polcon... ami szintén beépítésre került volna 1-2 napon belül...
ehelyett 2 éven belül a 2. Generátorfelújítás és egy jó contitech szíj.
De megvan a vizsga és kész a verda :)
Majd 20 km mülva elsötétül minden... 4 napig kerestem a hibát...
már leszedtem a testkábeleket, anyáztam ezerszer, és ma este meglett a ludas... a kormány alatt lévő biztosítéktábla legfelső sorában a 10 amperes biztosíték... minden szuper. Még egy hibakód törlés és mindenki boldog lesz.
Na hát hol is kezdjem...
bejelentkeztünk a zöld bálnával vizsgára. Felkészítésnél az alábbi elemek lesznek cserélve: 4 db porvédő, bal oldali felső lengőkar és a hozzá tartozó szilentek.
Azt hittem csak ennyi.
Egyik napról a másikra ledarálódott a szíjam. Jelzem balf@sz vagyok, a hiba a feszítő volt, ami ott pihent a polcon... ami szintén beépítésre került volna 1-2 napon belül...
ehelyett 2 éven belül a 2. Generátorfelújítás és egy jó contitech szíj.
De megvan a vizsga és kész a verda :)
Majd 20 km mülva elsötétül minden... 4 napig kerestem a hibát...
már leszedtem a testkábeleket, anyáztam ezerszer, és ma este meglett a ludas... a kormány alatt lévő biztosítéktábla legfelső sorában a 10 amperes biztosíték... minden szuper. Még egy hibakód törlés és mindenki boldog lesz.
Azért szeretem az autóm, mert ha meg is szivat, mindig talpon marad. Köszönettel tartozok egy kedves villamossofőrnek. Miért? Elmondom :)
A kuplung egyik pillanatról a másikra full kemény lett. Nagy erővel be nyomtam, hát lent is maradt. Félrehúztam a kormányt, de nem eléggé, az 52-és Vili nem fért el, így a vezető kipattant, és segített. Eltoltuk kicsit arrébb. Majd 2-esbe, ráindítózás, és nagy nehezen eljutottam Novák úrhoz, a szerelőmhöz. Este 7-kor beengedett a műhelybe, következő nap felhívott, nyugi, csak a kinyomó csapágy volt anyaghibás, cseréltük, minden ok. Mondom szuper, akkor a már leegyeztetett légszűrőház és légtömegmérőt is cseréljük.
Azóta minden rendben :)
Na szóval, az úgy volt, hogy... És itt már lehet sejteni, hogy nem véletlen volt eddig ilyen nagy a csend. :P
Ugye novemberben elköszönt a turbó, meg amúgy is tervbe volt véve a vízfogyasztás kiderítése, a csúszós kuplung rendbetétele és a fáradt gátlók cseréje.
Néhány vargabetű után április elejére (nem, nem elírás, de nem akarok a gép előtt sírni, úgyhogy nem fejtem ki) kész lett a hengerfej - csak 3 helyen volt elrepedve - és a turbó - csak egy centit járt benne a tengely - cseréje és felújítása. A hengerfejben minden mozgó alkatrészt kicseréltek, a turbó sem gyári állapotában került az autóra, hanem a "hibrid turbó készül" nevezetű eljárás alá lett vetve, azaz a turbinaoldalt felmarják és nagyobb turbinakerék kerül be a gyárinál. Ez azért jó, mert több levegőt tud szállítani = több póver = nagyobb mosoly.
Örültem, mint majom a farkának, hogy végre otthon van az autó és önerejéből járóképes, mindeközben ráadásul semmi oda nem illő hangot nem hallat. Ez az öröm tartott egészen vasárnap délutánig (hétfő estétől), amikor az olajhűtő úgy gondolta, hogy akkor ő most elfáradt és elkezd ereszteni. Mit ne mondjak, nem volt felhőtlen az örömöm, úgyhogy lázas szervezkedésbe kezdtem, hogy egy fáintos univerzális olajhűtőt fel tudjunk hebrákolni a géperejű járóműre. Ennek a projektnek végül az időszűke, valamint az a tény vetett véget, hogy sikerült bontottan, csövekkel együtt 10ezer birodalmi pengőért venni egy használtat, amiért nagyon hálás vagyok az Alfadeponak.
A 4db Koni STR.T gátlót már novemberben megvettem - most már csak röhögök az optimizmusomon :)
Közben intéztem a kevlárkuplungot, ami szédítő gyorsasággal már aznap délutánra kész is lett - tényleg szinte beleszédültem ebbe a tempóba négy hónap tetszhalál után.
Közben az autó némi inkontinenciától sújtva megjelent a Kén utcában a kuplung-futómű-olajhűtő tematikájú szerelésen péntek reggel. Itt minden rendben és gyorsan ment, szerda délután el is tudtam hozni az autót, ami csodálatosabb, mint valaha.
Remélem ezt az állapotát még sokáig meg is őrzi :)
Esztétikai vonalon egy mosás+waxolás+beltéri takarítás fért bele tehetségembe és lehetőségeimbe.
A műsorszám költségei így alakultak:
Hengerfej+turbó+munkadíj = 460ezer Ft
Koni gátlók: 110ezer Ft
Kettőstömegű: 110ezer Ft
Kevlárkuplung erősítve: 30ezer Ft
Olajhűtő: 10ezer Ft
Új olaj (Motul X-Clean 5W40 5l): 15ezer Ft
Futóműbiszbaszok, kuplunghoz szükséges alkatrészek és munkadíj: 245ezer Ft
És még nincs vége, idén még "megkészül" rá a chip, valamint új féktárcsák és betétek is kelleni fognak, úgyhogy idénre meglesz a havi átlag 100ezer Ft-os ráköltés :O
0
633
Fórum
Friss topicok
- Giulia
- Coffee - Minden ami kávé
- Alfa történelem, híres ...
- 4C
- Spider
- Stelvio
- Alfa reklám
- Együnk-igyunk, amíg teh...
- Off-os verdák, tapaszta...
- Zenebutik
Tagok
Új tagjaink
- UTPcableman
- rajkailaszlo
- Tamas.F.Lamas
- Filip05
- Milán147
- copernico
- PolgárViki
- Bimbi10
- grimedth
- Frankie145QV