Blog
Guti86 cartárstól sikerült megvennem a kocsi eredeti kormány kerekét, amit vásárláskor nála hagytam, hihetetlen nagy üzletember vagyok na :D Kemény 4000 péz plusz postáért birtokba is vehettem, már csak a világos sárga bőr belső hiányzik :) Ami késik nem múlik.

09.05-én, pénteken megkaptam postán GT-től a rendelt matricákat. (Hozátenném, hogy nagyon gyorsan, az átfutási idő nem volt 3 nap) El is helyeztem a gépen egy-kettőt belőlük. A Sportivo matrica felhelyezése volt nehézkes egy picit (vagy én vagyok a béna), amúgy simán ment minden. Most már az első embléma is jól néz ki (teljesen fakó volt), és az index alatti kígyók is elfoglalták a helyüket :) És még tartalékba is maradt pár ragasztani való :)
GT kérésének eleget téve készítettem pár gyors képet.






Történt, hogy hosszú úton voltunk és klíma mellett arra lettem figyelmes, hogy melegszik a vizem. Nagyon meglepődtem és megijedtem, de szerencsére menet közben visszahűlt üzemi hőfokra, viszont városban eléggé melegedett, ill. majdnem forrt is már. Mint kiderült nem ment a hűtőventim sem klímával, sem anélkül. Amint hazaértünk elkezdtem kutatni, hogy mi lehet a bibi. Odáig jutottam, hogy a relék és biztosítékok mind rendben voltak, a hűtőventinek adtam direktben áramot, hál' Istennek működik. Akkor mi lehet a nyűgje? Elvittem autóvillamosságishoz és kiderült, hogy a ventillátor kapcsoló kakkant meg. Hívtam is egyből vm(NagyVad) kollegát és megrendeltem a kapcsolót (4800,-). Még aznap meg is kaptam (ezúton is köszönöm neki a gyors ügyintézést) és másnap ki is cseréltük. Azóta ismét jól működik a rendszer, megy mindkét fokozata a ventinek klímával és anélkül is. :-)


Egy hete egy hűvösödő péntek reggel a kijelzőn megjelent az "alacsony töltés" ikon. Mivel előző aksi csere idejéről nem volt info, a legvalószínűbb hibának az aksi állapotát tartottam.
A hibát hétvégén nem sikerült orvosolni, vasárnap beindítva az autót az összes elektronikus berendezés hibaüzenetet adott - ABS, VDC, légzsák, hill holder (jéé, ez is van benne?), stb..
Neten rendelve keddre megérkezett az új akkumulátor. Sajnos a csere után a hiba nem szűnt meg, így felkerestem a szerelőmet. A hibát a generátor kiégése okozta - felújítás, tekercselés, ki-/beszerelés megvolt 28e forintból.
Lehet, hogy az aksi csere nem lett volna kötelező, de nem bánom, hogy új darabbal nézek a közelgő hideg hónapok elé.
Romeo újra a ház előtt, feltöltődve :)
a váltó cseréért kaptam még egy gyári Sportcsomagos kormányt ez is megvan! :) rég kergettem már egy ilyet :) sajnos újra kell bőrözni de ez egy későbbi blog


Marklarral elcseréltük a Speeres váltót és kaptam cserébe egy jobb hátsó sárvédőt , mivel a jelenlegit nyaralásom alatt megnyomták

Történt hogy kiégett a bal oldali tompított izzóm, mivel már korábban ideiglenesen száműztem a xenont.... sőt a nappali menetfényt is... Nem saját döntés volt hanem egy magát istennek képzelő Rendőré . Bár abban rendes volt hogy csak figyelmeztetett, mert a tompítottal nem éghet együtt a menetfény ami igaz is. Ezért fájó szívvel de kivettem a xenont, és visszaraktam a veleo izzókat, ami persze 2 hét után ahogy kell ki is égett.
Sokat olvasgattam és sokan is dicsérték ezeket az Osram Night Breaker Unlimited izzókat. Majd meglátjuk mit bír :) minden esetre nem voltak olcsók szóval remélem jó minőségűek lesznek. Tapasztalatokról később :)
Km: 141 148



MOL TEMPO DIESEL
65,67 L
előző tankolástól futott km: 764 km
átlagfogyasztás: 8,59 l/100 km
költség: 28 166 Ft
pontjóváírás: 0 (1 155 pont)
kedvezményes költség: 28 166 Ft
3
537
Fórum
Friss topicok
- Coffee - Minden ami kávé
- Retrovízió - A '70-es, ...
- Giulia
- Zenebutik
- 155
- Forma-1
- Alfa történelem, híres ...
- Spider
- Filmek
- Alfa tuning
Tagok
Új tagjaink
- UTPcableman
- rajkailaszlo
- Tamas.F.Lamas
- Filip05
- Milán147
- copernico
- PolgárViki
- Bimbi10
- grimedth
- Frankie145QV