Blog

>> Eseménypiktortom // Alfa 156 2.4 JTD // 2011-12-18

A történet úgy kezdődött, hogy csütörtökön egy pécsi kávézóban irigykedve hallgattam egy barátom, hogy másnap pénteken megy Budapestre, és hogy mennyire izgatott tőle.
Erre én: Oké, akkor én is megyek, ott majd találkozunk. :) Hívtam magammal még pár barátot, mégse egyedül kelljen utaznom.
Pénteken délelőtt még beültünk kávézni a törzshelyünkre, aztán el is indultunk. Nem éreztem semmi problémát, gondot, Lysa rendesen viselkedett. Tette a dolgát. Egészen Szekszárd utánig, amikor is előzés közben megmakacsolta magát, (vagy félrenyelt- :) nem tudom) és a motor, mint olyan megszűnt repíteni minket a főváros felé. Szervó nélkül lekevertem valahogy a padkára, még szerencse, hogy nyílegyenes szakaszon voltunk. Első gondolatom az volt, hogy b@szki a vezérműszíj. Heves szívverések között bekukucskáltam a motortérbe... Nem, nem az. Hála az égnek. Na de akkor WTF? Második, vagy harmadik próbálkozásra be is indult, szerencsére. Konzultálva a többiekkel úgy döntöttünk, hogy nem folytatjuk utazásunk. Hazafelé vettük az irányt, csak lightosan, nagy bánatomra. Elég rossz érzés volt, hogy mindenki leelőzött, de nem akartam neki tolni. Jelzett, hogy nincs jól a Drágám! :)
Aztán elgurult a gyógyszerem, én is előzni kezdtem. Nem kellett volna, ugyanis megint megállt. Többet hazáig nem is előztem :(
Szerencsésen hazahozott minket. Vezműszíj után, a lehetséges bajforrás listán az eltömődött üzemanyag szűrő/rendszer következett. Kicsréltem, bízva abban, hogy most a tuti. Az új szűrővel be sem indult. Következő gyanús elem a listán az üz.a. szivattyú (vagy annak a mikroszűrője) vagy a rajta található nyomásszabályzó szelep. Mindezeket szétkaptam, megtisztogattam, majd összeraktam. Próba következett. Beröffent, végre. Csak fura hanja van, ingadozik az alapjárat (gondolom én). A munka közben még meg is sebeztem magam összevéreztem a motort. Életemet és véremet az Alfáért!

 
>> Tuning és extraImyx // Alfa 156 2.0 JTS Selespeed SW Distinctive // 2011-12-18

Gondoltam egyet, és ráálltam a küszöb spoiler témára. Egy hét alatt összejött, hálás köszönet Mizooo cartársnak és barátjának a segítségért, jó, hogy még vannak ilyen emberek. Köszönöm.

 
>> Egyébttamas156 // Alfa 156 1.6 TS 16V // 2011-12-18

Végre a működési problémákon túl is jutott keret a megjelenés javítására. Lecserélésre került az első és hátsó embléma, ami ugyebár típushiba, hogy teljesen elkopik-összemosódik.
Felkerült alulra egy műanyag motorvédő kartell, és lett pótolva némi váltóolaj előtte. Plusz a műszaki is két évre letudva, következő projekt januárban az első lengőkarok cseréje, vagy felújítása lesz. A felújítás lényegesen olcsóbb történet lesz, de ez már 2012 eleje.

 

Az előző ill. a mostani télen is befagyott már, így cserélve lett ez is.

A burkolat kicsit szaggatott volt már így ráfért a csere... sajna pénzhiány miatt csak használtra futotta...
A bal oldali tükröm nem fűtött mert megszakadt a csatinál a szál korrózió miatt...-csere!

-burkolat szereléssel: .8.000.-Ft
-egész bal oldali tükör: 2.000.-Ft

 

A jobb oldali "összekötő" féltengely csapágya cserélve lett.

Mivel két hetet tölthetett a szerelőnél, így ezt a nem egyszerű műveletet is rájuk bíztam. Elmondásuk szerint gondoltak közben rám párszor.. :)

A kormánymű porvédők ill. a külső összekötők is cserélve lettek.

Megmérték a kompressziót is. 11-12 között van mind.

Bár csak az ABS-t akartam légteleníttetni a biztonság kedvéért, mert (indulás után) kicsit hangosnak tűnt az utolsó fékfolyadék csere óta, kiderült, hogy az egész rendszert légteleníteni kellett.
Valamint a szerelő nem volt megelégedve a fékerővel, szerinte (is) kevés ez a fék erre az autóra, szóval valamikorra be kell ütemezni a nagy fékesítést is.. :)