Blog >> futómű
Nem akartam külön posztot írni emiatt, de ha nem jön közbe semmi váratlan esemény, akkor valamikor április környékén kellene billentyűzetet ragadjak, ami miatt kicsit torzulna az időrendiség és a tér idő kontinuum a blogon, így egyszerűbb ha pár sorban összefoglalom a történéseket.
Már karácsony előtt feltűnt, hogy laposabb a jobb első kerekem, így első körben rápumpáltam, s vártam, hogy újra leenged-e, s ha igen, mennyi idő alatt teszi mindezt. Január első hetében szúrt szemet, hogy ismét leengedett, s szerencsémre úgy is állt a kerék, hogy észrevettem a bordák közt megbúvó rozsdás szöget. Lassú defekt volt, így ismét rápumpáltam, majd pár napra rá kijavíttattam a hibát.
Visszaszerelés előtt felcsiszolták a felni peremét, s merítőkádban ellenőrizték a szivárgást, de most abszolút nem enged. Aztán (csak mert még eszemben van, pedig ilyen apróságokat nem szoktam a blogba leírni) örülhetnek a "szarolaszozók", túl vagyunk egy nagyon komoly elektromos meghibásodáson is - igen, kiégett a jobb első H7-es tompított izzó. Szerencsére még akadt elfekvőben a garázsban, így pikk-pakk ki is cseréltem (ezen még nem kell sem a lökhárítót levenni, sem a lámpákat kivenni)...
Aztán kedden reggel volt kollégám elvitte, majd vissza is hozta az autót, csak közben kicserélték a két belső stabszilentet. Kár volt eddig húznom a dolgot, tényleg ezek csinálták a fesztivált, azóta egy apró zörej sincs a futómű felől, így apránként összeérett az is. Most legszívesebben ki se szállnék belőle, annyira jó, hogy végre csendben teszi a dolgát. Szeretném hinni, hogy ez most egy darabig így is marad...



...mármint abba a bizonyos ürülékbe, azt a bizonyos rögzítőelemet. És az igazat megvallva ez is csak féligazság. Mert mi a helyzet a "szarolasszal"? Tulajdonképp semmi - augusztus eleje óta poszt sem született, s akkor sem azért ragadtam billentyűzetet, mert baja volt - hisz sokak számára biztos meglepő, de amolyan "tanken fahren" jelleggel, szinte hiba nélkül üzemel az Alfa.
Azért csak szinte, mert vásárlás óta másodízben produkált egy "valódi elromlást" (számomra a TMK, a kopó fogyó alkatrészek, valamint a már vásárláskor is ismert hibák nem tartoznak ide). Ahogy egyre korábban sötétedett, feltűnt, hogy baromira nem akarnak figyelni rám, amikor tolatok ki valahonnan, ami működő tolatólámpák nélkül, nem is volt elvárható. Mivel az izzók, és a biztosíték jó volt, nem maradt más hátra, mint ezerpárszáz forintért venni egy új tolatólámpa kapcsolót, amit relatíve könnyedén ki is cseréltem. A kábelcsatlakozó sem volt a helyzet magaslatán, azt kollégám javította meg.
Fény gyúlt az éjszakában, azóta újra tökéletesen működik minden. Lassan már egy éve, hogy szereztem két új első lengéscsillapítót (tudom nem egy top márka, de amennyit fizettem érte annyit bőven megért), hozzájuk tartozó toronyszilenteket, valamint két első TRW stabpálcát, mert pár csendesebb hónapot követően valami mindig megszólal az első futóműben.
Lassan már kezdem megszokni - így tulajdonképp türelemre is tanít az Alfa, hisz a régi énem már rég agyfaszt kapott volna ettől - hogy többet használom finoman kopogó futóművel, mint néma csendben. Mivel már szinte minden volt legalább egyszer cserélve az első futóműben, s csak a lengéscsillapítókhoz nem nyúltunk eddig, azt gondoltam, hogy ezek kopoghatnak hőmérséklet függvényében hol jobban, hol kevésbé.
A héten le tudtam tenni az autót egy napra, így ki is lettek cserélve - s bár csökkentek a zajok - de nem hozta a várt eredményt. Csütörtökön a kerékcsere alkalmával (ismét az autóval kapott négy komplett kerék került fel a 2015-ös Nokianokkal) egy kis segítséggel kicseréltem a stabpálcákat is, de nem volt semmi baja a régieknek sem. Sebaj, ismét újak ezek is.
Szerelgettük kicsit itt, kicsit ott, de a probléma gyökere valahol máshol lehet - arra gondolok, hogy a belső stabszilentek kezdik újfent megadni magukat (vagy maga a rúd kopott már meg annyira a több, mint 300 ezer kilométer alatt, hogy hamar kinyúlósodik rajta az új szilent) de azok egyelőre még biztosan maradnak. Ha nem muszáj, akkor a tavasszal esedékes műszaki vizsgáig már nem áll szándékomban hozzányúlni. Elzörög ez még így a télen, aztán majd úgyis meglátjuk...






Tegnap felraktam a téli kerekeket.
Ma pedig elvittem az autót futómű átvizsgálásra és beállításra. A futóműnél minden feszes, minden rendben, egy pici állítást igényelt csak...
A Nokian gumikban 31699km van ezek kerültek most előre. A Laufen gumik 0km-ek.
Az autóban 313817km van.

Csereérett lett a két hátsó lengéscsillapító. Iszonyat hangja volt és lehetett érezni, hogy szinte elpattog a kocsi az úton. Cserélve lett mindkettő, plusz kicseréltül vele együtt a két hátsó toronyszilentet is. Ismét olyan feszes úttartása van a kocsinak, mint ahogy azt a gyárban megálmodták. :-) Lengéscsillapítóból Monroe Reflex ment bele, toronysziletből pedig TRW márkájú.
km állás: 200.895km

Tegnapi napon felkerestem egy futóműbeállítással foglalkozó szervizt (ottservice.hu),ahol foglalkoznak rázópados futómű hiba megállapítassal is.Egyre jobban zavar a futómű felől érkező,ritkán,de jól hallható kis klottyanas.Sajnos nem lettem sokkal okosabb, a vizsgálatot végző szerelő sem biztos benne,hogy mi okozza a hangjelenséget.Ő talán a gátlóknàl vélt felfedezni “valamit”,de mivel csak minden első mozgatásra hallható a hang,így ez sem biztos.Azzal biztatott,hogy a felső lengőkar szilentek jók,így várjak amíg a hangjelenség sűrűbbé vagy erősebbé nem válik és akkor keressem fel őket újra.Egy kis problémát még felfedezett:a bal oldali alsó lengőkar hátsó szilentje kicsit be van repedezve,de még bőven ellátja a feladatát.Rendesek voltak,mivel szerintük hibát nem találtak,ezért fizetnem sem kellett a vizsgálatért,így csak 1000 ft-omba “került” a procedúra.Használom tovább és várok...
Menet közben a jött a hibajelzés, hogy a hűtőfolyadék túlmelegedett, motort állítsam le, a mutató 130 fokon felakadva. A kiegyenlítő tartály üres volt. A szervízben kiderült, hogy szerencsére csak egy cső törött el, amit kicseréltek, hűtőfolyadékot utántöltötték, a rendszert légtelenítették.
Egyúttal a bal hátsó tolatóradar szenzort is cserélték, ami hol működött, hol nem, ilyenkor a computer hibaüzenetet dobott.
Jobb hátulról jövő, erősödő kopogó hangnak is meglett az okozója: kutyacsontot kellett cserélni.
Km óraállás: 115988
Mai nap le lett szervizeltetve az autó.
Kapott:
- Selenia 20K for Alfa Romeo olajat
- Olajszűrő
- Levegőszűrő
- Pollenszűrő
Futómű is utána be lett állítva.
A sebváltó olaj is után lett töltve.
Km. : 147 315
Mivel a kuplung cserét túl sokáig húztam, így a Selespeed váltó szinkrongyűrűit megette a kuplung, így a váltó is cserére szorult.
Természetesen a DZ banda ebben is a segítségemre volt.
Az autót már szar első futóművel vettem, így már az is csere érett lett, ez is meg lett csináltatva. (Alsó felső lengőkar csere párban, és a két stabilizátor rúd.)
Most már végre úgy működik a váltó ahogy kell, és a szar utakon se érzem a legkisebb gödröket sem.
Kezdem látni a fényt az alagút végén.
Most már tuti hogy nem adom fel! :)
Újabb téma, amiről nem lehet sokat vitatkozni. A csomagtér szűk, ami már eleve jó jel - van hely a lengőkaroknak. :) Sok múlik azon is, hogy szépen ki van merevítve az egész kasztni, nyöszörgéseknek nyoma sincs. Az első tornyokon is vannak merevítők, és a kalaptartó alatt is elég vaskos összekötő fut keresztül. A súlyra is figyeltek, az elemek jelentős része alumínium a motorblokkal egyetemben, a kardántengely karbon, stb. A kormány olyan direkt, mint kategórián belül semmi másban, hajtási befolyás pedig zéró, ahogy az egy hátsókerekes verdától elvárható. Minden kanyar előtt türelmetlenül vársz, hogy végre fordulhass. :)
Parkolásnál a végállások közelében ugrálhatnak az első kerekek, mert ilyenkor egymáshoz képest nem megfelelő íven haladnak. A sportos futóműgeometria olyan kanyarvételekre van optimalizálva, amikor a külső íven számottevően nagyobb terhelés van, ami ugye parkoláskor nem valósul meg. Ehhez jön hozzá, hogy elég nagy szögben ki lehet tekerni a kerekeket (RWD előny), ahol az eltérések már eléggé megnőnek ahhoz, hogy ilyen szembetűnő jelenséget produkáljon. A mélygarázsos műgyantán különösen látványos. :) Cserébe menet közben az egész autó mozgása légies, mindent könnyedén old meg, mintha a gyors irányváltások a világ legtermészetesebb dolgai lennének - mert neki az is.
A tesztek alapján számítottam erre az érzésre, arra viszont nem, hogy közben egészen élhető marad rossz úton is. Ebben valószínűleg a mai szemmel nézve nem túl peres gumik (/50) és a csak közepes méretű felni (17”) is segítenek. Szerintem nagyon jó kompromisszum sportosság és kényelem között, hiábavaló próbálkozás lenne belekötni.
Oké, nyilván bele lehet, hiszen egy futóműfelújítás biztosan nem két fillér, és a csomagtér sem olyan tágas, mint lehetne, de akit ez izgat, az is biztosan megtalálja a számítását a Fiat haszongépjármű részlegénél. :)
