Mutasd

>> Szerviz2018-03-22

A turbo kicsit szorult. Csak takarításnak indult, de felújítás lett belőle. Olajcsere is volt, meg fékfolyadék csere is. Na meg a szervizben eldurrant a szervócső is.
És felkerültek a Blackline felnik is az autóra.

>> Tuning és extra2018-03-15

Évek óta szerettem volna birtokolni egy Alfa GT Blackline felnigarnitúrát. Viszont az árát magasnak találtam, és amúgy is kevesen adták el. Egyszer majdnem sikerült beszerezni egyet, de az eladó végül visszalépett. Most viszont egy némileg padkázott, de amúgy rendben lévő garnitúra került a birtokomba.

>> Tuning és extra2018-03-01

A csatornafedél okozta sérülés ismét helyre lett állítva, természetesen Vittorio által. Fizetett az illetékes, így ez a gond megoldódott. A beszerzett új emblémák is felszerelésre kerültek. Megnézettem a bal első ülés fűtését is, mert az nem működött, szerencsére csak kontakthiba volt. Valamint nagyon régóta játszotta a lámpamosó azt, hogy spriccelés után nem ment vissza a helyére. Ez anyira nagy problémát okozott, hogy ennek köszönhetően az ablakmosó víz elfolyt szépen lassan. Ebben a trutyi időben ez meg annyira nem szerencsés, úgyhogy ez is javításra került egy kis izé (nem tudom a nevét, ez osztja ketté a tartályból jövő folyadékot) cseréjével. Most már jól üzemel.

>> Tuning és extra2018-02-15

Az autó elején az embléma már nagyon kopott volt. Matrica volt ráragasztva, ami szintén kezdte megadni magát. Úgy döntöttem, hogy lecserélem valami szépre. Így hát vettem az autó stílusának megfelelőt. Andreas nagyon készséges volt, ha a munka nem szólt volna közbe, még le is cserélte volna az autómon...

>> Tuning és extra2018-02-15

Mivel tavaly sikerült elhagynom a 4 felniből 3 kupakot, kellett új. Rendeltem kupakot az Ebay-en, GT pedig matricát készített rá nekem. Nem bonyolítottam túl, ugyanaz a logo került rá, ami eddig is volt.

>> Esemény2018-01-27

1 hét telt el, hogy az autó első lökhárítója rendbe lett rakva. Egy kiálló csatornafedél viszont nagy örömömre ismét kárt tett. Tábla nem volt kihelyezve. Kértem rendőri helyszínelést, az ügy elindult. Pár éve hasonló esetben meglett a felelős és kártérítést is kaptam. Remélem most is így lesz majd...

Update:
Az önkormányzatnál bejelentést tettem, de kiderült, hogy mivel munkálatok folynak az utcában, a kivitelezőt terheli a felelősség. Így a kárigényemet továbbították az illetékes cég felé. Erről levélben értesítettek. Várakozás...

Update 2:
Felvettem a kapcsolatot az építésvezetővel. Először nem nagyon akart hinni nekem, de rendőrségi papír meggyőzte. Egyezkedni akart, 25ezer Forintot ajánlott, de nem fogadtam el, ragaszkodtam az 50ezerhez, amennyit legutóbb fizettem a javításért és fényezésért. Végül kifizette a teljes összeget. És már tábla is lett kihelyezve.
Viszonylag gyorsan, nem egészen 1 hónap alatt megoldódott a dolog.

>> Tuning és extra2018-01-18

Munkámnak köszönhetően mostanában viszonylag sok időt, heteket töltök Miskolcon. 3 éve Vittorio dolgozta át picit az autómat, és tervben volt már, hogy a kavicsfelverődések miatt menjek majd hozzá lökhárítót fényeztetni, de a múlt év végi spoilertörésem ezt a dolgot felgyorsította. Meg is beszéltük, hogy mikor legközelebb Miskolcon töltök pár napot, elviszem hozzá az autómat és rendbe rakja. Ez most meg is történt. Pluszként beszerelésre került a menetfény is, melyet még év végén rendeltem meg eBay-ről. A pajzson lévő fekete plastidip is kezdte megadni magát, azt egy másik fajta festék használatával rakta rendbe. Ismét pompázatos az autóm eleje! :-)

>> Tuning és extra2017-12-22

Közel 3 éve került fel menetfény az autómra. Eleinte minden rendben volt vele, de aztán égett ki LED, illetve kavicsot is kapott és megsérült. A fehér fényével sem volt gond, de álló helyzetben fura sárga színe volt a LED-eknek, és az annyira nem tetszett. Lassan másik megoldás után kellet néznem. Kristyon blogját olvasva találtam a jó megoldásra, az indexbe épített menetfényre, mely fehéren világít, de irányjelzés esetén sárgára vált a színe. Kristyon adott linket a termékhez, így meg is rendeltem.

>> Esemény2017-11-24

Ma este hazavittem kollégámat, majd elindultam tőle. Volt egy kis grízes forgalmi szituáció, de nem lett semmi baj, néztem még a tükörbe, hogy minden oké-e mögöttem. Mikor visszanéztem előre, akkor látom, hogy egy rohadt nagy fekvőrendőr van előttem. Belesatuztam, de nem volt elég, az autó bólintott is, így a Novitec toldatot sikeresen odavertem. Hát, nem szép látvány. Több, mint 8 éve fent van az autón, és bár volt, hogy itt-ott leért, de ennyire csúnyán még nem bántam el vele. Szerencsére javítható, de idén erre már nem lesz időm, ez jövő évre marad. Terv volt amúgy is az első lökhárító fényezése, mert tele van kavicsfelverődéssel. Hát, így nagyobb lesz a munka vele...

>> Egyéb2017-11-18

Végre volt időm ezt is elintézni. Péntek délután elindultam, remélvén, hogy lesz gumis, aki tud segíteni. A negyedik helyen jártam sikerrel. :-)