SanyiJTD - főkép
>> AutóápolásAlfa 156 2.4 JTD 10V // 2013-07-25

Az üléseim mikor már megvettem meg voltak kopva, most újrafestettem.
Bár ezzel is megvolt a magam harca. Először is kell egy szer ami letisztítja a bőrt, majd bőrfesték utána meg valami ápoló olaj.

Mondom ,hogy ne üssön el a színe újrafestem az egészet.

Igen ám ,de úgy fogott utána ,mint a franc. Mondom biztos nem száradt meg, várok. Vártam ,2 hét után is fogott.

Nekiestem ,hogy leszedjem valamivel.

Habos víz, meg körömkefe kombóval adtam neki, vagy 2 óra sikálás után vissza szedtem gyárira. Most csak oda festettem ahol ki volt kopva, oda is nagyon vékonyan, így jó, és nem is üt el...

A végeredmény sokkal jobb, bőrápolóval is lekentem.

>> SzervizAlfa 156 2.4 JTD 10V // 2013-07-10

Ahogy a cím is mutatja vízcső csere ment végbe, történt ugyan is ,hogy Balatonra menet szétment (a klíma ventihez picit hozzáért, majd addig dörzsölte míg kiszakadt) Ömlött a víz, majd kifolyattuk az összeset, és Macgyver módszerrel szigszalaggal körbetekertem.
Gyorskötözővel elhúztam a ventitől (ezek álltak rendelkezésre) Lényeg a lényeg, feltöltés után tökéletesen üzemelt, hazahozott (kb 50km-t) :)

Ma sort kerítettem a cserére, azért nem volt túl egyszerű levadászni a hűtő aljáról a csövet, de végül sikerült , jó bontott a helyére, víz bele, melegítés, légtelenítés, nyugodtság van.

>> Tuning és extraAlfa 156 2.4 JTD 10V // 2013-07-08

Le lett fóliázva a szép új első lámpa.
Védve van most a naptól is, meg a kavicsoktól is, meg már nem annyira króm végre :)
Füstöt kapott, nem feltűnő, szerintem nagyon jó lett ;)
Szokott lenni nálam minden féle fólia ha valaki kedvet kapna, de perpill most elkapkodták!

1. kép : a különbség. -bal gyári, jobb fólia-
2. kép : Gyári
3. kép: Füst

>> Tuning és extraAlfa 156 2.4 JTD 10V // 2013-06-29

Történt,hogy kitaláltam ,hogy meglakkozom a lámpáim, mert már kívül és sajna belül is matt volt. De ha már lakkozom ,legyen kicsit extrább, kapjon kék gyöngyházat.

Meg is történt a csiszolás, maszkolás, kék gyöngyöt felfújom, majd meglakkozom. Tele van hajszálrepedéssel a lámpám, meg fehér foltokkal. Na fasza, jobb volt,mint lett, ahogy a mondás tartja.

Ma vettem új lámpákat, mert a lakkozást is csak végső elkeseredésembe csináltam.
Hozzáteszem a kék gyöngyház világbajnok ötlet volt (szerintem) no mind1.

Most krómos lámpát kapott, elegem van már a fekete belüből, a fél társadalom olyannal futkoz, ( na meg drágább is volt az ) ,ez kap majd egy lámpafóliát, és öröm bódottá!

>> Tuning és extraAlfa 156 2.4 JTD 10V // 2013-06-29

Gyarapodott a hátsó szélvédőm egy matricával, mert mindenki azon vitázik,hogy fóliázva,vagy fényezve van-e az autóm. Azt hiszem ezt megválaszoltam.

Ismét GT cartárs szállította a cók-mókot, (mint mindig)! Köszi köszi!

>> Tuning és extraAlfa 156 2.4 JTD 10V // 2013-06-22

Úgy alakult ,hogy sikerült egy garnitúra MOMO V10 Black-et beszereznem!
Arra gondoltam lecserélem erre a 17-es Selespeed garnitúrám!
205/40R17-es télit szánok rá!

Akit esetleg érdekel a 17-es (ritka,mint a fehér holló) selespeed felnim, teljesen felújítva téli gumikkal, akkor eladó!!

UPDATE:

Jobbnak láttam eladni, mindkettőt :)

>> EseményAlfa 156 2.4 JTD 10V // 2013-06-16

Résztvettünk mi is az Alfacityn!

260km-t kellett volna autóznunk ,de ~300lett belőle kb, mert Győrbe keringtünk fél órát útlezárás miatt...

Pápai konvoj otthagyott miket (gratula a teszkós szerencsétlen pénztárosnak, meg azoknak akik nem tudtak 2(kettő) percet várni még...), nagy nehezen ,de Győrbe sikerült csatlakoznunk hozzájuk...

Onnantól mentünk , vagyis pattogtunk a konvojjal.

Eszméletlen meleg volt Citybe, de mindenesetre nekünk nagyon tetszett.

Annak a sok embernek aki vitázott egymás között üzenném ,Fényezett, NEM FÓLIÁZOTT az autóm :D :D :D (Végére már ki is írtam a szélvédőre :) )

Szabeee cartársal összemértük a hasmagasságunkat :))

Nap végére 14db bella macchina matricát kaptam a szélvédőmre.
Alfacity szűzként ,és szinte nulla személyes ismerettel meglepett, és nagyon jól esett.

Szerintem az enyém volt Alfacity legalacsonyabb gépe :)))

 
>> SzervizAlfa 156 2.4 JTD 10V // 2013-06-12

Történt ugyanis, hogy 90fok fölé szökik a mutatóm.
Szerelő szerint kezdjem hűtő cserével (kb 1 hónapja kapott egy bonott valeot)
Hát jó, rendeltem egy új hűtőt, ma beszereltük, de nem segített a dolgokon túl sokat.
A következő a vízpumpa csere lesz, arra amúgy is rá kell nézni ,mert valószínű ott csöpög a víz.
Öröm bódottá.............

Az új hűtő 27k volt 40% kedvezményre.

>> EgyébAlfa 156 2.4 JTD 10V // 2013-05-30

Ronda esős időben unatkoztam ,gondoltam kitisztítom a MAP senzort.
Srácoktól megkérdeztem, hogy hol található, meg mi is ez pontosan.

Nekiálltam, kiszedtem. Durván kormos volt. Nagyon durván.
Megtisztítottam, visszaszereltem. Ha már ott tartottam leszedtem az EGR szelepet, és megköszönvén a map senzoron végzett műveleteket nyugdíjba küldtem 2 lemezzel.

Ezzel még futok egy kört, hogy minden okés lesz-e a falazott egr-el, mert régebben nem ment minden simán...

 
>> Tuning és extraAlfa 156 2.4 JTD 10V // 2013-05-28

Ma felraktuk a tegnap rendelt koptatómat.
Sajnos a NOVITEC koptatóm szó szerint leért a földre, így másik után kellett néznem.

Mivel típusidegen,sőt márkaidegen, nem úgy megy ,hogy csak feldobom, és kész.
De persze nem jelentett akadályt, itt-ott ki kellett fúrni, itt-ott el kellett vágni, itt-ott megmelegíteni, 17db önmetsző csavar, és 2db 6-os csavar anyával fogja. Nem hinném ,hogy elhagyom :)

Van egy kis GTA beütése ,hogy előre áll, ezt direkt így állítottuk be.
Elégedett vagyok vele!

Remélem nem válik tömegcikké!!!