WarbiRunner (Gyuri) - főkép
>> EseményAlfa Giulia 2.0 Super // 2023-03-06

A Giuliával úgy éreztem, hogy el kell jönnöm a Halesz által meghirdetett közepes sebességű tréningre. A műgyantás tréninget korábban a 159-cel kipróbáltam, nem is kérdés, hogy mennyire hasznos egy ilyen alkalom, amikor profi instruktorokkal, veszély nélkül kipróbálhatók a határhelyzetek.

Ha már adott volt a lehetőség, ki is használtam, és minden szituációban megpróbáltam "elmenni a falig", amire buzdították is a résztvevőket. Nagyon megérte, még egy félig megölt gumi árán is. Nem sajnáltam se gumit, se bóját, akartam tudni, hogy mit tudunk együtt a Giuliával.

A tréning remekül volt felépítve, nagyon sokat adott. Egy kettes memórián eltárolt normális üléspozíciót pl. XD
Elsőre a pályabejáráskor ez a hangvilla gyakorlat rendesen félelmetesnek tűnt, nagyon szűk helyen kellett viszonylag gyorsan sávot váltani. Ahogy szoktuk a dolgot, úgy nehezedtek a feladatok, és lényegében mindenki meg is tudta oldani őket, szóval nagyon jól az átlag sofőr tudásának a határa körül feszegettük a dolgokat. Néha repült a bólya, néha nem, tényleg lehetett ízlelgetni, hogy meddig lehet elmenni. Külön tanulság a kívülről/sofőr szemszögből látvány közti különbség. Bent sokkal drámaibbnak tűnik az egész, mint ahogy az kívülről látszik.

A mi csapatunkban volt 4C, Giulietta QV, 166, GIulia Q4/Super és Stelvio is. Mindegyik volt olyan erős és jó, hogy kb. a gumin és a sofőrön múlt a legtöbb. És szerintem mire oda kerültünk, hogy körözzünk párat a versenypályán, kb. egy szintre is hozták a feladatokkal a csapatot, élmény volt nézni a többieket, látszott, hogy ami a gumiból kifér, azt mindenki próbálta elkérni az autójától. Néha kicsit többet is.

Fel is hangzott többször a rádióban, hogy "tiszteljük meg azt a téli gumit!". Nos ez nekem sem sikerült, lényegében vagy az eleje, vagy a hátulja állandóan úszott az autónak, de hát gyerekek ez a Giulia elképesztően jó... A "virágágyást" érintőlegesen meglátogattuk többen is :-) Valódi kicsúszás asszem nem történt.

A végén a pályán körözést nagyon élveztem. Sajnos egy kört elvett az autóm színe, mert épp feketének látta az instruktor és összekevert a valóban fekete Q4-gyel, úgyhogy egyel hamarabb levezényelt a pályáról. Mindegy, legalább valami maradt az első gumikból. Kegyetlenül dolgozott az eleje az autónak. Külön élmény volt, hogy a harmadik körben már kicsit tanulva a pályát , az elnyújtott kanyarba úgy tudtam 100 fölötti tempóról beérkezni, hogy fékre dobta a farát, és gázra befeküdt a kanyarba, pont rázókőtől rázókőig befért. Annyira jól összejött, hú de élveztem. :-)
Mindezek ellenére ez az autó egyébként nem erre való, ahhoz puha, szóval csúcs köridőt biztos nem menne, és a gumi az kegyetlenül kevés volt. A kontroll és az élmény viszont tökéletes, nekem ez az autó továbbra is a "megérkeztem" élmény. Legközelebb megpróbálok végre nem évszaknak, hanem tréningnek megfelelő gumival érkezni, ez eddig egyik tréningen sem jött össze :-)

A lenti fotók és a videó a hivatalos profi fotók és Halesz videója, én hasonlót sem tudnék :-)

>> AutóápolásAlfa Giulia 2.0 Super // 2023-03-04

Eddig halogattam, és néztem a full ferdén felgányolt rendszámkeretet. Zavart, de valahogy nem akaródzott nekiállni. Most viszont a tavasz első fuvallata szerelésre hívott :-)
Télen vettem ragasztót is, iparit, úgyhogy minden adott volt. A legtöbb időt a rendszám formára hajlogatása igényelte. Mikor nagyjából megvolt, takarítás, zsírtalanítás után jöhetett a kétoldalas ragacs. Paff fel a helyére, szemből egyenes. Oldalról meg nem. És fotón sem XD Ez ilyen, egyszerűen így bírtam odahajlogatni.
A tartósságot majd látjuk, szerintem ezerszer jobb mint volt..

>> EgyébAlfa Giulietta 1.4 Multiair // 2022-11-17

Chili is megkapta a sokküllőst, a gyermekem meg azt hiszi, hogy a téli kerék = a sok küllős csillivilli felnin lévő gumival. Ideje felvilágosítani, hogy ez csak apa hülyesége, hogy szép, fényes, takaríthatatlan felnire rakatja a téli gumikat.

>> EgyébAlfa Giulia 2.0 Super // 2022-11-17

A sokküllős ékszer felnik a téli gumikkal immár az autón, a nyári gumikon már nagyon keresztbe közlekedett, nagyobb tempón is hajlamos volt erre-arra megindulni. Őszintén..én élveztem de nyilván a fékútnak nem tesz jót. Jobb a békesség :-)

>> EseményAlfa Giulietta 1.4 Multiair // 2022-10-19

Hóvégén lejár a műszaki, úgyhogy hétfőn kértem időpontot, kedden lemostam, ma elvittem. Továbbra sem igényelt előkészületet szerencsére, minden rendben volt. És még az ülést sem állították el :-)

>> SzervizAlfa Giulia 2.0 Super // 2022-09-26

Múlt héten sok egyéb tennivalóval összeszervezve elvittem az autót Budaörsre az első kötelező szervizre. Délre volt időpontom, valamivel hamarabb érkeztem. Az autót valóban kb délben bevitték a köztes olajcserekor már megismert üvegkalitkába. Olajcsere, szűrők cseréje és pollenszűrő csere történt, plusz szoftverfrissítés a kanyarkövető lámpán és a központi média egységen. Kérdezték, hogy milyen olajat kérek, hát fene tudja. Kifizettem most a Selénia felárát. Motult vajon lehet ilyen helyen kérni? :-)
Közben most is akadt beszélgetőtársam, Emil gurult arra a 2.4-gyel. Rég találkoztunk, jó volt kicsit beszélgetni. Végignéztük a sok szép gazdára váró Alfát, megtapogattuk a Tonale-t, kielemeztük a bőrök minőségét, és szívtuk magunkba az Alfa Romeok hangulatát :-)

>> SzervizAlfa Giulietta 1.4 Multiair // 2022-09-26

Kinga a minap felhívott, hogy furán indult be az autó. Előbb minden elsötétedett, és aztán indult be. Sokat nem kellett agyalnom rajta, hogy mi lehet, nyilván akkumulátor gond.
Különben érdekelne, hogy vajon szándékos funkció volna, hogy gyenge aksinál lekapcsolja a fogyasztóakt és úgy próbál indítani? Ha igen, akkor az menő..
Az autó hazajött, indítottam, semmi jele a problémának, viszont szeretem az ilyesmit az első jelre orvosolni, egyszerűbb, mint aztán menteni.
Elszaladtam az autóvillanyászhoz, rámért. Felét sem tudja a gyári kapacitásának (áramának), ideje cserélni. Irány az akku bolt. Ott rámdumáltak 50-ért egy AGM-es Exide-ot. Exide volt a gyári, menjen az bele. Ennyi volt a filozófia mögötte, nem is érdekelnek az akku hitviták. És szép kék a cimkéje. :-)
A meglepetés itthon, a cserekor ért. Azt eddig is tudtam, hogy gyári logós akku volt az autóban, gondoltam pedáns gazdája lehetett, hogy ilyet tett bele. De valószínűleg nem ez történt.
A meglepetés az, hogy a jelek szerint 2022-ben a saját kezemmel vettem ki a 2011-es eredeti, gyári akkumulátorát. Hogy hogy bírta eddig, nem tudom. Az autó télen sosem ment az előző gazdánál, lehet töltőn pihent. Lehet, hogy a Svéd viszonyokhoz eleve más minőségű akkumulátorok készülnek? Ki tudja.
A meglepő az, hogy az akksi még most sem döglött, csak jelentősen vesztett a kapacitásából.
A csere után persze érezhető a különbség, frissebben indul a motor, ahogy arra számítani lehetett.

>> SzervizAlfa Giulietta 1.4 Multiair // 2022-09-18

Már korábban észrevettem, hogy az olajleválasztó műanyag bödön alatt szivárog az olaj a szelepfedélre. Vagy multair fedél valójában :-)
A múlt héten levettem a lecsapatót, megmértem az o-gyűrűt és visszatettem mindent ahogy volt. Pénteken sikerült eljutnom a tömítéstechnika boltba, ahol vettem bele 420Ft-ért egy viton (vegyszer és hőálló) o-gyűrűt.
A mérete: 24mm(belső) x 3mm
Ma gyorsan ki is cseréltem, olaj törölgetéssel együtt 5 perces munka volt. A gyári tömítés szakadt, porladt, ideje volt..

>> SzervizAlfa Giulietta 1.4 Multiair // 2022-07-28

Zoliék elvégezték az éves olaj- és szűrőcseréket.
Motorolaj: Selénia K-PE
A korábban beszerzett gyári eredeti alkatrészek beépítésre kerültek:
olajszűrő, légszűrő, FPT gyertyák, Multiair mikroszűrő
Plusz kapott egy klímatisztítást és új pollenszűrőt is.
Az olajleeresztő csavart cserélni kellett.
Az autót át is nézték, egy O gyűrűt kell majd cserélnem a kartergáz lecsapatónál. A fékek még egy szezont elmennek, nem kell még hozzányúlni.

>> AutóápolásAlfa Giulietta 1.4 Multiair // 2022-07-25

A múltkori nagytakarítással nem voltam teljesen elégedett. Szép az autó, főleg a korához képest. Viszont nagyon érzékeny a lakkja a madár meglepikre. A csomagtartóban ott egy mikroszálas törlő állandóra, mert pillanatok alatt meglátszik a lakkon. Csengerben is a Giuliettával voltunk, ott kapta az áldást bőven, állandóan mosni kellett róla.
Egy polír és kerámia lesz a hosszútávú megoldás, majd. Egyelőre egy alap védelmet adtam a fényezésnek. Egyetlen autómnál sem szórakoztam ilyennel, hát most kipróbáltam, hátha a madárbombákat jobban bírja majd. Vettem direkt piros Sonax polír és wax-ot és Turtle Carnauba waxot. A Sonaxot teljesen fölösleges volt, nem sok hatása van. Nyilván nem políroz, de waxnak is elég béna, nekem nem jött be. A géptetőt és a tetőt végigcsináltam vele, aztán átmostam ablaktisztítóval, hogy foltmentes legyen. Lejött, ami lejött, nem érdekelt. Majd nekiálltam Turtle Carnauba-val. Sokkal könnyebb is dolgozni vele, az illata is jó, az eredmény is elég szép. Maradok is ennél, remélem amire szánom azt a funkciót betölti. Nagyon gyakran nem szeretném ezt művelni, nem az én sportom. Jövő tavasszal pedig polír. Azon még gondolkozom, hogy a GIulia sötét fényezésére rákenjem e a Carnauba-t, azon minden olyan foltosnak, maszatosnak tűnik, nehéz szín.