Blog >> bőrözés

>> Tuning és extraRomeoOne // Alfa 159 2.0 JTDm 16V 170 LE // 2018-06-15

Amikor először láttam a fórumon egy újrabőrözött Ti kormányt, akkor már tudtam, hogy nekem is újra kell majd bőröztetnem. A dologgal járó macera azonban mindig a halasztgatás felé sodort. Egy nap viszont azt mondtam, hogy csináljuk, lefixálom az időpontot és onnantól nincs visszaút. Még áprilisban felhívtam a mestert, Rendes Józsefet a Rendes-kormánytól.
Nálam az autó hétvégén szokott használatban lenni, hét közben áll, így lefixáltuk Június második hetét a munkára. Hétvégén szétkapom a kocsit, az újrabőrözendőket hétfőn postára adom, ő pedig visszaküldi péntekig, hogy hétvégén már újra használni tudjam az autót.
A listára végül felkerült a kormány mellé a váltógomb, a váltószoknya, a kézifékkar markolata és a kézifékszoknya is.
A szétszedés/összerakás részleteire nem térnék ki. Ha valakit érdekel, akkor keressen meg és tudok segíteni.
Minden a megbeszéltek szerint történt. Pénteken már újra nálam volt minden és össze is lett rakva.
Az árakat egyébként én meglepően alacsonynak találtam (már ha összehasonlítom azzal, hogy mennyi pénzbe kerül, ha gyári alkatrészeket vásárolgat az ember a kocsihoz).

Kormány: 15 ezer
Váltógomb: 4 ezer
Kézifékkar markolat: 4 ezer
Váltószoknya: 3 ezer
Kézifékkar szoknya: 3 ezer

A végeredmény magáért beszél.
Képek nagyjából before-after sorrendben vannak.
Még annyit megjegyeznék, hogy a váltógombra egy héten belül új kupak is fog kerülni, mert a régi, mint látható, elég kopott.

>> Tuning és extraJCsabi // Alfa Spider / GTV 2.0 Twin Spark Lusso // 2016-12-12

Egy kicsit korábban ért ide a Jézuska.
Hozott egy elektromos működtetésű antennát, mert csak egyszerű kézi kihúzhatós volt benne.
Úgy kötöttem be, hogy tettem egy kis kapcsolót a fejegység és az antenna közé, hogy ne tolja ki mindig csak ha rádiót hallgatok.
Újra lett bőrözve a kormány. Nem azért mert nagyon használt volt (100eKm-nél szép is lenne), hanem mert így sokkal jobban néz ki. Új váltószoknya és új kézifék szoknya is jár a kormányhoz, nehogy megsértődjenek. :-)

>> AutóápolásGyapi Ɨ|ѯ // Alfa 159 2.2 JTS berlina // 2016-08-25

A belső újra, mint új korában.
10 napot pihent a bőrösnél
- teljes nagytakarítás
- bőrök tisztítása
- újra bőrözve: kormány, váltógomb, váltószoknya, kézifék szoknya, középső könyöklő
- bőr festve: 3 ülés elem, vezetőülés két oldalsó elem és jobb első ülés oldaltámasz rész
- műanyag festve: közép könyöklő konzol

Tökéletes. Szín, mint a gyári, minőségi bőr, finom bőr illata van az új cuccoknak. Az ülések nem fényes, agyonkent viasz zsákok, hanem finom bőr tapintásúak.

Aki hasonlóban gondolkodik, mindenkinek ajánlom Viktort.

Feltettem egy régi képet is, hogy milyen volt a kiindulási állapot.

>> Tuning és extraJulesTS // Alfa 156 1.8 TS // 2015-05-09

Egy angliai 156-osból származó kárpitból átraktam a (mű)bőrös betéteket az ajtópanelbe és a hangszóróimat is belefaragtam.

>> Tuning és extraSanyiJTD // Alfa 156 2.4 JTD 10V // 2012-10-20

Ma csörgött a telefonom, hívott a kárpitos, készen vannak a cuccaid.
Át is mentem érte, nagyon szépek lettek. Fekete matt bőr, piros cérnával.

Közben a váltógombot is felújítottam, mert nem szerették volna bőrözni ,azt mondta az ember,nem lenne túl szép. Amoréra is adtam fel hirdetést,de csak nagyon kopott darabja volt mindenkinek :(

Így hát lefestettem, gyöngyházfekete színt kapott.

Először 120al megcsiszoltam a váltógombot, szintbe húztam a felpattogzott,és a rajta levő lakkot. Majd 240el lefinomítottam, aztán 400, 600 majd lefestettem.

/Nem sikerült, tele volt pöttyökkel/

Nemmmáá' nem akarom szórózni...
De muszály volt. 240el átcsiszolni megint, majd jöhet a szórógitt.

A szórót 600-al vízben visszacsiszoltam.
Zsírtalanítás,és jöhet a bázis felvitele. El sem hiszitek,de kb 6réteg bázis kellett rá,hogy szépen eltakarjon minden kis egyenetlenséget.
Ezután kapott 2 elég vastag lakkréteget.

Ez a kis sz@r 1napott vett igénybe. Ennyi idő alatt egy géptetőt simán megfújok :D

Lényeg,hogy kész, szerintem jól néz ki. És végre nincs több fa az autóban!!

>> Tuning és extraBeeGee // Alfa Spider / GTV 3.2 V6 24v // 2012-06-27

Annyi idő alatt, ameddig kattogtam a kormányon és a váltógombon, egy komplett Overhaulin évadot leforgatnak, de sebaj, nem hajt a tatár :)

Váltógomb: eléggé kifényesedett már, mondjuk más baja nem volt, azért vágytam a cserére. Végül a páromtól kaptam ajándékba, nem kis tortúra árán, ahogy mesélték (kb három hónapot vártak rá, mire megküldték a fekete bőr-piros varrásos, fa, fém váltógombok után azt amit rendeltek). Mint kiderült, nem volt butaság ez, mert az utolsó gyári váltógombokkal bohóckodtak. Akár másé is lehetett volna ez, és akkor keresgélhettem volna az aftermarketen.. A közbenjárást köszi Gudmannak és Rohodinak.
De ha már, akkor a kormányt is cserélni kellene, mert nagyon elütne a kettő.
Ollahtól jött az alap, Föcköstől az ajánlás (Horvát Peti bőrös), így szép lassan az is elkészült. Először alcantrával akartam behúzni, hogy kényelmes legyen, végül maradtam a teljesen gyári utánzatnál. A textúra és az árnyalat csak 90%-ban azonos a váltógombéval, de pont ugyanolyat lehetetlen találni. A kocsiban úgysem fog látszódni. Lakkot kérésre nem kapott (amennyit használom, kibírja évekig), így egyforma matt minden és egy réteggel vastagabb lett a fogása, mint volt.
A bőröst ajánlom, de csak akkor, ha nagyon ráérsz. Míg máshol egy nap és 20-25K egy kormány, itt két hét és 14K. Ám a minőség kifogástalan.

>> Tuning és extraGEORGE // Alfa 146 ti 2,0 16V TS // 2007-08-04

Kezdett kopottas lenni a kormány.
Ennek megszüntetésére, az az újra bőröztetését e TOTAL CAR-ban is bemutatott Kecskeméti vállalkozásra bíztam.
12ezer Ft volt a váltómarkolattal eggyütt.
2006. 07. hóban készült
Reggel 8:30-kor álltak neki és 12:40-re fel volt szerelve a helyére a kormány :-)
Szép igényes munkát végeztek!
Csak ajánlani tudom őket!

A telefonszámuk: 06-76-470-029