Blog

>> EgyébCgo // Alfa 156 SW JTD 16V // 2011-08-15

Ha létezik a környéken fejszellőztetős autózási lehetőség, az a Fertő-tó osztrák oldalán van. Verőfényes vasárnap, mindenki előveszi a frissen csillogósított autóját (új Ferraritól a DeLorean-on át veterán Spiderig mindent láttunk) és normális, just cruising módban pöfékel az extrém sima friss aszfalton, ami tőlünk nyugatabbra standard is tud lenni. A körforgalmakban virágok, az út szélén gondozott gyep, a szőlő közelében gyom nics, csak hatalmas fürtök alatt roskadozó, gondozott tövek. Mosolygó emberek, picit bénázó, kedves autósok, motorosok. Imádnivaló, irigyelhető, követendő.

Ráadásul a gyerkőcök is partnerek voltak a 446 km alatt, Nati lényegében az egész utat végigaludta, Matyi meg a fejét tömte és vígan rikkangatott. Az Alfa meg tette a dolgát. Szó nélkül, hiba nélkül és élvezetesen. Négy éve van nálunk és még mindig imádom.

 
>> SzervizGTPeti // Alfa 156 Sportwagon 1.9 JTD Novitec // 2012-02-10

Ezt a poszt eddig az "ELM327 kábel módosítása (univerzálissá tétele)" címet viselte. De mivel időközben annyi egyebet írtam bele, így ráfért egy új cím. Most éppen újraírom és újrastruktúrálom az egészet, hogy érthetőbb legyen.


Mi az az ELM327 kábel?

Az ELM327 egy kanadai ember által árult felprogramozott chip (PIC mikrokontroller). Ez kommunikációs processzorként funkcionál. Rövid parancsokkal tartja a PC-vel a kapcsolatot és az autó felé maga gondoskodik a protokollok betartásáról, időzítésről, stb.
Az általunk használt kábelek azonban a legritkább esetben tartalmaznak csak eredeti ELM327 IC-t. Kínában az adatlap alapján írtak egy szoftvert, így érthető módon nem a kanadai embertől szerzik be a chipeket. (Arról, hogy mennyire sikerült jól a programozás, megoszlanak a vélemények. Mivel a fél világ ezeket a kábeleket használja, azért nem lett annyira rossz.) Én már gondoltam rá, hogy beszerzek egy eredeti chipet. (Egyenlőre nem égető.)

Az ELM327 kábel tehát tartalmaz egy ilyen ELM327 (klón) chipet, egy USB illesztőt és persze CAN és K/L-Line meghajtókat.



Mi az a KKL vagy más néven VAGCom kábel?

A KKL (=VAGCom) és az ELM327 közti legfontosabb különbség az az, hogy előbbiben "kevesebb elektronika" van. Nem tartalmaz ún. kommunikációs processzort. Annak, hogy nem önmaga akarja felügyelni a kapcsolatot, annak előnye is van. Mert - bár a notebooknak 0,05%-kal nagyobb lesz a prociterhelése - olyan időzítést valósítasz meg, amilyet akarsz (persze érthető határokon belül). Ezért van, hogy hiába az ELM a "hardveres kábel", egyes ECU-khoz KKL (vagy egy harmadik fajta) kábel kell. Kijelenthető, hogy ha mindkét kábel rendelkezésünkre áll, akkor ezekkel (átalakított állapotukban) és a FES teljes verziójával gyakorlatilag minden Alfás / Fiat-os lekérdezés megvalósítható.

A 156-nál az ABS és a klímapanel kiolvasásához feltétlenül KKL kábelre van szükség!

Ha mellette van ELM327 kábelünk is, akkor tökéletesen elég, ha a KKL kábelben kapcsoló beépítése helyett vezetékkel összekötjük az 1-es, 7-es (itt van gyárilag a kábelben "A" K-line) és 9-es pontokat. (Az 1-esen ugye az ABS elektronika van, a 7-esen a motorvezérlő, a 9-esen pedig a klímapanel.)

KKL kábel esetén se felejtsük el a FES PDF dokumentációjában ajánlott beállításokat a Windows eszközkezelőjében beállítani!!



Egy speciális "kábel": a Bluetooth-os ELM327

Az ELM327-nek létezik egy vezetéknélküli verziója is. Egy Bluetooth port az operációs rendszer felé általában egy "sima" soros portként (is) látszik, akárcsak egy USB-soros átalakító chip, amit a hagyományos, USB-s ELM327 kábelekben használnak. Ezt kihasználva építhető BT-s adapter is. Természetesen a vezetéknélküli átvitel természetéből és a BT szabvány korlátaiból adódóan egy ilyen kábel nem feltétlenül nyújt ugyanolyan stabil kapcsolatot, mint egy vezetékes. A tapasztalatok azt mutatják, hogy működik, de kritikus programozási műveleteket nem végeznék vele. (Illetve légzsákelektronika lekérdezést.) A "kapcsolósítás" ennél a kábelnél ugyanúgy szükséges, ha nem CAN-es autóban használjuk. Gyári állapotban - nem CAN-es autóknál -, csak a motorvezérlő lekérdezésére alkalmas.


És az E327?

Ez természetesen nem egy új tartósítószer, hanem a "kalóz" ELM327 kábelek új neve. Valószínüleg az eredeti ELM327 chip kitalálója (programozója) helyezett kilátásba jogi lépéseket az ELM327 nevet bitorló (kínai) gyártókkal szemben.



Összefoglalva: Olyan autóhoz (pl. 159), amiben a CAN buszé a főszerep, ELM327 kábelre van szükség.
A régebbi autókhoz - mint a 156-hoz - jobb választás a VAGCom kábel.



A MultiECUScan (régi nevén FiatECUScan)

A MultiECUScan nevű programm (a későbbiekben csak "MES") a legtöbb kiolvasási funkciót képes ELM327 kábellel elvégezni. (Nem mindet.)
(Egyébként ez egy nagyon jó kis programm és az 50 eurót simán megéri. Személy szerint azt mondom, aki teheti vegye meg a teljes verziót, mert ez nagyon korrekt ár és ennyivel járuljunk hozzá a fejlesztéséhez. Ráadásul PayPal-lal nagyon egyszerűen lehet fizetni.)
A mindenféle crackelt változatok használatától mindenkit óva intek!!
Ezek sokszor vírusosak, ami elég magas ár a "teljes" verzióért. SZVSZ jóval magasabb, mint a 50 euró... Arról nem is beszélve, hogy a Demo verzió, szinte mindent tud, amit a teljes is. Csak pár ritkán használt apróság hiányzik. Vagyis a MES esetében nem kell megszokásból rohanni egy crackelt változatot keresni...
50 euró tényleg nem a világ, ha egy ilyen jó programmról van szó. Ráadásul örökre járnak az az update-k. Nekem legalábbis ez megér ennyit.

Időközben MultiECUscan-ra változott a FES neve. Ennek két oka lehet: Az egyik a márkanév-használat, a másik, hogy jelenleg is vannak olyan nem-FIAT autók, amihez jó a program. Könnyen lehet, hogy a program ilyen irányban is lesz fejlesztve.

A regisztráció menete:
A multiecuscan.net honlapon tudod letölteni. Feltelepíted, bemész a Register menübe, ott látod a gépspecifikus kulcsot, ezt kell megadnod később a honlapon regisztrációkor. PayPal-lal tudsz fizetni és emailben kapod az engedélyező kódot, amit a MES-be kell majd begépelned.



Miért kell a kábeleket módosítani?
Előszó: Ha 159-ed van - melynél a kommunikáció CAN buszon történik - és problémáid vannak a kiolvasásnál, akkor lehet, hogy a kábeled tartalmaz egy ún. lezáróellenállást. Nos erre a 159 esetén NINCS szükség, így el kell távolítani, csak akkor fog rendesen működni a kábel. Ezt a témát később ki fogom bővebben fejteni.

A most következő információk főleg régebbi autókra vonatkoznak, mint pl. a legtöbb 156 is. (Elképzelhető, hogy a kései benzinesekben a motor ECU már CAN buszt használt.)

És akkor a lényeg: A kábelt módosítani nem feltétlenül szükséges. Ugyanis a feladatot remekül ellátják a kapható adapterek is. Aki nem akar ilyenekre beruházni, vagy zavarja a felesleges bonyolítás, annak a kábelt kell módosítania...
...mert a kábelben a K-Line (egyvezetékes kommunikációs busz, a CAN-nel nem rendelkező Alfák és egyéb autók legfontosabb interfésze) alapból a 7-es pontra van kötve. Tehát csak a motorECU-val képes kommunikálni., Tekintve, hogy az ABS az 1-es, a légzsák pedig a 3-as ponton van. A K-Line-t kapcsolóval célszerű a megfelelő irányba terelni. Mondjuk egy DIP klaviatúrával.
Ha ez így most kínai akkor inkább hagyd, mert esetleg bajt csinálsz!! (Jótanács.)


A képen látható kiosztás az autóban lévő csatlakozóra vonatkozik, szemből (az ülés felől) nézve.

A teendők:
Matrica leszed, 4 csavar kicsavar, 7-es pontról vezetéket leforraszt és kapcsoló közbeiktatásával a kívánt pontokra továbbvisz. Az "útválasztó" kapcsolót egy átlag 156 esetén az 1-3-7-9 (xenonosoknál még 12 is) közé érdemes beépíteni.
(A FES oldalán leírt kompatibilitási listában is sok helyen láthatóak számok az egyes kábeltípusok mögött. Az pontosan erre, az OBD csatlakozó pontjára vonatkozik, ahova az adott ECU k-line-ja van kötve.)



A diag. csatlakozó bekötése 156 esetén:

1 ABS+VDC
3 Airbag
4 GND
5 GND
6 CAN B (opcionális, csak benzinesek, illetve utolsó dízelek)
7 Engine/Gearbox
8 CODE (Immo) vezérlőegység
9 Klíma (vagy kormányszervó, de SZVSZ a 156-nál csak az előbbi)
11 Gyári riasztó
12 Xenon Headlights/Engine Support/Cruise Control (csak gyári xenonos autókban használt)
14 CAN A (opcionális, csak benzinesek, illetve utolsó dízelek)
16 +12V

A 2-10-13-15 pontokat a 156-ban nem használják. (Legalábbis az MK1-ben biztos nem.)

Módosítás és diag. csak saját felelősségre! (Sokan kedvet kaptak a házi diagnosztikához. Olyanok is, akik még életükben nem tartottak forrasztópákát a kezükben, illetve nem jártasak az autóelektronikában. Én azt mondom, csak óvatosan!)

Fontos! A módosított kábellel lehetőség van a légzsák hibakódok lekérdezésére és törlésére. Ugyanakkor SOHA meg ne próbáljátok az Actuator Test, Self Test és hasonló funkciókat!! Ekkor ugyanis kinyílnak a légzsákok. (Nem kinyílhatnak, hanem kinyílnak!!!)

Még vmi a FiatECUScan (a későbbiekben csak FES) használatához:
Ha ELM kábeled van, akkor 38400-ra kell állítani a Baud Rate-t. Ez esszenciális, különben csak villog.


Ha esetleg segített amit leírtam, egy privátban írt "köszönöm"-nek mindig örülök. :)
Amúgy pedig visszatérni érdemes, mert ahogy jutnak eszembe a dolgok, úgy bővítem ezt a bejegyzést.


Az második képen egy ELM327 kábel látható, olyan adapterekkel, melyek az alapból használt 7-es lábról egy másik pontra vezetik a jelet. Ilyen adapterek használatával nincs szükség a kábel módosítására. Hátrány: a kpl. csomag 70-80 eurót kóstál.
A FES egyébként csatlakozás előtt ki is írja, melyik színű adapterre van szükség.

Infók az adapterekről:
"Green Adaptor Lead (FiatEcuScan Adaptor 1) = Engine, ABS, Power Steering
Red Adaptor Lead (FiatEcuScan Adaptor 2) = Airbag
Yellow Adaptor Lead (FiatEcuScan Adaptor 3) = CAN
16 Pin ODB2 USB Diagnostic Lead ELM 327 v1.4

Pin Configurations:
Green Adaptor Lead = Female pin 7 to male pins 1,7,9,12.
Red Adaptor Lead = Female pin 7 to male pin 3
Yellow Adaptor Lead = Female pin 6 to male pin 1 / Female pin 14 to male pin 9 / Female pin 7 to male pin 12 "


"Vettem, megcsináltam, nem működik..."

Előre bocsájtom: Volt már 1 pár eset, amikor a távolból nem tudtam segíteni.
A 7es lábat kell összekötni a kábel megfelelő vezetékével, ez fontos. Az összes többi le van írva a MES könyvtárában található PDF-ben. Ennél jobban sajnos én sem tudnám leírni, mit hova kell állítani. :(
A legegyszerűbb egy olyan cartárs kábelével+gépével kipróbálni, akinek a saját autójával működik. Ha így működik, akkor lehet folytatni a hibakeresést. (Mint írtam, első körben a kábel K-Line-át _közvetlenül_ a 7es pontra kötni...)
Sajnos a emailen keresztül nekem sincs lehetőségem (időm) bárkit kiképezni műszerésznek. Így nincs más megoldás, mint egy valóban hozzáértővel alaposan megvizsgálni az autót és a kábelt. Gondoljunk csak bele... egy egyszerű kontakthiba, letört vezeték a diag. csatlakozóban, 10++ emailt is eredményezne és mégsem oldódna meg a probléma...


(Ezt a posztot rendszeresen frissítem/bővítem.)

>> Autóápoláswilzi // Alfa 156 Alfa Romeo 2.0 JTS // 2011-08-14

2011.08.12. végre újra szépen csillog az autó, és a belseje is nagy kárpit tisztításon esett át. A polír és a kárpit tisztítás költsége: 15000 + tankolás Bp. - Tatabánya 6000

>> Tuning és extraRolcho // Alfa 156 1.6 TS // 2011-08-14

A művelet sikeres végrehajtásához nem árt egy vékony mindenhova beférő kéz. Most pedig lássuk a műveletet a képek sorrendjében.

1. Az akkutól szépen el lehet vinni a tápkábelt hátra az utastér irányába a többi vezetékkel együtt.

2. Nem feltétlenül kell átfúrni a tűzfalat. Pláne komoly elhatározás mellett, hogy ma be fogom kötni az erősítőt, és fúró hiányában. Csak meg kell találni a kábel útját.

3. Az ideális hely nálam az első szélvédő előtt volt, ahol a műanyag alatt volt egy gumival ledugózott lyuk, ami pont azt várta, hogy elvegyék a kábelszüzességét. Sikerült is szűk lyukat ejteni rajta, de tényleg a lehető legkisebb lyukon érdemes kicsit erőlködve áthúzni rajta a kábelt, nehogy komolyabb víz érkezése esetén beázzon.

4. Az utastérbe érve már csak meg kell találni a belépési pontot, majd a küszöbök alatt elvinni a hátsó ülésig. Érdemes számolni azzal, hogy a küszöb és a b oszlopot takaró műanyag levételekor könnyen elpattanhatnak a tartó fogak, tehát ésszel! A kábelt pedig úgy kell elvezetni, hogy a lehető legközelebb kerüljön a fémhez (emlékeim szerint), különben a visszarakott küszöb eláll kissé, az pedig nem szép látvány. Szintén érdemes megfontolni, hogy az audio rca és a tápkábel ugyanazon az oldalon elvezetve jelentős helyet foglal a küszöb alatt, így kissé feszült a küszöb nekem visszarakáskor, de hát én már csak ilyen kényelmes vagyok.

5. A hátsó üléshez érve a legegyszerűbb átviteli pontot középen a könyöklőnél találtam, így nulla karosszéria sérüléssel sikerült hátrajutni a csomagtartóig.

6. A megérkezett kábeleket én egyszerűen bevezettem a pótkerék helyén található javítócsomag és egyéb nyalánkságok dobozába, így nem foglal jelentős helyet a csomagtartóban, nem sérül, nem ütődik neki semmi. Az erősítőm méretéhez tökéletes !

7. A többi kábelt is szépen behúzva már készen is van a hadművelet. Elsőre nem volt egyszerű, de másodikra már kb. egy óra alatt meg tudnám csinálni. Szemfüleseknek: Az utolsó autóm, amiben elakadásjelző háromszög volt egy Renault 19 volt, amihez több mint tíz éve jutottam hozzá. Azóta vándorol velem autóról autóra. Ha valakinek van elfekvő Alfa Romeós, azt örömmel fogadom.

>> Szervizykcky // Alfa 155 1.8 Twin Spark 8v // 2011-08-14

Nyitásnak a Maserati szervízbe költözésével egybekötve Marklartól elhoztam egy jóképű ablakmosómotort. Ezt később KoviTomi udvarán bemókoltam a helyére, üresben kipróbáltük, forgott, Azt hogy spriccul-e nem tudom, mert eddig elfelejtettem tesztelni.

Aztán tegnap délelőtt befutottam Érdre a mototros ülésekért. A csere oka a ferdén kiült első ülésekben keresendő. Bár a cseredarabok elég dzsuvásak, de hurrá örültem nekik. Tsigával beszerelés közben megtaláltuk 5 biztosíték kinyírása után, hogy hol is sérült a kábelköteg az új beszerelendő vezetőülésben, e probléma kiiktatása után faintosan üzemel mindkettő.

A hátsó ülés padja szintén cserés lett, mert az alsó rögzítőfülei töröttek voltak a bent lévőnek.

Ill ha már ott állt előttem egy szétbombázott kutyaólnak való megnéztem mi az ami hasznos lehet számomra, találtam is egy jóképű klímás vezérlőt, fainul működő gombokkal, szép, megfolyatlan kijelzővel.

Egy hibátlan kijelzős órát.

Nagyságrendekkel jobb gumikédereket mind a négy ajtóra, és a csomagtartóba.

Az ajtó belső oldalára Marklar hozott tökéletes állapotú tükörtakaró háromszögeket.

A hiányzó műanyag burkolat a vezető felőli kapaszkodó helyén szintén pótlásra került.

Kapott új szivargyújtó konzolt, és cigizésmentes hamutartót a középkonzolba.

Immáron rólós kalaptartó feszít a kocsiban, és kókányolatlan hangszórófedelek hátul.

Működik a kesztyűtartó világítás, és lett műanyag fedele is.

Véglegesre csavaroztam az első hangszórókat, mert anno a Susmánoknál, egy strand parkolójában csak be lettek dobva a helyükre.

Tsiga megtalálta hol is csúszott szét a szellőzésem a középkonzol alatt, és jól megjavította.

Kapott két új csomagartó ajtó teleszkópot, így vége a veszélyes üzemnek amit eddig kínált a nyitása.

cca. ennyi.

Nagyon nagy köszönet Tsigának a szerelésben nyújtott végtelen sok segítségért! Boni kutyának amiért ekkora cukorbogár, Tominak a türelméért, Marklarnak a korrekt pakkért.

 
>> Eseménypiktortom // Alfa 156 2.4 JTD // 2011-08-14

Két nap alatt 660 km, Szentlőrinc-Kaposvár-Balatonlelle-Keszthely-Sümeg-Sárvár-Szombathely-Kőszeg-Velem-Zsira-Fertőd-Zalaegerszeg-Marcali-Szigetvár-Szentlőrinc útvonalon (kábé), 36 liter gázolajból :). Büszke vagyok magamra is, és a kicsikocsira is :)

 
>> SzervizAndy145 // Alfa 145 1.6 Twin Spark // 2011-08-14

Miután megvettük az autót, úgy döntöttünk, hogy a vezérlést lecseréljük rajta, mert a szíj már eléggé kopott volt és a módosító is csörömpölt. Az alkatrészek beszerzését a férjemre bíztam, mert a saját autóihoz is ő vásárolt meg mindent és soha nem vett olyat, ami ne lett volna jó (megjegyzem, sok autószerelőnek már a megfelelő alkatrész beszerzése is komoly problémát jelent, tapasztalat sajnos). Az alkatrészekért köszönet az Alba Autónak, mert házhoz is hozták azt, amit megrendelt, betartva az ígéretüket. Miután az alkatrészek megérkeztek, már csak egy szerelő kellett, aki kicseréli. Sajnos, ez nem volt egyszerű dolog, mert három napig abban a tudatban voltunk, hogy ezt FERKE cartárs fogja csinálni, miután ezt telefonon meg is beszéltük vele. Minden nap hívtuk őt ez ügyben, de nagyon sokszor nem vette fel a telefont, ha felvette nagy nehezen, akkor megígérte a másnapot. A harmadik napon megelégeltük a dolgot és úgy döntöttünk, más fogja megcsinálni. Hozzáfűzném, semmi bajom nincs azzal, ha valaki nem ér rá ezzel foglalkozni, csak akkor legyen az emberben annyi, ha látja, hogy keresem, akkor vegye fel a telefont és mondja azt, hogy mégsem tudja vállalni, de az, hogy megígér valamit (autószerelést pénzért!), akkor teljesítse vagy ne ígérje meg. Mindegy.
Szombaton reggel elvittük egy nagyon jó, szakképzett(!) szerelőhöz, aki alig négy óra alatt megcsinálta az egészet, sablon nélkül(!) és patent lett a gép, semmi probléma nem adódott közben, és a vezérlést sem állította el (amit sok "szerelő" még sablonnal is képes, szintén tapasztalat). Meg vagyunk elégedve a szerelő munkájával, pontosan és precízen dolgozott, és munkadíjra is nevetségesen keveset kért, nem lehúzós, mint sok más szerelő. Ezután is csak hozzá viszem az autót, az enyémet nem fogja szakbarbár kókányolni.

Ami cserélve lett:
-vezérlésmódosító
-módosítóhoz tartozó szimering és a csúszócsapágya
-kipufogás oldali vezérmű-tengely szimering
-vezérműszíj
-vezérműszíj vezetőgörgő és feszítőcsapágy
-vízpumpa
-hosszbordás-szíj
-hosszbordás-szíj feszítőcsapágy és görgő
-hosszbordás-szíj vezetőcsapágy
-fagyálló
-olaj
-gyertyák
-olajszűrő, levegőszűrő, pollenszűrő.

Kilométer óra állás: 130.000km.

 
>> Szervizsztane // Alfa 156 SW 2,4 jtd 20V M-Jet // 2011-08-14

Kipróbáltam, hát nem az igazi.
látványosnak, látványos, de a fényerő még kívánnivalót hagy maga után.
Visszakerültek a H7-es halogének.
a kiszerelt H7 LED izzók elszíneződtek, illetve a hordózó nyák lapok, a nem megfelelő hűtés okán.
A fényvisszaverő felülettel rendelkező útburkolatjelek és útjelző táblák hideg fehér fényben világítottak

 
>> EgyébG-Burt // Alfa 155 2,0 ts 8v "GRÉTA" // 2011-08-13

Mai nap sikerült szerezni egy másik motort jóárasítva:) 64esből lett kibontva, hallottam is ketyegni. Még úgy is megérte, h 501km-et autóztam érte. Grétának meg se kottyant még a mostani motorral se, tette a dolgát, húzta a futót, elvitt és hazahozott gond nélkül:) Terv a következő: itthon van a motor, szétszedem, felújítom, kicsit alakítok rajta és megy be a hölgybe, a mostani motor marad tartaléknak. A folyamat természetesen dokumentálva lesz:D

Mivel nem volt túl tartós az előző wax (szintén Sonax termék de folyékony) így kipróbáltam a "durvább" változatát! Ehhez azonban már nem elég a kézi erő ezért gyorsan beszereztem egy polírgépet is! Ma reggel nekiláttam majd 4 órába tellett de megérte nagyon jó cucc ahhoz képest, hogy kemény viasz egész könnyű volt vele bánni most arra leszek kíváncsi mennyire tartós......próbaképpen lekenem a Z750-t is :-)