Andy145 - Alfa Amore: Az internetes Alfa Romeo közösség


Mutasd

>> Szerviz2011-08-14

Miután megvettük az autót, úgy döntöttünk, hogy a vezérlést lecseréljük rajta, mert a szíj már eléggé kopott volt és a módosító is csörömpölt. Az alkatrészek beszerzését a férjemre bíztam, mert a saját autóihoz is ő vásárolt meg mindent és soha nem vett olyat, ami ne lett volna jó (megjegyzem, sok autószerelőnek már a megfelelő alkatrész beszerzése is komoly problémát jelent, tapasztalat sajnos). Az alkatrészekért köszönet az Alba Autónak, mert házhoz is hozták azt, amit megrendelt, betartva az ígéretüket. Miután az alkatrészek megérkeztek, már csak egy szerelő kellett, aki kicseréli. Sajnos, ez nem volt egyszerű dolog, mert három napig abban a tudatban voltunk, hogy ezt FERKE cartárs fogja csinálni, miután ezt telefonon meg is beszéltük vele. Minden nap hívtuk őt ez ügyben, de nagyon sokszor nem vette fel a telefont, ha felvette nagy nehezen, akkor megígérte a másnapot. A harmadik napon megelégeltük a dolgot és úgy döntöttünk, más fogja megcsinálni. Hozzáfűzném, semmi bajom nincs azzal, ha valaki nem ér rá ezzel foglalkozni, csak akkor legyen az emberben annyi, ha látja, hogy keresem, akkor vegye fel a telefont és mondja azt, hogy mégsem tudja vállalni, de az, hogy megígér valamit (autószerelést pénzért!), akkor teljesítse vagy ne ígérje meg. Mindegy.
Szombaton reggel elvittük egy nagyon jó, szakképzett(!) szerelőhöz, aki alig négy óra alatt megcsinálta az egészet, sablon nélkül(!) és patent lett a gép, semmi probléma nem adódott közben, és a vezérlést sem állította el (amit sok "szerelő" még sablonnal is képes, szintén tapasztalat). Meg vagyunk elégedve a szerelő munkájával, pontosan és precízen dolgozott, és munkadíjra is nevetségesen keveset kért, nem lehúzós, mint sok más szerelő. Ezután is csak hozzá viszem az autót, az enyémet nem fogja szakbarbár kókányolni.

Ami cserélve lett:
-vezérlésmódosító
-módosítóhoz tartozó szimering és a csúszócsapágya
-kipufogás oldali vezérmű-tengely szimering
-vezérműszíj
-vezérműszíj vezetőgörgő és feszítőcsapágy
-vízpumpa
-hosszbordás-szíj
-hosszbordás-szíj feszítőcsapágy és görgő
-hosszbordás-szíj vezetőcsapágy
-fagyálló
-olaj
-gyertyák
-olajszűrő, levegőszűrő, pollenszűrő.

Kilométer óra állás: 130.000km.