Blog >> zár
A gépháztető szemből nézve bal oldali zárja (amelyik a biztonsági zár is) már régóta szórakozik. Néha nem lehet lezárni, visszalöki a gépháztetőt, vagy csak félig záródik és fel lehet húzni. Már többször olajoztam, szét is szedtem, de nem láttam semmi baját.
Na ismét kiszereltem, majd visszaraktam a zárat, beaksaztotta bowdent és lecsuktam. Nyilván ezegyszer simán bezárt, majd nem nyílt ki. Késő este volt már, hagytam a francba. Gondolkodtam mit ronthattam el, majd megvilágosodtam, hogy valószínűleg nem pattintottam be a nyitó bowden burkolatát, csak magát a bowden fejét. Jött az agyalás mit kezdjek vele, gondoltam alulról meg lehet hekkelni, felhívtam Csörit aki megerősítette, hogy a lökös és a haspáncél között lévű műanyag burkolat eltávolítása után alulról oda lehet férni. Leszereltem... Nem volt egyszerű mert az egyik csavar nem adta magát elfordult benne a bitfej, ledarálta. Ezt már akkor se tudtam kiszedni amikor a pajzsot beszereltem, csak akkor úgy voltam vele hogy nem zavar, de most pontot akartam tenni a végére. Sok gondolkodás után kis flexxel egy hornyot vágtam bele, abba belefeszítettem egy vésőt és azt franciakulccsal elfordítva ki tudtam mozdítani.
Alulról felnézve láttam a be nem akasztott bowden burkolatot, de a kezem nem fért be a nyúlvány mellett. Ha nincs fent a pajzs akkor lehet hogy ment volna. Mindegy megoldottam úgy hogy egy pálcával megfeszítettem a bowdent Marci pedig meghúzta a nyitókart. Kinyílt. Öröm bódottá :D
Ezután az összes csavart és lemezanyát lepucoltam menetmetszővel megtuningoltam. Egy csavar kuka két másiknak nem tetszett a menete és egy lemezanya hiányzott (ezt valamikor az autó előző életében kótyavetyélte el valaki). Kiugrottam a CarNet-hez, vittem a minta csavart. Elsőre azt mondta a csávó hogy 15-ös csomagban, mondtam neki ne vicceljen már az 2 lökös, nekem 4 darab kell. Végül átkért valahonnan 4 db-ot, 2800ft összesen. (Vicces hogy egy ilyen fogyóalkatrészből nincs a szervízben...) A lemezanyát viszont csak 20-as csomagban, WTF??? Hülyék ezek? Bő 20e ft. lett volna és nekem csak 1db kell. Ha van egy pici rugalmasság és üzleti érzék akkor azt mondják ok felbontják a csomagot, és egy db 3000ft, szó nélkül megveszem. Azt ne is említsük hogy egy ilyen sima M6-os lemezanya nincs a szervízben? Mi van ha elkúrnak valamit, vagy csak összerohad és pótolni kell? Kiszámlázzák a 20-at??? Elképesztő. Végül megrendeltem egy webshopból 1db-ot (meg persze pár egyéb cuccot hogy legyen értelme, 1300ft volt) Mindent összeraktam, szépen némi kenőanyaggal.
Minden működik ismét.






Még szeptemberben vettem észre, hogy nem világít a csomagtartóban a lámpa, ha kinyitom. Elég kellemetlen sötétben. Vajon mi baja lehet? Kiégtek az izzók? Valami kábeltörés? De egyébként minden lámpa égett hátul, nyílt és zárt is a csomagtartó ajtaja.
Ahogy olvasgattam és elemezgettem a tüneteket, megfejtettem, hogy nem érzékeli, hogy nyitott állásba kerül a csomagtartó, ezért nem gyulladnak fel a lámpák belül. A műszerfalon sem jelezte a csomagtartó nyitott állapotát az autó. Mivel a zárszerkezet adja ki a nyitott vagy zárt jelet, ezért ott lehet a bibi. Fórumokon is többen számoltak már be erről.
Két köröm volt emiatt Érden, először is a diagnosztikával foglalkozó szerelő megállapította, hogy tényleg ez a hiba, majd berendelték az alkatrészt és kicserélték a zárat. És mondá az Úr: Lőn világosság! Most már este is látok a csomagtartóban!
Ez még belefért a garanciaidőszakba (júliusban jár le az 5 év), de talán ez volt az utolsó garis javításom... (halk pénztárca zokogás hallatszik)
A pótkulcs elkészítése során derült ki, hogy az ajtó zárját nem nyitja a kulcs mechanikusan, más a zár benne, mint a gyújtáskapcsolóban. Távirányítóval nyílik, így ez eddig nem derült ki, viszont most, hogy már tudtam róla, zavart a dolog, mert mi van, ha lemerül az akksi a kocsiban, vagy elromlik valami a központi zárban, így a zárbetét átalakítása (átlamellázása) mellett döntöttem. Szerencsére elmeséltem a sztorit egy barátomnak, aki egyből az Autókulcs Centrumot ajánlotta, mivel már csináltatott velük ilyet.
A zárhengert az Autokulcs Kft. webshopjából rendeltem innen.
4500 ft volt maga az üres zár, 1500 a GLS boxba szállítás, és másnap reggelre már nálam is volt a cucc, így be is adtam a kulcs-specialistához a Népstadionhoz. Másnapra el is készült, 11000 forint volt az átalakítás, így már csak a beszerelés volt hátra. Ez sokkal egyszerűbb volt, mint gondoltam, a Youtube-on talált videók segítségével csináltam. Egy T20-as torx kulccsal kell a zárat kilazítani oldalról az ajtó peremén lévő lyukon benyúlva, majd lazítás után kissé befelé kell nyomni a csavart a csavarhúzóval, így a zár elenged, szépen ki lehet húzni az ajtóból. A kilincset nem kell kiszedni.
A zárhenger cseréje már nem volt ilyen könnyű, erről nem néztem videót, úgyhogy jobban szétbontottam, mint kellett volna, de végül nagy nehezen össze tudtam szerelni. Utána egy perc alatt ment vissza a helyére és szerencsére tökéletesen teszi a dolgát.
Nagyon örülök, hogy egy újabb hibát vagy hiányosságot húzhatok le a listaról.
Kezdetektől zavart az hogy a központi zár nyitását/zárását hangos sípszó kíséri.
Keresgéltem kicsit fórumokban és azt találtam, hogy az országkódot Hollandra állítva ez kikapcsolódik. Ma kipróbáltam és működik!!! :)
MES kell hozzá, proxy-nál lehet átállítani, aztán kell egy proxy rendezés és kész.
Mivel csak egy darab kulcsot kaptam az autóhoz, úgy gondoltam, jó ha beszerzek valami távnyitót hozzá. Így lett kettő darab távirányítóm, és nem mellesleg még mobilról is lehet nyitni, zárni. Motorindítást, meg egyéb marhaságokat nem akartam ozzá, ezért egy nagyon olcsó cuccot vettem. Amit bekötöttem: Nyit, Záz, Nyitja a csomagtartó ajtaját és villogtatja az indexeket, nyitásnál zárásnál, és zárás után villogtatja a riasztónak a visszajelző ledjét, mert erre kötöttem rá. Tudná az ablakfelhúzást is, meg szirénára is lehetne kötni, de ezeket inkább mellőztem. Az antenna vezetékét, majd lehet meghoszabbítom, mert csak 5-6méteres közelből veszi a jelet, nem mintha nem lenne elég, de ha már azt írta, hogy harminc-nyolcvan méter a hatótáv...
Közben belekukkantottam a gyári riasztóba is, gondoltam ennek a sziénáját felhasználom, de végül is nem kell. A belső akksiját kiszereltem keveseltem a 8.5V-ot rajta, aztán, hogy csak azért van lemerülve, mert ki is van kapcsolva a riasztó, vagy mert a huszonhét év alatt csak elfáradhatott, azt nem tudom.
A központi zár vezérléshez a balos ajtóba menő kábelkorbácson találtam jel vezetékeket. Állandó áramot az ablakemelő vezérlő egységéről vettem, csomagtér nyitáshoz a kesztyűtartóban lévő gombról vettem a jelet. Index villogtatáshoz, meg a index relé lábait használtam fel... Egyszrű bekötés, csak rá ment a délutánom, de megérte :)
Ui.: Figyelmesebben elolvasva a kezelési útmutatóját, kettő darab 2016 jelölésű elem való a távirányítóba, én meg egy darab 2032 elemt raktam bele, ezt ma kicseréltem a leírtaknak megfelelően. A led erősebben világít a távirányítón, és a hatótáv is növekedett kb. 8-10m-re. Meghosszabbítottam az antenna vezetékét is, és felengedtem az A oszlop tetejéig ezzel nyertem még 7-8 métert. Mobiltelefonról változatlanul 5-6 méteren bellül veszi csak a jelet, ez mondjuk nem is baj, ez úgy is csak vészhelyzetben kellene, ha véletlenül be lenne zárva a kulcs a kocsiba.



Nem melegedett a víz kb 60-65 fok fölé. Termosztát cserével megoldodott. BorgWagner került bele.
Ár: 180 Ron
Km: 133940
Nem világított a csomagtér világítás. Olvasgattam ez is típushiba. A zárban levő mikorkapcsolóra gyanakodtam. Szétszerelés után kimértem es a kapcsolók jók voltak, csak a kapcsolon levő lemezkén kelett hajlítani egyet. A zár sajnos oldhatatlan kötéssel van összeszerelve amit muszály volt lefúrni. Összeszerelésnél M6 menetet kapott és két csavart. Hogy ezt miért nem így csinálták a gyárban?
Ár: 0
Km: 133940
A P0091-92 hiba orvoslása érdekében kiszedtem a Map szenzort. 1 csavar tartja elég egyszerű helyen van. Hát megérte kiszedni. aproblémát nem tudom hogy megoldotta-e majd kiderül. Lehet ennél azért nagyobb a baj. (Tisztítás utaán is bedobta a hibát, tovább kell keresni az okot. 2020/12/30)
Ár:0
Km: 133940









A 2017-02-05.-én jobbnak ítélt és beszerelt zár eddig bírta... elromlott a beépített kapcsolója, így egyfolytában égett a visszajelzője is és a belső világítás is. Visszatettem a korábban kiszereltet, működik. :)
A képen a kapcsoló bújik meg.

Még a szerviz alkalmával jeleztem, hogy a bal hátsó ajtó zárja nyitáskor halk nyikorgó hangot ad ki. Megnézték, a szervomotorból jött, úgyhogy berendeltek egy újat, amit ma be is szereltek. Ez volt az első garanciális javítás. Pont le is járt a garancia 2 éves teljeskörű része, úgyhogy nem mondhatni, hogy nagyon ki lett használva, talán pont hasonló tapasztalatok miatt bővítették 5 évre a most vásárolt Giuliák esetén.
A sofőroldali zár egy éve rossz. Zár. De nem nyit. Így aztán lehet kerülgetni az autót. Beledugod, elfordítod.. á tényleg, ez nem jó. Átmész, túloldalról nyitod, visszajössz, beülsz. Sportos, de nem túl kényelmes :-)
Most, hogy úgyis ki kellett vennem, szétszedtem és belenéztem. Érteni még nem értem, hogy pontosan miért is nem működik, de tény, hogy a két kis spiáter pöcökből az egyik letört. A műanyagban úgy van kiképezve a helyük, hogy elvileg ettől még működnie kéne, és mégsem.
Jobb ötletem nem volt, elsőre pótoltam a letört pöcköt egy implantátummal, ami soha az életben le nem törik onnan.
Ehhez egy elektronika panel távtartót használtam fel. A letört pöcök helyére a "tuningolt" precíziós akkus fúrómmal készítettem egy M3-mas menetes furatot. Aztán a távtartót nagyjából méretre vágtam, majd gravír gép mini vágó/csiszoló korongjával formára csiszoltam. Végül beragasztottam. Egy bő óra precíziós munka pár mondatban. A zárat összeraktam, majd az autó összeépítésekor kiderül, hogy feleslegesen dolgoztam e.










