Blog >> autóvásárlás

>> EgyébGreene // Alfa GT 2.0 JTS Distinctive // 2021-10-26

Réges-régen (kb. 15 éve) egy olyan cégnél dolgoztam ahol az autóflotta menedzselése is a feladataim közé tartozott. A sok leadott autó az udvaron várta a sorsát. Többnyire Fordok és Volvók voltak, de néha 1-2 izgalmasabb típus is befutott.
Így került hozzánk egy visszaadott, zöld facelift előtti 166-os 2.0TS. Egyszer kipróbáltam, és utána amikor csak tehettem ezzel mentem. A mai napig emlékszem rá, hogy egészen más dimenzió volt mint bármi amit addig vezettem. A kanyart ahol nagyobb tempónál az összes többi autó tolta ki az elejét, ez úgy vette be nyikkanás nélkül, mintha semmi se lenne természetesebb. Azt hiszem, ez volt az a pillanat, ahol átértékeltem amit addig (mások elmondása alapján) az olasz autókról, és főleg az Alfáról gondoltam.

Sok-sok álmodozás után végül tavaly érett meg bennem igazán az elhatározás, hogy szeretnék venni egy Alfát, amíg még lehet autózni, és nem önvezető elektromos autók lesznek csak az utakon.
Már egy ideje nézelődtem HaHun, jóautókon, és persze az Amorén. Benzinest szerettem volna, lehetőleg erős motorral. Először a 159-es berlinákat néztem, mert árban egész jónak tűntek. Persze ha már 159 akkor csakis a 2.2 JTS jöhetett szóba. 3-4 darabot megnéztem kereskedésekben, de elég lerúgott állapotban voltak, többnyire a széria elejéről. Mivel jelenleg van egy családi autónk meg egy kis városi, a feleségem felvetette, hogy még egy nagy autó (ami ráadásul háromszor öregebb a mostaninál) nem biztos, hogy jó ötlet. Esetleg nézzünk valami kisebbet.
A Giulietták nagyon tetszettek, de kívül estek a költségvetésünkön.
A MiTo viszont belefért volna, és ha beválik akkor a városi autót le tudta volna váltani, és akkor egyszerre lehetett volna napi használós és hobbiautó is. El is mentünk megnézni egy 155 lóerős változatot, ami mint kiderült bizományban volt a kereskedőnél. Az ára az egekben. Mondtam egy összeget, ami nagyjából a reális értéke volt az autónak, de kiröhögtek. Ennek kb. 9 hónapja már, és azóta is árulják azt a MiTót, immár 350 ezer forinttal olcsóbban. Sajnos kevés itthon az erős MiTo mert a legtöbben a 77 lóerős junior változatot hozzák be, meg a kisebb multiaireseket (twinair is előfordul néha). Én a 120 vagy a 155 pacis változatot szerettem volna. A MiTohoz közel árultak egy képről nagyon szépnek tűnő szürke GT-t. Gondoltam megnézem, mert nem adják drágán. Kár volt. A 12 éves téligumik leeresztve, az akkui lemerülve, és a belseje agyonkopva. Viszont amikor beleültem, ebben éreztem a legjobban magamat az összes eddigi típus közül. Ráadásul kupé forma, hátulra befér a gyerek (felnőtt is), és relatíve nagy a csomagtartója.
Pár hónapot pihentettük a dolgot, aztán az egyik nap feltűnt egy hirdetés amiben egy kék GT-t árultak egészen közel. Gyorsan elszaladtunk megnézni. Szép állapotban volt kívül-belül. Mivel a feleségemnek is nagyon tetszett, meg nekem is, a következő munkanap visszamentem egy autóvizsgálóval aki rákötötte az OBD-re a tabletjét, végignézte az autót, mentünk vele egy kört és azt mondta, hogy jó (de pár dologgal foglalkozni kell majd). Gyorsan leraktam érte a foglalót és utána 5 hétig nem tudtam aludni az izgalomtól. 5 héttel később átvettem, megtankoltam és hazajöttem vele.

>> EseményStef // Alfa 156 1.6 TS Progression // 2018-12-16

#1 - Előkészületek. Autóvásárlás: benne van a férfiagyat stimuláló Top3-ban.
Életem első új autóját 18 évvel ezelőtt vettem. Az Alfa 156 megjelenésekor mindentől különbözött amit megszokhattunk. A C oszlopba rejtett hátsó kilincsek, a csőműszerek függőleges alsó állással, a gömbölyű karosszéria megannyi trükkös íveivel, jól megkülönböztethetővé tette minden mástól.
18 év után még mindig ugyanolyan egyedi és formája egyre klasszikusabbá válik. Az idő viszont nem múlik el nyomtalanul, évente 6 számjegyű összeget költeni az autó mindenféle szervizelésére nem jó móka, pedig ezek igazából csak a megelőző karbantartások. Megszületett az igény: egy új járgány vált szükségessé.
Milyen legyen? Újra Alfa Romeo? Lássuk mit kínál ma a márka: Giulia, Stelvio. OK, nézzük a 156-hoz leginkább hasonlítható Giulia-t. Köszönet az Olasz Autók Házának, sikerült egy hétvégére megkapnom álmaim leendő autóját! Ugyanolyan dögös forma mint a 156, beülve azonnal magához ölel. Azt súgja: megérkeztél, ne menj máshová! És tényleg minden a helyén van. Az üléspozíció tökéletes, minden kézre esik, könyörög az elindulásért! OK, menjünk! Húúúú, ez nagyon megy! Jobban is mint gondolná az ember! Kanyarodik, mint egy gokart és a fékek is rendben vannak! A radaros adaptív tempomat is nagyon jól működik. A dobogókői szerpentinen az automata vészfékasszisztens csipogott be és fékezte az autót majdnem állóra még mielőtt feleszméltem hogy mi is történik előttem. A motor/kipufogó páros hangja hidegen csúnyácska, de bemelegedve igazi énekes! A H/K hifi nagyon szépen szól! Pendrájvról nagyon szépen játsza az mp3-akat, sőt a 24/96 Flac fájlokkal metaadatokkal és albumborítókkal is elboldogul!!!
És most hogy ilyen jól megy és szépen szól, nézzünk körbe mennyire praktikus az autó. Alfás körökben ne emlegessük a pohártartó kifejezést az autóval egy kontextusban, de azért csak nézzük meg, mit kínál a Giulia: pohártartók vannak, de gyakorlatilag használhatatlanok! Az ajtópanelben található rekeszekbe nem fér palack (még egy 3dl-es se), a középkonzol pohártartójába pedig nem szívesen raknék apróbb cuccokon kívül semmit, a palackok (max 0.5l) beletakarnak a klímapanelbe. A könyöklő alatti rekeszt csak álló helyzetben érdemes felnyitni, ez menetközben az ember anatómiai felépítéséből adódóan lehetetlen... Miután a menetteljesítménytől alélten végül megállunk valahol és parkolóhelyet keresnénk, jönnek a további gondok: az autó nagy. Hosszú és széles. Sebaj, vannak parkolóradarok és tolatókamera is. De várjunk csak: valami elromlott a tolatókamerában? Mi ez a homályos, kisfelbontású torz kép? Ja, ez ilyen! Szűkebb mélygarázsba bemenni szintén nem élményautózás: a szűkebb kanyarokat nem biztos hogy elsőre meg lehet csinálni (ez biztos csak az én bénaságom) és teljesen kitekert kormánynál az első kerekek "pattognak" az úton, az alacsony peremmagasságú gumik miatt pedig állandó a félelem hogy mikor ütjük meg a felniket. A csomagtartó méretes, de a szűk nyílása miatt nagyobb cuccokat nem lehet betenni (Hello 156).
A Giulia fogyasztását tekintve kettős életet él. Hajtva akár 15 litert is megitathatunk vele, kímélve akár 4-5 literrel is beérheti 100km-enként. Mindkét érték saját tapasztalat. Végső teszt: vajon befér-e a garázsba? A Giulia 20cm-el hosszabb mint a 156, tehát jó eséllyel lehet neki ennyi helyet szorítani. Viszont jóval szélesebb!!! Végül a bejáratnál szűkösen, de befért a garázsba. Beállva már több a hely, az ajtót is kényelmesen ki lehet nyitni.
Összességében vegyes érzelmekkel adtam vissza az autót. Az autó gyönyörű, hajtáslánca, vezetési élménye első osztályú! Hiába a "kellemetlenségek", ez az autó még így is kéne!
De ne elégedjünk meg ennyivel! Nézzünk körbe, hogy milyen alternatívát kínálnak egyéb gyártók. Kontrollként vagy megerősítenek döntésünk helyességéről, vagy rámutatnak hogy nem csak az Alfa Romeo tud autót gyártani. Legvégén pedig a tapasztalatok összevetése, pénzügyi kalkuláció, kiválasztás és megrendelés!
Folyt köv...

Nos hát az úgy vooolt, hogy mindenképpen akartam valami második autót. Elsősorban hobbinak, élvezkedni, meg úgy egyáltalán valamit, amibe a rendes kútfejről kell tankolni :)

Rohadt régóta érlelődött bennem a gondolat. Felmerült gyakorlatilag minden, de mindig oda lyukadtam ki, hogy 75-ös kell, de Twin Spark, másnak nincs értelme. (Egyrészt a motorerő, de ez csak huszadrangú kérdés, azonban: Sperr, vastagabb stabilizátorrúd, Brembo fék, 5x98-as lyukosztás, arról nem is beszélve, hogy egy csomóban narancs műszerfal van plusz a szélesítések, de az America hülye harmonikás lökőse nélkül... Másrészt nekem az a szerelem gyerekkorom óta.)
Ha az ember valami hülyeséget akar csinálni, akkor csinálja. De rendesen. Úgyhogy emiatt kiesett Warbi TD-je (pedig alkalmas lett volna a célra, de a rossz üzemanyag miatt nálam kiesett végül, fateroméknak sem kellett volna még egy autó most, bocs Gyuri:)).

Aztán van (azaz e post megírásakor még volt) egy eladó csudaszép 155 2.0 (8V) TS is, tőlem 20 km-re, Alsóőrsön (430 ezerért). Esküszöm, vagy 10x megnéztem a hirdetést, de aztán gondolkodtam. Egyrészt ugye olyanom már volt. Másrészt mégiscsak Fiat... (Bocs 155 tulajok) Harmadrészt: a rossz végén hajt.

Oké, nézelődünk nézelődünk, telnek a napok-hetek, egyszer csak belefutottam egy valóban újszerű (132K-t futott) 146 1.7 16V boxerbe. (430 ezerért) Jól beindultam rá, klímás, hibátlan, csak hajtani kell, stb... és miért is ne? Abban legalább van bugi... ugye.

És akkor jött Szabolcstól egy üzenet, miszerint "Ezt nem nézted?". Egy 75 TS volt a képeken (350 ezerért). Nem, ez így nem megfelelő: A Másik Gödöllői (bocs helyesírási kéziszótár) Alfa 75-ös Volt A Képeken. Ez az autó 2000-től (amikortól a miénk is ott lakott) állt folyamatosan Gödöllőn, egy középkorú hölgy hajtotta (elnézést!), de nagyon ritkán láttam koppkeresztben. Akkor még piros volt. Amikor az utóbbi időszakban láttam, bordóra lett fényezve, a szélesítések rajta meg szürkék voltak. A rendszámot is ismertem... Felhívtam a telefonszámot, a volt tulaj fia vette fel. Az édesapjuk volt a tulaj, aki 3 éve meghalt, egyébként a FAM alkatrészbeszerzői divíziójának volt a főnöke, olasz volt, van az autóhoz 8 doboz gyári, zacskós alkatrész... én meg meggyőztem magam.

Nem hirdették drágán ugye, de azért elég sok lakatosmunka lett volna vele, amire el is értem a lakatosomat, aki készséggel vállalta is volna. Nekem nem kell több... Az összeg és az élmény tekintetében megérte volna, és soha nem adtam volna túl rajta.

Kitaláltam a programot, szombaton reggel megyek érte, nem érdekel semmi, szerelmes vagyok. Alig aludtam egész héten.

Aztán szombat délelőtt (út közben) írt a srác, hogy elvitték az autót. Az orrom elől. Pedig esküszöm gondolkodtam rajta, hogy pénteken menjek érte Gödöllőre, de azt mondta a srác, hogy ő nem tudja most megmutatni, csak a bátyja vagy az édesanyja, ők meg annyira nem kompetensek, menjek csak szombaton...

Hát eléggé elszomorított. Annyira, hogy kicsit tágítottam a látókörömön. Boxer Alfát nem akartam (bocs boxeresek), mert csak.
Más olasz autót olyat, ami az én látókörömben lenne nem találtam, viszont felötlött bennem a gondolat: Ha már kevés pénzből akarom jól érezni magam, mi lenne, ha Fiat Punto Cabriot vennék? (Bocs Alfások :))

Felütöttem a hahut, 12 eladó példány. Na mondom lássuk, ezek az autók két éve még 400-500 magasságában voltak alsó hangon... Erre szembejött ez. Friss műszakival, kilakatolva, Pécsett. Noszarajta, nézzük meg. Próbaút: de hiszen ez harap, milyen jól forog, nincs zörgés, nincs nyeklés... Tök jó. Legyen.

Az árból alkudtam még 50 ezret, mert van a gyújtáskapcsoló szét van kopva, viszont és de: a kínálat tetejét jelentő 400 ezres árhoz képest itt majdnem a feléről beszélünk, ugyan kopottas a fényezés és csak lemezfelnin jött. Ezek filléres apróságok, pláne, hogy találtam egy donort Bp-n, ami 90 ezret futott garázsos autó, ugyanebben a színben. Arról valószínűleg megmenekítek néhány szép karosszériaelemet, ha lement az átírás, meg kiderült, hogy megbízható-e a kisautó és lehet-e ezekkel foglalkozni, vagy mással kellene inkább.

Az árat az élmény tükrében nem tartom soknak /240K/, 1.6 benzin, elektromos tető, 1 hónapos műszaki, kilakatolt küszöb és emelési pontok. Mindig magyarországi volt, a km óra állás teljesen hihető (192 ezer), sokat autópályáztak vele osztrákiában. Valszleg ezért kellett ugye kilakatolni is. Na de sebaj :)

Hazafelé Pécsről pedig kellemes 18 fok (június vége van hahó!!!!!!!!! valakinek szólnia kéne fenn...:)), de napsütés, úgyhogy nyitott tető, fűtés be (ismerős ez a 155-ből valahogyan, ott is mindig nyitottam ki a napfénytetőt, ha kellett ha nem), 90-nel csordogálás ON.

Hát ez nagyon más kávéház ám, mint a Sportwagon :))) Ott a 90 kellemetlenül lassú, még a hatodikat is nyögvenyelősen veszi, ez meg 5-ben 50-ről rángatás meg minden nélkül gyönyörűen gyorsít, és 6 - 6.5 liter közt fogyaszt, pedig a Mecsekben megcibáltam a bajszát. (De jó is duplakuplunggal visszaváltani...:)) És tök jól szól!!! Hiába, sokan mondják, hogy jók a Lampredi-motorok.

Így változott át a bordó 75-ös álom egyelőre egy sárga Cabriová. Hansúlyoznám, hogy EGYELŐRE... :) A műszaki időtartamát előreláthatólag nálam tölti, a továbbiakat meg majd meglátjuk :)

Ja és SIMÁN NÉGYSZEMÉLYES. Hihetetlen mekkora hely van benne. :)

>> Eseményrodolfo75 // Alfa 159 1.9 JTDm Sportwagon // 2017-05-31

Íme a vas a mustra alatt 2017.03.10-én. Itt törtét a "meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt" érzés :)

>> Eseményrodolfo75 // Alfa 159 1.9 JTDm Sportwagon // 2017-05-31

Németországból hozta be egy ismerősöm 2015.02.05.-én. 160370 km-el vettem át tőle. Olaj lecserélve és új akku benne. 142500 km-nél szervizelték utoljára. Egy snowboard-os fickóé volt. :)

>> EseménySeriff // Alfa 159 SW 2.0 JTDM // 2017-04-09

Benzines autót akartam. Volvót és Mazdát néztem az elmúlt napokban, de nem győzött meg a hazai kínálat. JTS-t, akárki akármit mond, nem akartam venni, ezért nem is nagyon nézegettem Alfákat. 2 MX5ös után már nem is idegenkedtem annyira az OFFos verdáktól, de hát végül csak hazatértem.

És igen, dízel lett. Ezt még meg kell emésztenem, de a kocsi segít benne. Hála a 66 ezer valós kilométer futásnak, illetve Ákos vigyázó kezeinek, nincs olyan nehéz dolgom.

Megnéztük, megalkudtam, elhoztuk.

PS: a tetőablak király dolog és ritka is, de nem lőttem még róla képet.

>> Eseményheisenberg. // Alfa 159 SW // 2016-03-17

Végre eljött az idő, hogy leirhatom az én kis történetemet!

Nagy lázban voltam már, kb egy éve szemezgetek a 159 SW-vel, szerencsére hamar rábukkantam a fórumra, ahol közel egy évig csak szivtam az információt. Unokabátyám / FinnMate / közremüködésével néha még beszéltem is hozzátok! És ekkor jött egy csodás lehetőség Gery147 személyében.

Látta a fórumon, hogy nézegetek pár autót Fehérvár környékén és azt mondta, ha már arra megyek, nézzem meg az övét is, hátha megtetszik, bár Ő nem hirdette, de végtelen korrektsége már a legelején meggyőzött. Ami hibáról neki tudomása volt, tájékoztatott engem, rendes srác.

Elérkezett a nagy nap, 2016.03.17..

Egy kedves barátommal a helyszinre értünk, Gery épp szorgosan mosta az autót. :)
Kicsit beszélgettünk az autó múltjáról(Németországból érkezett az autó 2015 őszén, egy asztalosmester hajtotta, kaptam csomó német szervizszámlát, stb.), majd elmentünk próbakörre, először Ő, majd én vezettem.

A legelső, legmeglepőbb, legszembeötlőbb dolog az nekem a váltó volt. Egy hat sebességes manuális váltóval van az autó ellátva, de ez annyira pontos, annyira el van találva, alig akartam elhinni.

A következő dolog pedig: életemben először ültem 159-ben, képeken abszolút nem jön át a belseje, sőt, egyenesen féltem tőle, nem kimondottan tetszett. És itt jön a de! DE amikor beültem, egy világ változott meg bennem. Csodás, gyönyörű, sportos, elegáns. Hihetetlen volt, ez az egy amit a képek olyan szinten nem adnak vissza, hogy az fergeteges.

A próbaút vége felé közeledve, amikor már én vezettem, jött velünk szembe egy fekete 159, majd villogott, köszönt nekünk. Mondtam is a Gerynek, hogy ezt biztosan Ő szervezte, de jól csinálta, mert egyből az járt a fejemben, hogy ez igen, ez már közösség, és milyen jókor.. :))) Megpecsételte a vásárlást, az biztos. Ráadásul egy kis faluban voltunk, alig volt forgalom, kb 0 volt az esélye, hogy jöjjön szembe egy 159. Hatalmas érzés volt.

Visszaértünk, beszélgettünk még picit, megalkudtunk, majd nyélbe ütöttük az üzletet.

Hazafelé úton szoktuk egymást, de nem volt elég ez a 120 km ezért még lementem vele Szegedig(ami 160km oda-vissza). Nagyon massziv, jól összerakott autó. Néhány tesztben láttam, hogy a műanyagok lepattannak innen-onnan, zörög az autó. Hát ez nem zörög, meg se nyikkan, nagyon kellemeset csalódtam.

1-2 nappal később elvittem diagnosztikára egy barátomhoz, aki kiolvasta különböző értékeket összevetve, hogy valós km-t mutat az autó órája, ami akkor kb. 159.700 km volt. Állapotra visszavezetve is hihető.

Összegezve nagyon kellemes csalódás volt a 159, imádom minden egyes porcikáját!

Már épp feladni készültem a GT vásárlást mivel több hónapos keresgélés után egyetlen normális GT-t sem találtam, amikor váratlanul felbukkant ez a darab.

Összesen 8db GT-t néztem meg élőben, volt ami beindulni sem akart és volt ami szó szerint "csálén" állt úgy össze volt törve korábban... Fel voltam készülve arra, hogy természetesen majd költenem kell az autóra de nem találtam egy olyan darabot sem amire érdemes lett volna, pedig még akár kompromisszumokat is kötöttem volna. Egyik utolsó próbálkozásom egy gyöngyház fehér Gt volt amiért Pécsre utaztam le megnézni. Látott már valaki rozsdásodó GT-t? Mert én akkor ott először.....akkor volt az a pont, hogy feladom és egy már korábban kinézett OFF-os autót veszek meg.

Pécsről tartottam vissza Budapestre amikor a telefonomon láttam, hogy kép nélkül felraktak egy új hirdetést a használtautóra egy pesti kereskedésben és mivel pont útba esett ezért adtam neki egy esélyt és a kereskedés felé vettem az irányt..
A kereskedésben meg is lepődtek, hogy ilyen gyorsan jött valaki mivel előző nap számították be az autót és képek is csak azért nincsenek még a hirdetésben mert nem volt idejük még lemosni az autót.
Az autó nem volt teljesen ismeretlen számomra, mivel 2héttel korábban már láttam hirdetve az előző tulajdonosa által akivel akkor beszéltem is, de akkor már nem volt aktuális a hirdetése mivel említette, hogy nyaralni megy de a kocsi már be van számítva egy másik autóba amit le is foglalózott és a nyaralása után hozza el.. hát ez volt az a kereskedés ahol beszámították.

A kereskedő nagyon korrekt volt és még ő ajánlotta fel, hogy ha akarom akkor nyugodtan bármilyen szervizbe elvihetem a kocsit megnézetni, úgyhogy így is tettem és másnap reggel már Watz-nál volt a kocsi aki alaposan át is nézte..
Felvettem a kapcsolatot az előző tulajjal is aki egy idősebb úr volt és nagyon készségesen elmondott mindent az autóról amit tudni kell.
6évig, 2008 óta volt nála az autó, akkor lett behozva az országba, sajnos már akkor csak 1 kulcsa volt a kocsinak, nem volt meg a szervizkönyve azaz nem volt garantálható a km, és valószínűleg sérülten hozták be az országba, de csak az oldala volt sérülve..viszont végig szervizelve volt az autó és elég nagy becsben volt tartva...
Ennek tudatában néztük át az autót Watz-nál ahol megállapították hogy természetesen ennél is mint mindegyiknél vannak dolgok amik csere érettek de összességében jó állapotban van. A computeres és minden egyéb vizsgálat szerint az órában levő kb180ezer km az valószínűleg valós de ha esetleg mégsem lenne az. akkor sem sokkal több van benne az autó állapotát nézve.
Sérülve valóban az oldalán volt de viszonylag szépen javítva lett valamint mind2 oldalt alulról meg van ütve a küszöb, ami sajnos a GT-knél elég gyakori. Az előző tulaj említette, hogy pár éve a gumis rossz helyen emelte a kocsit és akkor lett megütve a küszöb. Az autó motorterében viszont látszik, hogy szinte mindenhol még a gyári bilincsek vannak azaz sem sérülés sem pedig valami nagyobb motorbaj nem indokolta eddig, hogy azokat levágják tehát az autó megvételre alkalmas :D

Nem is gondolkoztam semmit hanem rögtön meg is írtuk az adásvételit és így lettem ismét Alfa tulajdonos :D

>> EseményHaddel // Alfa 159 sw // 2013-12-26

Kész a regisztráció ,rendszám ,autó névre írva :)

Még pár kép a hazatérésről.