Mutasd

>> Szerviz2022-01-23

Amióta megvan a kocsi, azóta szerettem volna cserélni a lengéscsillapítókat.
Most végre eljött az ideje. Ment a vacilálás rendesen, hogy milyet érdemes bele venni, és tényleg megemeli az elejét nagyon vagy sem. Rengeteg ember mondta, amennyiben a Bilsteint választom simán lehet, hogy kifogja emelni a kocsi elejét. HÁLA EZ NEM LETT ÍGY, VAGY INKÁBB NEM DRASZTIKUS A KÜLÖNBSÉG.
Autodocról sikerült beszerzni az alkatrészeket illetve a hozzátartozó finomságokat (támcsapágy), plusz egy kerékfordulatszám jeladót.

SZERELÉS

El sem hittem, hogy szinte ennyire könnyű a lengéscsillapítók cseréje. Az összes csavart simán kitudtam oldani. Pikk-pakk áttetük a rugót a régről az újra. Azért volt némi előny, mivel, hogy múltkor már beszereztünk egy hidraulikus rugó összehúzót, ami nagy segítség volt ezeknél a műveleteknél.
Rugót nem cseréltem, mert gyönyörű állapotban voltak egy rozsdafolt sem volt rajtuk. A csillapító ramaty állapotnak örvendet. Benyomtuk és úgymaradt, már nem végezte el a feladatát, szóval jó döntés volt ezeket cserélni.
Támcsapágyakból is újat kapott, nem szerettem volna ezen spórolni, így kerek az összkép. A visszaszerelés is könnyen ment, minden csavart NM-re pontosan húztam meg és rézpasztáztam, hogy a későbbiekben se legyen gond a szétszerelésnél.
Csatoltam képet a pontos lehúzási nyomatékokról az első felfüggesztéshez. (6.kép)

Mivel állandóan kidobálja már vagy 1,5 éve a VDC hibát, úgy gondoltam elkezdem cserélgetni a kerekeknél lévő jeladót, mert már csak ez nem volt cserélve. Most a bal első cseréltem, de sajnos EZ SEM OLDOTTA MEG A PROBLÉMÁT.

Összegezve a dolgot, nagyon boldog vagyok, mert sikeres volt a műtét. Érezhetően jobb lett a csillapítás és az úttartás is. Fékezésnél megszünt a bólintás, illetve a recsegés.

Lengéscsillapító : 21.410 Ft/db
Támcsapágy: 9.840 Ft/db
Kerékfordulatszám jeladó: 4942 Ft/db

>> Szerviz2021-01-21

A gyári alsó lengőkartól búcsúzni kellett, mert nagyon kopogott. Meg is rendeletem Autodoc-ról a TRW márkájú lengőkart, 4-5 nap alatt megérkezett.

Rászántam magam, így hát nekiestem a műveletnek. Majdnem minden csavart simán kitudtam csavarni, viszont a bölcső belső részénél egyáltalán nem sikerült.
Így hát 2 óra szétszedési idő kárba veszett, tehettem össze mindent ahogy volt. Be kellett látnom, hogy ez akna nélkül nem megy sajnos. Szóval én azt mondom, hogy AKNA nélkül szinte képtelenség szétszedni.

Átálltam aknára, ahol kb. 45 perc alatt szétkaptam a dolgokat. A két csavar amit korábban nem sikerült kicsavarnom, úgy meg volt húzva, hogy egy 2 méteres vascsővel tudtam csak meglazítani. Így is akkorát pattant, azt hittem eltört a csavar.
Betenni sem volt egyszerű, szenvedtem vele eleget. Aztán nagy nehez megadta magát és sikerült mindent visszatennem a helyére. A csavarókat terhelve húztam le, ahogy a nagykönyvben meg van írva.

Az SKF felső lengőkar is megadta magát, nyikorog, viszont nem olyan hangosan, de azért idegesítő. Átszilenteztem a Lemfördert TRW sziletekre és az került bele.

Szóval a jobb oldalt már ki van minden cserélve!

Pont pár napja érkezett meg a bal oldali alsó lengőkar is. Arra a jövő héten fog sorkerülni.

TRW jobb alsó lengőkar: 49.524 Ft
TRW bal alsó lengőlar: 45.786 Ft
TRW szilentek felső lengőkarba: 7.000 Ft

>> Esemény2021-01-14

Meglett a 225.000 km!

Mindjárt 2 éve, hogy megvan a gyönyörű gépsárkány.
204.000 km-rel vettem, azaz már beletettem 21.000km-t eddig, hibamentesen.
Imádom, le nem cserélném semmi pénzért. Most is ugyanúgy imádom, ahogy az első percben megláttam.

Egy kis élménybeszámoló következik!

Amikor megvettem nem gondoltam volna, hogy ennyire fogom szeretni. Mindig megy a kis csinosítgatás, mosakodás, apró pici kütyük beépítése, bütykölések stb...
Persze voltak apróbb pici hibái, mint például a csomagtérvilágítás hiánya, ajtóknál való beázás, ablakemelő kapcsoló eltörése, de ezeket mind kijavítottam.
A legnagyobb előrelépést az androidos fejegység, ülésfűtés és beltérvilágítás hozta.

Lényeg a lényeg, hogy kezd összeállni számomra a kocsi.
Szeretem és mai napig nem találnék szebbet nála. Egy biztos, a következő autóm is Alfa Romeo lesz, remélhetőleg Giulia Veloce!

 
>> Szerviz2020-12-30

Már egy ideje nyikorgott a lengőkarom, peidg csak 5000 km körül van benne. Amikor kiszedtem a Lemförder márkájút, agyon dicsért felső lengőkart, egyből látni lehetett, hogy kotyog a szilent. A gömbfej teljesen hibátlan, így hát majd kap új TRW szilentblokkokat, utána mehet tartalékba.

Most SKF lengőkart vásároltam. Összehasonlítottam az előzővel, amit egyből észre lehetett venni, hogy sokkal pontosabbak az illesztések és több zsír is van benne. Beszerelésnél kapott még extra szilikonzsírt, hogy tuti mindehova jusson és víz se jusson be olyan gyorsan a piszokkal együtt.

Sok emberrel beszéltem akik a meghúzási nyomatékot mondták a legfőbb hibaforrásnak. Megnéztem az eLearn-t illetve Tamástól kaptam segítséget az AUTODATA-ból, hogy 54-66 Nm kell meghúzni mind a két szilentet.

Fontos, mivel ha túlságosan meg van húzva kihordósodik és hamarabb elkezd nyikorogni!

Ha már itt jártam, akkor leszedtem a dobbetétet és kitakarítottam a kerékjáratokat illetve az vízelvezetőket. Szerencsére nem volt benne semmi szemét, mivel félévente takarítom őket.

>> Szerviz2020-12-23

Múltkor Egerből hazafelé, sajnos kinyomta a szelepen a túltöltött váltóolajat.
Írtam is róla korábban. Ugye akkor meg is lett nézve, hogy minden oké-e. Tuti csak a túltöltés volt-e probélma!? Igen, leengedtem az olajat, hogy meg van-e mind a 3 liter. Jelentem, meg van! A sok olaj miatt nyomta ki magából.

>> Szerviz2020-12-23

Lecseréltem idő előtt az olajat (kb. 5000 km után) mert rövid távokon volt csak használva Alfi.
Kapott új: Motul X-cess 8100 olajat
Mann Filter 6007x olajszűrőt
Wix 9566 légszűrőt és természetes új olajleeresztő csavar FEBI.

Következő olajcsere: 233.985 km

>> Tuning és extra2020-11-05

A tél közeledtével elgondolkodtam, hogy milyen jó lenne egy ülésfűtés előre!

Elhatároztam és meg is rendeltem a tutihifi.hu oldaláról egy ülésfűtés szettet 2 ülésre, melyek carbon szálasak. Ez 21.000 Ft-ba került. Előtte olvasgattam tapasztalagyűjtés végett, hogy milyet érdemes vásárolni és mindenki egyértelműen a carbon szálasra szavazott. Így hát ezért esett erre a választásom.

A tagnapi nap folyamán be is szereltem.

Mindenhol azt olvastam, hogy ki kell szedni az ülést a könnyebbség végett. A vezető oldali ülés egyik csavarja sehogy sem akart kijönni, így hát maradt a helyben való szerelés.
Egy ülésfűtés komplett beszerelése 4 óra volt. Az anyósülésnél már gyorsabb volt, mivel megvoltak a lépések illetve, hogy mit hova kell kötni.

A szerelés a következő volt:

1. Az ülésről a műanyag burkolatokat el kell távolítani. Az oldalsó műanyagot 3 db torx csavar fogja (2 oldalt, 1 hátul). Előtte az emelőkart illetve az üléstámla állítóját le kell venni. Az utóbbinál csak simán be kell nyúlni és óvatósan lefeszíteni, az emelőnél a közepén lévő kis takaróelemet ki kell pattintani és a torx csavar kicsavarni. Ezután szépen lejön minden.

2. A kárpit végeket kiakasztani az ülésből, hogy fel lehessen hántani az ülőlapot egy picit, majd a rögzítő karikákat elvégni csípőfogóval, hogy a fűtőlapot be lehessen szépen tenni.

3. Mivel a gyárban megcsinálták a fűtőlap helyének kialakítását, így nem kellett lyukat fúrni az ülésre, hogy a vezetéket kitudjuk vezetni (ez nagy könnyebbség).

4. A lapból középen egy picit vágni kell, hogy a rögzítő gyűrűt visszatudjuk rakni a helyére. Majd jöhet a helyére való ragasztás, a lap mindkét oldalán van ragasztócsík, így könnyen meg lehet csinálni, a végét pedig le kell tapasztani a hozzáadott ragasztószalaggal. Az alsó rész már készen is van, csak a rögzítő karikákat kell visszarakni a helyére. Én rendeltem 1780 Ft-ért kárpit-kapcsot (50db), mellyel szakszerűen összetudtam fűzni a fémszálakat.

5. A háttámla picivel bonyolultabb. A hátuljánál kell először megbontani, majd az ülés alján oldalni a kárpit rögzítésket. Ezután már simán behelyezhető a lap. Itt is ragasztás és kész. Egy dologtól félek, hogy nem marad majd a helyén és lecsúszik, de ha ez bekövetkezik, akkor jobban szétszedem és befűzöm jobban a fűtőlapot. A vezeték kivezetése itt is könnyedén megolható.

6. A kábelköteg bekötése következik. Előszőr a műanyag burkolatba befúrtam a kapcsolót, majd kivezettem az ott tátongó lyukon az ülés aljához. Összedugtam a kábelkorbácsot és jöhetett a bekötés.

7. Megnéztem a kocsi kézikönyvében, hogy hátul alapból van az ülésfűtésneknek biztosítéka, illetve a csatlakozó is elő van készítve így könnyű dolgom lesz.
Kimértem, hogy melyik láb az ülésfűtés pozitív és negatív lába és arra rákötöttem szigetelt csúszósaruval. A szetthez alapból járt egy 7,5A-os biztosíték, biztonságképpen azt is bekötöttem. Szóval nem kellett semmit sem szétbarmolni, és bármikor szétköthető. (1.kép)
Az csatlakozó alsó sor első pinje az ülésfűtés pozitív (+) pontja és az utolsó pin pedig a negatív (-) pontja. IDE KELL KÖTNI!

8. Majd jöhet a rengeteg vezeték felkötése az ülés aljára. Mivel van egy nagyobb relé, ezért ügyesen kell elhelyezni a dolgokat, mert ha az ülés a legalacsobb ponton van, nehogy közé szoruljon valaminek és eltörjön.

Csak kapcsolt 12V-on működik, így nem tudja leszívni az akkumulátort (persze gyújtáson igen), illetve a beépítési útmutató is ezt a bekötést várja el. A maximális áramfelvétele 5A a papír szerint.

KÉSZ IS! Élvezhetjük a jó meleg üléseket télen, mely eléggé kellemes érzést ad. Kipróbáltam, gyorsan felfűt és nem kell órákat várni. Ez a projekt megérte teljes mértékben.

>> Tuning és extra2020-10-08

eBayen egyszer csak belefutottam 159-hez való ezüst váltógombba.
Rendeltem is egyet! Az új kormány betételekor ezt is a helyére tettem.

Gyönyörű! Hozzáadott a váltásérzethez egy plusz finomságot. Imádom!

>> Tuning és extra2020-10-08

Már régóta szerettem volna a kormányt újjávarázsolni, így hát elvittem Maglódra a rendeskományhoz.
Nagyon korrekt Úr! Kiválasztottam az anyagokat (rengeteg fajtából lehet választani), illetve a varrás színét. Október 27-re kaptam időpontot, de okt. 8-án már hívott, hogy kész van.

A végeredmény gyönyörű lett!

Csatolok képet, hogy miből mi lett.

Szerelés:
1. Akksit levenni mindeképp, viszont úgy, hogy a kulcs be legyen dugva a helyére. Különben a kormányzár aktiválódik és nem lehet tekerni a kormányt.
2. Kormány alatti burkolatot levenni. (Torx csavarok tartják össze)
3. A kormány elektronikájának a csatalkozóját lehúzni, különben nem lehet odaférni rendesen a csavarhúzóval a lyukhoz.
4. Egy nagyobb fejű lapos csavahúzott bedúgva, majd azt elforgatva kipattan a légzsák. A két csatlakozót lehúzni (sárga, zöld) és már kint is van. Link: https://www.youtube.com/watch?v=ynxdKCMeWMs
5. A kormányt rögzítő csavart (emlékeim szerint) egy 24-es dugókulcsal lehet leszedni. Simán csak rárakni és lecsavarni, a ráhajtott cuccal nem kell foglalkozni. (Én azt hittem, hogy ki kell hajtogatni, de rájöttem utána, hogy nem. 5 percebe telt visszahajtogatni a füleket, mire rátudtam tenni a kulcsot.) (2.kép)
6.Majd az elektronika kábeleket széthúzni és kibújtatni a lyukon és már lent is a kormány!

Visszatenni a kormányt már gyerekjáték. Szintén ezek a lépések csak fordítva.
Amikor visszaraktam a kormányt és úgy gondoltam, hogy mindent összetettem, rákötöttem az akkumulátort ellenőrzés képpen. Kidobta a légzsákot hibának, a duda és a gombok sem működtek. HÜLYÉT KAPTAM, hogy ezért kell valakit keresni aki majd kiüti a hibát.

Aztán átnéztem még egyszer és nem dugtam alul vissza a teljes kormányelektronikát. Visszapattintottam a csatlakozót és minden a helyére került. Eltűnt a légzsák piktogram és visszatért minden gomb. Nagy megkönnyebülés volt!

Azóta is hibátlan minden, és öröm az új kormány fogása!

>> Esemény2020-10-07

2020. október 7-én vittem vizsgáztatni a kocsit. Nem vittem el előtte semmi féle átnézetésre, mivel úgy gondoltam, hogy teljesen rendben van az autó. Mindig mindent megcsinálok rajta és rendszeresen karban van tartva. Így is lett!
Zsigerből átment 14 évesen. Büszke vagyok rá!

Féltem, hogy a károsanyag kibocsátás nem lesz határértéken belül, de ezt is remekül teljesítette. Mondták, hogy gyönyörű állapotban van és rozsdamentes. A lengéscsillapítók jók,a fékek kiváló állapotan vannak a futóművel együtt. Kézifék is jól fogott.

Szóval megérdemelten kapta meg újabb 2 évre a vizsgát!