Blog >> nyikorgás

>> SzervizKuccer24 // Alfa 159 1.9 JTS Ti Sportwagon // 2020-12-30

Már egy ideje nyikorgott a lengőkarom, peidg csak 5000 km körül van benne. Amikor kiszedtem a Lemförder márkájút, agyon dicsért felső lengőkart, egyből látni lehetett, hogy kotyog a szilent. A gömbfej teljesen hibátlan, így hát majd kap új TRW szilentblokkokat, utána mehet tartalékba.

Most SKF lengőkart vásároltam. Összehasonlítottam az előzővel, amit egyből észre lehetett venni, hogy sokkal pontosabbak az illesztések és több zsír is van benne. Beszerelésnél kapott még extra szilikonzsírt, hogy tuti mindehova jusson és víz se jusson be olyan gyorsan a piszokkal együtt.

Sok emberrel beszéltem akik a meghúzási nyomatékot mondták a legfőbb hibaforrásnak. Megnéztem az eLearn-t illetve Tamástól kaptam segítséget az AUTODATA-ból, hogy 54-66 Nm kell meghúzni mind a két szilentet.

Fontos, mivel ha túlságosan meg van húzva kihordósodik és hamarabb elkezd nyikorogni!

Ha már itt jártam, akkor leszedtem a dobbetétet és kitakarítottam a kerékjáratokat illetve az vízelvezetőket. Szerencsére nem volt benne semmi szemét, mivel félévente takarítom őket.

>> Szervizgelle // Alfa 156 SW // 2016-03-07

Két éve került hozzám a kocsi, elég sokat gondoztam, így szerencsére csak apróbb dolgok kellettek, hogy átmenjen a műszakin.
Kicsit nyöszörgött az eleje, de az egy pucolással és zsírozással elmúlt. Remélem így is marad.
Néha kigyulladt a fékbetét kopását jelző lámpa, ott pedig érintkezési probléma volt, szerencsére nem kellett a fékhez hozzányúlni.
A rendszámtábla világítása nem működött.

302000

>> Szervizflyerz // Alfa 147 1.6 T. Spark Distinctive // 2014-01-20

Első-felső lengőkar szilentek cseréje, mert nyikorgott mint egy lovaskocsi :)

Volt egy idegesítő nyikorgása a középkonzol, sofőr jobb lábszáránál levő kárpitelemnek. Amikor nekiengedtem a lábam súlyát (1. kép - piros nyíl), az némileg ropogott. Nem volt hangos, de így, zene hiányában zavart. Nemhiába, a 159 egy igazán csendes, és jól összerakott autó.
Amikor kiszereltem az ülést, fűtésének javítása miatt, kaptam az alkalmon, hogy könnyen hozzáférhető, ezért kiszereltem (2-3. kép) majd megvizsgáltam (4-5. kép), hogy miért nyikorog.
A leszedése igazán egyszerű: Alulról alá kell nyúlni, és kifele-lefele húzva, a patentok kiakadnak és az elem eltávolítható.
Arra jutottam, hogy egyrészt az illesztő tüskék (6. kép), másrészt a műanyagelemen levő bőrhatású bevonat a hang forrása, ahogyan azok illeszkednek a középkonzolhoz.
Több se kellet, a problémás részeket bevontam TESA bandázsszalaggal (7-8. kép).
Nem mondom, hogy tökéletesen elcsendesedett, de így már szinte teljesen észrevehetetlen.

>> SzervizBenőke // Alfa 146 1.4 TS // 2011-09-14

A Hátsó dob végleg az enyészeté lett a kipuff végemmel. Megette a só :o( 22k Egy bontott kipuff. Új kipufogó vég, a régi nem lett volna elég jó :(. Új gömbfejek a előre 6k. Elrozsdált !!!! (Éljen a sóóóó) Futómű állítás 5k. (A kormányra sikerült nem figyelni így nem középen van az egyenes :o( Megy vissza javításra. Nem értem hogy nem vették észre) Kis munkadíj 8k
Megszűnt a nyikorgás a futóműből kanyarodáskor!!! :o)

>> Tuning és extraDemecsab // Alfa 156 Twin Spark 1,6 // 2011-05-19

Csináltattam felraktuk, levettem, festettem felraktam kicsit előfeszítettem. Szuper!
Az autó érezhetően sokkal merevebb, és az idegesítő műszerfal recsegések is megszűnni látszanak.

>> Szervizpettinke // Alfa 159 1.9 JDTm 16V, Turismo // 2009-03-13

így a 11000 km tájékán meglátogattam a szervizt, hogy néhány nyikorgást elimináljanak még garanciálisan: kuplungpedál, váltó, ablaktörlő.
úgy néz ki, a műtétek eredménnyel jártak, Bestia nem nyöszörög.