Mutasd

>> Szerviz2008-06-23

Volt ma egy kitérőm Csörihez, hogy kicseréljük a lambdaszondámat, mert a régi sajnos már rossz volt. Ezen felül a jobb első féltengely gumiharang is ki volt szakadva, tehát ez is cserélve lett. Még nem tudom, hogy sajnos vagy nem, de az eredetileg megbeszélt NGK lambda helyett gyári Boscht tudott csak Csöri hozni, amiről sokan azt mondják, hogy nem olyan tartós, mint az NGK. Idővel majd nálam is kiderül. Viszont Csöri korrektségét mutatja, hogy a drágább Bosch lambdát így kompenzációként beszerzési áron adta oda nekem.

Persze ha az ember szervizbe megy, akkor mindig talál valami rejtett hibát. Most például a jobb hátsó lengéscsillapítóban lévő gumiütköző esett ki, amit majd következő alkalommal Csöri kicserél. Továbbá az egyik, a kipufogót a motorblokkhoz rögzítő kicsi lemez félbe van törve, bár holtjátéka egyelőre nincs, és nem is zörög. Legközelebb ez is meg lesz hegesztve. Egy picit jobbra húz a kormányom is, amire majd egy futóműbeállítás lesz a megoldás ősszel, amikor a fenti két hibán kívül féktárcsákat és fékbetéteket is cserélünk elöl.

Addig is méregetem majd a fogyimat, és remélem jobb értéket kapok, mint 11 liter Budapesten.