Mai napra Zsolti és Andris szervezett egy kis fotózást a 916 osok 30 éves jubileumára. Egy páran összejöttünk és jól elbeszélgettünk és készült egy pár szép fotó a Kápolnásnyéki kastély udvarában. Természetesen utána nem maradhatott el egy kis össze ülés egy bisztróban. Jó volt így hét közben is összefutni egy kis alfázásra. Megtett táv 220 km.



Ma elértük ezt is kicsivel több mint 5 év kellett hozzá. Még olyan mint az új!

Idén is beneveztünk és eddigi legjobb eredményünkel végeztünk mint mi mind a Spideres csapat.Megtett táv kb 350 km. Természetesen minden rendben volt a hangulattal és a bátyókával is.



Ma megtörtént a szezon nyitó találkozó a kemény mag képviseletében. T.stecső- Bakonybél-Tihany-T.szecső ,a táv 470 kilométerre sikerült minden a legnagyobb rendben zajlott a bátyóval és a csapattal is!
Ma kapott a szokásos Liqui Moly 10w 60 olajat , olajszűrőt és levegőszűrőt. Futómű fékek átnézve elméletileg minden stimmel. Kilométer óra állása 204300.
38500 km nél lekerültek a téli gumik és újra felkerült a nyári az 6. szezont kezdik meg még bőven jó 22072 km-ről folytatják útjukat. Téli kerekekbe 2000 km került így 17500 az eddig megtett táv.
Mivel becsapott a jó idő és már nagyon menni akartam egy kört ezért szombaton megejtettük az ébresztőt. Aksi feltöltve és indítás semmmi gond. Kijelzett egy kis fékfolyadék hiányt azt pótoltam , ülések a téli bőrápolótól áttörölve kerekek vissza engedve a megfelelő nyomásra és egy takarítás. Mivel a múltkor a bal első tompított ki égett (osram cool blue) így a tél alatt rendeltem újakat így most mind a kettőt kicseréltem és maradt egy régi tarcsiba. Vasárnap már kerületm is egy 110 km távot T,Szecső-Kistarcsa- Nagykáta útvonalon nem csak céltalanul hanem dolgom volt így le tudtam tesztelni hogy van e valami gond. Szerintem semmi baja de a jövő héten egy kis szervízt azért kap és egy átvizsgálást. A 2025 évet így meg kezdtük 204214 km-től folytatva. Reméljük minden rendben lesz ebben az évben is!!
Bal hátsó kerékbe csavart kaptam ajándékba. Este edzésre menet 2.4 ről pillanat alatt 1.7 majd 1 óra elteltével 1.3 bár . Ez már szemmel láthatóan is lapos. A hétvégét garázsban pihente és fél naponta fújtam hogy ne üljön le teljesen(egy rövid teremtorna még így igy is belefért meg egy ferihegy kiruccanás , 3 óra alatt 1 bar veszteség) mivel a kedvenc gumisom be van zárva így csak hétfőn került javításra.


Ma délelött eljött az altató ideje. Aksi kivéve , ablakmosó kiengedve helyette egy pici télivel felöntve és átmosva, kerekek 4 b felfújva és az ülések alaposan bekenve bőrápolóval. Záró kilométer 204214 a kezdő 202456 volt így a megett táv a szezonban 1758 km ami az eddigi leg kevesebbnek mondható. Bátyó ahogy öregszik úgy kímélem. Jó pihit!
2024.11.09 kilométer állás 36500 km. Nyári gumikban 2930 került a szezonban így 22072 km tettek meg eddig. Téli gumik 14550 km után folytatják tapadásukat az 5. szezonban.