DRS: az eddigi leghosszabb zóna nem volt arra elég, hogy megelőzze az RBR azt a Ferrarit amit a boxutcai előzés után le is körözött.
Persze lehet, hogy az RBR nem számított arra, hogy majd nekik előzni kell a versenyen, így eleve arra a sebességre lőtték be a váltót amit drs nélkül el tud érni az autó, de ez akkor is mókás.
Talán az RBR és a Ferrari közti különbség is ebből adódott, bár ez már tényleg csak ötletelés: szóval van egy RBR ami be van állítva drs használat nélküli sebességre, meg van egy Ferrari amiben hagynak némi tartalékot arra az esetre ha előzni kell. Ha mindkét autó egyedül megy a pályán akkor az amelyikben van némi tartalék biztos, hogy lassabb lesz. Az RBR-nél jogosan számítottak arra, hogy nem kell előzniük. Első sor, és van 3 körük, hogy 1mp-en kívülre kerüljenek a többiektől, ami ezzel az autóval nem egy nagy feladat.
Innentől kezdve már a drs nem előzést segítő rendszer, hanem egy plusz taktikai elem, amit el lehet cseszni.:D A kérdés, hogy mire számítok? Kell előznöm a futamon vagy nem? Ha hagyok tartalékot a váltóban akkor mindig lassabb leszek a teljes körön, kivéve amikor éppen előzök valakit az előzési zónában. Vagy nem kell előzni, és úgy állítom be a váltót mintha nem is lenne drs a kocsiban, így gyors leszek egyedül, de ha valaki mégis megelőz akkor annyi.
zolee1452011-05-23 09:50:05 // 96009
zolee1452011-05-23 09:33:22 // 96008
A Renault-nál nagy rajtbandita hírében állt, bár az eddigiek alapján ott inkább a Renault motor nyomatékossága lehetett a kulcs, mivel a Renault-sok mostanában is jól rajtolnak, Alonso meg annyira nem.
GT Ɨ|ѯ2011-05-23 06:00:47 // 96007
Xixo2011-05-23 01:07:43 // 96006
Ez a mai eredmény még jobban fájt, mint az eddigiek. Alonzótól végre láthattunk egy remek rajtot (volt már neki ilyen valaha?), végre vezettünk, erre lekörözés lett a vége. Rosszabb volt, mint a múltkor, amikor Massa tévedt a második hely környékére...
Massa... ha valaki, akkor én csípom a brazilt, de ha van egy kis esze, akkor megy a Ferraritól, mert itt már semmi tüzet nem látok benne... meg ugyi a csapat is tesz a fejére... akkor már tényleg jöjjön a megélhetési Kovalájnen vagy Fiszkó...
A csapatvezetés meg tényleg gyakorolhatna némi önkritikát... Ez az év kuka és ha ez a csürhe marad, akkor egyre csak lejjebb kerülünk...
Mert Vettel is kinőtte a gyerekeskedését, amit ma mutatott, az VB-hez méltó volt! Amikor egy kör alatt előzött meg három autót, na az igen! Ilyet is régen láttunk...
Massa... ha valaki, akkor én csípom a brazilt, de ha van egy kis esze, akkor megy a Ferraritól, mert itt már semmi tüzet nem látok benne... meg ugyi a csapat is tesz a fejére... akkor már tényleg jöjjön a megélhetési Kovalájnen vagy Fiszkó...
A csapatvezetés meg tényleg gyakorolhatna némi önkritikát... Ez az év kuka és ha ez a csürhe marad, akkor egyre csak lejjebb kerülünk...
Mert Vettel is kinőtte a gyerekeskedését, amit ma mutatott, az VB-hez méltó volt! Amikor egy kör alatt előzött meg három autót, na az igen! Ilyet is régen láttunk...
Gerion2011-05-22 21:10:31 // 96005
Végülis mindegy, hogy mi jött le belőle, a dolog adott, 2010 nem sok jót hozott neki, és eddig az idei év sem sajnos.
Blade2011-05-22 21:09:57 // 96004
Ezt nem Mansell mondta, hanem Frank Williams:))
Az egész abból pattant ki, hogy Mansell a köv. évre több pénzt akart, mondván világbajnoknak több jár. F. Williamstől pénz kicsikarni nehezebb mint kurv@tól szüzességi bizonyitványt:)
Ez volt rá a frappáns válasza:))
Az egész abból pattant ki, hogy Mansell a köv. évre több pénzt akart, mondván világbajnoknak több jár. F. Williamstől pénz kicsikarni nehezebb mint kurv@tól szüzességi bizonyitványt:)
Ez volt rá a frappáns válasza:))
pb_2011-05-22 21:03:35 // 96003
Csak a kedveDrt.)))
pb_2011-05-22 21:02:23 // 96002
NM eGszN ez jött le bLőle.)
Whiteskull2011-05-22 21:01:07 // 96001
Jó kép a K-hoz. :)))
Whiteskull2011-05-22 20:50:22 // 95999
Hát ha ennyi jut, akkor ennyinek kell örülni. :))))))
Gerion2011-05-22 20:47:21 // 95998
Ezért fogalmaztam úgy, hogy "szinte" ! :)
pb_2011-05-22 20:39:51 // 95997
Volt még 4. máshol is.
Tom122011-05-22 20:37:50 // 95996
A legjobb védekezés a támadás.:-)
Gerion2011-05-22 20:21:45 // 95995
Tavaly is szinte a spanyol GP volt az egyetlen, ahol Sch viszonylag biztató teljesítményt ért el. Ez a pálya fekszik neki... De mivel nagyon kedvel(te)m Sch-t, így kívánom neki, hogy idén másképp legyen, és végre tartós teljesítményjavulása kezdődjön ezzel a mai futammal!
Whiteskull2011-05-22 19:31:07 // 95994
Na akkor el lehet majd gondolkodni, hogy kit kell nyugdíjba küldeni. :))))))
Cro1662011-05-22 19:29:12 // 95993
:)))
Lassan a Ferrarikat is meg fogja :)
Lassan a Ferrarikat is meg fogja :)
Whiteskull2011-05-22 19:17:43 // 95992
Hát nem lehetünk mindig a legjobbak. :))))
A lényeg Schumi megelőzte Rosberget. :))))
A lényeg Schumi megelőzte Rosberget. :))))
Cro1662011-05-22 19:16:58 // 95991
Én már nem reménykedem.Feladtam.Már az előző futam után.Le is írtam sztem akkor:(
GT Ɨ|ѯ2011-05-22 19:09:55 // 95990
Csak jobb lesz Monaco-ra végre..:-)
Cro1662011-05-22 19:06:41 // 95989
GT Ɨ|ѯ2011-05-22 18:55:42 // 95988
Selmak2011-05-22 18:36:23 // 95987
Mikor a sumi érában a ferka évekig másodpercekre volt a többiektől akkor papucsállatka is VB lett volna vele?
GT Ɨ|ѯ2011-05-22 18:23:52 // 95986
Így van, teljesen mind1:-)
ezzel a bull-al még 1 majom is vb lehet:-)
ezzel a bull-al még 1 majom is vb lehet:-)
Selmak2011-05-22 17:03:01 // 95985
Teljesen mindegy, F1 VB és Indy VB cím nem összehasonlítható.
GT Ɨ|ѯ2011-05-22 16:55:55 // 95984
De Ő fordítva csinálta!:-)
Selmak2011-05-22 16:54:10 // 95983
Na bumm. Járt pár Indy VB a F1ben és nem tudtak maradandót alkotni.
Mansell bizony beszólt Williamsnak, mert nem akarta a 93-as idényre 24 milláért szerződtetni inkább jóval kevesebbért Alain Prostot szerződtette.
Mansell bizony beszólt Williamsnak, mert nem akarta a 93-as idényre 24 milláért szerződtetni inkább jóval kevesebbért Alain Prostot szerződtette.
GT Ɨ|ѯ2011-05-22 16:45:39 // 95982
Mansell nem ócsárolta csak a tényeket mondta ki:-)
aztán 93-ban az Indy-ben is VB lett
aztán 93-ban az Indy-ben is VB lett
Selmak2011-05-22 16:11:28 // 95980
Szép az önkritika egy olyan EGYSZERES VB versenyzőtől, aki éppen azt az autót és ócsárolta amivel VB lett.
Tom122011-05-22 16:05:51 // 95979
Ez már nekem is csengett...:-))
GT Ɨ|ѯ2011-05-22 15:58:16 // 95978
Mansell '92-es mondata cseng a fülemben:
'ezzel az autóval egy majom is vb lehetne'
MILYEN IGAZ!
'ezzel az autóval egy majom is vb lehetne'
MILYEN IGAZ!
Tom122011-05-22 15:57:22 // 95977
Talán, egyelőre lassan meg kell elégedni a középmezőny első felével...
+ még azt a "szerencsétlen" hátsó szárnyat is betiltották...
+ még azt a "szerencsétlen" hátsó szárnyat is betiltották...
Gerion2011-05-22 15:56:07 // 95976
Sebaj fiúk, domenikáli, koszta és a többi jómunkás már dolgozik a kétezertizen..., kétezer..., mittudomén.... kocsin! :) Az jó lesz majd, kivonják a zoxigént a diffúzorból, és nyerni fognak!
Gerion2011-05-22 15:54:12 // 95975
Vagy másik sportág.... :)
Selmak2011-05-22 15:51:41 // 95973
Tom122011-05-22 15:50:59 // 95971
Ilyenkor szokott jönni az olasz himnusz...
Ja, vagy időzavarban vagyok? :-)
:-/
Ja, vagy időzavarban vagyok? :-)
:-/
GT Ɨ|ѯ2011-05-22 15:49:27 // 95970
Ringdingdingding...pufff
hogy a motorja csinálná már ezt!!!:-)))
hogy a motorja csinálná már ezt!!!:-)))
Gerion2011-05-22 15:49:18 // 95969
Sch tényleg jó 6. hely, de tavaly is egyedül itt futott viszonylag elfogadhatót (talán 4.?). Ez a pálya mehet neki, anno 96-ban is nagyot nyert itt a Ferrarival, mint első közös siker.
GT Ɨ|ѯ2011-05-22 15:48:25 // 95968
Inkább Indy Car akkor inkább..:-)
Gerion2011-05-22 15:47:55 // 95967
Vettelke csapatrádiós örömködéseit nem kéne mindig közvetíteni.... Tudom, hogy nyert, és örül, de ez a Trabanthang jellegű römtömtötötöm vagy mi, amit most is előadott, valahogy elég gáz.
Tom122011-05-22 15:47:03 // 95966
Megfontolandó... :-)
GT Ɨ|ѯ2011-05-22 15:45:56 // 95965
haza sem mennék a helyükben olaszba...:-)
maximum álruhában...
maximum álruhában...
GT Ɨ|ѯ2011-05-22 15:45:04 // 95964
ez nem egy liga......:-(
F1 és F2 egyben:-)
F1 és F2 egyben:-)
Tom122011-05-22 15:45:04 // 95963
Szép eredmény... :-/
Cro1662011-05-22 15:44:10 // 95961
nah..nyertünk.mármint egy kört..ennyivel kevesebbet kellett szenvedni a végén:D
Tom122011-05-22 15:43:43 // 95960
Most már remélem, mindenkinek teljesen világos /a csapatvezetésnél/, hogy a Ferrarinál nem a versenyzőkkel van a legnagyobb gond... :-/
Online tag
1
Vendég1
534
Fórum
Friss topicok
- Adok-veszek
- Alfa reklám
- Giulia
- Retrovízió - A '70-es, ...
- Spider
- 4C
- MiTo
- Együnk-igyunk, amíg teh...
- Oldtimer, youngtimer
- Alfa történelem, híres ...
Tagok
Új tagjaink
- Gyuszkó 159
- Olxander
- UTPcableman
- rajkailaszlo
- Tamas.F.Lamas
- Filip05
- Milán147
- copernico
- PolgárViki
- Bimbi10