Blog >> bőrápolás

>> AutóápolásWarbiRunner (Gyuri) // Alfa Giulia 2.0 Super // 2022-07-10

Azóta Giulia kigurult az aszfaltra. Merthogy Giulia "nem akar a földön járni", szárnya meg nincs.. hát kivárta. Nagyjából, mert ugyan aszfaltra gurul ki, de kijutni még csak kerülővel, földúton lehet. Így járt, legalább újra szabad. Már ideje volt, épp kezdtem olyan fölöslegesnek érezni. Bele kellett már ülni és vezetni, hogy visszahelyeződjön a vigyor az arcomra.
Közben a nyári melegben megérett a gondolat, hogy megejtem amit húzok halasztok egy ideje. Az autóban gyári újautó illat, a bőrök olyan szép hibátlan száraz tapintású matt felületek. Valahogy nem bírtam rávenni magam, hogy bőrápolózzam. Mi van, ha nem lesz ilyen többet? Ha nem mattul fel így, foltos lesz, mittudomén. Pedig bőrt az ápoltam már eleget, Zen egy fél tehéncsorda külső borítását tartalmazta. Ez ahhoz képest laza melónak ígérkezett.
Ma végre nekiálltam, Autoglym tisztítóval áttöröltem, aztán jöhetett a balzsam. Amilyen száraz tapintású volt, olyan szomjas is, nyelte, itta a bőrápoló balzsamot. Alaposan beledolgoztam, mégiscsak így lesz tartósan szép, ha megkapja a bőrápolást. Ha már itt a lehetőség a legelejétől elkezdeni...
Tényleg sétagalopp a 159-hez képest. Annyira, hogy még maradt kedvem, energiám a "buffing"-nak nevezett folyamathoz, amikor egy tiszta, száraz mikroszálas törlővel még körkörösen átdörzsölök mindent.
Naná, most még fényesebb kicsit, de meg kéne mattulnia holnapra. Az illat már nem újautó illat, hanem a régi jó ismerős, a bőrápoló illata. Igazából nagyon szerettem ezt a 159-ben is.

>> AutóápolásWarbiRunner (Gyuri) // Alfa 159 2.4 Jtd Elegante 4x2 TI // 2020-06-11

Tavasszal elmaradt, most megtankolva, lemosva megint becsábított egy bőrápolásra is. Laza két három órás feladat, de kellemes kikapcsolódás, hamar kimennek az ember fejéből a napi gondok, feladatok.

>> AutóápolásRoll1983 // Alfa 159 SW 1.75 TBi Distinctive Ti // 2020-03-15

Időszerű volt ismét megejteni egy bőrápolást, természetesen AutoGlym cuccokat használtam. Kicsit még fényes, de másnapra majd bemattul.

>> Autóápoláscarver // Alfa Giulia 2.0 Super 200 // 2020-01-04

Ahogy korábban is írtam már a kereskedők is óva intettek a világos bőrtől amikor mondtam hogy gyakran járok farmerban. Akkor nyugodtak meg amikor mondtam, hogy nekem nem gond ha rendszeresen ápolni kell. Kérdeztem mégis mire számítsak, elég pl évente kétszer ápolni azt mondták igen, az elég lesz.

Na az a helyzet hogy annak ellenére hogy bár naponta használom az autót ebből farmerban mondjuk 50%-ban, már 2 hónap után látszani kezdtek a kékes foltok.

Utána néztem a bőrápolóknak, külföldön sok helyen a Lexolt preferálják, nálunk a shopban az Autoglym kapható. Végül emellett döntöttem, bár az alfás shopban nincs fent de sikerült az alfás shopon keresztül kedvezménnyel beszerezni a Leather Clean & Protect Kit-et.

Meg is volt év végén az első ápolás és megnyugodtam...

Csak a bal első ülést kezeltem, mert a többit ritkán használjuk, gyerek furikázás leggyakrabban a másik kocsival megy. Persze nem volt komoly szennyeződés csak néhány halvány folt, de az eredmény tökéletes. A kékes foltok teljesen eltűntek, az ülés ugyanolyan matt fényű mint volt.

Amiatt hogy nem kellett az egész ülést, fejtámlát kezelni gyorsan megvolt az egész (kb 30 perc a rövid száradással együtt). Először jött a bőrtisztító, kis mennyiségben használva, leginkább az ülőfelületen, keveset a háttámlára, bár ott még nem látszott semmi. Utána háromszor áttöröltem tisztavizes, kifacsart kendővel (póló, törölköző tökéletesen megfelel) utoljára a Kithez mellékelt mikroszálas kendővel.

Rövid szárítás után (15 fokos a garázs, a mikorszálas kendő után pillanatok alatt megszáradt) jött a balzsam. Ebből is kevés kellett, ahogy az Autoglym videó is ajánlja, (kb 3-4-szer borsó/szőlőszem közötti mennyiséget kentem az ülőfelületre a kitben lévő szivaccsal, kevesebbet a háttámlára) . Így - bár szárazra töröltem a videó ajánlása szerint - sokat nem kellet letörölni, a nagyrészét beszívta a bőr.

Eleinte kicsit fényes volt a felület de fél nap alatt szépen visszanyerte a matt színét. 1 nap után használtam újra, nem hagyott nyomot, de egy alaposabb ápolás (több balzsam használat) után lehet hogy érdemes 2 napig száradni hagyni.

Ennyit megér 3 havonta az hogy a bézs bőr olyan maradjon mint újkorában :D

>> AutóápolásRoll1983 // Alfa 159 SW 1.75 TBi Distinctive Ti // 2018-10-29

Sort kerítettem a bőrápolásra, ehhez én is a többetek által ajánlott Autoglym termékeket választottam és nem kellett benne csalódnom, tetszetős lett a végeredmény.

Autoglym Leather Cleaner
Autoglym Leather Care Balm

>> AutóápolásWarbiRunner (Gyuri) // Alfa 159 2.4 Jtd Elegante 4x2 TI // 2018-07-24

Ezzel az autóval megkaptam a számomra tökéletes belteret. Ritka kombináció, nagyon szeretem. Igazi olaszos burjánzó luxus érzet. Hálából a szépségéért idén is megkapta az ápolást. AutoGlym tisztítóval és balzsammal gondosan megtisztítottam az amúgy még mindig újszerű bőrfelületeket. Van belőle bőven, eltartott egy darabig.

A fekete bőrpanelek mellesleg fel is fényesednek, ez tavaly, első alkalommal ijesztő volt. Kicsit meg is bántam, hogy rákentem a balzsamot. Aztán a mikroszálas törlővel áttörölve (mégegyszer kb a 100nm-nyi felületet :-) )picit már felmattul. Majd nagyjából 2 nap múlva beszívódik az anyagba, és újra szürkés matt lesz a bőr felülete.

>> Tuning és extraBéci Ɨ|ѯ // Alfa 156 6C 2500 // 2017-07-24

Kicseréltem az oldal villogókat fehér színűre. Szerintem így jobban néz ki. Ezen kívül turtle wax bőrápolóval lekezeltem az üléseket.

>> AutóápolásPoló // Alfa 156 2.0 TwinSpark Distinctive // 2017-05-10

Nálam így néz ki egy 18 éves autó belseje.

Május elseje a munka ünnepe ezért megejtettem a szokásos tavaszi nagytakarítást, szőnyeg- és kárpittisztítást illetve a bőrápolást. Most is a Lidl-ös cuccokkal dolgoztam szerintem kiváló termékek és az áruk verhetetlen....

>> AutóápolásHaddel // Alfa 159 sw // 2014-04-26

Neki álltam ma a bőrök ápolásának .Vettem a vikinges gyártó bőr ápoló kendőjét ,de nem bizonyult túl jónak ,aztán eszembe jutott ,hogy édesanyámtól kaptam még annó valani csodaszert ,bőr kanapéhoz. Ezzel már szép lett a bőr ,puhult is ,tök jó a tapintása.