Szabeee - főkép

Végre elérkezett ez a nap is. Februártól vártam, nagyon izgatott voltam már napokkal a találkozó előtt. Péntek délelőtt 10-kor indultunk, nagyon reménykedtem abban, hogy nem lesz nagy kánikula, viszont ez nem jött be. Fél óra utazás után folyt rólam a víz. Budapesten sikerült valami szörnyű forgalmat kifogni, így másfél órát tartott keresztül szelni a várost. Az M7 sem volt kegyes velünk, ritka szakasz volt az, ahol 100 km/h sebességgel lehetett haladni. 8 óra szenvedés után végre megérkeztünk Balatonszepezdre, ahol a szállásunk volt. Gyorsan belaktuk a szobát, aztán irány AlfaCity. Igazából szerettünk volna szétnézni, de sikerült jó pár cartással összefutn, jókat beszélgetni. Szombaton nagyon kellemesnek ígérkezett az időjárás Személy szerint szeretem a borongós hűvösebb időjárást, így örömmel vágtam neki a napnak. Még több ismerős arc, mg több kellemes élmény. A Giuia QV nagyon nagy volt! Sajnos nem sikerült beülnöm és hallani is csak messziről, de akkor is hatalmas! Nap végére szépen elfogytunk, de még így is sikerült kellemes meglepetésekben részesülni. Vasárnap délelőtt 10-kor elhagytuk a szállást és útnak indultunk hazafelé. Az M7, Budapest szerencsére szuper volt, lehetett haladni. Egy kis megálló az Aréna Plázában, reggeli, kávé aztán irány tovább az M3-ason. Egy részen úgy gondoltam, hogy kipróbálom mit tud, jelentem: 240 km/h sebességgel haladtam, de egy picit még ment volna. Összefutottunk a fehér 4C-vel is, és délután 5 körül megérkeztünk haza. Most egy újabb évet kell várni ilyen élményre, de megéri.

 
>> AutóápolásAlfa 156 Sportwagon 2.4 JTD M-Jet 20V TI // 2016-07-05

Kellett már egy ilyen nap az Alfának. Olyan apróságokat csináltam ma meg, ami gyakorlatilag nem is tartott sokáig, nem is volt nehéz... eddig még sem csináltam meg. Kezdetnek nekiálltam gőzölős tisztítóval és kis kefével kitisztítani az ajtókárpitokat. Nem lett rossz a végeredmény, de mindenféleképpen kell még majd pucolni. Következő állomás az volt, hogy a hátsó lökös jobb sarkát helyére csavaroztam, így már nem áll ki a csücske. Végre jobban néz ki. aztán körbemaszkolta az első sárvédő és hátsó lökös kerék felőli részét, mivel a kavicsok, amiket a kerék feldobált a kasznira szépen leszedték a festéket. Feketére lettek fújva, jobban néz ki, mint előtte. A csomagtartóban sikerült szétlocsolni egy kis naftát, ezt próbáltam tegnap kitisztítani, de azért ma is adtam egy kicsit neki. Az ajtók aljára egy év után visszakerültek a gumi szigetelések. Elővette a porszívót is és igyekeztem minden kis zugot kiporszívózni, majd áttöröltem az egész műszerfal/középkonzol részt. Az utolsó dolgok, amit megcsináltam a turbo csövezéshez tartoznak. Az egyik 90 fokos részen az IC előtt úgy tűnt, hogy kezd lecsúszni a bilincs, hát gondoltam megigazítom, illetve lefújom egy kis alumínium spray-vel, hogy védve legyen a környezeti hatásoktól. Ebből a motor szívósor előtti résznél lévő cső is kapott. Végezetül a ködlámpa. A xenon ködlámpát télen úgy kötöttem be, hogy a bal oldali az gyári kábelezésről működik, viszont mindkét trafót nem bírta el a gyári vezeték, így a jobb oldalit egy külön relén keresztül kötöttem be. Ezzel volt némi probléma, ugyanis a relé, amit akkor beraktam nem volt új, illetve a szigetelést is kicsit lazára vettem. Most tettem be új relét, illetve a szigetelést is zsugorcsővel oldottam meg, most pöpec. Még csütörtökön is szabadnapon vagyok, így lesz még időm további apróságokra. Keddre ennyi.

 

Miután sikerült nagyjából helyre pofozni az első futóművet, első utam a geometriáshoz vezetett. Falap kellett, hogy felálljak a padra, aztán átnézték a futómű állapotát, jött az összefutás beállítása. A stabilizátor összekötőket cserélni kell, mert már ki vannak a gömbfejek. Érdekes, hogy TRW-t vettem anno, de 15 000 km-t se bírtak ki. Végre fél év után egyenesen áll a kormány, ha egyenesen haladok. (kopp-kopp)

 

Egy ideje elég izgalmas hangokat adott ki az első futómű. Az alsó lengőkarra gyanakodtam, mivel azt én még nem cseréltem, tehát meg is rendeltem őket. TRW lett volna a befutó, de a budget gátat szabott a terveimnek. Kamoka márkájút rendeltem, de mivel az üzletnek az nem volt raktáron, így küldtek helyette SRL-t, ami állítólag drágább, viszont én még életemben nem találkozta ezzel a márkával. A szállítással is volt némi probléma, mert múlt héten kedden rendeltem meg, péntekre kaptam meg. Kicsomagolás után meg örömmel néztem, hogy olyan lengőkart kaptam, aminek semmi köze a márkához. Pár nap várakozás után végre megérkezett a helyes lengőkar, így ki is lett cserélve. Szenvedés volt a bal oldal, 3 órát cseréltük Laci barátommal. A jobb oldal gyorsabban kész volt. Szétszerelésnél megnéztem a többi alkatrész állapotát és szomorúan láttam, hogy a tavaly berakott Monroe kormányösszekötők 2-3 millimétert lötyögnek. Szerencsére a gyáriakat eltettem tavaly, így ki tudtam cserélni azokat is. Elszállt a geometria, de csend van végre.
Km állás: 240 145

 

240 000 km, Selénia WR 5W40 + Mann W1744 szűrő. Vettem 7 litert, amiből 5,5 vagy 6 lett beöntve. Maradt még bőven, ha utána kellene tölteni.

 
>> EgyébAlfa 156 2.0 Twin Spark Blackline // 2016-06-02

Pár hónappal eladás után rátaláltam a neten a szekérre. Motorhibásan árulták, ezen nem is csodálkoztam. Aki megvette tőlem egy idióta hegyi pásztor volt. Vicc volt az ár, amin hirdették, gondoltam megér egy próbát. Telefonon keresztül sikerült az ár 30%-át lealkudni, majd még aznap elmentünk megnézni (mi már tudtuk, hogy hozzuk). Körbenéztem, a motortérben szomorúan láttam bizonyos változásokat. Mindegy is volt már akkor, hoztuk. Szerdától hétfőig nem nyúltam hozzá, majd hétfőn kb. 17:00-kor elkezdődött a motor kiszedése. Mivel minden csupa olaj és gépzsír volt, minden csavar könnyen megengedett. Nem örültem a beleöntött olajnak, nem örültem annak a "leszarom, jó ahogy van" stílusnak, amit láttam. Este 22:00-kor kiköltözött a motor, váltóval együtt. A motor ahogy van, használhatatlan, komplett generált igényel. másnap körbemostam az egész motorteret, örömmel néztem a váz, bölcső és körülötte lévő berendezések állapotát. 18 éves, de letagadhatna az állapotát nézve akár 10-et is. Ezután a váltó következett. Az is alapos mosás után kerül vissza a motor oldalára. A következő folyamat az lesz, hogy szétszedődik a motor és megnézem mit lehet menteni és mi szorul cserére.

 

Egy előre nem tervezett tuning találkozón sikerült részt vennünk tegnap. Az autó picit megmakacsolta magát az úton, kegyetlenül rázott a bal féltengely. Nehezen, de megtaláltuk a helyszínt is. Szép várkert, kellemes környezet, szép autók; ez jellemezhetné a találkozót. Volt egy másik Alfa is, nagyon nagy zenével. Egyetlen "versenyen" neveztem, az a kipufogó hangnyomás volt. Diesel kategóriában csak 2 induló volt, így a dobogós helyezés borítékolható volt. 112,6 dB mértek úgy, hogy az egyik csövön volt mérve. Szerencsére pozitív visszajelzéseket kaptam még úgy is, hogy nincs egyáltalán befejezve a kocsi.

 

Ki lettek cserélve a bal felső lengőkar szilentjei. Szerencsére minden elég könnyen ment, Febi-Bilstein kuka, Meyle került a helyére. Km állás: 236 510

 
>> Tuning és extraAlfa 156 Sportwagon 2.4 JTD M-Jet 20V TI // 2016-04-05

2013 őszén sikerült rátalálnom egy szett 19"-os felnire, sajnos ismeretlen gyártótól. Nem siettem el a készítést, ugyanis tegnap (2016. 04. 04.) sikerült összerakni. A felnik közepe türkizkék színűre lett fújva, majd a perem megkapta azt a szürke metált, amelyik eddig a Ducati Corse felniken volt. Lakkozásnál nem játszottam, fényes lakkot öntöttem rájuk. Hihetetlen, mennyivel jobban néz ki így ez a szürke, mint a tavalyi fényes-matt lakk alatt. Kíváncsi vagyok, hogy ki rak rájuk gumit, na és milyen méretűt. Ha valakit érdekel, viheti.

 
>> Tuning és extraAlfa 156 Sportwagon 2.4 JTD M-Jet 20V TI // 2016-04-04

Sokáig nem bírta a sötétszürke metál a Ducati Corse felniken, meguntam. Eredeti tervben az szerepelt, hogy gyöngyház arany, candy yellow vagy hasonló fényezésük lesz, de mikor elmentem festéket kevertetni, picit más irányba fordultak a dolgok. Kékesbe játszó ezüst gyöngyház. Igazából az emberek java része fehérnek látja. 5 réteg alapfestéket kapott, majd 5 réteg gyöngyház került a felnikre. Az éven nem szórakoztam a lakkozással, fényes lakkból meglocsoltam. A tisztítással gondok lesznek, mivel 50 km után látszik rajta minden porszem, de valamit valamiért. A felnik belseje hófehér PUR festékkel lett fedve, már az se maradjon ki a "takarítani is cumi" kategóriából.