Tagok >> Zsoltikj ૐ >> 155 2.0 TS 8V >> Blog
- Típus:155 2.0 TS 8V
Mindent erről a típusról
Tagok, akik birtokolják a típust - Évjárat:1992
- Színe:alfa rosso
Ma kaptam az üzemben a csoporttól, megleptek vele kicsit.
Még a rendszám is rajta van :)


Futóműállítás előtt még meg kellett ejtenem egy bal első csapágycserét is (kottyant nem is kicsit, de hangja nem volt). Igy a gumicsere után rögtön nem tudták megoldani. Tegnap munka után a csapágycserét megoldottam ma meg délelőtt a futóműállítást is letudtuk.
Az volt a gondolatom ősszel, hogy kihúzom a telet az öreg barumokkal ugy sem megyek nagyon sehova, de közben kormányösszekötő gömbfejeket cseréltem decemberben és nem volt időm elmenni futóművet állíttatni, igy megnyalta úgy az első amúgy is eléggé kopott gumikat az a 10-150 km amit eddig mentem igy rajtuk. Ezért nekiálltam keresni valami használt téli gumit mert ugy is 16 vagy 17es felnit akartam volna nyárra, addig meg jó az is gondoltam, de sajna olyan árakon akarnak eladni 5-6mm-es 4-5 meg több éves gumikat, hogy inkább beruháztam új nyáriakba a kínaiakat (wanli,nankang és társai) mellőzve költséghatékonyságból 4 Kormoran gamma b2 lett a kiválasztott. Így idén csak a nagyobb felniket fogom megvenni meg a 15-ös téligumikat, jövőre meg kap új nyárikat ismét a 15-ös kormoranok meg eladósorba kerülnek.
A napokban elmélkedtem az elmúlt 3 évemen,átgondolva ezen idő alatt hoztam meg szerintem életem legrosszabb döntését; 3 éve vetettem véget egy 7 éves kapcsolatnak, nem éreztem azt, hogy van tovább értelme, nem volt harmadik személy aki miatt tettem. egy év elteltével kellett belátnom magamban, hogy lehet hiba volt, eért hát ahogy tudtam próbáltam újra kezdeni de ez a közben kialakult helybéli távolság miatt lassan haladt. Telefon és skype beszélgetések napi szinten rendszeresek voltak már úgy éreztem újra lehet kezdeni a "pont rád gondoltam" és hasonló mondatok miatt amikor épp felhívtam, igy telt el a március és április is, de május elején megkaptam az élettől a legnagyobb pofont, abban akiben a 7 év alatt bármikor feltétel nélkül megbíztam egy sms-ben közölte velem, hogy egy hónapja van már más valaki. Ezt a telefonbeszélgetések alatt elfelejtette közölni. Itt követtem el életem legnagyobb hibáját abban hogy még igy is újrakezdtem volna, mivel még ekkor is annyit mondott hogy nem tud dönteni ő vagy én. Továbbra is csak át voltam verve mint később kiderült hisz a "jófejamoréspasi" továbbra is "látogatta" miközben én továbbra is remények közt voltam tartva. Ez olyan nyomot hagyott bennem, hogy ő lett az egyetlen cartárs(nő) akinek nem viszonoznám a villogást hiába a 7 együtt töltött év.