VKG699!!! (4x156+75) - főkép

Szóval hát az elmúlt évben nem nagyon volt se időm, se kedvem blogolni Sportwagonkáról, mert a meló minden időmet elvette, azok után meg pláne nem akartam beleszaladni egy kárörvendő megjegyzésbe sem, miután egy közkedveltségnek örvendő "cartárs" azt bírta rá mondani látatlanban, hogy a 156-osok "legalja".

Szerencsére amúgy ez kicsit sem bizonyosodott be, ugyan kellett rá költeni és még kell is, de az elmúlt egy év és 3 hónap bizonyította, hogy igencsak rendben van ez az autó ebben a konfigurációban.

Ami gond volt, és foglalkozni kellett vele (hiszen nem alfásé volt és nem szeretgetve dédelgetett autó volt):
1)
Az úgy volt, hogy túl magas turbónyomás miatt betiltott nagy gáznál. Erről az eladó nem tájékoztatott és mivel sajnos ki volt kormolva amikor elhoztam, nem látszott a lyukas turbócső sem. Mivel azonban elment a lyukon a túlnyomás, nem is tiltott be az autó... csak a felső turbócső kicserélése után (Erhardtól jött). Oké, hiba volt, amin az otthon végezhető műveletek egyike sem oldott meg.

Mielőtt ezt sikerült volna elintézni, volt még egy olajcsere és egy termosztátcsere is, szűrőkkel.

Ezt követően lettem figyelmes arra, hogy levett zajcsillapítóval igencsak csattog szegény. Meglett a ludas is, az egyik csúcs alatt lévő réz tömítés fáradt el. Na de ha ez ilyen egyszerű lenne :)
Csörihez vittem, mert Veszprémbe költöztem és ő a kézenfekvő megoldás. Kicserélte a tömítéseket. Ez is milyen lazán hangzik... pedig nagyon nem volt az, napokat ázott spéci tisztítóanyagban, nem akart mozdulni a csúcs, már majdnem le kellett szedni a hengerfejet. De szerencsére nem :) Ezúton is köszi

Utána jött még egy olajcsere (5w40 liqui moly természetesen), aztán pedig újabb kör Csöri mesternél, ezúttal a turbóhiba miatt.

2)

Teljesen össze volt gyógyulva a geometria, de nem lekormolódva volt, hanem kb. összerohadva. Mint minden csavar. Volt már piszkálva az autó arrafelé, de aztán összevissza csavarokkal, alátétekkel lett összerakva. Mindent rendbe tett Csörgő Úr, az utolsó estén 11-ig dolgozott az autón. Nagyon hálásan köszi!
Kapott még egy jobb első felső lengőkart, kézifékköteleket (az pont előző nap hányta el magát), meg egy vezérlést vízpumpával, az előzőben benne volt a 60 ezer km, nem szabad kockáztatni. A km óra ekkor 265.000-nél állt (csak, hogy tudjam 320-nál :)).

Ezen kívül elfogyasztott egy megmaradt szett téligumit, egy nyári szettet is, amit tavaszra pótolni is kell, idén télre pedig kapott vadonatúj, 5.000 km-t futott Hankook téliket gyári új lemezfelnin, ami szerintem elég jó vétel volt.

Az előző gazdi rakott bele féket. Nem tudom, ki engedi piacra a "TOP" márkájú első betéteket, de statáriális kivégzésre kellene küldeni. 1, azaz 1 nagyobb fékezés kellett hozzá, hogy leszakadjon az amúgy még vastag ferodol réteg a betétekről. A többes szám nem véletlen, ugyanis mindkét oldalon elengedte magát 1-1. Mondjuk 50%, az nem is olyan rossz...
Nagy mák, hogy a nagyobb fékezést követően haza tudtam érni vele. Kapott Textar betéteket, ami nem csak nem szakad le, de fog is, mint a zöld festék :)

Valahogy így állunk most.

Ja és egy aliexpresses embléma leesett elölről a mosóban... :(

És felpolíroztattam az első pilácsokat.

Hogy a legalja-e? Szerintem nem.

Hogy hibátlan-e? Közel...

Hogy bírja-e a napi 100 km melóba járkálást? Simán.

Hogy mennyit eszik? 6 és 6.5 közt, lábtól függően. Hogy sok-e? Nem. A 155 anno ugyanennyi lóerőt közel 35-40%-kkal több üzemanyagból csalt elő.

Hogy kéne-e bele még 20 ló a fenti tartományban? Nem ártana :)

Ja, vettem még egy szett gyári dísztárcsát is Tackrytól.

És bebőröztettem Kecskeméten a kormányt meg a váltógombot.

És utálom a kikapcsolhatatlan VDC-t... :)

Per pillanat itt tartunk, az összeg szerintem az élmény tükrében nem sok, és tisztességesen meg van végre csinálva.
Szeretem, mert csendes és kényelmes. Nem szeretem, mert 100-ig 2x is kell váltani :)

Vételárral együtt most van egymillióban, ami szerintem tudásához mérten nem sok pénz.

Mondjuk pont ma hányt bele a kutya hátra, úgyhogy megyek is kitisztítani :))))

(És olyan se volt még, hogy egy év alatt egyetlen alfatalira se menjek el. De hát... most lett.)