Pec - főkép
>> SzervizAlfa Alfasud Sprint 1.5QV // 2012-10-11

Sikeresen beszerelésre kerültek a Gery-től vásárolt féltengelyek. a gumiharangokat cserélni kellett, és sajnos nem találtam a típushoz valót, így TD 2-es golfé került rá mert az nagyvonalakban egyezett. (természetesen újak).
Ezenkívül a hűtővíz kiegyenlítőtartáját is kicseréltem, amiért szintén köszönet Gerynek.

Persze, hogy ne legyen olyan szép meg jó minden, időközben eleresztette a fékolajat a kicsi kocsim, de folyást nem látni rajta.
sanda gyanúm hogy a kuplung munkahengernél ereszt a rendszer.

 
>> EseményAlfa Alfasud Sprint 1.5QV // 2012-09-02

Miután kicsit hónap vége van anyagilag, így nem maradt más mint olyan problémák megoldása amit pénz nélkül is meg lehet oldani.
Van abból is elég :D
így aztán megcsináltam a kiesni készülő fényszórókat, leszedtem az ajtókárpitokat, egyrészt mert lógtak, másrészt mert komoly zsírproblémái voltak az ablakemelőknek is.
Meg aztán kapott egy kis takarítást is, mert botrányos állapotban volt a beltér.

Egyébiránt jól át is néztük és a hibalista a következő:

bal-jobb külső féltengelycsukló
bal kerékagycsapágy
első fékmunkahenger porvédői is cserések
hátsó fékbetétek
2 hátsó lengőkar szilent
a benzintank és a töltőnyílás közötti cső olyan mint a szita
ezentúl be kell állíttatni a karburátorokat, mert gázos volt az autó és már nem az.
egyenlőre ezek a sürgetőek.

 
>> EseményAlfa Alfasud Sprint 1.5QV // 2012-08-31

Ma végre sikerült elhozni a masinát!
Kapott új első kerékagycsapágyakat, vezérlést, és kicsit lett pofozgatva a futóművén, pont annyira, hogy már egészen kellemes vezetni.
Viszont van új hibalista is:
Egy két szilent, ablaktörlő, duda, jobb első féltengely, csak hogy fogyjon a pénz is rendesen, és a karburátor bajról még nem is beszéltem.
Folyt köv.
Jah és hogy ne lehessen a közelemben, kiderült hogy nincs kulcs sem hozzá amivel lehetne zárni:(

 
>> EseményAlfa Alfasud Sprint 1.5QV // 2012-08-24

miután tegnap levizsgázott, ma sikerült a nevemre írni! Nem volt több mint két óra, mázli hogy időpontra mentem!
folytatás jövőhéten, remélem sikerül megoldani a futóműbajokat.

 
>> EseményAlfa Alfasud Sprint 1.5QV // 2012-08-23

Mentem vele! vagyis inkább ő ment velem!
Értem én, hogy sokat aludt, s kicsit elmacskásodtak a lábai, de ennyire???
Holtjáték 20cm a kormányon, és meglehetősen terpeszt is a kisasszony!
Első blikkre minden cserés elöl, de majd a szerelő bácsi pontosít!