foxx - főkép
>> EgyébAlfa 146 1.7 16V boxer // 2023-12-10

Átment a műszakin újra. Kérdeztem, de nem tudtak olyat mondani amivel foglalkozni kellene igazából.

Közben kapott egy új termosztátot is, mert az előző kezdett hülyén viselkedni. Sajnos ezután ha ez is tönkre megy akkor kreatívkodni kell majd a helyettesítéssel, de van már egy pár tervem hogyan kell majd megoldani

 
>> EgyébAlfa 146 1.7 16V boxer // 2023-08-05

Egy kicsit elfelejtettem blogolni...

2021 október:

2db bontott, repedt füles ködlámából sikerült kimenteni alkatrészeket (foncsor, üveg) és ezekkel rendbe sikerült rakni a 146-os gyári ködlámpáit. (Az egyiken berepedt az üveg, a másik üvegét meg még a múltban tákolta meg valaki valami gagyi üvegessel vágatott üveggel). Most tök jó állapotban van a két ködlámpa. Persze apró kőfelverődés van rajta, de hát ez ilyen.


2021 december:

Gyömrőn újra lett foncsoroztatva a donor első lámpa belseje. Később kiderült hogy az autóban lévő lámpa még nem volt túl vészes állapotban, de persze az állító baszok el voltak törve.
A donor lámpában ezt már valaki sufni módon orvosolta keményfadarab+csapágygolyó hozzá hegesztett csavar kombóval. Az elején jót röhögtem rajta, a végén meg felhasználtam ezt a csodálatos szerkezetet mert nem láttam azt a problémát hogy miért ne lenne jó a későbbiekben. Persze van 3D nyomtatott műanyag, csak kicsit szkeptikus vagyok hogy bírja a meleget meg az éveket a későbbiekben. Jó lesz így. (Igazából 2023-ból visszanézve semmi baja nem lett azóta se a fadarabos megoldásnak. ) A donor meg az alfa lámpáinak alkatrészeiből összelegóztam a legjobb állapotú alkatrészeket. Végül visszaragasztottam az üveget ha jól emlékszek Sika 710-es ragasztóval, ez szétszedhető a későbbiekben is ha kell.
Végeredményben nagyon szép éles vetítési képe lett a lámpáknak aminek rendkívül örülök. Kb ilyen lehetett új korában, ráadásul továbbra is HELLA lámpa van benne így, és nem utángyártott.


2022-2023:
Egyéb projekt elfoglaltság miatt hétvégi autó státuszban volt az alfa, havonta 1-2 szer mentem vele, tette a dolgát becsületesen, (persze télen nem látott latyakot...) Különösebb dolog nem történt vele, a kötelező olajcseréken kívül.

2023 augusztus környéke:
Jelenleg gyűjtöm az alkatrészeket és az elszántságot a következő projekthez:
- visszaragasztani az ajtókra a szövetet mert hátul leestek (...pár éve...), elöl csak a lélek tartja.
- Kap vatta új hangszóró rácsokat, évekkel ezelőtt megvettem már a 4 darabot....
- megkenni az összes zárat, meg a központi zár aktuátorokat, mert télen mindig baj van a nyitással, zárással.
- kicserélni az összes gumi fékcsövet. (az egyik hátsó híd előtti cső már nem bizalomgerjesztő)
- szerintem az összes féknyerget is felújítom ha már le lesz róla szedve a cső, örülnék ha műszakin fogna rendesen a kézifék. Meg kapnak egy tisztasági festést.
- Első féktárcsa+betét csere. Amit utoljára beleraktak szerelőnél Rotinger tárcsa + talán textar betét kombó szerintem szörnyű. A tárcsa már vállas, a betét meg mint ha új lenne, a fékhatással se voltam továbbra se kibékülve, néha van fémes daráló hangja van néha meg nincs (persze jól van összerakva, minden a helyén van). Megpróbálkozok majd egy összetartozó EBC tárcsa + betéttel, mert kíváncsi vagyok.

Ja, és decemberben megy műszakira.

 
>> EgyébAlfa 146 1.7 16V boxer // 2021-12-13

Sikeresen le műszaki vizsgázott a mai nap, itt is megdicsérték hogy van alja :)

 
>> SzervizAlfa 146 1.7 16V boxer // 2021-10-16

2021 tavasz óta kezdtem hallani hogy a jobboldali első kerékcsapágy elkezdett halkan búgni. Nem volt vészes még, de most ősszel elvittem DZ-ékhez kicserélni mindkettő elsőt, ha már hozzányúlnak.
Pótolták a hiányzó porvédőket is az első lengéscsillapítókról, ezúttal is köszönöm hogy erre figyeltek, mert bár hiányoltam, de nem tudtam hogy ott kellene lennie ennél az autónál is.
Közben jól megdicsérték az autót hogy ennyi évesen van még alja meg úgy jó állapotnak örvend. :D

 
>> SzervizAlfa 146 1.7 16V boxer // 2021-06-16

Vírus miatt kicsit többet lett használva a jármű, meg kevesebb lehetőség volt vele foglalkozni...

Augusztus:

Fűtéscsap csere. Szétborítottam a belsejét, mert mit is lehet csinálni aug 20 környékén egy egész hétig. Kicserélve a fűtéscsap, mert csak az folyt. A radiátor cseréléséhez szerintem az egész kormányoszlopot ki kell venni vagy nem tudom....

Szeptember:
Külső kormányösszekötő csere, lógott.

Október:
Egy ideje hallom hogy erősödik a hangja, meg tavaly télen levált a gyári hővédő lemez a hátsó dobról. Gondoltam hogy majd ha kilyukad a dob, akkor megrendelem hozzá az újat oszt jó van. Hát, nem ez történt. Reggel kocsival mentem melóba, az M0-n egyszer csak hangos lett, nem is értettem mi van, de gázadásra reagál :D.
Szóval letört a hátsó dob előtt, a dísz króm kipufogó vég és a gumi rögzítő megfogta, nem esett le, munkahelyen leakasztottam a dobot, majd este hazabubogtam vele. Mondjuk nem mondom hogy nem élveztem. Rendeltem egy rendszert Torjay Lacitól és felrakattam, mert most nem volt rá lehetőségem ezzel foglalkozni fent Pesten.

2021 június
Szereztem ködlámpát és első fényszórót bontott 146-ról. Műszaki ősszel, ki kell cserélnem a repedt ködlámpát.
Az első foncsor szerintem tönkrement a fényszóróban, mert semmi fénye sincs éjszaka. Szereztem csere HELLA fényszórót, hogy míg megfoncsoroztatom addig legyen valami benne.
A nyáron el kell vinnem még első kerékcsapágy cserére, mert présem az nincs. illetve megint át kell nézetni a futóművet mert megint kezd pusztulni sajnos...

 
>> SzervizAlfa 146 1.7 16V boxer // 2020-06-08

Mivel ilyet még nem csináltam halogattam is rendesen, de azért próbáltam minél jobban utánaolvasni előtte. A halogotásban benne van az is, hogy az egész elejét rommá kell bontani és a hűtő kiszenvedését hogy ne verjek össze semmit... Ez érthető okokból visszaveti az ember kedvét, de közben tudtam hogy nagyon meg kell csinálni már...
Szereztem Gates szíjakat, meg SKF görgőket meg egy Metelli vízpumpát. Csak görgőket vettem, inkább kipréseltem a karokról a régi görgőket (illetve az egyik már csavarosra volt átalakítva), mert az öntvény úgyse romlik el, és legalább ugyanolyan márkás lesz minden görgő.
Szétszedve megállapítottam hogy ideje volt, mivel szóltak már rendesen a görgők, egy picit szivárgott a vízpumpa és a blokk között, annyira nem sikerült jól tömítenie az előttem erre járó mesternek. A múltban valami oknál fogva a szíj megdarálta a burkolatot (nem most). Az ok jó kérdés, továbbra se találok arra nyomot hogy nagyon törött lett volna az autó....
Meglepően egyszerűen vissza pakoltam a szíjakat, meg eltaláltam a jelöléseket.
Ami para volt, hogy kb 0.5mm-re lelógott a szíj az egyik feszítőről, akármennyit is forgattam át a blokkot. Persze a gyertyákat nem vettem ki, mert lusta voltam kibányászni, mert még a kerekeket is le kéne szedni hogy jól hozzáférj..., éreztem is a karjaimat pár napig az izomláz miatt. Végül ráindítottam és bement a helyére a szíj nagyjából.
Ilyenkor azért éreztem hogy itt egy kicsit kevés volt a tapasztalatom, hogy az ilyen váratlan dolgot meg tudjak ítélni, hogy jó helyen fut-e az egész, meg mit lehet vagy kell-e vele tenni.
A szíjfeszességgel annyira nem vagyok kibékülve. Leírás alapján át kell forgatni párszor, megfelelő helyen lazítani meg húzni, és a rugók elintézik. Szerintem kissé feszesre húzza meg így, és próbáltam egy kicsit ellentartani, hogy lazább legyen. Egy picit sajnos így is van egy kis zizegős hangja, amikor bemelegszik. Lehet lazítani kell majd rajta. Előttem valaki számomra azért ijesztően lazán hagyta, ki is fényesítette a vízpumpa öntvényét.

Mindenesetre mindent összeraktam, eltűnt egy jellegzetes hang, aminek rendkívül örülök. Az elmúlt 700km-en nem hullott szét semmi :D

Kapott olajcserét 10e km-után, 158000 km-nél. Legalább rájöttem hogy rendesen alá bakolva otthon is ki tudom cserélni az olajat akna nélkül.



Egyébként az alábbi dolgokkal lehetne foglalkoznom majd még: szelepfedél tömítés, meg a vezérmű tengely szimmeringek. Nem vészes, csak látványosan szivárog sajnos, de persze hogy nem készültem fel ezeknek a cseréjére.
Következőnek jön egy jobb első külső kormányösszekötő csere, mert a jobb eleje egy kicsit kopog és érezhető ha megrángatom a kereket...

 
>> SzervizAlfa 146 1.7 16V boxer // 2020-02-20

Nekiestem végre kicserélni a pollenszűrőt, ha már rájöttem hogy ilyen is van benne és már megrendelem pár hónapja….
Jó fekete volt, nem tudom mikor cserélték előttem. Kimostam a mindenféle lefolyót a behullott levelektől, szerencsére minden szép és nem rohad, egy kicsit megkentem az ablaktörlő mechanikát.

Húsvétra tervezek egy vezérlés szett cserét, na az még érdekes lesz, kiszedni a hűtőt meg mindent, egyszer jártam arra de rá fog menni vagy 1 nap megint… Inkább nem kísértem a sorsot tovább...

 
>> EgyébAlfa 146 1.7 16V boxer // 2019-12-12

Egy pár bejegyzéssel visszább írtam hogy rendbe lett rakva a vákuumrendszer és az EVAP szelep.
Valamelyik nap kint volt a hidegben, mínuszokban.
Tök simán indult és nem kell tartani a gázpedállal az alapjáratot. Úgy néz ki hogy ennyi kellett neki, rendben van ez is.

Az új injektorokkal továbbra is állatul megy.
A fogyasztás az hasonló vagy egy picit jobb mint volt, de most azért nehéz az ember lába ha megy is a jármű.
Úgy néz ki hogy az E10-es benzinpara is meg van oldva, mert az EV6 injektorok már etanol kompatibilisek az internet szerint. Olyan sok más dolog meg nincs az útban ami megoldhatatlan problémát jelentene, az eddigi E5-höz képest.

A hidegben csak a központi zár szórakozik idén is, majd ha le lesznek szedve az ajtóburkolatok az újrakárpitozás miatt, akkor majd rájuk nézek.

 
>> SzervizAlfa 146 1.7 16V boxer // 2019-11-28

Az elmúltak alapján gyaníthatóvá vált hogy nem okésak az injektorok állapota ennyi év után..

Közben olvastam itt amore-n hogy valaki egy V6-osban cserélt injektort EV1-ről EV6-ra. A gyári EV1 az 1 lyukon pisil, míg az EV6 az 4-en.
Ami jó nekem az a Bosch 0280155746, jelenleg annyira nem olcsó és egyszerű beszerezni újonnan, de találtam Ebayen egy eladót, aki használtakat, tisztítva válogatva ellenőrizve árul upgrade szetteket. 1700 visszajelzés és 0 negatív után úgy voltam vele hogy miért ne. (Ebay: “bavarianwerke” eladó)
A 0280155746 injektor szállított mennyiségben (~200cm3/min), ellenállásban (15.9 ohm) és méretben is kompatibilis a régiekkel, plug and play az egész történet. Még a védő gumi karikát is nagyjából rá tudtam húzni ami a boxereknél az injektoron van.

Lenne még a 0 280 155 823 -as injektor, ez BMW-ben volt gyárilag, az is jó lenne, olcsón beszerezhető, de az csak 14.5 ohmos. Szerintem el kellene azt is bírnia a motorvezérlőnek, de nem tudom milyenek a meghajtó tranzisztorok benne, ezért jobb a békesség alapon maradtam a 746-osnál.

Összehasonlítás? Sajnos nem tudok nyilatkozni arról hogy egy jó EV1 injektor és EV6 között milyen különbség van menet dinamikában, de az eddigi kétes állapotú EV1 és a jó EV6 között ég és föld a különbség.

Őszintén megmondva, megy mint a hülye most már, szépen beleforog a pirosba, egész jól veszi a lapot, az alapjárat is sokkal simább. Össze nem lehet hasonlítani azzal ami eddig volt annyira más a karakterisztikája a motornak, a hangja is elég állat. Most már kezdem érezni miért zeng néhány ember ódát ezekről a motorokról. :D Eddig nem voltam lenyűgözve.

Még meg kellene nézni mit lehet az alapjárati levegő csavarokkal kezdeni, mert pont alapjáratról még mindig mint ha torpanna egy picit, de fölötte nagyon szépen forog. Nem sok infót találtam még mit lehet ezekkel a motronic vezérlőkkel csinálni alapjárat környékén.

 
>> SzervizAlfa 146 1.7 16V boxer // 2019-11-07

A kettes hengernél az alapjárati vákuum csövön olajpára volt, alaposabban megnézve el volt repedve a vákumcső. Hurrá, még egy rejtély megoldva.
Még egy kérdés maradt, van az a bizonyos cső ami az aktívszenes üzemanyag gőz lecsapató felé megy (a kerékjárat mögött műanyag burkolat mögött, EVAP). Ott van egy mágnesszelep, amit az ECU nyitogat hogy kiszívja a felgyűlt gázokat a tankban. Na ezt a csövet széthúzva és beleszívva nagyon faszán áteresztett az egész. Szóval ez a szelep nálam mindig nyitva volt, a manual szerint alaphelyzetben zárva kell lennie.

Ez megmagyarázza az alábbi dolgokat:
* tankolásnál hatalmasat szusszant a betöltő amikor letekertem (első tankolástól amikor megvettem már ilyen volt)
* Napon állás után indítástól pár percig rángatott.
* télen nincs alapjárat kb 1 percig indítás után.

A szelepet kicseréltem új BOSCH-ra. (A made in Germany-t kínaira) A régi szelepet megfújkálva féktisztítóval és megzörgetve akktöltővel újra elkezdett tömíteni. Király, de bedobtam a dobozba, majd kidobom pár év múlva. :)

Nívópálca és blokk közötti tömítés.
Régóta láttam hogy rossz, és folyik, végre kicseréltem. Előzőleg szerintem ráhúzták a csőre és úgy dugták blokkba, nem is volt a helyén, szét is szakadt.
Ezzel remélem javítok a fals levegő szíváson. A nívópálca végén lévő gumit még kicserélem, de nem olyan rossz, a betöltő kupak kap még viton tömítőt és ezzel szerintem most nem lesz baj.
Most már úgy néz ki reagál arra, hogy lehúzom az olajbetöltő sapkát alapjáraton és hallatszik a hangján hogy utánaállít. Hurrá

Műszakizott közben, minden szépen ment, nem volt semmivel bajuk.
A sok mászkálás közben feltűnt, hogy üzemmelegről leállítva majd kb 10 perc pihenés után beindítva és bátran odalépve, igencsak ércesen és vidáman pörög bele a fordulatszámmérő a piros tartomány felé, majd ez elmúlik kb 1 perc múlva. Ezt már régebb óta érzem rajta, és sose voltam elégedett a teljesítményével, de most hogy kb mindent átnéztem rajta és rendberaktam a motortérben kezd érezhetően elkülönülni ez a két ”mód”, és szűkülni a kör amit még nem néztem át.

Diagnosztikát olvasva az látszik hogy a TRA fuel trim -12-t mutat alapjáraton, tehát valamiért sokat kap és onnan visszaszabályoz. Az üzemanyag nyomásszabályozóról lehúzva a vákumcsövet (és befogva) ez az érték -16-ra változik. Erről arra következtetek, hogy így megnől a nyomás és emiatt megint csak el kell venni az üzemanyagból. Ha felfele ment volna 0 felé, akkor a membrán lett volna szakadt a nyomásszabályzón (és onnan szívott volna üzemanyagot).

Úgy néz ki, hogy kiszedem az injektorokat és elviszem bevizsgáltatni, mert lehet becsöpög és ez elhúzza az értékeket, és emiatt nem megy és nem veszi a lapot alapjáraton se, és nem is húz fent se. Kell még egy üzemanyag nyomás mérés is majd.
Állítólag sokat állt a múltban, lehet sikeresen belerohasztották a benzint.