foxx - főkép
>> SzervizAlfa 146 1.7 16V boxer // 2018-12-19

2018.11.17.
A kocsiban még mindig állatira büdös van.

Bejött a hideg, mint ha érdekesen kezdene működni a termosztát, nehezebben melegszik az autó, majd megállapítottam hogy egy kicsit átereszthet a termosztát alapból, mert langyosodik a hűtőre menő cső már elég korán.
Persze jött a szörnyülködés hogy sehol sincs már termosztát. Lecsaptam Ebay-en olaszból egy BEHR-re, majd pár nap után FB csoporton keresztül is szembejött egy darab, arra is lecsaptam, jó lesz ez még jobb napokra (meg mire megérkezik olaszból a posta...)

2018.11.27.
Reggel induláskor feltűnik hogy dől a gőz a motortérből. Sok zseblámpázás után valószínűsítem, hogy a 2-4 henger hűtővízcsonkjánál ereszt.
(Szerintem lehetne még mondjuk a blokk és hengerfej, illetve a szívócsonk és hengerfej tömítése is kifelé TALÁN, de bízok benne hogy nem ez a szitu)
Valaki előttem kicserélte a csövet valami durván nagy átmérőjűre és ráhúzta a vékony kis csonkra. Óvatosan ráhúztam egy picit, és akkor látszólag elmúlt.

De nagyon trükkös dolog ez, melegen minden jó, majd leállítva, teljesen kihűlve kezd ereszteni, tehát reggel találod így ha ereszt. Aztán elindulsz, és néz az utca népe hogy az a szerencsétlen a füstölő/gőzölgő öreg olasz járgányával vonszolja magát a forgalomban...

- Légszűrő lecserélve
- Olaj lecserélve végre, Selenia 20k for Alfa Romeo

Érdekes jelenség, pályán lepadlózva egyszer lent maradt a gázpedál. Volt meglepődés, de könnyen vissza lehetett piszkálni, Ezt eljátszotta utána rögtön még egyszer, azóta sose. Összes rugó a helyén, rudazat szabadon mozog, csapágy nem szorul, rejtély.
Lehet a pedálnál volt valami ahol a bowden csatlakozik hozzá, oda még nem néztem be. Mondjuk szerintem még mindig nincsen meg az összes ló, szóval olyan vészesen nem gyorsult 130-ról.

 
>> Tuning és extraAlfa 146 1.7 16V boxer // 2018-12-17

2018.11.02-04

Kaptam hozzáférést egy aknához ismerősnél pár napra, ahol játszhattam alvázvédőset, ha én csinálom magamnak.
Mivel nagyrészt nem garázsban áll nálam , emiatt úgy gondoltam a túlélési esélyein javítani lehetne így.

Kicsit hirtelen jött az egész lehetőség, ezért gyorsan kellett utánanézni mindennek, de még épp száraz idő volt és meg kellett csinálni.

Alapból keresni kellett a kocsin bármilyen rozsdát. Az emelési pontokon kellet egy picit csiszolgatni, rozsdátlanítani, alapozni. A pótkerék helyén lévő dugónál volt felületi rozsda, tisztítottam alapoztam, a dugó rendesen meg volt rozsdásodva, egy ideig fürdött a rozsdamaróban.
A küszöbökbe endoszkópos kamerával benézve, minden szép állapotban volt, Ami folt volt belül az szerintem csak a gyári alvázvédelem beszóródva.
A küszöbök, illetve bármilyen rés, víz kivezető, a motor bölcső belseje, hátsó futómű rögzítő hossztartók Vaber Protex viaszos üregvédőt kaptak.
A belső küszöbök, a kerekeknél lévő dugókon keresztül kaptak viaszos kezelést.

Az alja csak sima bitumen alapú alvázvédőt kapott. (sajnos?), kicsit zsiguli feeling. Az eredeti felületkezelés ránézésre hibátlan volt, csak kapott most egy extra réteget. Talán tovább húzza a kasztni mint a motor :D

Egy ideig ilyet még egyszer nem akarok csinálni. Amennyit el lehet molyolni a maszkolgatással meg minden...
A szag az brutális, ami a kocsiban van, szellőztetéssel éppen túl lehet élni.