Blog >> 159 >> v6

>> Szervizgecsa // Alfa 159 3.2 V6 Jts Q4 // 2018-07-14

...és eljő a nap a hazatérésre! Újabb hidrotőkék kerültek kicserélésre. Az egyik szívóoldali vezérlésmódosító szolenoid csatlakozójánál felfedezésre került egy hibás forrasztás, mely javítva lett. Valószínű néhány elektromos anomália ezzel kiiktatásra került. A kábelstoppolás szerzője ismeretlen. Sem én, sem Jani nem forrasztottunk semmit. A hibakódok nem tértek vissza, az erő is megvan. Ami visszamaradt, az váltakozó időközönként némi halk kopogás. A csapágyak kizárva, inkább hidrotőke szerű hang. Tippre a szelepek ragadhatnak kicsit, mert ugye ez is csak egy Jts motor, így megjelent némi koksz a szelepeken. Kap egy hosszabb tesztkört a friss olajjal, illetve kerül bele tisztító adalék. Ha elmúlik, akkor örülünk, ha nem, akkor megbontjuk a hengerfejet. Érdekessége a dolognak, hogy Janinál is Xado volt a motorban, amikor jöttek a bajok, és most is. Továbbá mindkét esetben nagyjából 200 kilométert tett meg az auto az olajjal a beöntés után. Nem rossz olaj a Xado, a 166-ban nálam bizonyított is, de úgy tűnik, ez a motor nem szereti. Szóval most jön 2000 km, majd olajcsere, aztán reménykedünk a legjobbakban. Jövő héten takarítás, mosás, waxolás. Utána irány Magyarország.

>> Szervizgecsa // Alfa 159 3.2 V6 Jts Q4 // 2018-07-04

Beindult végre a gépezet. Ki lett cserélve a kettes hengersoron mindkét vezérlésmódosító. Minden szépen össze lett rakva. Majd jöhetett az indítás. Hibakódok megszűntek, de 3000-es fordulat környékén és indításkor valami hallatja a hangját. Csapágyak kizárva, nem rég voptak cserélve. Maradnak a hidrotőkék. Első körben le lett cserélve a párszáz km-t futott Xado. Mint később kiderült, a régebbi motorhibakor is ez az olaj volt benne. Pedig a 166-ba nagyon jól szuperált. Ide más opció után kell nézni. Most kapott valami olcsó cuccot. Sokkal finomabb hangja lett, de a kopogás maradt. Később az ECU P0024-el reagálta le a hibát. Jani már a vezérlés meghúzási nyomatékaival álmodik szerintem. Két hidrotőke is megadta magát, cserélve lettek. Most már semmi nem állhat(na) a tökéletes működés útjába, csak egy újabb meglepetés! Szóval összeszerelés után gyújtáskimaradás az ötös hengeren és általános égéskimaradás (P0300,P0305). Első körben a trafó fel lett cserélve, a hiba maradt. Úgy tűnik, nem szeret velem lenni, még maradni akar egy kicsit. Pedig két hét múlva vár rá egy magyarországi kör.

>> Eseménygecsa // Alfa 159 3.2 V6 Jts Q4 // 2018-06-17

Holnap trélerre kerül és elindul a gyógyulás útján. Lassan felpörögnek az események, és felcsillan a remény! :)

...és oda is ért.

 
>> Eseménygecsa // Alfa 159 3.2 V6 Jts Q4 // 2018-05-29

Visszatért a szervízből, miután megállapították a hibát. Szerintük vezmód, vagy láncnyúlás. Minden más passzol. A láncot hamar kizártuk Janival. A többit úgy néz ki, hogy ő fogja megoldani. A szervíz nem kér pénzt.

 
>> Eseménygecsa // Alfa 159 3.2 V6 Jts Q4 // 2018-05-25

Ma leadtam a szervízbe. Most várunk, hogy mennyire fog fájni.

 
>> Szervizgecsa // Alfa 159 3.2 V6 Jts Q4 // 2018-05-21

Fűtéshibát dobált időközönként az egyes hengersor kettes szondára néha a gépezet. Már rég megrendeltem a gyári cseredarabot, csak idő nem volt beszerelni. A szondának valószínű semmi baja nincs, csak aki utoljára szerelte kissé hanyag volt és elfelejtette visszafűzni a kábelét a vezetőkbe, így a kardán szépen és biztosan elreszelte a kábelt. Sebaj, ez is új, egy darabig nem lesz rá gond.

Km: 165134

>> Szervizgecsa // Alfa 159 3.2 V6 Jts Q4 // 2018-05-19

Megérkezett az új benzingőzelzáró szelep. USA-ból lehetett csak értelemes áron rendelni. Németországban a legolcsóbb 77€, Magyarországon ennyiért bontott van. Ez meg 19€+8€ vám volt. Ja, és 10 nap alatt itt volt. A legszebb az egészben, hogy a csomagolásban Bosch termék lakozik, tehát félig-meddig gyári a cucc. Annyi, hogy a Bosch felirat alatt ott virít a Made in Mexico felirat. Megint egy probléma letudva.

>> Szervizgecsa // Alfa 159 3.2 V6 Jts Q4 // 2018-05-14

Már egy ideje a polcon pihentek a stabilizátor összekötők hátra. Várták a mai napot, amiről úgy gondoltam, hogy ideális lesz a cserére. Megy ez hipp-hopp. Vagy nem. Az első csavarral vagy két órát szopattam magam. Hogy miért, azt nem tudom. A többivel már nem is próbálkoztam, csak nyissz. Szakszerű kiszerelést követően már gyerekjáték volt a dolog. A jobb hátsó volt a rosszabb állapotú, az anya mögött már kirágódott a gömbfej szára, és lötyögött. Próbaút majd, ha újra üzemképes lesz.


Km: 165134

>> Szervizgecsa // Alfa 159 3.2 V6 Jts Q4 // 2018-05-10

Szóval, indul a szopóroller. Kezdődött a törött kiegyenlítővel, amit cseréltem, de azóta sem jó az autó. A hibakódok maradtak, a 2-es hengersoron csak néha van gyújtás, hosszabb állás után indításkor, illetve 3000-es fordulattól kopogás. Az alacsony üzemanyagnyomás is maradt. Amiket eddig csináltam:
MES-el néztem élőadatot üzemanyagnyomásra. Az van, viszont hullámzik kicsit, néha beesik a kért mennyiség alá. Az üzemanyagszivattyú kapcsol, relét is cseréltem, biztosíték is jó. Minden kapcsol, kap áramot, minden elektromos csatlakozás tisztítva. Egy hibát találtam, a benzingőz elzáró szelep egyik szára le volt törve, amit valaki egyszer már ragasztással próbált orvosolni. Rendeltem új gyárit, pont 19€-ért.
Leszedtem a szívósort, kibontottam a kábelköteget a kiegyenlítő környékén, semmi szemmel látható nincs a vezetékeken.
A vezérlésmódosító mágnesszelepe jó, a jeladó adja a jelet.
Ami gyanús az egész dologban, hogy minden egy hengersoron történik. A MES szerint a két szívóoldali szögjeladó ad jelet, a két kipufogót meg fixen elfokolta végállásba (0 és 12 fok).
Valami elektromos anomáliára gyanakodnék, de már nem tudom, hogy merre keressem. Az ECU csatlakozóját is megpucoltam. Hó végére bejelentettem szervízbe, addig ami tőlem telik, azt megteszem. Most felcseréltem a két oldali gyertyákat és trafókat (amikből pont 3 fajta van az autóban), de még a szívósort nem raktam vissza, illetve a benzingőz elzáró szelep sem érkezett meg.
Szóval meglátjuk, hogy mi lesz a vége. Valószínűleg egy zsíros kis számla. Amíg megérkezik az új szelep, addig én is ragasztottam.

>> Szervizgecsa // Alfa 159 3.2 V6 Jts Q4 // 2018-04-26

Általános gyújtáskimaradás a kettes hengersoron (2-4-6os hengerekben), de nem mindig és nem mindenhol. Gyertyák jók, trafók is ki lettek mérve. Egy kilazult testkábelt találtam, megpucoltam, meghúztam. A hiba továbbra is fennáll. Hibakódok:
P1670
P0018
P0300
P0302
P0304
P0306