Blog >> 159
Tisztán látszik, hogy a hollandusok kamuztak a szervizzel kapcsolatban. A vezérlés és a hosszbordás környékén semmi sem volt cserélve. Olajat, olajszűrőt, légszűrőt, pollenszűrőt cseréltek, az olajat eltúlozták, mert sok ment a gyertyákhoz is, meg az egész blokkot meglocsolták és alul tiszta olaj az egész. Vagy a szelepfedél tömítésnél folyik az olaj a gyertyához, illetve a fötengelyszimering ereszt és az van a kocsi alján. Legrosszabb esetben mindkettő fennáll:-(








Yani volt olyan rendes és hozott egy pár Pioneer kiszedőt, így ki tudtuk venni.
Kiderült, hogy azért nem volt jó a rádió vétel mert Holland barátunk nem tette bele a fantomtápot. Ezt polcról pótoltam, így már vele van a (tér)erő.
Van benne TMC vevő ami jelenleg nem működik, erre még megoldást kell találni.
A képen látható régi kormánygomb vezérlő van benne, ezt cserélni fogom erre, mert ez elvileg tudja használni a telefon gombot is. Továbbá azt is várom tőle, hogy az autó leállítása után addig villany alatt tartsa a fejet, amíg a kulcsot ki nem húzom...

Jelölt alkatrész megadta magát. Leömlő felöl jövő visszatérő cső gyorscsatlakozója anyagában elporladt, minek következtében majd három liter hűtővíz elfolyt. Gyári alkatrész (50518111) megrendelve, de összerakható volt egy sima 16-os bilinccsel ideiglenesen.


Immár 4000km-en is túl egy dolog nem stimmel még. Minden hosszabb utam után fáj a derekam. De nagyon. Már a három memória pozíción három különböző beállítás van, de egyik sem oldotta meg a gondot. Utazás közben nincs gond, nem tűnik kényelmetlennek. Kifejezetten kényelmesnek sem, valahogy túl kemény az egész ülés. Az igazi gond az. hogy 5-600km után kiszállok és beleáll a fájdalom a derekamba. Nekem, akinek ezelőtt soha, semmitől nem fájt a derekam.
Bárkit vittem, bárki vezette ezt az autót, csak dicsérte, hogy mennyire kényelmes. Úgyhogy a hiba biztosan az én készülékemben van. Viszont tény, hogy 2 napra megnyomorít. Utolsó ötletként ma fogtam és lemértem a 146 ülését. Magasságot, ülőlap és háttámla szögeket, majd átmásoltam a 159-be. A motorok elég fura helyeken érnek végállásba.
Végül az ülőlap és háttámla szögét teljesen sikerült lemásolnom, viszont az ülés magassága 5 cm-rel alacsonyabb legfelső állásban is.
Beülve ismerős az érzés, úgyhogy van remény, hogy jó lesz. Sokkal könnyebb kiszállni, nem kell kászálódni, mint eddig. Az is biztos, hogy érzésből nem állítottam volna ide, bármeddig próbálgatom, ezt le kellett mérni :-)
Most reménykedek hogy bejön, mert igen nagyon morcos lennék, ha ezen múlna egy ilyen jó autó használhatósága.



A felső vízcső légtelenítő csavar után, következő típushiba ellenőrzésként bekukkantottam a kipufogó tőcsavarokra. Már lélekben készültem egy lehetséges (drága és hosszadalmas) megelőző szervízre, de ismét kellemes meglepetés ért. Már előttem ezt orvosolták. Ez egyben magyarázat arra, hogy az autó orrában miért van zölddel összejelölgetve sok-sok alkatrész. A tőcsavar csere egy viszonylag nagy bontással járó művelet, ekkor kerülhettek oda a jelölések.
A fotón az olajos csőcsonk még mindig a szívócsonk tömítésnél kifolyt olaj nyoma, ide nem ért be a kezem kitakarítani, egyelőre így marad. A motormosásnak meg nem vagyok híve.

Az elmúlt hetek sarkvidéki időjárása szépen megölte az akksit a gépben. Számítottam rá hogy gond lehet, mivel csillaggarázsban áll az autó. Varta Sylver Dynamic volt benne, nálam 2 évet...előző tulajnál ki tudja mennyit. Exide Premium 77Ah kerül holnap a helyére.

2016. októberben új Taurus 225/50 R17 téligumikat kapott az autó, valamint a hátsó ablaktörlő motorját kellet cserélni.
2017-et az esedékes olajcserével (Selénia), váltóolaj, valamint fékolaj cserével kezdtük. A jobb első kerékcsapágy és stabilizátor rúd cseréje is megtörtént. Km óra állása: 201.000.
Meguntam az állandó CD írásokat, ezért elgondolkodtam a fejegység cserén. Viszont nem szívesen bontottam volna meg egy nem gyári cuccal a középkonzol összhangját. Véletlenül láttam meg Facebookon egy hirdetést...Yatour 10e-ért...gyorsan lecsaptam rá.
Tegnap megérkezett, be is szereltem. Tökéletesen teszi a dolgát.

Felkerültek a téli gumik a frissen fényezett Enzo R felnikre. Szerintem jól áll ez a szín a szörnynek. :)

Kicsit ( na jo nagyon ) elcsusztam a blog irassal, de potolok parat :) Mar masodik eve, hogy AC-t osszekotjuk egy kis csaladi hosszu hetvegevel a Balatonon.Mivel Fureden szalltunk meg most is, es a Sun City szemely szerint nekem nagyon tetszett mint helyszin kivancsian vartam, hogy Zanka mit mutat majad nekunk. Nem csak a Giulia bemutato miatt volt nagy esemeny , hanem mert meg soha sem nyertem tombolan, ami most megtortent :D A sorsolasra ugy dobtam be a papirt, hogy ugy sem nyerek, de azert bedobom. A vegen egy Alfaamore ajandekcsomaggal lettem gazdagabb :) Termeszetesen a tartalmarol kepeek is keszultek :) A tali megfeleleo zarasa volt az Irie Maffia koncert :)








