Mutasd

>> Szerviz2009-11-02

Tavaly (2008-ban), nem sokat költöttem a kocsira. Igazából baja se nagyon volt, meg túl sok pénzem se. :)
Most viszont szépen előjöttek a dolgok, még talán a tavalyiak is. :)

Kezdődött augusztus környékén azzal, hogy időnként nem volt töltés, és kellemetlen hang jött a generátor felől. A szerelőm hamar kiderítette, hogy generátor probléma van, az új csere szóba se jöhetett, a felújítás szintén elég drága lett volna (50eFt), így kapott egy bontott generátort. Rá is fért, mert szét volt törve az egész generátor ház, így már nagyon a végét járta. Olajcsere (173e KM), pollenszűrő, levegőszűrő.

Szerelés közben derültek ki egyéb dolgok. Első lengőkarok, szilentek, gömbfejek. Mind csere. Jobb első kerékcsapágy csere.
A számla végösszege 110E Ft.

Már ekkor volt pár "apróság" amire nem futotta zseton, de néhány hétre rá, ezek is belekerültek: féltengely gumiharang, egy csomó műszerfal izzó, fűtőventilátor ellenállás híd, elektromos ablak szorulás megjavítása, jobb első ajtózsanér eltört, ennek meghegesztése. költség kb. :65e Ft.

Természetesen most is kimaradt egy-két dolog, mert egy igazán mélyreható szerelés mindig derít ki újabb dolgokat egyébként meg épp mentünk nyaralni. :)

A harmadik kör, elsősorban a motor felől hallható cicergések, ciripelések elhárítására irányultak. Rövid idő alatt kiderült, hogy egy teljes vezérlés csere szükséges. (szíjak, görgők, vízpumpa). Emellett belement egy új termosztát és egy bal hátsó kerékcsapágy. részösszeg: 105e Ft.

Mostanra (2009.11.02) tényleg nagyon szép hangja van a motornak, a vezmód kezd makrancoskodni, de az már tavaszig bírja. A gyertyák is lassan cserések lesznek, szerintem már az is tavaszi történet. Maradt még egy szervó olaj cső, ami csöpög, szép lassan. Az is ráér. De a kocsi most nagyon szépen megy, a motor szinte gyári hanggal duruzsol, szóval elégedett vagyok.

Hatalmas köszönettel tartozok az" Alba autó alkatrész"-nek a korrekt (kurvaolcsó) alkatrész árak miatt és Zolinak a lelkiismeretes szervizelésért.

>> Szerviz2007-11-11

Tavasszal volt a kocsi utoljára szerelőnél. Azóta 1-2 dolog kezd kijönni rajta.
Múlthónapban Zöldkártya meg műszaki volt.
Utánna elkezdtem a rendberakást. A kuplung kinyomócsapágy elkezdett sípolni ezért a kuplung volt az első javítani való. Helyére Vadi új Valeo komplett készlet került. Miközben Robi Mester ezt ki-be szerelgette, kiderült hogy az első lengőkarok is problémásak, illetve a szilentek benne. Szóval lengőkar csere is lett belőle.
A motornak van egy állandó fémes ciripelése. Amikor levettük a hosszbordás szíjat megszünt a hang. Ezért a szífeszítő görgők is cserélve lettek. Sajnos a hang nem szünt meg így vagy a szervószivattyú vagy a generátor csapágya lehet. De ezek már egy következő történet részei lesznek.

>> Tuning és extra2007-05-26

Mikor megvettem a kocsit, gyári acélfelni volt rajta + gyári dísztárcsa "színefogyott" középső alfajelel. :)
Szerintem nem kimondottam áll jó a kocsinak ez az összeállítás, így szerettem volna design-os alura cserélni. Totális laikus voltam a témában. A gyári 14' helyett 15'-ost szerettem volna, a 16' kicsit már kompromisszumos, a 17'-ost meg már végképp nem akartam. A gumi árak szintén a 15' mellett szóltak.
Pénz nem sok volt rá (szokás szerint) :). Akkor még itt az Amore-n is sokkal kevesebb tag volt, így az adok-veszek rovatban nem nagyon volt eladó felni, csak nagyritkán. Persze egyszerűbb lett volna bemenni egy gumis/felnis szervízbe rámutatni valamelyikre és boldogan távozni. Az árak miatt ez eleve kizárt volt akkor. Szerencsére a felni használtan többnyire a kb. felét éri mint újként, mégha az állapota kifogástalan akkor is. Szóval kerestem minden felé a használt felnik közt, főleg a net-en. Ja igen, a gyári alufelnik (tojástartós) nekem nem jönnek be. Nem tudom miért de nem tetszik, ráadásul az Alfa-k nagyrészén olyan van...
Ekkor még nem sejtettem milyen bonyolult a felnik méretezése: külső átmérő 14'-15', felni szélesség, 4csavaros-5 csavaros, csavarok helyének átmérője, ET szám, központi lyuk átmérője, stb...
Mire ezekben a dolgokban kiművelődtem sikerült találnom egy Bravos-srácot aki épp meg akart válni a gyári alufenijétől. Ugyebár az én kocsim nagy rokonságban van a donorral tehát a felni tuti passzol, árban (45eFt) is megfelelt, színben pont a kocsim szine, szóval megvettem. A gumis felvilágosított, hogy a régi acélfelnihez való csavarok nem jó az alu-hoz. 6e Ft körül volt a csavarkészlet + szerelés 6e.

Gumiból nem akartam nagyon márkásat, az 1,6 TS nem egy versenygép tehát nagyon úgysem lenne kihasználva a túl jó gumi. A felesleges pénzkidobástól meg fel áll a szőr a hátamon. :) A sokak által jónak tartott Barum Bravuris mellett döntöttem. Az egyik legfontosabb dolog, hogy peremvédős. Alacsony ára ellenére tök jó gumi. Nálam sokkal sportosabb kartársak is elégedettek vele, tehát nekem is jó lesz. A gumikat net-ről rendeltem. ha jól emlékszem 10-11e volt darabja 195/50R15 méretben. Tudom hogy a kocsira a 195/55 jobban passzol, de eszem ágában sincs tizevalahány ezerrel többet adni azért, hogy fél centivel közelebb legyen a kerékátmérő a gyárihoz. :) Ugyanis a 195/55 darabja 3-4e Ft-al drágább mint a /50 -es.

Szerintem a 15' os kerék tök jól passzol a géphez. Semmi kompromisszumot ne kell vállani a nagyobb felnik miatt. Ráadásul nekem nagyon tetszik a létrejött összkép, más 146-on még nem is láttam ilyen felnit, szóval még egyedi is. :)

>> Szerviz2007-05-26

A kocsi vásárlása után (2004 tavasz) 1-2 héttel kiderült, hogy vez.mód -ot kell cserélni. Akkor még csak az Index-es Alfa Romeo topik létezett, onnan okosodtam ki. :)
Elvittem a gépet egy nagynevű Alfa szervizbe. Pénzem nem sok volt (közvetlen autóvásárlás után), így megkértem a szakit, hogy csak a vez.mód-al törödjön. Tudom, hogy ilyenkor teljes vezérlést illik cserélni, de tényleg nem volt rá zsé. Asszem másnapra kész is lett a gép 70e Ft volt a számla. A vez.mód-on kívül csak egy első tompított izzót cseréltek (ezt is kértem mikor vittem a kocsit). Fizettem, semmi hozzásfűznivalójuk nem volt a kocsi állapotához.

Rá kb. 1 évre (10e Km-el később,2005 tavasz), újra elvittem hozzájuk 120e km-es szervízre. Megnézték megcsinálták amit kell (apróságok, olajcsere, fékbetét, stb.) a számla nem volt vészes (pontosan nem emlékszem).

Szintén egy év mulva (2006 tavasz), lett némi pénzem amit a kocsi állagmegőrzésére kívántam költeni. Gondoltam kipróbálom a sokak által jogosan favorizált Kulcs-i Piri Mestert. Bejelentkeztem, elmodtam hogy át kéne nézni a gépet, meg elképzelhető egy vezérlés csere is. Mikor megérkeztem munkához láttak, pillanatok alatt kiderült, hogy a vezérlés (a vez-mód-on kívül) még gyári (kb. 130e km-el). A szíjak a végüket járták, a feszítők szintén. Nem igazán értem miért nem szólt az előbb említett "nagynevű szervíz" erről. A vez.mód cserekor látniuk kellett!!! Na mindegy, Piri megnézte a vez.mód-ot is. Olyan régi típusú példány került bele a "nagynevű szervíz"-ben, amit nem lehet felújító készlettel javítani. Ennek ellenére a Mester egy erősebb rugóval még meg tudta növelni az élettartamát. Meséltem neki a vezmód cserém előző költségét, jót nevetett :" Így könnyű meggazdagodni!"

Idén (2007-ben) újra voltam a Mesternél, lassan cserés lesz a vez.mód-om. Természetesen nála fogom csináltatni, az ajánlat kb. 50e Ft... Ja és az újabb, felújítható változat kerül majd bele..

A képeken látható a vezműszíj állapota. A feliratok 100e km-nél kezdenek eltünni róla, ez már ezen a fézison is rég túl van... A második kép a hosszbordás szíj állapotát mutatja...