Jack - főkép
>> EseményAlfa 156 SW 2.0 JTS // 2014-05-15

Azzal kezdeném, hogy a XIV. amore pókeren egy óriás betlit húztam, enyém lett a lófej, így legalább megtapasztaltam a mennyt és a poklot is. Nem is írtam róla blogot, akkora csalódás volt számomra. A gyors kiesésemet akkor annak tudtam be, hogy a 7-es asztal 2-es széket húztam, ami pókeres közegben (7;2) a legrosszabb kombináció (nem mellesleg egy ellimpelt KK szettesedett le a floppon az én 2-es szettemmel szemben, ami még pókerré is alakult, hogy igazán fájjon). A mostani játéknál is sikerült ugyan ezt a helyet kiválasztanom, ami komoly nyomást gyakorolt rám. Az első óra ennek fényében borzasztóan gyászosra sikeredett. Már alig volt zsetonom, mivel pocsék lapokat kaptam, ha partiba mentem, vagy legyorsultak, vagy el sem talált a lap. Az egyik osztó mondta is, hogy a végén kellenek a jó lapok, ne izguljak még. Akkor ez nem volt számomra megnyugtató, kapaszkodtam az asztal szélébe sokszor, hogy ki ne essek. Próbáltam érdeklődni, hogy el tudok-e ülni innen, de nem lehetett.
Viszonylag gyorsan kialakult a döntő asztal, így újra helyet kellett húzni, ahol már az 1-es szék lett az enyém, Halesz pedig megnyerte az én helyemet. A sors fintora, hogy Halesznak viszont bejött a hely, és szépen elkezdett mellettem épülni.
A döntő asztal a lányoknak köszönhetően nagyon jó hangulatban kezdett. Szalamandra és Timpiri jól elszórakoztatták magukat és minket is, az "úristen, rám hívtak" című felkiáltással pedig végképp kitört a röhögés!
A feszes játéknak köszönhetően szépen gyarapodtam, majd próbáltam kicsit erősködni is, ami nem mindig volt sikeres. Ennek ellenére mikor Gyuszkót kiejtettem buborékként, rájöttem, hogy bőven chipleader vagyok, nem kell nagyon izmozni. A végjátékban Zolival meccseltünk, ahol szépen csipegette a zsetonomat, addig amíg végül közel fele-fele nem volt a zsetonmennyiség mindkettőnknél. Mindketten be voltunk feszülve(én mondjuk jobban), a vakszint a zsetonkészletünkhöz képest alacsony volt, kinézett még legalább egy óra játék ebben a formában. Felajánlottam egy felezést a pénznyereményre, amit Zoli elfogadott, így a kupáért tudtunk meccselni. Pár körön belül egy ász párral allin tudtam hívni,amivel majdnem az összes zseton átjött hozzám. Egy BB maradt neki amit a következő partiban (4;7s vs. T;7o) el is nyertem.

Az új hely nekem szimpatikus volt, nem láttam az a sok pókertermi kannibált, akik állandó vendégei az ilyen helyeknek. A társaság is nagyon jó volt, mondjuk hiányoltam a kemény magból pár embert, akik szintén állandó résztvevői az amore póker versenyeknek.
Remélem a következő versenynek újra maximális létszámmal és hasonló hangulattal tudunk nekimenni.

>> EseményAlfa 156 SW 2.0 JTS // 2013-02-17

A hely nem volt ismeretlen, régebben voltam már itt egyszer. Kellemes emlékek fűződtek a Doyle-hoz, szívesen jöttem ide játszani. A belépésnél számomra ismeretlen arcokkal üdvözöltük egymást, majd pár perc múlva amolyan névsorellenőrzés és a regisztráció megkezdése volt soron. A kb 30 induló játékost 4 asztalnál ültettek le, későn érkezőknek is helyet hagyva. A harmadik asztalnál ülő játékosok közül ToBoZ és Gyuszkó voltak ismerősek, ismertem a játékukat is, de a többiekről semmit sem tudtam. Amennyire utána tudtam nézni kik jönnek és kiktől kellene esetleg tartani, és még az arcát is meg tudtam jegyezni, ezek a cartársak a negyedik asztalon ültek. Óvatos tapogató játék folyt a mi asztalunknál körökön keresztül, majd jöttek még páran az asztalhoz. Őket sem ismertem, de a játékuk alapján tudtam, figyelnem kell rájuk. Gerissimo ült a jobbomon és sok játékban vett részt. Egy nagyvakban kapott KK okozta az első komolyabb izgalmat köztünk. 300/600-nál 2limpelő után Geri SB-ből 2600-ig emelt, amire én 7600-ig hívtam. Hosszas gondolkodás után elengedett egy KK-t, mire megmutattam, hogy én is ezzel hívtam. Aki el tud engedni preflop egy KK-t, azzal számolni kell a későbbiekben! Feszes-agresszív játékkal elevickéltem egy darabig, de a vakok emelkedésével és a játszhatatlan osztott lapokkal elkezdtem amortizálódni. 3k/6k vakoknál 13k zsetonnal SB-ből kényszer allin mentem már nem is tudom mivel. Feldupláztam, majd ToBoZ muckolt egy közepes párt ellenem. Még két sikeres akció után megerősödve mentünk szünetre. A szünetekben fogyaszthattunk a ház által biztosított alfás tortából, vagy a barátságos személyzettől lehetett rendelni üdítő nedűket:). Fura volt, hogy nem voltak hőzöngő(esetleg részeg) okoskodó figurák.... Azért ez is mutatta, hogy kulturált emberek gyűltek össze aznap.
A final table-nél visszaült az asztalhoz Willy, aki feszes játékával szép stacket épített az elején, illetve a balomra ült Tóth Attila (Autoglym) aki az este során mutatott már egy szép nyolcas pókert mielőtt elültették volna. Jobbra tőlem Hudini ült, akin így szerencsére pozícióm volt. Jó játékát hatalmas dumával színesítette, a metajáték is erős szerepet kapott a buborék környékén. Neki köszönhetem a 87s-vel megadott allint. Visszadobta rám a dumámat:” beszart gatyával nem lehet játszani!”:) Ennek egy call és egy kieső lett a vége flush formájában. A buborék kiesése után Brigi (Ric$ barátnője), Szözsi, Hudini és én maradtunk. Brigitől amióta leült az asztalhoz mindenki rettegett. Félelmet nem ismerve adott meg minden olyan hívást ami gyanús volt, köztük az egyik blöffömet, illetve jó kezdőkezekkel is rendelkezett (AA) ami szépen lefullosodott akár. A rettentő magas vakszintek miatt lazítani kellett a játékon. AJo kerültem Szözsivel játékba: gombról ráhívtam, Brigi dob, Szözsi call. Flop:885 mire Szözsi allint mond. Ellenfelemnek több zsetonja volt, és gyanítottam, hogy kész lapokkal találtam magam szembe ami TT-ig lehetett bármi. A nyolcast kizártam és a malacokban bízva megadtam. A turn és a river is Jack lett, Szözsi pedig TT mutatott. Brigit azt hiszem Q9s vs. JTs összecsapásban győztem le, amitől rettentő sok zsetonom lett(cca 500k). Hudinivel nem sokáig tartott a handsup. Az első leosztásban J2s SB-ből gondoltam nézhetnénk egy floppot 30k/60k vakoknál. Kiegészítettem, mert ilyen vakot már védeni szoktak, mire kaptam egy allint! A kárók egész este potyogtak, a bubi sem volt az ellenségem aznap, nem tudtam elengedni… A flop J2valami. Nem is izgultam tovább, ha jól emlékszem ATo volt Hudini kezében.

A címvédővel és a kemény maggal nem találkoztam, kiejtették egymást a négyesen. Szözsi volt az egyetlen, a dobogóra is ért. A többiek SNG-t játszottak a többi kiesővel míg mi befejeztük a partit.

A kupa és a pénzdíj mellé járó autoglym cuccoknak örültem talán a legjobban. Magamtól valószínű nem vettem volna meg, így viszont nyereményként ki tudom próbálni:). Az illata baromira tetszik, lehet sűrűn fogom használni az autoglym termékeket…
Az oktató dvd is hasznosnak bizonyult: „jó pap is holtig tanul!” volt benne számomra hasznos információ;).

Első versenyemnek az amore pókeren talán kicsit erős kezdésnek bizonyult, innen nagyot lehet esni, vagy meg lehet próbálni megvédeni a címet. De ahogy a múlt eseményeinek tapasztalatát nézem, régi nyertesek is mentek már haza a lófejjel, tehát ha én leszek a következő, akkor sem lesz nagyon ciki. Meg a póker már csak ilyen: egyszer fent, aztán lent…:)