Mutasd

>> Szerviz2008-04-24

még 15.000 km belegurult így hát irány a szervíz, Kelet-Pest.
Olaj+szűrő csere összesen 28.000Ft

 
>> Szerviz2008-01-19

Ezt elfelejtettem de közben elvittem 10.000 km-nél olajcserére a Kelet-Pesthez.

 
>> Egyéb2007-08-15

Szóval a törés.
A Pólusban van az egyik üzletünk, és én voltam az ügyeletes eladólány azon a bizonyos napon. A Pólus M3-as felé eső részén szoktam parkolni, mert az van közel az üzlethez. Nem a szokásos helyeim (általában maradék parkolók, mert ritkán érek be időre) valamelyikére álltam, mert volt közelebb is hely. Örömmel elfoglaltam egy kb. 1,5 autónyi helyet egy szeméttömörítő mellett, ahova nem lehetne állni (persze mindig foglalt).
Az autó jobb oldalánál volt egy parkolást akadályozó kis olszlop, de bőven hagytam helyet.
Aztán jött a munka. Tudvalevő hogy az emberek sajna nap nap után nem tapossák egymás sarkait, hogy nálunk vásároljanak, és ez a nap is igen unalmasra sikeredett. Alig vártam már a zárást.
Bepattantam a kocsiba és óvatosan kezdtem előre gurulni, mert nem láttam ki a szeméttömörítő mögül, a GT eleje meg elég hosszúra sikeredett Bertone áldásos tevékenysége folytán. Azért is voltam különösen óvatos mert itt előszeretettel száguldoznak magukat versenyzőnek képzelő ifjú titánok, mondván itt nem nagy a forgalom, lehet nyomni neki.
Mikor már kiláttam (nem jött senki) belekezdtem a kanyarodás műveletébe elfelejtvén a jobb oldalt rejtező oszlopot (annyira összehúzta magát, hogy amikor kijöttem nem vettem észre, persze a másik oldalról közelítettem).
Egy szónak is száz a vége ( legalábbis az ÉN esetemben) ráhúztam kanyarodás közben, amit szörnyű fémes hang kísért. Mintha sírt volna a GT. Hát biza ÉN is majdnem...
Reflexből fékeztem, visszatolatás, majd nagyobb ívvel abszolváltam a kanyart. Stresszhelyzetekben általában jól reagálok ezért kiszállásom után végtelen nyugalommal konstatáltam a kárt. Ami megtörtént az megtörtént, csak magamat hibáztathatom. Most a skizók is dermedt csendben osztoztak fájdalmamban.
Mivel alapvetően pozítiv hozzáállásom van a világ dolgaihoz (azaz félig tele a pohár) ebben is találtam jót. Az ajtó nem húzódott meg biztosan lehetett zárni, és a hátsó sárvédőn keletkezett kisebb horpadástól eltekintve, a kocsi teljesen járóképes maradt. Esztétikailag nem hat jól, de egy sárvédő cserével valószínüleg orvosolható.
Nem fényképeztem le, mert a rossz emlékeket igyekszem meglehetősen szűk agytérfogat kapacítás részre száműzni. Azért a kárfelvételes, biztos csinált néhány fotót, ilyformán tolakodva be szűk családi környezetembe.
Szóval így történt, és legyen ez tanulság minden kedves Cartárs részére...

 
>> Szerviz2007-08-12

TRAGÉDIA!
egyenlőre csak annyit, hogy meghúztam az oldalát (valami hasonló állítólag az új autók többségével megtörténik, bár a felmérésem nem reprezentatív).
Már megcsináltattam, de nem tudok még írni róla anélkül hogy a skizók (tudjátok...) dühödt csatározásba ne kezdjenek.
Majd ha leülepszik az egész részletesen beszámolok róla, hogyan sikerült kb. 200.000 km balesetmentes közlekedés után közelebbi ismeretségbe kerülnöm egy parkolást "segítő" oszloppal.
Amúgy csak hogy tudjátok egy jobb hátsó sárvédő csere kb 450.000 Ft-ot kóstál (azért lett ennyi a ktg. mert ez az önrész).

 
>> Autóápolás2007-06-24

Fekete a kocsi úgyhogy eddig hetente kétszer vittem mosatni. Kézi mosóba természetesen. Szeretni fognak, jó ügyfél leszek.

>> Szerviz2007-06-22

1000 km-ig 2500-as fordulatig
3000 km-ig 3000-es fordulat volt a határ.
2 hét alatt megvolt.
Jöhet a biztonsági olajcsere a Kelet-Pestnél.
(megnéztem alulról is a kocsit)
Elbeszélgettem a helyi szakival, és megnyugtatott hogy a nagy felnire (18" 40-es magassággal)tervezték a kocsi futóművét.
Számomra is meglepő volt mert sokkal keményebbre számítottam, úgyhogy hajlamos vagyok -totális "analfabétizmusom" támogatása mellett - hinni neki.

 
>> Egyéb2007-06-17

Üdv Mindenki!

35-ös férfiember volnék, aki gyerekkora óta rajong a szép autókért. Örök álmodozó vagyok és szerencsés, hogy számos álmomat valóra tudtam váltani.
Kb. 1 éve estem szerelembe mikor a párom Lancia Ypsilonját vittem a Csiki-Begéhez.
ALFA ROMEO GT
Igen. Így, nagybetűvel. Csak ott állt. Szerényen, de kacéran. Hívogatóan.
Néztük egymást majd bátortalan léptekkel közeledni kezdtem felé meg-meg torpanva. Hirtelen ötlettől vezérelve, és gyomrom hívó szavának eleget téve hátat fordítottam neki, és a büfébe menekültem.
Ó "én sors bolondja". Ő és én. Sosem lehetünk egy pár! Kár fájdítani a szívemet!
Rendeltem majd leültem. Fogyasztás alatt -bak lévén- gondosan ügyeltem arra, hogy mindkét talpam szigorúan az anyaföld eme kerámiákkal burkolt felületére tapadjon.
Mint manapság oly sokan én is skizofrén alkat vagyok, és szendvicsem majszolgatása közben ádáz csata alakult ki köztük. Én félve körülnéztem, hogy kihallatszik-e valami, de csak a pultos lány eresztett meg felém egy kedves mosolyt, gyaníthatóan a tisztes borravaló hatására, melyet az egyik skizóm (aki nem mellesleg már lélekben a 3. GT rendelésének színösszeállításával bajlódott) utalt ki számára, a gondosan megtervezett és kivitelezett dekoltázs hatása alá kerülvén.
Végül skizóim közt, egy ritkán megfigyelhető, gyors lefolyású kerekasztal tanácskozást követő, kézfeltartásos szavazás eredményeként visszaindultam a szalonba.
Lassan, hátulról közelítettem meg (ezt még Karl May-tól tanultam).
Skizóim egymás hátát veregetve kórusban röhögtek rajtam.
- Nézz már magadra. Vajon ki itt a ragadozó...?
ALFA ROMEO GT
Igen. Így nagybetűvel. Csak ott állt. Lustán, de ugrásra készen. Hívogatóan.
Lelkem egy szeglete elveszett. Nem mehetek el mellette. Meg kell szereznem.
Piros volt, barna bőrrel. A piros kissé homoerotikus –gondoltam- sose vennék piros kocsit (esetleg egy Ferrarit). Ezen felbátorodva az esélytelenek biztonságával körbejártam, és megszemléltem minden irányból. Jó alaposan, hogyha bármikor fel akarnám idézni csak a szememet kelljen lehunynom (igen, ez a romantikus énem, aki a XXI. században, az internet világában is ragaszkodik az ilyen pőreségekhez).
Konklúzió. Ez egy MŰALKOTÁS.
Ha belegondolunk, hogy ráadásul elszállít (nem is akárhogyan) az egyik helyről a másikra kifejezetten jutányos az ára.
Ez egy kicsit más megvilágításba kezdte helyezni a dolgokat. Ja. A dolgok már csak ilyenek. Attól függ ki a „fővilágosító”. Bizony a világosítópult környékén most nagy volt a tumultus.
Közben felfigyelt rám a dealer. Valószínűleg látta a szemem csillogását, mert ennek leplezését sosem tudtam elsajátítani.
Hárítani próbáltam közeledését, de nem sikerült, átvette a stafétát és kinyitotta az ajtót, miközben különböző adatokat sorolt, extrákat meg ilyesmit, de én már nem figyeltem.
El voltam bűvölve, túl közel kerültem hozzá. A lelkünk összeért. A világosítópulton közben határozottan átvették a hatalmat. Diktatúra söpört rajtam végig, és minden ellenállás romba dőlt.
Az ellenállás utolsó gócai maradék erejüket összeszedve, néhány esetlen próbálkozást tettek, de a dealer "észérveimet" mattolta.
- kicsi hátul a hely, tehát beültetett "magam" mögé (182 CM reggelente)
- kicsi csomagtartó, aztán megmutatta, majd az üléseket is lehajtotta
Több dologba (hiába kerestem) nem bírtam belekötni. Talán az ára, de ezt már fentebb kifejtettem.
És ennyi előjáték után jött az AKTUS…. bele ültem.
Ekkor vesztem el végleg.
Úgy éreztem hazaérkeztem. Végtelen nyugalom szállt meg és idült vigyor ült ki a képemre midőn elképzeltem, hogy az enyém.
A dealerünk is elégedetten mosolygott, mert érezte, hogy madarat fogott.
Utána ajánlat készítés, erről is, meg egy újról is.
Bár a színe már tetszett (mégse homoerotikus elvégre már gyerekem is van, legyen inkább sportos vagy alfás!) egoista skizóm csak magának akart egyet. Egy újat. Egy érintetlent. Nem olyat amit már ki tudja hányan illettek illetlen testrészükkel.
Sajnos ez jó ideig még csak álom maradt számomra, de azért annyit elárulhatok már jó előre, hogy a sztori happy endes lesz.
Otthon a skizóim napi rendszerességgel ölre mentek.
Próbáltam kikúrálni magam a párom apjának Honda Accord Type S-ével. Sikertelenül.
Telt-múlt az idő a skizók már újra haverkodtak egymással (közös borozások, az élet nagy dolgairól való közös elmélkedés, semmi politika) én meg közben a piszkos anyagiak előteremtésén fáradoztam (a párommal persze, mert közös a business, ráadásul ezt Ő is elolvassa, úgyhogy újfent kinyilvánítom elévülhetetlen érdemeit).
Nekem az életben határozott elképzelésem van mindenről. Tehát.
Az ember egy életben egyszer lesz szerelmes.
Vagy kétszer.
Vagy minden nap,
de az ilyen hölgyektől az Isten távol tart minket, talán majd valamelyik skizó, aki nem fél a kísértéstől…