LaFerrari technológiával érkezhet a Giulia Coupé

2018-04-05  Tedi
A LaFerrariban is használt energia-visszanyerő rendszerrel toldanák meg a Giulia Coupét, amely így 650 lóerős lehet.
Hírek >> 2018  

 A brit Aurocar saját forrásaira hivatkozva azt írta, hogy a Giulia Coupé változata a megkülönböztethetőség kedvéért a szedánhoz képest némileg módosított orrot, hosszabb ajtókat és más tetővonalat kap majd, a lényeg azonban nem is ez, hanem a technika, amit a gépház alá gyömöszkölnek.

A brit lap úgy tudja, hogy a Velocéban használt 280 lóerős 2 literes benzinest, illetve a Ferrari-származék, 2,9 literes V6 biturbót egy energia-visszanyerő rendszerrel egészítenék ki. A Ferrari saját bevallása szerint ez a rendszer fejlettebb annál, mint amit az F1-es autóikban használnak. A plusz erőforrásnak köszönhetően a 2 literes benzines a főtengelyen mérve 346, a V6-os pedig 660 lóerőt adhat le.

Az Autocar úgy tudja, hogy a coupét Sprint néven fogják bemutatni az év végén és 2019 első felében már a boltokba is kerül, a Hi-Kers néven emlegetett hibrid technológiával felszerelt változatnak elég borosos, nagyjából 20 millió forintos ára lehet. A németeken már ezzel is túltesznek, de az Alfa úgy hírlik, hogy még egy frontvonalat nyitna és négyajtós coupét is szeretné gyártani a Giuliából.

Grafika: Autocar

Írta:
Tedi
Kapcsolódó topic:
Giulia

Az utolsó 3 hozzászólás:

SD2026-02-05 09:37:01 // 41201
Igen befékez az autópályán 30-ra ha a lefordulóban észreveszi ROTFL:D

Enyémben tábla néző sincs:) csak a google írja ki.)

A követő radar az jó stresszmentesítő.

De a kormányzós az inkább idegesítő.
másikban is.. mert nem egyszer volt olyan hogy megyek le az útról, ha nincs bekapcsolva:D
WarbiRunner (Gyuri)2026-02-05 09:23:38 // 41200
Tudom XD
Shadin2026-02-05 09:14:12 // 41199
"a fehér és a szürke színeket váltogatta"
Ez lenne a hivatalos ill. szép működés, de úgy néz ki, hogy valami csillagegyüttállás miatt az enyémen kívül legalább még egy hasonlóan működö 2021-es autót láttam. De kezdem azt gondolni, hogy neki sem stimmel valami és nem az az eltűnős a jó működés.