Blog >> első

Első féktárcsák és betétek cseréje (Textar). Úszók újrazsírzása. 236600km

>> SzervizBFMSE // Alfa 166 V6 TB // 2010-09-10

Megjött a két első, felső lengőkar. A Unixnál vettem, remélem jó lesz. A csere után kiváncsian mentem a próbakörre, és nagy örömömre érezhetően jobb lett az autó útfekvése, főleg a rossz úton tapasztalható a változás.

Március óta kerestem a megfelelőt és ma Kecskeméten végre megtaláltam!

>> EgyébBeeGee // Alfa Spider / GTV 3.2 V6 24v // 2010-04-11

Igazából a második nap volt ez, de mától indul az időszámítás.

Páran tudták már, hogy hobbiautót keresek, amit építgetni lehet, elővenni a garázsból, reszelgetni, csiszolgatni, saját szám ízére alakítani. Őszinte leszek, GTV-ben nem gondolkoztam. Illetve nem ilyen évjáratban. De mikor eljutott a füles hozzám, meg kellett nézni. Egy törésmentes, alig használt GTV a legnagyobb motorral, amiből egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány példány van itthon. Muszáj. Kicsit több, mint egy hete meg is néztem élőben. A próba út után egy kérdésem volt, mennyi az ára. Szerencse, hogy olyan ábrázatom van, amin nem látszik, hogy mit gondolok, így nem árultam el meglepetésemet az ár hallatán.
Megállapodtunk hát. Hihetetlenül korrekt eladóról van szó, álmodni se lehet jobbat. Pénteken megbeszéltük a szombati adásvételt, így első utam egy alfás találkozóra vezetett. Ott nem igazán volt időm figyelni, ismerkedni vele, csak felszínesen.

Ma reggel aztán azt csináltam, amit régóta szerettem volna. Csak én és az autó és a porszívó és a bőrápoló és a krómtisztító paszta és a törlőkendő. Bő három óra alatt sikerült is olyan tisztaságot varázsolni, amiben már jól érzem magam. Közben bilizgáltam, hajtogattam, nyitogattam, ismerkedtem a részleteivel. Aztán beindítottam. GTV-nél nem szokatlan, de nekem hosszúnak tűnő indítózás után minden felesleges fesztivál nélkül selymes-fémes hangon életre kel a motor. Nem üvölt bele az arcodba, hogy itt vagyok, csak diszkréten beáll 650-700-as alapjáratra vibráció és hangmentesen. És végre: hosszú egyes, hosszú kettes, hosszú hármas, hosszú négyes, hosszú ötös, hosszú hatos mindenhol mozdonyszerű húzással. 3000-nél kér szót Pavarotti, még csak bemutatkozik. 4000-nél szolmizál, 5000-től kezdődik a refrén.

Próbáltam ide valami jó metaforát írni, de nem tudok - mit lehet arra az érzésre írni, mikor a városban semmilyen körülmény között nem kell 3 alá váltani, de ha éppen olyanod van, 6-osban végiggurulhatsz rajta - 2-es után jöhet a legmagasabb fokozat. Nem jön zavarba, csak gyönyörűen szívja a levegőt és gyorsul határozottan. Akárhány V6 GTV-t vezettem eddig, mindig Bruce Willis jutott róla eszembe. Most sincs ez máshogy, de ez most a legjobb Willis-szerep.

Azért van mit javítgatni is rajta. A gumik például egyidősek az autóval, ami kilométerben még nem is lenne baj, de években számolva elég meredek. Ennek köszönhetően gurulgatós tempóban csak a gumit hallani, folyamatosan búgnak.. Az egyik motortartó bak el van gatyásodva, ezért kicsit szögletes a váltás. Ezt letudjuk majd a kötelező beavatási szervizen. Aztán a vezető ülés combtámasza el van hajolva. és kell még 3 azaz három db alátét a csomagtartó kárpitjához. Valahogy csak megoldom majd :) A külsőn meglátszik a város nyoma, egy-egy karc, ajtórányitással rendelkezik. Ezek kijavítása esélyesen ősz után fog megtörténni, mert az autó színe nem az igazi számomra. Addig lesz időm gondolkozni hogy mitévő legyek ezzel..

Anyu még nem tudja, hogy vettem egy "új" autót. De biztos örülni fog, hogy végre van összesen 4 ajtóm :)

>> SzervizKispogga // Alfa 156 Sportwagon // 2009-08-07

Végre át tudtam nézetni a kocsit és a következő dolgok kerültek kicserélésre:
-levegőszűrő
-üzemanyagszűrő
-pollenszűrő
-vezérműszíj
-feszítőgörgő
-vezetőgörgő
-vízpumpa
-olajszűrő
-motorolaj
-első féktárcsák
-az összes fékbetét elöl hátul
-hátsó féktárcsa felszabályozás
-hosszanti bordás szíj
-fagyálló
-féktisztító paszta
- és mind a kép kulcsom újra lett programozva
A kocsi mindenből gyári alkatrészt kapott, csakis azt amit bele szabad rakni. A költség tartalmazza a szervizdíjat is.

>> SzervizBuksi // Alfa 155 2.0 8V Twin Spark QV :) // 2009-04-19

Már ránézésre sem volt olyan egyszerű szét- és összeszerelni, mint a hátsó futóművet! Hát még megcsinálni! Először le kellett szednem a kipufogó katalizátor előtti részét a leömlővel együtt! Aztán a váltót alá kellett bakolnom (biztos, ami biztos), mert a tartó konzolját is le kellett szedni, hogy a bölcső lejöjjön a helyéről, ami csúnyán szétrohadt és eltört! De előtte még leszedtem a lengéscsillapítókat, kikötöttem a kormányösszekötő gömbfejeket, leszedtem a lengőkarokat (az egyiket csak dr. flex segítségével tudtam), majd levettem a féltengelyeket is! A bölcsővel együtt lejött a kormánymű is, mert ez is cserés! A bölcső csavarjaival megszenvedtem, mert nagyon be voltak rozsdásodva, de sikerült őket kiszedni! Miután minden régi alkatrészt kiszereltem, fordított sorrendben mehettek helyükre az újak! Persze közben még beszerelésre kerültek a klíma alkatrészei is, de erről külön blogot írtam! A bölcső és a stab.rúd bontott volt, így természetesen kaptak egy csiszolást és festést! A kormánymű egy 2,5 TD 155-ből valósi, ez ment a régi helyére! Vettem új szervócsövet (3000,-) is a kormányműhöz, ez is cserélve lett és kapott fincsi 1L Tutela olajat (1880,-) is! Bölcső vissza… Na ez nem volt ilyen egyszerű, ugyan is, amit először hoztam Marklar-tól az nem lett jó, mert nem illeszkedett a helyén! Pedig ránézésre a kutya nem mondta volna meg, hogy meg van nyekkenve! Így lett másik bontott bölcső és ez végre jó lett! Aztán a váltó tartója is vissza és jöhetett a többi "sallang”, úgy mint az új lengőkarok, 16V axiális csuklók (Ezek végéből egy-egy centit le kellett vágnom, mert teljesen betekert gömbfejekkel is nagyon összetartott a két kerék!), kormányösszekötő gömbfejek, kerékcsapágyak (csere munkadíja 3000,-), "kutyacsontok”, bontott féltengelyek! A gyári gátlók helyére itt is Bilstein sportgátlók kerültek, hogy még sportosabb legyen a gép! ;-) Elöl is lecseréltem az összes rozsdás fém fékcsövet réz (1000,-) csövekre és lettek új gumi fékcsövek is! Ami a fék többi részét illeti az egy kisebb-nagyobb átalakításon ment keresztül! Illetve nem is átalakítva lettek, hanem nagyobbra cserélve! A 16V-nek első fékei nagyobbak, mint a 8V-nek, így ha már úgy is cserélni kellett pár dolgot, akkor ezeket már miért ne!? :-)) Szóval a 257mm átmérőjű tárcsák helyett kapott 284mm-eseket, persze újat a Zimmermann-tól! Ehhez viszont nagyobb féknyergek is és csonkállvány kell, ami szintén egy 16V-ből lett átrakva! (De nem eszik azt olyan forrón! Ugyan is nem ment fel a helyére! lsd. következő post) Úgy gondolom, hogy nevezhetjük ezt egy kisebb fék tuningnak is! Így viszont 15”-osnál kisebb felnit nem tudok az autóra tenni! Jah, és természetesen előről sem hiányozhatnak a Textar betétek! Ezek után, hogy végre minden a helyére került, visszaraktam a kipuff. rendszert, de előtte még kicseréltem a Lambda-szondát is új Bosch-ra! Ezzel remélem már nem lesz gondom! De még mindig nem fejeztem be a munkát, mert a főfékhengert is ki kellett cserélnem, mert csak többszöri pumpálásra keményedett fel a pedál már menet közben is! Az meg ugye nem olyan jó! Ebben megint Thomika Cartárs sietett a segítségemre és rendelte meg nekem az új főfékhengert (16.981,-). Megint köszi neki a segítséget! ;-) Így van ez, ha egyszer el kezd szerelni az ember, nem tudja abbahagyni! :-D Ja, de most még egy futómű állításra és műszakira el kell ugranom a helyi szervízbe! :-))

Km óra állása 100304 Miles
Régi óra szerinti km állás: 202554 Km
Motorgenerál utáni óra állás: 51681 Km (32116 Miles)

>> SzervizBuksi // Alfa 155 2.0 8V Twin Spark QV :) // 2009-04-13

A nagy futómű felújítás közepette szakítottam egy kis időt a kerékjáratok rozsdátlanítására is! Arra gondoltam, hogy egy kicsit megcsiszolgatom flexel, meg lefestem szépen, de sokkal nagyobb meló lett belőle! Ugyanis a bal oldalról elég nagy részt ki kellett vágnom a lemezből, mert már szépen ki volt rohadva! :-( Megcsiszoltam rendesen, aztán egy olyan anyaggal fedtem be a lyukat, amit nem tudom, hogy hívnak, de állítólag kisebb csónakokat is készítenek belőle! Az anyag egy szövet alapú valami (nevezzük "paplannak”) és ehhez van még a ragasztó és az edzője! Ezek hárman száradás után hihetetlen keménységet alkotnak! Na, ezzel a "paplannal” fedtem be a lyukat, aztán gittel kiegyengettem a felületet, majd festettem! De akkor már az egész kerékjáratot kifestettem, ha már csináltam! Minden nagyképűség nélkül mondhatom, hogy egész jó munkát végeztem! :-)) Legvégül pedig kapott egy réteg Perma Film nevezetű korróziógátlót (32 euro volt a két 1 literes tégely postaköltséggel együtt), amit hajókhoz fejlesztettek ki és GTPeti hozott nekem Németországból! Mégegyszer köszi neki! :-) D e ezzel a lendülettel már lekentem a hátsó kerékjáratokat és az egész alját is! Persze előtte még szépen lamostam mindenhonnét a koszt (zsírtalanítottam :-D) és csak ezután kentem fel a szert! Ha megszárad, akkor még egy réteget kenek rá és kész is! Reméljük, hogy beválik és most egy darabig nem kell foglalkoznom a rozsdával! ;-)

Sajnos, az ismétlődő motorcontroll lámpa- bejelzések miatt computeres vizsgálatot csináltunk az autómon. Az első lambdaszondát írta ki hibának. Egy idő után kialudt a kód, de újra jelentkezett.
Sajnos, egyszer előjött már az, hogy tlejesen visszaesett az autóm teljesítménye, füstölt, ahol azelőtt 5- ösben felszáguldott minden gond nélkül, ott kettesben kellett jönnöm. Rángtatott is, alapjáraton előjött egy rángatózás időnként. A motorhang is elég ingadozó volt, a kormányon és az ajtón is lehetett látni a rángatózást.
Megérkezett az Unixból a Magnetti lambdaszonda. Beleraktuka kaposújlaki találkozó napjának délelőttjén itthon.
Jól kezdett működni az autóm, kb. 4. újraindítás után kitörlődött a motorcontroll lámpa hibakódja mindkét helyről. Elmentünk vele Kaposújlakra délután, hazafelé is minden rendben volt.
Az első képen látható a régi lambdaszondám. A közepén látszik az a kis fehéres porcelándarab,ami le volt törve belülről.

>> EgyébAbarth // Alfa 147 1.6 TS Distinctive // 2008-04-29

2008.04.27

-Megjött hozzánk Alfinnyo.
-Gyors átnézés, szervóolaj, motorolaj, hűtővíz pótlás.
-Extra nagy takarítás (Nagyon ráfért :( )

>> SzervizFerke // Alfa 156 1.9 JTD SW // 2007-11-15

Ez igazából 2007.07.26-án volt, csak elfelejtettem blogolni.:) Remélem egyszer sorba lehet majd rajkni a blogokat, mert ez így most hülén néz ki.:)
Ja, a lengőkarok...nagyon olcsók voltak, mégis rohadt drágák..:)
De most csend van mindenütt.:))