Blog >> váltógomb >> 156

>> Tuning és extrasüsnye // Alfa 156 2.5 V6 Distinctive // 2013-05-05

Még Cacho cartástól vettem pár hónapja egy Zender váltógombot, viszont ennek cseréje nem élvezett prioritást egyéb problémák miatt valamint, ahogy utána olvastam nem is egyszerű a gyári gombot levarázsolni hat sebességes váltónál, mivel a gomb rá van ragasztva a váltórúdra és az olvasottak alapján félő, hogy az ember fejbeküldi saját magát, amikor erővel próbálja lerántani. :)
Egyedül próbálkoztam párszor, de nem jártam sikerrel, a szerkezetben pedig nem szerettem volna emiatt kárt tenni. Viszont, négy kézzel egész gyorsan megoldható, igaz sajnos nem teljesen roncsolás mentesen.
Én a vezetőülésben ülve, a rudat markolva ellentartottam, amíg Fater két kézzel tekerte a váltógombot. El is fordult és le lehetett venni, ráadásul így a rugó sem röpült el. :) Annyi a hátránya a megoldásnak, hogy a gomb belsejében a ricnik elnyíródnak, de ez nem okozott fejfájást, mivel nem ezt akartam visszatenni. (Egyébként ragasztóval vissza lehetne tenni azt is.)
A Zender gomb rögzítése szerencsére oldalcsvaros, így könnyű volt ráapplikálni a rúdra, csak nem szabad teljesen ráülteteni a rúdra, mert, akkor nem lehet eléggé felhúzni a rüki csúszkát és elég esetleges a rükverc kapcsolhatósága. :)

>> Tuning és extramesa // Alfa 156 2.0 TS 16v Selespeed // 2007-05-26

Volt egy kis szabadidőm, így azt - természetesen - az autómra is áldoztam! :-)
Bégre elintéztem, hogy azok a dolgok, amik még úgy nem tetszettek, szebb formát öltsenek.

- Kézifékkar borítás gyáriról carbon lookra
- Váltógomb csere, gyári bőrösről carbon look

Típikus ilyen volt ... ilyen lett beszámoló :)