Mutasd

>> Szerviz2018-10-17

No, rozsdamegelőző kezelés megtörtént. Csiszolva, rozsdaátalakítózva, alapozva, fényezve, lakkozva a szükséges helyeken. Nem lett szép, de nem is ez volt a cél. Ha tavaszra nem üt át rajta barnaság, akkor újrafény, ezúttal már szépen.

 
>> Szerviz2018-10-07

Termosztát csere megtörtént. Kicsit lassan ment így elsőre, biztonsági játékot játszottam, mindent háromszor ellenőriztem. A gyári körmös bilincseket kihajítottam, tettem fel helyettük AWAB bilincseket. Egyelőre úgy tűnik, jó munkát végeztem, nem látom, hogy eresztene.

Más kérdés, hogy mennyi értelme is volt az egésznek. Egyelőre még csak egy 2x15km-es úton teszteltem, de a mutató így sem éri el a 90 fokot. Cserébe lehet, hogy alaptalan is volt izgulnom ezen, mint kiderült (fórumos infók és diag alapján), az 50 és 90 fok között középen elhelyezkedő osztás nem 70 fokos, hanem 80. Ez alapján a vizem eddig is 82-85 fok között volt. No mindegy, legalább új termosztát van benne. :)

A következő művelet a kasztni fényezési hibáinak javítása, mielőtt elkezd rozsdásodni.

>> Szerviz2018-10-04

2018. augusztus 16-án megvettem életem első Alfáját, egy 2005-ös 156 SW-t, 2.4 JTD 175LE példányt. Régóta szemeztem a típussal, persze kizárólag sedan formában. A végén mégis kombi lett, de nem bántam meg. Gyönyörű a forma még az én szememnek is. A motor pedig kellően erős bármilyen helyzetre.

Az indulás, hibák, hiányosságok:

-Az eladó előre szólt, hogy a balos féltengely cserés. Végül vétel után egy héttel kapott is egy vadiúj SKF-et.

-Próbaút alatt kiderült, hogy jobb elöl valami kopog. Nem jöttünk rá ott, hogy mi az, kicsi alkuval vállaltam így is. Végül a futóművesnél derült ki egy hónap múlva (addigra már elég sűrűn koppant), hogy a stabpálca felső csavarja nem volt meghúzva. Azóta síri csend.

-A csomagtérajtó időnként, nagyobb döccenőnél kinyílt. Állítottam a záron, azóta jó.

-330.000 km-nél olaj- és szűrőcserék. Orbitális szívás volt kiszedni az olajszűrőt, idióta olasz megoldás a helye.

-A gyári fejegység helyett kapott egy BT-s, kihangosítós SAL fejegységet. Nem világminőség, de a gyári hangrendszerhez nekem bőven elég, a fő a kábelmentesség volt.

- A vízhőfokom nem áll be 90-re, ha haladok is a kocsival. Egy helyben állva, diagolva jól működik, de menet közben visszahűl. Vernet termosztát megrendelve, elvileg a hétvégén kicserélem, ha ideér.

-Lőttem hozzá egy szett téli kereket, tojástartós Alfa gyári felni, 15", 2017-es gumikkal. Csak el kellett autókáznom érte Budapestről Balassagyarmat mellé.

-A fogyasztás mért és BC szerinti értéke kissé eltér. BC szerint az átlagom 5,3l, de tankolással mérve egyszer 6l volt, egyszer 6,7l. Nem nagy gáz, de így elég nehéz a computerre alapozni.

-A kézifék annyira gyenge, hogy szinte nincs is. Húztam a bowdenen, de túl sokat nem ért. Ennek még utána kell járnom.

-Kapott egy xenon szettet, bitang lett a fényerő, de cumi volt beépíteni.

-Kicseréltem a kopott emblémát a motorháztetőn, meglátjuk, ez meddig lesz szép.

-Az autón több helyen vannak fényezési sérülések. Ezeket igyekszem minél előbb javítani. Bár nem tervezek kiállítási autót csinálni belőle, de nem szeretném, ha elkezdene rohadni.

-Féltengelycsere közben láttuk, hogy a bal első gumi fékcső, elkezdett kirepedezni, ezek is cserések lesznek.

Költségek:

-SKF féltengely: 62000Ft plusz 5000Ft beszerelés
-Elf Evolution 900 SXR 5w-40 5L: 7890Ft
-Filtron levegőszűrő AR348: 2440Ft
-Filtron olajszűrő OP537: 1890Ft
-SAL VB6100 fejegység: 14000Ft
-téli kerékszett: 45000Ft
-Vernet Termosztát: 11804Ft