Első nap több mint a felét megtettük az útnak, második napra kicsit több mint 700 km maradt. Még egy tankolás Karlsruhe környékén, feltételeztem Franciaországban drágább lesz a benzin (nem volt nagy különbség, Németország, Franciaország, Olaszország, bár régiónként vannak kisebb eltérések, nagyjából hasonló árban vannak, Szlovénia viszont lényegesen olcsóbb - lett volna. A legtöbb országban lehet 30-40 centet is spórolni ha nem az autópályán tankol az ember, Franciaországban azonban érdekes módon nincs akkora különbség a pályán lévő árak és a vidéki kutak között).
Tankolás után megint nem keveredünk fel az autópályára, de itt már nem lepett meg mert hallgattam a német közlekedési híreket és tudtuk, hogy dugó van a határon. Megint úgy jutottunk át Franciaországba hogy nemhogy határőrt de bódét sem láttunk. Kár volt ennyire készülni a határátlépésekre...
Colmar hamarabb jött mint az út fele, de egy olyan városka, amit akkor is érdemes útba ejteni ha 100km-es kitérőt kéne tenni. Az interneten fellelhető képeket nézve úgy éreztem azok biztos erősen photosoppolva vannak, de a színeken túl nem kellett sok mindent megváltoztatni, a városka tényleg úgy néz ki mintha valami mese díszlete lenne. Érdemes rászervezni az utazást ha az ember a környéken jár.
Mielőtt megérkezünk a barátainkhoz, keresztül megyünk Auxerre-en. Ahogy áthajtunk a városon látszik a városka gyönyörű katedrálisa és bár megint egész nap úton voltunk, nem bírom megállni, hogy ne álljunk meg körülnézni. A fiamnak ez már sok volt a jóból, de a lányok azonnal kaphatók voltak még egy sétára. Nem bántuk meg :)
A vírushelyzet miatt sokáig lebegtettük, de last minute elhatározással belevágtunk a Franciaországi körútba. Mielőtt elindul a 4. hullám, illetve a franciák és a németek elindulnak augusztusi nyaralásukra vissza is érünk.
Kicsit gondolkodtam, hogy a korábbi tapasztalatok alapján hogyan fogja bírni a család (két nagy gyerek van a családban és egy kicsi) a hátsó üléseken, de egy nem sokkal az utazás előtt kipattant ötlet tökéletes megoldásnak bizonyult. Bár a hosszabb utakra eddig a teljes méretű gyerekülést használtuk, a városi szaladgáláshoz már jó ideje csak ülésmagasítót. A mienket a barátaink keskenyebb verziójára cserélve és azt berakva középre mindenkinek kényelmessé vált az utazás, minden tekintetben elegendő helyet biztosított a Giulia 5 embernek is ebben a felállásban.
A csomagtartó problémát az 5 kabinbőrönd plusz a Thule síbox oldotta meg. A hatékony pakolást a nem elegáns de annál célravezetőbb módszer biztosította: kabinbőröndök be majd lehajtott üléstámlákkal megpakolni a bőröndök mögött fennmaradó helyet.
Gumikat a telipakolt súlyra fújva minden készen állt az indulásra.
Azért hogy ne üssem ki magam a sok vezetéssel és élvezni is tudjam a nyaralást ezért egy napra max 800-850 km-t terveztem így az oda és visszaúton is megaludtunk félúton. Illetve az ilyen napokra 300-500 km környékén kerestem valami látnivalót és egy nagyobb (1,5-2 órás) sétával, városnézéssel, ebéddel egybekötött megállót is beiktattam. Persze az is sokat számított hogy a feleségem is többször vállalt 150-200 km-t így már igazán nem volt túlságosan megterhelő az utazás.
Az első nap, a félutas megálló Salzburg volt, odafelé folyamatosan néztük hogy vajon be tudunk-e egyáltalán menni a belvárosba mert előző napokban a Salzach több környékbeli települést is elöntött, de szerencsére az utolsó két nap napsütése elég volt ahhoz hogy ne emelkedjen - sőt némileg csökkenjen is a vízszint. Salzburg most sem okozott csalódást, figyelni kellett az órát mert a városban sokkal több van mint amennyit egy 1,5-2 órás megálló lehetővé tesz.
Feltöltődve indultunk el, Waze bekapcsol de valahogy nem arra megyünk mint ahogy rémlett hogy legutoljára felmentünk az autópályára. Nem véletlen, mint ahogy később a saját szemünkkel is meggyőződhettünk róla az autópálya a határ után is teljesen be volt állva így a Waze úgy döntött országúton jobb lesz nekünk. És ez mindjárt az első napra biztosított is egy felejthetetlen élményt. A navigáció Bad Reichenhallba vitt, úgy értünk át Németországba hogy először csak az tűnt fel hogy miért jár ennyi német rendszámos autó Ausztriában mikor kiderült hogy már átmentünk a határon. OK akkor az EU-s Covid igazolásokat el lehet pakolni.
Ekkor jött az igazi szájtátás, Bad Reichenhall után a 21-esen, majd a B305-ön mentünk tovább és ez az út olyan fantasztikus helyeken kanyargott, hogy nehéz volt megmondani mi volt nagyobb élmény, az hogy milyen fantasztikus a táj körülöttünk vagy az hogy az Alfa mennyire elemében érzi magát a szerpentineken megpakolva is.
Inzell után vissza az autópályára, az egész út alatt itt volt egyedül olyan érzésem hogy lehetne jobban tolni neki, a német autópályán a 140-150 közötti tempónál sokan elhúznak mellettünk, de a telipakolt autó, a tetőbox és amiatt hogy sok kilométer állt még előttünk ellenálltam a késztetésnek, hogy beletapossak a gázba... Mondjuk nehéz volt megállni. Este pihenő egy kis Gasthofban, az autópályától pár kilométerre fekvő faluban. Hangulatos vacsi a Gasthof udvarán, korai fekvés mert másnap is korán akartunk indulni. Lefekszek az ágyra mire hosszú ringatózás után megnyugszik az ágy. Hogy MIVAN? Vízágy? Ok, ebből én nem kérek, szerencsére a lányok viszont kapva kaptak a lehetőségen, ágycsere, és már lehet is húzni a lóbőrt.
Itt egy felvétel nem túl jól kiválasztott zenével a B305-ről, lenémítva valamit visszaad a hangulatból. Szerencsére amikor mi mentünk a töredéke volt az autók száma annak mint ami a videón látható...
Elfelejtettem update-elni most bepótolom. szeptember végén megvolt a második szervíz. Igazából az első "nagy" szervíz mert 4000-nél csak olajat cseréltem.
Sok írnivaló mondjuk nincs: 0 hiba.
Motorolaj, légszűrő, olajszűrő csere.
Olasz autók háza: jövőre veletek ugyanitt...
3 napot a Bakonyban töltöttünk a héten. Már előző alkalommal, amikor ott jártunk, azon gondolkodtam milyen jó is lenne ezeken az utakon az Alfával végigmenni. Most átélhettem és rég volt ilyen örömautózásban részem.
A Bakonyt egyébként is szeretem, nagy összefüggő erdők, aránylag kevés lakott település szakítja meg a tempót, néhol rétek engednek kilátást a Bakony idilli dombjaira, patakok és szurdokok rejtőznek az erdők mélyén. A táj emlékeztet a Mátrára ahol felnőttem (és a Salgó rally szakaszaira :) de a mészkő mégis különlegessé teszi.
Bakonykoppányban szálltunk meg már másodszor, a Zirc - Bakonykoppány szakaszt többször megtettük, mert egyik nap Veszprémbe és a Balcsira is elmentünk. A Giuliát ezekre az utakra találták ki. elnyújtott és éles kanyarok váltják egymást rövid egyenesekkel, régi gyűrött aszfalttól a tüköraszfaltig ( pl Bakonybél és Bakonykoppány, között, vagy Csőszpuszta előtt ) minden megtalálható, a régi betonhidak előtt és után megsüllyedt út és a bukkanók miatt nem csak a kanyarokban de néha fel-le is a tapadást teszteli az ember és a gép, de a Giu mindenhol kitűnőre vizsgázott.
Az állatvilágot érdemes bekalkulálni a tempóba, főleg naplemente után, Balcsiról visszafelé 2 őz, egy nyest és egy (vsz) róka is volt az út szélén / szaladt át előttünk...
A Bakonyt mindenkinek csak ajánlani tudom, aki akar egy jót autózni és nem mellesleg szeretne kikapcsolódni, zöld szurdokokban patakok mentén túrázni, szélmalmokat nézni, apátsági sört inni, lovagolni, vagy egy jót enni egy árnyas étteremben, itt mindenki talál magának való szórakozást aki szívesen lecseréli a tömeget egy kis természetre...
Ha valaki hezitál hogy 3 gyerekkel még vállalható-e a Giulia talán a következő bejegyzésben talál pár szempontot a választáshoz...
Hogy mindjárt el is spoilerezzem: ha valaki Alfát szeretne, évekig és rendszeresen 3 gyerekkel fog járni és a praktikum a leglényegesebb a szempontok közül akkor egy választás van: a Stelvio. Picit több hátul a hely, picit szélesebb a középső ülőfelület, alacsonyabban van a kardánalagút, kicsit nagyobb a csomagtartó de valójában sokkal praktikusabb mert egy maximálisan használható, felfelé nyitott csomagteret rejt szemben a Giuliáéval, amit alul a futómű miatt nem lehet teljes szélességben kihasználni felül pedig a merevítés és az ülésbillentő gombok miatt.
Ezzel meg is volnánk, innen már csak az olvasson tovább aki ennek ellenére is szeretné meggyőzni a kedvesét hogy miért mégis a Giulia a legjobb megoldás és azután félig-meddig tiszta lelkiismerettel (azaz lélekben felkészítve a családot) örömautózni az univerzum legjobb sportszedánjában :D
Ha őszinték akarunk lenni akkor a Giulia inkább 4+1 személyes mint 5. Isofix csatlakozó a Stelvióban is csak 2 pár van, de biztonsági öves gyerekülés sem fér el 3 hátul. Kipróbáltam 2db 15-36kg-os gyereküléssel is hátul, egy gyerek esetleg vékonyabb felnőtt úgy ahogy befér, de én már csak akkor ülnék oda be ha nagyon muszáj.
Nekünk már csak a legkisebb utazik 15-36-osban a 2 nagy már tinédzser. A síelésről korábban már írtam, a csomagokkal kapcsolatos kihívásokról ott már sokmindent elmondtam ezért most csak a hátsó ülések használhatóságáról írnék.
Az út java részében a feleségem és a 2 lány ült hátul, a lányok azt mondták elfértek, bár megjegyezték, hogy azt hitték több helyük lesz. Amikor viszont a feleségem egy időre leváltott, és a fiam ült hátra akkor már kevés volt a hely. Ha csak ülésmagasító lett volna hátul akkor jól elfértek volna így azonban nem.
Amin csodálkozok, hogy a középső ülésre nem panaszkodtak mert a kardánalagút nagyon magas, így a lábakat nagyon korlátozottan tudja mozgatni a középen ülő és az én hátsómnak már nem elég széles az ülőlap sem és kemény is, én nem szívesen utaznék rajta 7 órát.
A térdeknek elegendő hely marad minden esetben, az ülések alatti hely mérete viszont attól függ hogy ki mennyire emeli fel az ülést. Magasabbra állított ülés alatt kényelmesen élére lehet állítani a cipőt még egy sportosan alacsonyra állított ülés esetén már nem.
Tehát nem kizáró tényező a Giulia és a 3 gyerek de míg egy gyereküléssel (vagy főleg ülésmagasítóval) és két, még nem felnőtt méretű gyerekkel teljesen jól működik az autó, 2 gyerekülés + 1 személlyel vagy 1 gyerekülés + két felnőttel már kompromisszumos.
Így azt érdemes mérlegelni ilyen esetben hogy milyen gyakran kerülhet ilyenre sor. Nálunk ez évi két nap amit bevállaltunk (na jó bevállaltam :) azért hogy a maradék 363 napon kompromisszummentes örömben lehessen részünk :D
Na megvolt a tréning - Halesz még javában kint van a délutáni csoporttal, gondoltam elsőzök :D
Először is köszönet a szervezőknek, mert tényleg minden összejött: tökéletes szervezés és lebonyolítás, remek hangulat amiről az alfások és a tanpálya csapata gondoskodtak és szuper időjárás.
És akkor jöjjön hogy 4 hónapnyi ismerkedés után a Giuliával és sok év kihagyás után - ami alatt max pár száz kilométert mentem hátsókereskes - utcai - autóval - mire lehet menni egy ilyen tréningen.
Összességében azt mondom szuperül sikerült, és ez a más autókban szerzett sok, a Giuliában szerzett kevés és a Giulia - szinte minden helyzetben - remek technikájának tudható be.
Első állomás - vészfékezés és rántópad. A vészfékezés csillagos ötös lett, amennyire láttam/hallottam a "wokitokin" alig volt másik autó a csapatban aki hasonló féktávot produkált. Rántópad: na itt gondoltam jön majd a tanulási görbe de mind a négy alkalommal tökéletesen sikerült visszaterelni az autót egyenesbe. És ez csak részben tudható be annak hogy nem lepődök meg, ha megindul az autó fara (sőt :), de a Giulia menetstabilizátora fantasztikusan oldja meg az ilyen helyzetet ha a sofőr a megfelelő vehemenciával a megfelelő irányba/szögbe kormányoz.
2. állomás: szlalom verseny: fokozódik a feszültség, felébred a versenyszellem... Szlalom műanyag rudacsakák között úgy hogy a bólyák bal oldalán aszfalt, jobb oldalán vizes (nagyon csúszós) műgyanta, fordító, rövid gyorsítás után még egy felemás tapadású szlalom visszafelé, még egy 180 fokos kanyar, célfotó.
Első menetben kicsit óvatosabb az ember, az előbb már megtapasztaltuk, hogy mennyire csúszik a vizes műgyanta, próbálok csak az aszfalton gyorsítani, a műgyantán nagyon szépen viselkedik a kocsi, a második fordítóra már túl bátran (gyorsan) esek rá, tolja az orrát, de az idő nem rossz, első harmadban van. Na akkor no risk no fun nézzük meg hogyan viselkedik az autó D módban ahol már jobban elengedni a farát ami kockázatos mert egy bólyaérintés 5 másodperc büntetés. A számítás beválik amellett, hogy a rövidke száraz szakaszokon, fordítókban, gyorsítón jobban ugrik az autó így értékes időt nyer az ember, a műgyantán is évezetesen rakosgatja a farát. Ez mondjuk idő szempontjából lehet hogy nem optimális, de annál élvezetesebb, sikerül kordában tartani a farát és csak annyira csúszkálni hogy ne csapjak el egy bólyát sem viszont az idő a végül összetettben 3. helyezett QV idejétől kevesebb mint 0,5 másodperccel maradt el. Azt gondolom ez 4 hónapos ismerkedés után ígéretes együttlétet vetít előre :D
Egyébként innen is üdvözlöm a fehér 159-es gazdáját akinek nem csak gyönyörű az autója de a vezetési tudása is elképesztő, a QV-től emlékezetem szerint csak 0,04 másodperccel maradt el és minden állomáson látszott hogy ismeri az autó minden rezdülését...
Harmadik kihívás - körpálya -mekkora sebességnél veszti el az autó a tapadást. Először a vizes aszfalton körözünk tapadáshatárig ami a sebességkijelzőből ítélve megint valahol az első 1-2 autó között van, a gumi, az ESP (VDC stb) és a kormánnyal folyamatosan tesztelgetve korrigálva olyan sebességet sikerül elérni, hogy amikor a tanpályás hölgy bejelenti hogy még két kör van hátra akkor már javában azon gondolkodtam, hogy mégiscsak kellett volna az a sportülés meg az oldaltartása.
Na ez már túl jól megy akkor menjünk a kanyarban a vizes műgyantán, itt azért már látni tengely körül keringőző autókat. Itt már készülök a szórakozásra, DNA kapcsolót be D módba, ha már kikapcsolni nem lehet azt az átkozott menetstabilizátort legalább egy kicsit táncoljon az autó és jöhet móka. És remekül működik a dolog, nem avatkozik be drasztikusan kis ellen (vagy ahogy most tanultuk "rákormányzással") folyamatosan vissza lehet hozni az autót és a csúszós burkolathoz képest is megelepően dinamikusan és folyamatosan a határon lehet körbe-körbe vinni a Giut.
Utolsó állomás: (először aszfalt majd) műgyanta fordító majd gyorsítás kaptatón, szintén csúszós műgyantán. Na itt ér az első meglepetés. A "verseny" itt abból áll hogy a lejtő tetejére ki éri el a legnagyobb sebességet (illetve ki fejlődik a saját első idejéhez képest a legtöbbet). Az előzőekből tanulva már ki sem veszem az autót D-ből - ez mindjárt hibának bizonyul. A kanyart tökéletesen bevéve nekiiramodok az emelkedőnek de az autó nem gyorsul úgy (sem) ahogy egy ilyen burkolaton várnám. A fehér 159-es 68 kmh-val érkezik a tetőre (mindenkire jócskán ráverve) nekem 53 jön ki. Mi vaaan?
Ok, felejtsük el a D-t hiszem hóban sem jutna eszembe betenni (hacsak nem egy üres parkolóban autózok), hiszen a nagyobb nyomatéktól elpörög a kerék amit a kipörgésgátló keményen büntet - ezért az alacsony végsebesség.
Második menet: "N" mód. Megfelelő kanyarsebesség, kanyarból kijövet határozott gázadás, megindulunk az emelkedőn, talán jobban megy az autó de érzem hogy dolgozik a kipörgésgátló. Végeredmény: 55 kmh. Fehér 159 sw: 70 kmh. Még a piros Giut vezető hölgy végsebességétől is elmaradtam akit úgy éreztem inkább a tökéletes technika elsajátítása hajtott mintsem a versenyszellem. Mi lehet a gond.
Sajnos nincs több menet így marad az elméleti magyarázat. A gumival nem lehet gond mert, az összes többi gyakorlaton a legjobb eredményeket sikerül produkálni, a gumi mind vizes aszfalton mind műgyantán a legjobbak között, legjobban teljesít.
Marad két tényező:
- az egyik hogy miután kevés időt töltöttünk együtt - főleg extrém körülmények között - a Giuval és a gumival, egyértelmű hogy nem sikerült még megtanulni hogy mi az a maximális gázadás aminél az autó még pont nem veszti el a tapadását
- a másik amiről már többször beszéltünk, és Levi is emlegette, hogy a kipörgésgátló túl drasztikusan avatkozik be. Ha a sofőr nem megfelelően adagolja a gázt és a kerék kipörög, az ESP nagyot fékez az autón ami ennél a gyakorlatnál biztos bukás, mert a csúszós lejtőn felfelé már nem fog az ember lendületet venni ha egyszer megtorpant.
Tehát összeségében a Giu egy elképesztően összeszedett, kiforrott konstrukció, még kevesebb tapasztalattal is biztonságosan vezethető autó, a hátsókerekességet még a kifejezetten csúszós felületen sem éreztem hátránynak, de az az igazság, hogy nem is hátsókerekesen viselkedik. Ez talán a legjobban a tempós körözésnél nyilvánult meg ahol nem az orrát és nem a farát tolja az autó hanem szinte egyszerre indul meg kifelé és korrekcióra egyszerre vissza is jön. Elképesztő technika, tényleg öröm vezetni ezt az autót.
Az egyetlen kérdőjel ott marad bennem, hogy - ahogy azt korábban már írtam, hogy kerültem ilyen helyzetbe - ha egyszer tényleg egy havas, csúszós emelkedőn találom magam, akkor vajon fel tudom-e küzdeni magamat úgy hogy a kipörgésgátlót nem tudom kikapcsolni. De ilyen mondjuk 10 évente egyszer fordul elő (és az időjárást elnézve lehet hogy a következő 10 évben egyszer sem) és ahogy azt korábban is írtam, akkor majd jöhet a hólánc. A maradék 9 évben és 364 napban pedig marad a széles vigyor az arcon, mert ezzel az autóval tényleg öröm minden hátrahagyott kilométer :D
P.S.: és ezt valószínűleg minden második posztban le fogom írni: nem bocsátom meg az Alfának hogy nem lehet kikapcsolni a kipörgésgátlót. Legyen extrafelszerelés vagy bármi, de hát ez mégis csak egy 200 lóerős hátsókerekes sportszedán könyörgök, ha nem tudok vigyázni magamra akkor veszek egy Mondeót. Itt, biztonságos körülmények között igazán lehetett volna mókázni egy kicsit...
Megvolt azt első síelés Júliával, és remekül sikerült.
Kezdjük az egyetlen negatívummal (ez ugye nagyon tulaj függő): a Giulia fórumon is beszéltünk erről, tudtam hogy kompromisszumot kötök amikor megvettem az autót de a Giulia helykínálata nem elég 3 gyerekhez. Kényelmesen síelni menni legalábbis nem. Hacsak nem hegymászókkal utazik az ember akik grammra ki tudják számolni hogy mi az a minimum felszerelés amire szükségük lesz egy út alatt...
450 literes síbox ment a tetőre, az meg is telt a sílécekkel, boarddal, bakancsokkal, bukósisakokkal és a hólánc is már csak oda fért be.
A legnagyobb gond nem is a csomagtartó mérete hanem a formája. A futómű miatti íves betüremkedések miatt például egy nagy bőröndöt nem lehet rátolni bal vagy jobb oldalra a falra így marad egy nehezen kihasználható hely az egyik oldalon, a másik oldalra állítva pont befér egy kabin méretű bőrönd. A felső merevítő miatt viszont a felső sorban elhelyezett,.vagy élére állított bőröndöket sem lehet teljesen hátratolni, a hátsó üléstámla döntőgombja miatt viszont néha erővel kell bepréselni a felső bőröndöt ami nem túl jó érzés.
Így marad az a kevésbé elegáns megoldás, hogy miután bent vannak a bőröndök, a hátsó ülések ledöntésével meg lehet pakolni a még megmaradt kihasználatlan helyeket.
A másik gond ugye a tekintélyes méretű kardánbox ami a hátul középen utazónak csökkenti a mozgásterét.
Ha ezen túltette magát az ember akkor viszont kezdődhet a móka :)
Sokszor szoktam (csak félig-meddig poénból) azt mondani hogy nekem csak egy elvárásom van egy autóval szemben: hogy felfelé is úgy menjen mint lefelé. És a jó hír az az hogy Giulia 5 emberrel és teli síboxszal is felmegy Graz után az A2-n a hegyre úgy hogy az autópályán is lehet még előzgetni ha úgy adja a sors (és úgy adja mert ott végre az autópályán is van értékelhető kanyar :). Jó ez a 8 gangos váltó, 120-nál is vissza lehet kapcsolni és bár ekkora plusz súllyal már nem fogsz az ülésbe tapadni a gyorsulástól de rövid időn belül el lehet lépni a kihúzódó autótól.
700 km után átalakul a táj és a vulkáni alpesi hegyek után megjelennek a Dolomitok csipkés hegycsúcsai, a látvány amit mi annyira szeretünk. Az osztrák-olasz határon átkelve az útminőség nagyot változik (-> romlik), pedig az ugye még dél-tirol - félig olasz de még mindig nagyon osztrák - cserébe kanyarból is több lesz. És pont ez a környék legnagyobb vonzereje, a két mentalitásból összegyúrt egészen fantasztikus világ. A szállások, sípályák osztrák minőségűek, a kaja már nagyon olasz, kicsit még osztrák, az emberek is lazábbak mint észak tirolban, és némelyik hüttében olyan házi tésztaételeket vagy pizzát kap az ember ami simán veri a legtöbb itthoni étterem színvonalát.
Szálláson plusz súlytól megszabadítjuk a Giuliát és másnap indulhat a kanyarvadászat. Pályáig és sípályán egyaránt. Dél-tirolban egyébként nem sok Alfát látni, gondolom az osztrák gyökerek miatt ott is inkább a német prémium dívik, és a vezetési kultúra is inkább osztrák legfeljebb észak olasz, ami cserébe lehetőséget ad arra hogy a szemet gyönyörködtető szerpentinek rövidke egyeneseit és belátható kanyarjait kihasználva megelőzzük óvatosan araszoló olasz és kicsit tempósabban araszoló lengyel barátainkat.
Na erre is bőven elegendő a 200 lóerő, így a sípályákhoz vezető utak legalább annyi élvezetet jelentenek mint maga a sielés :D
Kint végre a business csomagba pakolt okosságokat is ki tudtam próbálni pl eddig még sosem éreztem hogy szükségem lenne a túléléshez a kormányfűtésre, de egy -11 C-os éjszaka után igazából kellemes érzés egy meleg kormányt forgatni. Az ülésfűtést sem sokszor használtam mert itthon garázsban áll az autó, de ilyen hidegben ennek már van értelme. Mondjuk a jégtelenítés logikájára nem tudtam rájönni, 3 ból 1-szer indult el a motor beindítása után, kétszer csak az autóval való elindulás után - aminek ugye funkciójából adódóan nincs sok értelme....
A 10 liter alatt maradó fogyasztás azt gondolom elfogadható lenne tekintettel a telipakolt autóra és síboxra, és arra hogy Graz után például 30 kilométeren 700 méter szintkülönbséget kell legyőzni majd Villachba leereszkedve fokozatosan emelkedni az 1200 méteren lévő alaptáborig, különösen akkor ha az ember valamiért 148-ra állítaná be a tempomatot, ami már csak azért sem javasolt mert az A2 és a B100 is tele van pakolva traffipaxokkal (ennek kiértékelése még tart...).
Jó hatással van viszont a fogyasztásra a rengeteg alagút ahol épeszű ember nem száguldozik, illetve az autópályát elhagyva a B100 javarészt jól autózható hosszú egyenesei, elnyújtott kanyarjai és pár kilométer erejéig élvezetesen kanyargós részei.
A Dolomitokban végre értelmet nyer az Alfa közvetlen kormányzása, gyors váltója, az autózás örömére kihegyezett futóműve. Míg Ausztriában az embernek eszébe sem jut a DNA kapcsolóhoz nyúlni az olasz oldalon hirtelen ellenállhatalan késztetést érez arra hogy gyakran "D" módban felejtse a kapcsolót - egyetlen hátránya ennek ha az autóban nem mindenki érez hasonló késztetést - de hát azoknak ls a kedvére kell tenni néha akik szeretik a tempós kanyarokat :D
És ezek az országutak és a Dolomitok szerpentinjei azok amik még élvezetesebbé tesznek egy csodálatos, napsütötte, havas tájon eltöltött hetet.
Gondoltam ezt így egyben mert hát együtt használja az ember.
Na ez lesz az első olyan poszt ami nem csak a lelkendezésről szól... Rengeteget olvastam a váltóról, meg hogy 150-szer küldte vissza Marchionne, de azt kell hogy mondjam hogy eleinte azért nem találtam annyira tökéletesnek a váltót, valószínűleg azért mert az első egy-kétszáz kilométert városban tettem bele. A városi közlekedésben pedig vannak hiányosságai, és ehhez hozzájárulnak a pedálok.
Itt hozzá kell tennem hogy én nem szeretem a ride-by-wire-t (vagy ezt a fajtát). Amennyire közvetlen a kormány annyira nem közvetlenek a pedálok. A Honda Jazzunkben is direktebb a gázreakció az old school bowdenes pedállal mint a Giuliában, pedig itt kétszer akkora a ménes.
A fék is kevésbé érzékeny nekem mint ahogy én egy spor(os) autótól várnám, az nem OK hogy egy enyhe lassítás és egy vészfékezés között annyi legyen a különbség hogy 4 centiméterrel lejjebb meg egy kicsit erősebben nyomom a pedált...
Szóval a visszajelzés hiánya megmarad, meg kell szokni, de ha ezt megvan (én 3 hónap alatt megszoktam) akkor igazából nagyon finoman lehet adagolni a gázt és a féket is.
A váltóval is kellett egy darabig barátkoznom mert nekem az sem volt elég közvetlen. Menet közben tényleg elképesztően jól vált, de két helyzetben vártam volna gyorsabb reakciót: ha például kereszteződésben hirtelen kell kiugrani mert már 4 perce várok és jön egy talpalatnyi hely :) vagy országúton egy gyorsabb előzéshez neki akar iramodni az ember egy vastag gázzal. Ilyenkor eltelik az a kb 0,8 másodperc ami pont arra elég hogy a szemöldök felszalad, de azután rögtön helyre is billen a világ a lovak felnyerítenek és nekiiramodnak.
Na ez a hiányérzet megszűnt amikor először próbáltam ki a mágikus D betűt. Egy darabig kíméltem a drágát, de ezer kilométer felé már nem bírtam tovább és felfelé is elkezdtem kapcsoltni az Alfa tulaj legjobb barátját: a DNA kapcsolót. Na ez az az autó amit én meg akartam venni, hirtelen felélénkült a váltó, a fordulatszám magasabban pörög, így a nyomaték is hamar megjön, ott már szinte tökéletes a világ.
És van néhány helyzet amit meg a gyönyörűséges váltófülek oldanak meg, pl egy előzésnél mindig is gyorsabb lesz a váltófüllel visszaváltani kettőt mint megvárni hogy a szembejövő elmenjen és akkor rábeszélni a gázpedállal a váltót hogy nekiiramodjon...
De az tény hogy mindezek a problémák megszűnnek létezni amint az ember elhagyja a lakott terület végét jelző táblát. Országúton az automata villámgyorsan és észrevételül dolgozik, igazából csak azért nyúlkál az ember a váltófülekhez mert egyszerűen öröm kapcsolgatni őket...
Miután 5000-nél a Dolomitokban leszünk síelni (remélem lesz hó...) és angol/amerikai oldalakon úgy is 1500-2000 mérföldnél ajánlják ezért előre hoztam az első olajcserét. Így már nyugodt szívvel indulhatunk a Giuval a szülőföldjére....
Ahogy korábban is írtam már a kereskedők is óva intettek a világos bőrtől amikor mondtam hogy gyakran járok farmerban. Akkor nyugodtak meg amikor mondtam, hogy nekem nem gond ha rendszeresen ápolni kell. Kérdeztem mégis mire számítsak, elég pl évente kétszer ápolni azt mondták igen, az elég lesz.
Na az a helyzet hogy annak ellenére hogy bár naponta használom az autót ebből farmerban mondjuk 50%-ban, már 2 hónap után látszani kezdtek a kékes foltok.
Utána néztem a bőrápolóknak, külföldön sok helyen a Lexolt preferálják, nálunk a shopban az Autoglym kapható. Végül emellett döntöttem, bár az alfás shopban nincs fent de sikerült az alfás shopon keresztül kedvezménnyel beszerezni a Leather Clean & Protect Kit-et.
Meg is volt év végén az első ápolás és megnyugodtam...
Csak a bal első ülést kezeltem, mert a többit ritkán használjuk, gyerek furikázás leggyakrabban a másik kocsival megy. Persze nem volt komoly szennyeződés csak néhány halvány folt, de az eredmény tökéletes. A kékes foltok teljesen eltűntek, az ülés ugyanolyan matt fényű mint volt.
Amiatt hogy nem kellett az egész ülést, fejtámlát kezelni gyorsan megvolt az egész (kb 30 perc a rövid száradással együtt). Először jött a bőrtisztító, kis mennyiségben használva, leginkább az ülőfelületen, keveset a háttámlára, bár ott még nem látszott semmi. Utána háromszor áttöröltem tisztavizes, kifacsart kendővel (póló, törölköző tökéletesen megfelel) utoljára a Kithez mellékelt mikroszálas kendővel.
Rövid szárítás után (15 fokos a garázs, a mikorszálas kendő után pillanatok alatt megszáradt) jött a balzsam. Ebből is kevés kellett, ahogy az Autoglym videó is ajánlja, (kb 3-4-szer borsó/szőlőszem közötti mennyiséget kentem az ülőfelületre a kitben lévő szivaccsal, kevesebbet a háttámlára) . Így - bár szárazra töröltem a videó ajánlása szerint - sokat nem kellet letörölni, a nagyrészét beszívta a bőr.
Eleinte kicsit fényes volt a felület de fél nap alatt szépen visszanyerte a matt színét. 1 nap után használtam újra, nem hagyott nyomot, de egy alaposabb ápolás (több balzsam használat) után lehet hogy érdemes 2 napig száradni hagyni.
Ennyit megér 3 havonta az hogy a bézs bőr olyan maradjon mint újkorában :D