Mutasd

>> Tuning és extra2019-11-11

Sokat gondolkodtam rajta hogy a nemrégiben beszerelt 'ti' ülések maradjanak, vagy inkább valami más. Szépek ezek a jelenlegi ülések nagyon, de kettő dologban nem passzol. Az egyik hogy a plüss ülések szerintem lényegesen jobbak tapintásra, a másik hogy a fekete padló szőnyeggel és a szürke ülésekkel kicsit színét vesztette belül. Úgy hogy vissza kapja a gyári üléseit, legalább is amivel én vásároltam. A 'ti' üléseket meg elrakom későbbre, mivel nagyon szép darabok.
Az első ülésekben lesz fűtő lap, az alsó részén és a háttámlában.
Az első ülések alsó részét fel cserélem egymásra, hogy az ép fele legyen nyúzva innentől, és hogy kifelére tartson többet az ülés. Bár nagyon nincsen rossz állapotban egyik sem, de egy minimális/kezdetleges kiülés látszik a vezető oldali ülésen.
Most így az anyós ülés lett megcsinálva, és eztán majd a vezető oldali. Egy helyen a gyári varrás el volt szakadva egy 2 cm-es szakaszon, úgy hogy feleségem által javítva lett ;-)
A képeken úgy látszik hogy eléggé foltos tán koszos az ülés, de a valóságban nem, csak a plüsst így dobja vissza a telefon kamerája. A végén azért beültem az ülésbe csak így a szobában, és egy jó 5-10 percig csak élveztem azt a kényelmet amit ezek az ülések tudnak nyújtani :))