Megérkezett az Alfa Giulia alapváltozata + VIDEÓ!

2016-03-01  Tedi
A Genfi Autókiállítás sajtónapján az Alfa Romeo bemutatta a Giulia alapváltozatát, amelyet áprilistól már rendelhető.
Hírek >> 2016  

Harald Wester, az Alfa Romeo vezérigazgatója a sajtótájékoztatón azt mondta, a QV verzióhoz képest vezetési élményben nem sokban különbözik majd az alapváltozat, az ugyanúgy hátsókerék-meghatást kapott, súlyelosztása 50-50 százalékos, légellenállási együtthajtója pedig 0,25 cV.

FRISSÍTÉS: rövid, összefoglaló videónk a Giuliáról és az Alfa Romeo többi újdonságáról



A Giuliák elől kettős keresztlengőkaros, hátul Alfa Multilink felfüggesztést kaptak, ennek is köszönhetően 0,96G-s oldalirányú gyorsulás érhető el velük.

 

A 2.2 literes, 180 lóerős dízelmotorral a Giulia súlya mindössze 1375 kilogramm, 100-as tempóra 6,9 másodperc alatt gyorsul, és a gyár ígérete szerint akár 4 literrel is beérheti. Az összes motor teljesen alumínium, elsőként a 2 literes, 200 lóerős benzinmotor, valamint a 150 és 180 lóerős dízelmotorok érhetők el, és év végéig a paletta kibővül a 2 literes benzines egység 280 lóerős változatával, valamint a dízel verzió 210 lóerővel is megjelenik.

Az Alfa háromféle Giuliát kínál majd: az alap Giuliát, a Giulia Supert és a Giulia QV-t. Ezekhez luxus, sport, és business csomag is választható. Minden verzióban elérhető lesz a Q2-es (bár Wester nem említette, de szerintünk fékezgetős) Q2-differenciálmű, az aktív felfüggesztés, az integrált fékrendszer, amely össze van kötve egy távtartóval, start&stop rendszerrel, folyamatos vészfék opcióval és adaptív sebességtartó automatikával. Kérhető lesz még holttérfigyelő, sávtartó, parkolóradarok előlre és hátulra, valamint tolatókamera is.

A beltérben a Giuliához képest nincs jelentős változás, az automata váltó esetében a Maseratiéhoz hasonló fülekkel is lehet váltani, a középkonzol pedig több féle színű betéttel is választható lesz. Az első tapasztalatunk, hogy meglepően jók az anyagok az autó belterében, de erről és a további személyes benyomásainkról videós riportjainkban számolunk majd be.

Az értékesítés áprilisban indul, az első példányokat a tulajdonosokhoz júniusban szállítják le. A Giulia áráról Harald Wester nem beszélt.

Írta:
Tedi
Kapcsolódó topic:
Giulia

Az utolsó 3 hozzászólás:

SD2025-06-17 16:36:14 // 39356
pont számolgattam.. ha nincs baja akkor sztem évi 2-300-ból megvan.. (olajcsere, fék, kerék)

Ha van baja, vagy cserélni kell valamit az indulhat olyan 200-500-1m és elmehet GTK-ig..

Eddig ami tapasztalat hogy nagyon jól tűrik az éveket, egy-egy húzósabb költségtől eltekintve elhasználódás alapon nem kell tartani sokmindentől:

Ilyen lehet:
- dízeleknél injektor, pumpa, olajszivattyú tömítés.. 200k környékén
- benzineseknél MA. modul, bármikor.. de van akinél 30k van aki 100+ és vannak már 200k-t futott példányok is.. ez még nem teljesen tisztázott hogy típushiba, vagy használati hiba (olaj, rpm.. hő.. rezgés...) vannak nagyon sokat futott MA modulok már Mito-k-ban Fiat500-akban és bírják, néha ki kell cserélni ha elfingja magát..

- hűtő ha megmakkan, egy-egy csati, vizbasz mocitető bovden

Általánosan a Giulia az akku meghalás miatt szokott hisztizni, ha mert akkor mindenfélét bedobál.. közben lehet sima akku csere, vagy csepptöltés.. esetleg 3 relé csere.. aztán jön megy.. ezekre oda kell figyleni.

A hűtővíz, olaj megint ilyen woodoo téma, van aki azt mondja szarni rá szervízben majd megnézik.. megy..

Aztán meg van akinek elfingja magát egy 3 ft-os ógyűrű a turbo-ban, vagy egy 2 ft-os műanyag csavar a hűtőcsőbe és kigyullad a motor burkolat.. de ezek megelőzhető hibák, ki lehet cserélni a szar kis csavart és a gumigyűrűt

ha komolyabb dolgo megmakkan az lehet költséges, motor, váltó.. bcm.. ezek már milliókban mérhetők. de ahhoz vagy nagyon szerencsétlenség kell..

pl: ha kipukkad az olajos intercooler és telifossa olajat vízzel és nem állsz meg azonnal.. vagy ha nem cserélsz benne 100 ezer km-ig olajad meg tud nyúlni a vezérmű lánc...
nincsbenne hűtővíz.. stb.. azért ezek általában elkerülhetők..
SD2025-06-17 16:21:16 // 39355
én az üzemenyagnál triggerelődtem és ledobta a szíjat a compiler:D
B3WiN2025-06-17 16:12:01 // 39354
Rászántam magam és a hétvégén beszereltem a dashcam-et. Most már azért nyugodtabban hagyom ott az autót, ha történik is valami legalább fel lesz véve. :P Ha valakit komolyabban érdekel a telepítés menete, akkor írtam róla egy hosszab blogot.