Anna - főkép
>> EgyébAlfa 147 1.9 JTDm Blackline // 2009-09-23

Múlt hét pénteken elért a legújabb szerelem: átvettem az 5. Alfámat (nem is volt más!).

A 156-os után ez egy álllllat! Elszoktam a nyomatéktól, ezért kicsit még hátranyaklik a fejem, ha nem kapaszkodom eléggé a kormányba, mikor a gázra lépek. Titi (Alfati) 159-esében ugyanez a motor zakatolt (mert azt csinálja a dízel, bocsi) viszont ez jóval kisebb járgány, így aztán tényleg élmény vele suhanni. A pedáljai kissé kemények, de kit zavar ez a folytonos vigyorgás közben? :D

Számomra a 156-os kakukktojás. Tudott az is ugrani, ha kellett, de általában nyugisan gurult el a célálomásra. Kényelmes is volt nagyon, szép is, nagy is, emiatt nagyon szerettük. De nekem hiányzott belőle valami. Azt gondoltam néha, ez nem is alfa... Mondogattam is, hogy nincs meg az az alfás érzésem, mint az előző alfáim vezetése közben éreztem. A Buddha nevet adtam neki, mert olyan bölcs jelleme volt.

Miközben hazafelé száguldottam Győrből a 147-essel, azon morfondíroztam, hogy lehet, hogy csak most lett az én autóm? Mintha mindig is az enyém lett volna. Újra dobogni kezdett bennem a sportszív, az alfavírus aktiválódott és elégedetten vigyorogtam a piros szépségben. Amikor a garázsba indulok, újra azt az izgatott várakozást érzem, hogy végre beülhessek az autómba és mehessünk! Nevet is adtam az új szerelmemnek, mint mindegyik alfámnak. A rendszáma, színe és jelleme alapján lett a neve Vuk.

Jó, jó, igaz, hogy az elmúlt 2 év másról szólt. Anyuka lettem és nem az alfák érdekeltek elsősorban. A 156-os tökéletesen megfelelt a babaillatú időszakban. (De azért a következő gyereknél eszemben sem lesz lecserélni a kis ravaszdimat valami lassú járműre... Remélem nem is kell.)

Vuknak két apró esztétikai hibája van: nincs benne bőrülés és hangos. Elkényelmesedtem a GTV-ben és a 156-osban: bőrhöz szokott a fenekem. Na, de kibírjuk szövetkárpiton is az alfa feelinget! Viszont hangos. Gondolom inkább a 159-esekbe rakták az összes szigetelést, mert az mégis csak egy nagylimuzin...

Titi egyébként jelen pillanatban a 4. alfájával élvezkedik. Ez azt jelenti, hogy kettőnknek összesen eddig 9 alfája volt és ezek mind különböző típusok.

 
>> EgyébAlfa Spider / GTV GTV 2.0 TS // 2007-08-26

Nem titok az új tulajdonos kiléte sem, mert ő is köztünk van már :-) Katka a szerencsés! Tisztára boldog vagyok, hogy hozzá került!

 
>> EgyébAlfa Spider / GTV GTV 2.0 TS // 2007-08-18

2007 augusztusában eladtuk. Babát várunk, és a GTV sajnos nem alkalmas családi autónak :-( Igazi nagy szerelem fűzött ehhez a autóhoz, így aztán kicsit fájó szívvel váltam meg tőle, de azért a 156-ost is nagyon lehet szeretni, igaz másként. Egy hónapig még mindkét autót vezethettem felváltva, teljesen más érzés a kettő. A GTV újra és újra felpezsdített, elcsábított, így aztán egy idő után már vártam, hogy vigye el már valaki a szemem elől, csak ne szenvedjek már :D Megnyugodtam, mert ez az autóm is jó gazdához került: hölgy tulajdonosa lett újra!!