jimbo - főkép
>> EgyébAlfa Alfetta 1.8 Berlina // 2013-03-16

A minap betekintettem a vitrinbe, kivettem ezt azt és fotóztam. A mottó Alfetta és a rally sport a '70-es években. A szereplők: egy Alfetta berlina 1974-ből és két GTV 1979-ből és 1980-ból.

 
>> EseményAlfa Alfetta 1.8 Berlina // 2013-03-05

A tavasz első napsugarait egy 1/100-as veteránversennyel sikerült megünnepelni. Az Alfariumban tett szanatóriumi látogatást és a jóltartást egy kategória negyedik - a veteránok között kategória harmadik - helyével hálálta meg. Említésre méltó, hogy a másik kategóriában is volt Alfa, ami Lukrécia névre hallgat és ugyanilyen szép eredménnyel zárta a mai napot.

 
>> SzervizAlfa Alfetta 1.8 Berlina // 2013-02-09

Hiába utcai harcos, azért a korát tisztelni kell és bizony ebbe az is beletartozik, hogy már nem nagyon szeretném kivinni a havas eső áztatta sós utakra. Egyszóval ezek a hetek a pihenés és a további fejlődés jegyében telnek. Mivel a lengéscsillapítók már nem állnak a helyzet magaslatán és a műszerfalra is ráfér egy újrabőrözés, ezért a tömpeorrú ismét átlátogatott az Alfáriumhoz, ahol kicsit mélabúsan, de azért kinézeget a szabadba, remélve hogy közel már a tavasz, virágos partoldallal borított szerpentinek, nyári ruhákba bújt emberekkel tarkított nagyvárosi körutak és hatalmas mezőket átszelő nyílegyenes alföldi országutak :)

 
>> EseményAlfa Alfetta 1.8 Berlina // 2012-10-23

Hosszas távollét után - amiben volt épülés, szépülés, kiállítás dicsfényében fürdés és majdnem-verseny is - végre hazaért a kis Alfetta, már a korának is jobban illő rendszámmal. Ez utóbbi megszerzésének nehézségeiről akár egy kisebb fejezetet is tudnék írni, de hagyjuk a bürokrácia keltette kellemetlen emlékek felidézését, ez a pillanat az örömé. A hosszú hétvégét sikerült sok-sok tesztkilométert és boldog pillanatot együtt tölteni, remélem idén még kedvezni fog az idő a folytatáshoz. Lezárásként annyit, hogy az utolsó kép hátterében látszik egy letakart gépezet, a következő projekt, eggyel későbbi évtized terméke, ráadásul egy másik gyártóé, de az is érdekes lesz. Ja és természetesen az is hátsókerekes...

 
>> EseményAlfa Alfetta 1.8 Berlina // 2012-09-09

Öreg Alfa nem vén Alfa... amit mi sem mutat jobban, hogy az ilyen vasakat nem a múzeumban kell tartani, hanem rendeltetésüknek megfelelően kell használni. Remek alkalom erre egy veterán hegyi felfutó verseny, pont olyan amire szombaton sok került Visegrádon. Apró hibaként merült fel, hogy mire elküldtem a nevezést, már betelt a létszám, de sebaj, nyugtatott az egyik szervező telefonon, ha valaki visszamondja, a helyszínen még be lehet ugrani helyette. Rövid tanakodás után úgy döntöttem, hogy akármi is lesz, megmozgatom a vasat és csatlakoztam az Alfarium csapatához. Végül senki nem volt olyan bátor, hogy visszamondja a nevezést, így a pályát versenykörülmények között nem látta a gép, de egy percig sem bántam meg hogy lementem. Remek rendezvény volt, az autóknál csak a helyszín volt gyönyörűbb. A hangulatról árulkodjanak a képek itt és az Alfarium facebook oldalán. Zárásként azért még annyit, hogy a 80 nevezőből 9 öreg Alfa volt.

 
>> SzervizAlfa Alfetta 1.8 Berlina // 2012-08-20

Az áprilisi OT Expo óta azért történt egy-két apróság a géppel, mire kiérdemelte a muzeális minősítést. A köztes idő jelentős részét az Alfariumban töltötte, ahol - többek között - a teljes futómű felújításon esett át, néhány kép erről:

 
>> EseményAlfa Alfetta 1.8 Berlina // 2012-08-17

Tegnap történelmi pillanathoz ért a kis Alfetta újraélesztésére irányuló folyamat. Sok-sok küzdelem, fáradozás és munka után a muzeális minősítő bizottság előtt sikerrel vette a vizsgát, néhány héten belül pedig ott fog virítani az orrán meg a fenekén az OT rendszám. Anélkül, hogy az Oszkár díjátadókon megszokott cukormázas köszönet nyilvánításokba bocsátkoznék, meg kell említsem, hogy azért sokak áldozatos munkájának gyümölcse mindez és feltétlenül ki kell emeljem az Alfarium közreműködését. Bizton állíthatom, hogy idehaza az egyik legelhivatottabb és legprofibb társaság az övéké a young-, és oldtimer Alfa javítás/építés/szerelés területén. Kösz fiúk!

 
>> SzervizAlfa Alfetta 1.8 Berlina // 2012-04-27

Hosszú ideje nem jelentkeztem, de ezt nem az események hiánya indokolta, sőt... akár fejezeteket is írhatnék az elmúlt években történtekről, ráadásul belefogtam egy másik - off topic - típus újjáélesztésébe is. Kell még egy tisztességes hátsókeres benzinpusztító, amíg még van kőolaj a világon. Egyszer talán bepótolom az írogatást, de most a lényeg: a kis "tompa orrú" egészen tisztességes állapotba került, persze számos aprósággal még küzdeni kell. Mivel a típus idén 40 éves, az Alfetta hívők legelhivatottabbja meghívott az idei OT Expo-ra, így aki a hétvégén arra jár, személyesen is láthatja a kicsikét a jelenlegi állapotában az Alfarium standján.

 
>> SzervizAlfa Alfetta 1.8 Berlina // 2008-08-03

Kedves fényző mester lassan 8 hete készül a garanciális meló elvégzésére. A vicc az egészben,h tényleg apróságokról van csupán szó. Grrrrr.

 
>> SzervizAlfa Alfetta 1.8 Berlina // 2008-05-24

lassan, de biztosan alakul a folyamat. Elkészült a bal első ülés új ruhája, a másik folyamatban van.