Fórum >> Egyebek >> Forma-1

Ferko2009-12-09 12:24:01 // 76874
Én felvetettem, hogy egy VB cím volt a célja. Ezt nem nekem mondta személyesen Kimi, hanem nem egyszer nyilatkozta és újságírók írtak róla. Én csak ezt mondtam. Mit akar megbeszélni ezen?:-)
Xixo2009-12-09 12:23:13 // 76873
Amit írtál az az érzelgős blabla. A tények szerint Massa Monzáig vezetett, ott kiesett műszaki hiba miatt, a futam után bejelentik, hogy Rajt tolják a hátralévőkön. Persze ez nem baj, csak hozzátartozik a sztorihoz, de ne aggódj, 20-30 év múlva majd tudod mesélni az unokáknak, hogy na az a Rájkőnen mekkora egy ember volt! :)

Az igazság az, hogy ő pont annyival nyerte el a címet, mint amennyivel Massa elbukta. És így ugyan mondhatjátok, hogy ő akkor is VB, Massa meg sose lesz az, de ettől ő nem lesz nagyobb ember, jobb versenyző...
mesa2009-12-09 11:51:02 // 76872
Tehát ha mondjuk 2008-ban Braziliában sansza lett volna a második világbajnoki címre,akkor el sem utazott volna az utolsó nagydíjra, nem? Hiszen ős csak 1x akart VB lenni!!!

:DDD
pb_2009-12-09 11:50:33 // 76871
+ lSZ még 101., 102., + x.)) Tvedsz nM, de nM is a matrica rNdszám.)) A boldogok a lLki szeGnyeket kifLejtetted.) Pedig nM 1x volt már rá pl, sőt reagáltál is rá.))
mesa2009-12-09 11:49:20 // 76870
De most ez a kérdés!
Te vetetted fel

Beszéljük meg!!!! :)))
Ferko2009-12-09 11:40:02 // 76869
Én úgy tudom, hogy neki mindig is az volt a cél, hogy egy VB legyen. Ez lehetett a fő cél. Hogy a több miért nem volt neki azt nem tudom.
mesa2009-12-09 11:27:16 // 76868
Miért nem volt célja a több VB?
Ferko2009-12-09 11:24:21 // 76867
Na ahogy a balesetre raj reagált, számomra az uccsó csepp volt a pohárba. Ne legyen már annyira laza. Tőle különb emberek is jobbulást kívántak és szorítottak a gyógyulásért.


Na igen; ez a hozzálállás nem vot éppen korrekt!
Ferko2009-12-09 11:19:29 // 76866
Kimi célja az volt, hogy VB legyen, nem az, hogy nemtom hányszoros VB. De persze egyesek szerint akkor Ő már szar pilóta. Másabb az, amikor van egy célod, küzdesz érte, eléred és utána van egy űr. Neki a célja egy VB ím volt, másabb küzdeni utána, miután már elérted a célodat.
Az más kérdés, hogy miért nem volt célja a több VB?

Talán errő az oldalról is kellene nézni a dolgokat, nem csak mindig fikázni.

Atesz! Ez a hsz nem Neked szólt, csak a Tiedre reagálta.:-)
Ferko2009-12-09 11:15:37 // 76865
Hmmm.............érdekes, a mergának hosszú hosszú évekig mégis kellett Kimi.
mesa2009-12-09 11:07:55 // 76864
Kiről, miről megy a vita? Érdemes visszaolvasni? :))
misike762009-12-09 10:59:30 // 76863
Én nem olvasom el a hsz-eit, nincs hozzá dekóderem.
misike762009-12-09 10:46:50 // 76862
Alonsót mondjuk az f1 kezdő Hemi is verte a merkánál:D.
Csak mókáztam
Blade2009-12-09 10:45:26 // 76861
Hagyd el, Te vagy a századik aki mondja neki. Ha neki ez okoz örömet... Szegény embernek olcsó a vígasság:-) Én sem olvasom amit ír, úgysem írt sosem olyat amit érdemes lenne olvasni:-)
pb_2009-12-09 10:26:36 // 76860
Normális ez, csak tudni kLl olvasni.D
misike762009-12-09 10:25:06 // 76859
Értem:D
pb_2009-12-09 10:13:28 // 76858
MRt mindig fLhozzátok, amúgy sztM sM kéne 1 bukott pilótáról ennyit irogatni.))
Erhard 242 (Pure Energy)2009-12-09 10:09:03 // 76857
viszont megtanulhatnál normálisan írni ez itt nem egy "SMS 12 éveseknek chatszoba" ahol az a lényeg hogy minél kevesebb karakterű szöveget kelljen elküldeni amivel pénzt lehet spórolni mert anya nem ad zsebpénzt :DD itt ingyé van az írás nyugodtan átlépheted a 160 karaktert :DDD
pb_2009-12-09 10:01:14 // 76856
Általában a mártír, szMLlenzős hszeket nM én szoktam +firkálni. Aztán szMélyeskedni sM szoktam, majd besértődni sM, mint 1Sk.))
Tom122009-12-09 09:57:57 // 76855
Na, akkor már ketten vagyunk az "új hozzáállásunkkal".;-)))
pb_2009-12-09 09:57:28 // 76854
Úgy látom, már neked 1 6. hely is fLér a győzLMmL, a kedvNcedről van szó.) Kb. 4. lett, de amikor Massa lett 3., hol is volt a kis kedvNced? Segítek, sehol.DD Az, hogy te leírtad, az még nM jLNti azt, hogy úgy is volt.)
Tom122009-12-09 09:56:48 // 76853
/Ez nem pont Neked szól, csak úgy :-)/
Ahogy itt olvasgattam, közben rájöttem, mi is itt a gond. Az, hogy nekem pl. semmi "bajom" nem volt Kimivel, vagy Massával, sem más versenyzővel, de annyiszor látom leírva a nevüket /főleg az utóbbi "unalmas" időszakban/, hogy már maga a nevük látványa "irritál".:-) Ide tartozik még M. Schumacher és Alonso is "feljövőben van".
Nem szeretem az ilyen "besorolásokat", de szerintem Kimi is és Massa is egy JÓ átlagos versenyző, akiket nem érdemes hasonlítgatni. 1 VB cím nem egy olyan kiugró teljesítmény, amit még 20 év múlva is emlegetni fognak. Igen, 1, mert nálam ezt Massa is teljesítette, csak egy fél hajszállal kevesebb szerencséje volt. Nagyjából ide tartozik Hamilton is, meg még páran, akiknek ott a további lehetőség a bizonyításra, csak rajtuk múlik. Alonso /minden "elvakultság" nélkül/ felettük van pár fokkal /szerintem a jelenlegi "választékból" Enzo is őt szúrta volna ki/, Mihály meg a fellegekből tekintget rájuk /pl. Sennával egyetemben, hogy ne menjek jobban vissza az időben/ - egyelőre, amíg valaki fel nem ér hozzá/juk/...:-)
Ellenpéldák /200 videóval és 500 h.sz.-al/, kösz´ nem kellenek, mert nem hiszem, hogy túl sokat változna a véleményem utána...:-)
pb_2009-12-09 09:45:13 // 76852
PRsze, csak a kedvNcedről van szó, ezt Lfelejtetted hozzátNni.)
Erhard 242 (Pure Energy)2009-12-09 09:40:53 // 76851
na igen ezt várom én is nem azt hogy 15 perc után bealudjak a végére meg elemezzem a nyálas kispárnám :D
Tom122009-12-09 09:24:40 // 76850
Ez tömör volt, de legalább valami más.;-))))

Én pl. annak örülnék a legjobban, ha minden futam végére "kikészülnének az idegeim" az izgalomtól...;-DD
Iniezione2009-12-09 09:18:11 // 76849
Hajrá Rosberg!!!!és Vettel is!!!!!!
Willy2009-12-09 09:17:35 // 76848
Akkor essen róluk is szó: Hajrá Vettel! :)
Tom122009-12-09 09:15:26 // 76847
Ez a baj. :-/ Bizonyos oldal? Mindig a másik az a "bizonyos" oldal, attól függ, honnan nézzük, de ez más téma.:-)
Ami az itteni "fontos témát" illeti, a Massa - Kimi már egy lejárt lemez, az Alonso - Massát meg még fel sem rakták, ja meg itt - ott "jajjmááááá Sumiii...", de minek? Ezeken kívül van még egy rakás versenyző /és csapat/, de róluk nem sok szó esik...:-)
Iniezione2009-12-09 09:14:12 // 76846
Kimásról lenne szó?tucatpilóták szóra sem érdemesek:))))))
Satti2009-12-09 09:12:48 // 76845
Ettől érzik jól magukat, van ilyen is. :-)
Satti2009-12-09 09:10:41 // 76844
Nem veszed észre te sem, mert nem akarod, hogy általában az elvakult FerrarimassaMS fanoktól erednek a viták mostanában, én pl. napokig nem is írtam be ide, de mindig előkerűlnek a fikázó hsz-ek, előzmény nélkűl az "okos" emberkéktől, akik valószínűleg erre élvezkednek és jó érzés nekik, hogy odamondogathatnak, mintha az olyan menő lenne.
Willy2009-12-09 09:09:52 // 76843
Szerintem ha azt írtam volna be, hogy Vettel jobb lesz jövőre mint Button akkor is az lett volna a válasz, hogy Kimit kirúgták vagy nem kellett senkinek esetleg hogy állandóan fejre rakja a rali gépeket is. :)))

Egyébként tök érdekes, hogy már nincs az F1-ben de jóformán csak róla van szó. Persze egy nagy pilótáról beszélni kell.... :)
Willy2009-12-09 09:06:22 // 76842
Ááááá dehogy.
Csak leírtam a véleményemet a következő évre vonatkozólag. :))
Satti2009-12-09 09:05:18 // 76841
Észre kéne venni a másik oldalt is, nem csak abban keresni a hibát, akiben éppen jólesik.
Tényleg soxor már tisztára oylan érzésem van, mintha a parlamentben lennénk, ahol az a bizonyos oldal emberei mindig, mindenbe belekötnek, amibe csak lehet, igaz, megoldást, vagy értelmet nem tudnak felmutatni, csak a lényeg, hogy sarat lehessen dobálni, ha kell, ha nem.
Satti2009-12-09 09:00:28 // 76840
Annyira szeretitek ugyanezt szajkózni, 2007-ben versenyben hányszor is ment tönkre a gép Kimi alatt?? Többszőr, mint Massa alatt, műszaki gondok miatt nem kerűlt előnybe a kis brazillal szemben, csak szeretitek ezt így beállítani, hogy Felipe a mártír, szegényke, így járt, meg úgy járt. Akkor azt is ide vehetnénk, hogy a Mclaren az 5 év alatt hányszor és hányszor ment tönkre Kimi alatt, amik miatt futamgyőzelmek és VB címek mentek el. Azzal kell megbékűlni, hogy Massa egy középszerű versenyző, talán tavaly lett volna némi esélye, egy kis szerencsével a VB címre, de nem jött össze, és valószínűleg többé már nem is fog, ez van, ezt kell megszokni.
Ferko2009-12-09 08:55:00 // 76839
Csak fikázzátok itt állandóan, ha kell ha nem!
Satti2009-12-09 08:54:21 // 76838
Ti is csak mondogatjátok ugyanazt, de alátámasztani nem tudjátok, nem is akarjátok, de vitázni meg nem akarok, mert értelmetlen, nagyon vörös a szemüveg. :-)
Satti2009-12-09 08:50:40 // 76837
Semmi, csak szeret faxságokat beírni, nem kell elolvasni, nem is érdemes. :-)
Satti2009-12-09 08:49:10 // 76836
Enyje Willy, egy kis olaj a tűzre? :-))
Viszont van benne vmi. :-))
Satti2009-12-09 08:47:20 // 76835
Ebben az évben is a ritka szar géppel, Kimi hozta az első pontokat a csapatnak és az első dobogót is, ráadásul Monacoban, akkor hol is volt a Massa gyerek, kb. sehol, de nem érdekes, ezek csak puszta száraz tények.
Már többszőr le volt itt írva, de úgy láccik ez elfelejtősik, hogy 2007-ben sem Massa adta a VB címet oda, kb. köze sem volt hozzá, abban az évben 6 futamgyőzelme volt Kiminek, megérdemelten, a saját munkájának köszönhetően lett VB, kár ezet máshogy beállítani, persze gondolom savanyú a szőlő itt sokaknak, de ez van, ezt már megmásítani nem lehet, legfeljebb sarat dobálni, ha az vkit megnyugtat.
Satti2009-12-09 08:41:10 // 76834
Értem én, bár sztem az egy alap dolog, hogy egy ember nevét, legyen az bárki, rendesen írjuk le, vagy legalábbis nem kis betűvel kezdve, mint Nemecseknek......
pb_2009-12-09 08:00:39 // 76833
Mindig ez van, +szok6tad már volna.))
Iniezione2009-12-09 07:37:09 // 76832
Mindenesetre kínos hogy senki mellett nem tud VB lenni,de azért én szorítok neki lófejűvel szemben:)))
Erhard 242 (Pure Energy)2009-12-09 07:29:14 // 76831
kicsit rosszul látod a dolgokat de egy Massa fantól nem várhatunk mást :P
2007-ben Massa vezetett a feléig aztán volt műszaki hiba is meg nem tudott egyenletes teljesítményt diktálni...2008 "magasan verte a finnt" ..hányszor esett el Kimi az első helytől? :D ja persze nála nincs műszaki probléma ezt elfelejtettem :P Massa Glock miatt nem nyeri meg a VB-t vagy Piké miatt ez így szebb :P 2009 nem teljes év ezért nem is nyilatkozom róla :P 2010-ben Kimi kasszant 15 millát Massa meg már idén bizonygatja tehetségét Alonsoval szemben...ez egyet jelent hogy fosik ...ez nem baj :P
Iniezione2009-12-09 07:07:38 // 76830
Szánjad magad inkább nem piskóta dolgokat írogattál eddig:)))
Andy2009-12-09 06:52:29 // 76829
Ha a két utolsó hsz-ed komolyan gondolod akkor csak szánni lehet téged.
Iniezione2009-12-09 06:46:14 // 76828
Az idei fos évben amikor meg tolni kellett volna ezt a fostalicskát csak KIMIre lehetett számítan,a sumáknak hirtelen fájni kezdett a nyaka az olasz pilótákat meg hagyjuk:)))))
Iniezione2009-12-09 06:43:14 // 76827
Minek fényezni a másodhegedűsöket semmit nem nyernek a csapatnak csak emésztik a milliókat!!!Csak a VB cím számít semmi más!!!!!
Xixo2009-12-09 02:43:59 // 76826
Majdnem fölidegeltem magam. :))

Sajnos nem menekül meg ez a topic a sok Raj fantól, akik próbálják feldolgozni azt a (nekik) szörnyű traumát, hogy a kedvenc már nincs itt többé.

Pedig van itt más topic is, ahol lehetne beszélni a nem F1es versenyzőkről. :)))
Xixo2009-12-09 02:38:58 // 76825
Azt hiszem neked is olyan lelki betegséged lehet, mint Sattinak, hogy mély sebet ejtett a kis lelketekbe amikor emiatt a töltelékpilóta miatt kellett mennie az F1ből... :)))
A hozzászólásokért az Alfa Amore készítői nem vállalnak felelősséget.

Jelentem a moderátornak