2008-08-09

Szegedi Alfaparty

Szeged a napfény városa, ez ismét bebizonyosodott: Pesten szakadt az eső, miközben Szegeden szikrázó napsütésben elkezdődött az Alfa Amore találkozó.
Események >> 2008  

Az alábbiakban Satti beszámolója következik:

Igen, ismét elérkezett a nyár, újra találkozhattunk Szegeden augusztus 9-én, a szokásos szép időben. Bár nem így indult, de aki igazán komolyan gondolta, természetesen itt volt, és nagyon jól érezte magát, nem bánta meg!

A nap már reggel kikandikált a felhők közül, később pedig erőre is kapott, kellemes meleggel megörvendeztetve az alfás társaságot, akik már 9 óra után nem sokkal kezdtek érkezni a térre. Szépen sorban gyülekezett a csapat, közel 100 Alfa Romeo sorakozott a végén a sétányon a platánok alatt, szép látványt nyújtva az érdeklődőknek.

A menetrend a tavalyihoz hasonlóan alakult, megérkezés után, beparkolás majd regisztrálás, mindenki megkapta a kis csomagot, utána kezdődhetett a fotózgatás, beszélgetés, találkozás a régi és új ismerősökkel, barátokkal. Sokan elmentek felfedezni a várost, voltak szép számmal azok is, akik a városnéző kisvonattal indultak egy körre Szegeden. Igazán jól mutatott a sok alfás a szerelvényen! :)

Délután 4-kor megérkeztek a motoros rendőrök és ismét kezdetét vette egy szenzációsan sikerült felvonulás, ami már hagyományosan a szegedi Alfaparty része. A rendőrök kitettek magukért, nagyon profi munkát végeztek, zökkenőmentesen, látványosan haladt a csapat, folyamatosan nyomva a dudát, ahogy azt kell!

A régi 5-ös úton érkeztünk a fehértói halászcsárdához, még itt is nagyjából 80-an voltunk, akik vacsoráztak is. A 3 fogásos menü rendkívül finom volt, hatalmas adagokkal, mindenki nagyon jól lakott, jó volt látni az elégedett arcokat!

Este 7 óra körül kezdtek elindulni haza a résztvevők, bár voltak néhányan, akik estére a városban maradtak, és igencsak jól érezték magukat az éjszakában. :)

Nagyon remek hangulatban, jó társaságban telt el az idei találkozó is a szokásos szegedi napfényben, jövőre mindenkivel újra ugyanitt találkozunk, köszönöm, hogy itt voltatok!
 

Kapcsolódó galériák:

Kapcsolódó topic:

Az utolsó 3 hozzászólás:

Bull1552014-05-29 17:02:27 // 6984

https://www.facebook.com/events/230214543841065/?fref=ts

Változott az időpont 2014.06.22.-re! Aki tud jöjjön!!! :)
kispeterz2014-04-11 07:24:13 // 6983
Jó ötlet!
Bull1552014-04-10 20:35:34 // 6982
Itt a folytatás!!!!!