Mutasd

>> Szerviz2019-01-08

Mivel így ezekben a hideg időkben nincs sem lehetőségem, sem kedvem szerelni a szabad ég alatt, ezért elkezdtem szépen összegyűjteni, milyen munkák várnak még rám a nyáron az autóval kapcsolatban. Idén lesz 7. éve, hogy társam a mindennapokban, használom tisztességesen, rendben is tartom. Egyszerűen szeretem. Szóval néhány apróság:

-bal támaszgömbfej+kormányösszekötő kopog, TRW gyártmány lerendelve lengőkarból és kormányösszekötőből is (ezen még télen túl kell esni) + futómű beállítás
-olajcsere (szigorúan Selenia 20k+ Metabond)
-szervószivattyú csere
-ajtókárpit szövetek újraragasztása
-ajtókárpit vízszigetelés gyártás mindenhová (beázás)
-bal ajtókitámasztó csere

Aztán van, ami másodlagos teendő lesz. Az ABS-em nincs már évek óta, annak idején jobb hátra téves csapágyat rendeltünk + 2 hónapja az első kerékagy csapágy cserét nem én végeztem, a lehúzás közben elpattant a csapágynál lévő érzékelő. Plusz a légzsák lámpa is világít többszöri diagnózis után is, ami miatt annyira én már nem rettegek. Volt szerencsém a Joyson Safety Systems Hungary Kft egyik munkatársukkal beszélnem, aki elmondta, hogy az autókban a gyártó 10 évre hitelesíti a légzsákokat. Utána maga a szerkezet annyira elöregedik, hogy vagy ki sem nyílik már az elfáradt patron miatt, vagy egyszerűen kihasad. Gyakorlatilag 10 év után a komplett rendszert illene cserélni, ami megint nem ilyen egyszerű.