Mutasd

>> Szerviz2016-01-12

Kezdem azzal, hogy télen, hidegben, amíg be nem melegedett a váltó, volt egy alapvető hangja - csak úgy enyhe háttérzajként. 116e km-el vettem a kocsit. Most van benne 185.500 km...óra szerint.
Novemberben, mintegy 2.000 km-rel korábban durvult el a helyzet, amikor kanyar bevétele után pl. 4-esből 2-be visszaraktam. Akkor jött olyan hang, mint a régi 4-es/6-os villamos a nagykörúton lassításnál: "vúúúúúúúúúúúú"
Elvittem a szerelőmhöz. Mentünk egy kört. Hát ő megterhelte rendesen, 6-ban 40 km/h. Na ott már hallatszott 6-ban, 5-ben, 4-ben.
Egyedül 1-ben és 3-ban nem volt semmi hangja.
Sajnos a váltócsapágy a bűnös.
Utána is néztem.
A youtube teli van vele, mert ugyanaz a GM M32 váltó van a dízel Merivákban, Astra-kban és Vectra-kban:
itt 0:55-től hallatszik a háttérben
ezen látszik jól mi is a probléma
de itt is hallani 0:30 és 0:40 között, mikor visszavált


Nekem még 6-ban gázadáskor kicsit vissza is tolta a váltókart.

2016.01.03-án (vasárnap) este fél 9-kor fel is került az Arkangyal a csápos emelőre.
Másnap már lent volt a váltó. Elég sok mindent szét kellett szedni, többek között a segédvázkeretet. Meglepően tapasztaltam, hogy több CarTárséval ellentétben az enyém alig korrodálódott. Ennek ellenére úgy döntöttem, ha már egyszer lekerült, és reményeim szerint többet nálam már nem lenne leszedve, ezért lefestetem.
Így is lett, kívül festékbevonatot kapott, belül pedig alvázvédőt. Persze előtte jól ki lett mosva és megszárítva. Erre a feladatra a szerelő barátom egyik fényező barátját, Kareszt kértem meg. Egyébként ő fényezte nyáron a feleségem versenybiciklijét, a váz a 147-ese színkódjára, míg a villa a MiTO törtfehér színére. Azt mondják, aki bringát szépen fényez, ahhoz lehet vinni autót is. Hát ezt tanúsíthatom!

A váltó javítását a szerelő barátom egy váltókra specializálódott kollégára, Kiss Zolira bízta.
2016.01.06-án este megnéztem a váltómat darabokban.
A 3 db hátsó csapágyat kell cserélni, ki van kopva a persely, ez adta a hangot. Kérdeztem a szakit, hogy még ráért volna, vagy akut volt a dolog, ergo épp jókor kaptam el. Válasza, hogy egyértelműen az utóbbi. Ha tovább várok, szétrágja a perselyt, elszabadulnak apró fémdarabok és azok már rombolnak a fogaskerekek között. Amúgy a váltóm többi része kifogástalan. Véleménye szerint, a váltó állapota alapján helyes lehet a tippem, miszerint a kocsi futott kilométere az óra szerinti plusz max. 50e km. Persze nehéz így megmondani, de annyi biztos, hogy nem 200e km-ről lett anno visszatekerve.
Egyébként meglepett, hogy milyen szépen megtakarította kívülről is a váltót.
Az szükséges csapágyakat másnap szerezte be. A belső kitakarítás/átmosás után 2016.01.08-án és 09-én rakta össze. Elmondása szerint igen aprólékos, és nagy összpontosítást igénylő munka, ahol nagyon oda kell figyelni a csapágyak megfelelő hézagolására. Menet közben kiderült, hogy még a nyelestengely csapágyát is ki kell cserélni, valamint meg lett zsírozva a kinyomócsapágy is.
A váltó gyári csapágyakat kapott, ezek darabját 8 és 10e Ft között tudta a szaki beszerezni. Szerencsére megvannak a megfelelő kapcsolatai, mert árakban nagyon nagy a szórás.

Hogy mitől megy tönkre egy váltócsapágy 180-220 ekm között?
Volt aki azt mondta azért meg chippelve van. Nekem a 8V 120 lóról van húzva kb. 148-154-re (gyakorlatilag 16V teljesítményre). Mivel ugyanaz a váltó, mint 16V-ben, a 330 Nm-ert simán el kell bírnia.
Több helyről hallottam, hogy a rudazat két hátsó támasztócsapágyának kihagyták az olajozó járatait. Konstrukciós hiba. Nos, szétszedve én láttam az olajozó járatokat, szóval ez sem lehetett az ok.
Amire én gyanakszom, hogy nem sokkal azután, hogy megvettem, szembesültem vele, hogy a váltóban alig volt olaj. Lehet, hogy a pár ezer kevés olajjal megtett kilométer tette meg a hatását. De hát nem lehetett tudni, nem látni bele, szintjelző pedig nincs a műszerfalon. Anno én is úgy jöttem rá, hogy a váltóból olajszivárgás volt, ezért megnéztük a szerelő barátommal tüzetesebben a helyzetet.

2016.01.09-én (szombat) este a váltó visszakerült a helyére.
2016.01.10-én (vasárnap) este visszakerült a kívül-belül lefestett segédváz keret, ami olyan jól sikerült, hogy akik látták a műhelyben, azt hitték, hogy új.
2016.01.11-én (hétfőn) estére elkészül a többi javítás illetve szervíztevékenység is, lásd előző blogbejegyzés: szervízterv.
Ki lett cserélve a termosztát, mert már ősz óta vissza-vissza billent a vízhőfok mutató 80-85-re.
Az Arkangyal kapott friss olajat és olajszűrőt, továbbá friss váltóolajat, új üzemanyagszűrőt, és ki lett cserélve a generátor meghajtószíj. A görgők nem, mert kifogástalanok voltak. A szerelő barátom szerint a szíjjat se kellett volna. Néztem, tényleg hibátlan, akár új is lehetne, pedig benne van 65ezer km. Persze Continental volt az előző is. Nem mindegy a minőség.

Amíg a váltós dolgozott, a szerelőm ki akarta cserélni a kézifék porvédő gumit, de kiderült, hogy annyi a bowdennek is. Komplett kézifék kötél csere szükséges, erre majd 2016.01.16-án kerül sor, de ez majd egy másik blog témája lesz, tekintve, hogy akkor majd csinálunk mást is. Minden esetre a bowden csere sürgős, mert a bal hátsó kerekem a kézifék kicsit fogja, és így nem szívesen közlekedek :(

Utolsó műveletként, hétfőn este én magam raktam fel a motorvédőt. Koszosan viszont nem akartam visszarakni, így 200 Ft-tal a zsebemben a vállamra kaptam és elsétáltam 300 métert a mosóba szakadó esőben. (Hát normális vagyok?)

Mikor végre este 9 óra körül lekerült a kocsi a csáposról, mentem egy tesztkört. Mit ne mondjak, egy hét és egy nap nélkülözés után felért egy orgazmussal vezetni a saját autómat.
A váltó pöpec, mikor megvettem, akkor nem volt ilyen jó. A hangok is megszűntek. Sőt, mintha dinamikusabban is menne. Remélem így is marad. Igazából a sikert majd néhány ezer km után konstatálhatom csak.

Költségeim:
olajszűrő HENGST: 2.770,-
motorolaj SELENIA WR PE 5W30: 16.400,- (5 liter)
váltóolaj az előírt TUTELA: 9.590,- (3 liter)
termosztát BEHR: 15.300,-
üzemanyagszűrő UFI: 17.800,-
generátorszíj CONTINENTAL: 5.140,-
váltó ki- és visszaszerelés munkadíj: 20.000,-
termosztát csere munkadíj: 6.000,-
egyéb szervíz munkadíj: 4.000,-
váltó csapágyak (4 db): 36.000,-
váltó javítás munkadíj: 40.000,-
segédvázkeret festés anyaggal: 10.000,-
összesen: 183.000,-

Majdnem annyit költöttem a kocsira most, ahány km van benne óra szerint. :)

 
>> Esemény2015-12-15

Íme a szervízterv:

- váltó (vélhetőleg csapágyak cseréje)
- motorolaj+szűrő
futott km: 18 819 (1 év)
motorolaj: SELENIA SAE WR PE (Pure Energy) 5W-30 ACEA C2 FIAT 9.55535-S1
szűrő: legutóbb HENGST lett beletéve
- váltóolaj
futott km: 38 047 (2 év)
váltóolaj: TUTELA CAR MATRYX SAE 75W-85 API GL-4, ALLISON C4, ZF TE-ML 06 FIAT 9.55550
- üzemanyagszűrő
futott km: 18 819 (1 év)
Típus: UFI
- szervóolaj
futott km: 31 777 (2,5 év)
szervóolaj: TUTELA GI/R Contractual Technical reference Nr. F428.H04 FIAT 9.55550-AG3
- fékolaj
futott km: 56 797 (3 év)
fékolaj: TUTELA TOP 4 Contractual Technical reference Nr. F001.A93 FIAT 9.55597
- hosszbordás szíj+vezetőgörgők
futott km: 65 258 km (4 év)
típus: legutóbb dayco szíjjat kapott ruville görgőkkel
- termosztát
futott km: 187 581 (7,5 év – még a gyári) csere oka: átereszt
típus: WAHLER vagy BEHR
- kézifék Bowden porvédő csere
ok: télen befagy
Shadin blogja alapján Wartburg alkatrésszel lesz javítva
- szelephézagok ellenőrzése és szükség szerinti beállítása
még nem volt, de a gépkönyv 35ezer kilométerenként előírja 8v esetén!!!
- amíg a szerelő barátom dolgozik a többin, én valamelyik este én kiszedem az ajtóhatárolókat és megpróbálom szétszedni és bezsírozni
- ha már a váltó ki lesz szedve nem tudom ellenőrizhető-e a kuplung tárcsa/kinyomócsapágy/kettőstömegű állapota
- ha a szelephézag állításhoz le kell venni a szívósort, akkor kitakarítom

Hát ennyi. Mindez január első hetében.

Egyébkén a váltóról annyit, hogy a nagyszerű germánok szuperül elcseszték a GM M32-es váltót. Ugyanis a rudazat hátsó két támasztó csapágyának gyárilag nincs olajozása.
Szóval, mindenkinek tönkre fog menni előbb utóbb - 1.9 jtdm esetén persze.

 
>> Szerviz2015-12-15

Dec. elején történt.
Indulok a kocsival, de valami nem oké. Nem húz, ahogy szokott. Ezután feltűnt, hogy nem mozdul a turbónyomás mutatója.
Kipattntam, felnyitottam a géptetőt....és elállt a lélegzetem. Az oka a fotókon.

Végül is 5-ös benzicső került a szétrágott cső helyére. Fél méter kellett, de vettem másfél métert. Legyen tartalék :)

Azóta ezzel a spray-vel fujkálom a motorteret.

Remélem beválik.

Költségeim:
benzincső: 1 000,- Ft
Tschüss Marder Spray: 2 600,- Ft

 
>> Esemény2015-11-02

Igazából annyi, amennyi a címben is szerepel.

 
>> Egyéb2015-09-28

SHELL VP N+ DISEL
mostani tankolás: 51,12 L
előző tankolás: 64,01 L
előző tankolástól futott km: 735 km
átlagfogyasztás: 6,95 l/100 km
költség: 20 376 Ft
pontjóváírás: 0 (326 pont)
kedvezményes költség: 20 376 Ft

 
>> Egyéb2015-09-28

SHELL VP N+ DISEL
mostani tankolás: 64,01 L
előző tankolás: 60,11 L
előző tankolástól futott km: 815 km
átlagfogyasztás: 7,85 l/100 km
költség: 24 236 Ft
pontjóváírás: 0 (326 pont)
kedvezményes költség: 24 236 Ft

 
>> Egyéb2015-08-15

MOL TEMPO DISEL
mostani tankolás: 60,11 L
előző tankolás: 64,41 L
előző tankolástól futott km: 728 km
átlagfogyasztás: 8,26 l/100 km
költség: 21 032 Ft
pontjóváírás: 0 (326 pont)
kedvezményes költség: 21 032 Ft

 
>> Szerviz2015-08-14

Erdélyben a rágcsálókat egyszerűen "Fíéreg"-nek nevezik.
Sajnos már tudom miért.

Szombat reggel indításkor az Arkangyal kidobta a "check engine" feliratot. Gondoltam, megint a hűtőventillátor jel, ami félévente egyszer valami pillanatnyi megbolondulásból kifolyólag félévente bedobja a P0481-et (1. hűtőventillátor vezérlés).
Ilyenkor simán törlöm, és nem jön vissza...legalább fél évig.
Ígyhát nem is foglalkoztam a dologgal, elmentem boltba, nagyimhoz majd haza. Csak a városban tettem egy kört.

Ebéd után rádugtam a laptopot...
...majd meglepetésemre az alábbi három hibakód volt benne:
P0111 - Légmennyiségmérő hőmérséklet jel
P0101 - Légtömegmérő jel
P2081 - Hőmérs. érzékelő az előkat. kimenetén

Másodjára akkor hőköltem hátra, amikor a P2081-et nem is lehetett törölni. Vagyis ez nem pillanatnyi hiszti. Itt valami gond van. A másik két hiba vélhetőleg járulékos hibaként lépett fel.

Egyből hívtam a szerelőmet, de mivel nyaralni volt csak este hívott vissza. Addig viszont főttem a levemben.
Nem is hagyott nyugodni a dolog, úgyhogy kimentem a garázsba, felnyitottam a géptetőt hátha látok valamit.

Pár perc múlva fel is fedeztem a probléma okát: 1., 2., és 3. fotók.

Hát a rohadt dög, nem szétrágta a kábelköteget!!!

Egyből összecsörögtünk néhány baráttal (Csabi, Pityukoma, Shadin). Kisvártatva Shadin küldte is az eLearn-ből a képeket: igen, pont az eltépett zöld vezeték a hőmérséklet érzékelő az előkatalizátor kimenetén.

Estre Csabi barátimmal egy rövid telefon, hétfőn munkábamenet feleségem 147-esével (ezúton hála, hogy ideadta nekem), majd kedden Csabi megjavította.
Szerintem profi munkát végzett: 4. és 5. fotók

 
>> Egyéb2015-07-21

MOL TEMPO DISEL
mostani tankolás: 64,41 L
előző tankolás: 46,71 L
előző tankolástól futott km: 836 km
átlagfogyasztás: 7,70 l/100 km
költség: 23 632 Ft
pontjóváírás: 0 (326 pont)
kedvezményes költség: 23 632 Ft

 
>> Egyéb2015-07-09

DISEL AGIP RF
mostani tankolás: 46,71 L
előző tankolás: 50,72 L
előző tankolástól futott km: 607 km
átlagfogyasztás: 7,69 l/100 km
költség: 19 006 Ft
pontjóváírás: 0 (326 pont)
kedvezményes költség: 21 805 Ft